Pécsi Közlöny, 1905. április (13. évfolyam, 55-79. szám)
1905-04-01 / 55. szám
1905. április 1. Szombat XIII. évfolyam 55. szám. — —■————»a— Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyceum utca 4. Városi és interurbán telefonszám 111. Főszerkesztő : Dr. EGRY BÉLA, ügyvéd, országgyűlési képviselő. Dömös Anzelm Madarász Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. Kéziratot nem adunk vissza Előfizetési árak: Egész évre 24 K félévre 12 K, negyedévre 6 K, egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. Polgártársak ! Minthogy a szavazati joggal éró polgárok névlajstromának összeállítása most van folyamatban megyénkben, s bezárólag április 15-ikéig tart, felhívunk mindenkit, aki a szavazók névjegyzékébe való felvételre joggal igényt tarthat, vagy akiket a szavazók névlajstromából töröltek, hogy a névlajstromba való fölvételüket szorgalmazzák. Absolutismus. írta : Mezőssy Béla országgyűlési képviselő. Ez hát a rém, amellyel bennünket megfenyegetnek ; ez hát az eszköz, amellyel igába lehet hajani a magyart, amely megint nem engedelmeskedik. Keserves végzete ennek a nemzetnek, hogy uralkodói soha se bíznak benne. Nemzeti törekvéseit, állami életének kiépítésére való buzgalmát mindig olybá veszik, mintha talán a magyar állam függetlensége vészthozó lenne az uralkodóház biztonságára, hatalmi törekvéseire. Ez az az évszázadok óta fennálló félreértés, amely előidézte az 1848-iki véres eseményeket és amelyet egy — hosszú szenvedések után bekövetkezett — kiengesztelési korszak az 1867-iki kiegyezés sem tudott végleg eloszlatni. Innét van, hogy ma ismét ott állunk, ahol vergődött ez a nemzet az 1866-iki évek viharaiban. Ott vagyunk, hogy az uralkodó megint nem bízik nemzetében ! Más országokban szinte elképzelhetlen helyzet az, amidőn az államfő szab gátat a nemzeti aspirációk megvalósítása felé. Nálunk megszokott dolog : történelmi epizód. „Vakmerőek és konokok — mondta Miksa — a magyar rendek ! Meg kell őket fenyíteni !“ „A magyar — mondta I. Lipót — gyanús, hűtlen, és engedetlen s mikor a baj és a veszély a legnagyobb, akkor okozza a legtöbb kellemetlenséget !“ „Keménység és rémuralom nélkül e néppel semmire se lehet menni!“ — mondta a másik. ..Tűzzel-vassal kell az esküszegő alattvalókkal elbánni, hogy megjuhászkodjanak és ivadékaik is megemlékezzenek róla és elmenjen a kedvük a rebellióktól!“ — mondta a negyedik. Ez volt tehát az uralkodói bölcseség, amelyet velünk szemben akkor követtek, ha a világpolitika esélyei megadták a lehetőséget arra nézve, hogy egy hatalmas uralkodóház minden erejét és fegyverét rajtunk próbálhatta ki. Ám — ha a helyzet úgy alakult, ha a hűt szövetségestársak és jó barátok szorongatták a felséges uralkodó családot és a császári palástnem érezte magát kellő biztonságban a bécsi Burg büszke falai között , hát igen — ilyenkor, ilyen időben — valóságos határidőüzlet formájában beszélt e nemzettel a felséges császári ház, elvétve olyan formában is, mint ahogy az ország és a népei javát szívén viselő államfő másutt érzelegni szokott. Ilyenfajta szólamokból is, úgy látszik, óvatosságból raktárt tartanak. „Én a magyar szabadságnak és vérnek igaz szeretője vagyok“ — mondta II. Mátyás, aki magyar ruhában járt — „gyermekkoromtól fogva szedtem a hőslelkű magyar nemzetet, a melynek kedvéért büszkén viselem a Mátyás nevet i*‘ Sőt még Lipót előtt is kedves volt a magyar azon az emlékezetes 1687. országgyűlésen, a mikor fiaival, József és Károly főhercegekkel magyar ruhában, prémes mentében mentében megjelent a fiatal rendek előtt. Azért fiatalok előtt, mert a kérdésre, „hol maradtak a tisztes, idős, nagyszakállu férfiak ?“ A prímás igy felelt : „ha a véneknek fejét veszik, bizony csak a fiatalja marad meg a gyűlésre !“ Nos ! Hát még ezek a zöld fiatalok is kedvesek voltak, mert ezek iktatták törvénybe a Habsburgok fiágának örökösödési jogát! „Mindenkitől elhagyatva csak a nemes rendek hűségében, fegyverében és az ősi magyar erényben látjuk menekülésünket! ” Így is beszélték hozzánk — ezért forrón kérjük a karokat és rendeket, hogy minél hamarabb gondoskodjanak hazánk biztonságáról !“ „Jó magyar nő vagyok— mondta Mária Terézia — és szivem tele van hálával e nemzet iránt !“ Aztán beszéltek hozzánk így is: „Szivemnek legkedvesebb magyarjai! Megtettétek azokat, a melyek a ti ősi tulajdonságotokhoz, a király iránt való hűségtekhez és a ti becsületetekhez illeneő! Meg fogja látni Európa, hogy a ti királyotok Ferenc veletek egyetért és sem nékem, sem nektek semmi sem lehet kedvesebb, mint a mi magyar alkotmányunkat utolsó csepp vérünkig védelmezni. Egyek voltunk, egyek vagyunk és egyek maradunk mind halálig!“ És hogy többet ne idézzek — mert nagyon is eltalálnék bizni magunkat a sok dicsérettől — mit is mondott jelenleg dicsőségesen uralkodó királyunk : „Bizalmam az ősi erényben volt jelszavam és e bizalmamban nem csalatkoztam, mert a lefolyt huszonöt év alatt a magyarnak ősi erényei is, hű ragaszkodása királyához és rajongó szeretete hazájához minden alkalommal szívemelő összhangzásban nyilvánultak. Minek folytán nemcsak az ország szellemi és anyagi téren a legörvendetesebb haladást mutatott, hanem az egész monarchia hatalmi állása is tetemesen növekedett!“ Szóval így megy ez ! Hol kerék,, hol talp ? Az uralkodók érzülete velünk szemben mindig és akként változik, amint azt a külpolitikai viszonyok esélyei megengedik. Ellenben a magyar nép tántoríthatlanul dynastikus érzésű ; ragaszkodik szivének és lelkének minden ösztönével ahhoz, akit királyává avatott és cserébe nem kér semmi mást tőle, minthogy az államfő tartsa meg a törvényt, amelyre megesküdött. Az esküt — egyet kivéve — mindenbe letette, de megtartani: állandón, szakadatlanul egyik se tartotta meg. Közbe-közbe egy kis absolutismus: hozzátartozik a Habsburgok gondviselésszülte császári politikájához ! Most is ezzel kisértenek , a nem is oly rég sírba temetett lélek feltá-