Pécsi Közlöny, 1905. december (13. évfolyam, 256-279. szám)

1905-12-01 / 256. szám

1905. december 1. Péntek, XIII. évfolyam 256. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyvenm­nton 4. Főszerkesztő : Dr. EGRY BÉLA, ügyvéd, országgyűlési képviselő. Vácrosi és internriác telefon­szám 111 Demel Anzelm felelős szerkesztő. Madarász Béla kiadó lap tulajdon­os. Kéziratot nem adnak vissza Előfizetési árak : Egész évre 24 K, félévre 12 K, negyedévre 6 K, egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. Aranyszívű tisztek. Irta : V­ajay István, orsz. képviselő. Magyar szívü tiszteket akartam mondani, de igazán megérdemlik az arany jelzőt is. Mind ilyennek isme­rem a honvédség és magyar hadse­reg magyar tisztjeit. Katonai szabá­lyaikat követve nem politizálnak, de alkalomadtán igaz magyar, nemzeti érzésüket sem rejtegetik. Valósággal olyanok, mint az igazgyöngy. Akaratlanul is tündö­kölnek, mert az igaz fényű ragyogás belső nemes voltukhoz tartozik. A magyar nemzeti élet mostani erős hullámzása nemcsak a nemzeti lélek­­tengerének salakját veti föl­­színre, hanem a magyar hazafiság igazgyöngyeinek biztató reményt nyújt és lelkesítő ragyogása is sze­münkbe ötlik. Kár volna a magyar nemzeti érzés különféle megnyilatkozását, különösen a mostani küzdelmes na­pokban, a feledékenységnek átadni. Minden olyan mozzanat, mely­ből a m­ost folyó, diadalért vivódó nemzeti küzdelem, reményt, biztatást, lelkesedést meríthet, megérdemli a közfigyelmet. És ámbár a magyar nemzeti jo­gok diadalát a hazafiságot csupán az igazság, és megtámadott alkot­mányunk törvényes fegyvereivel óhajt­ják biztosítani, mégsem szabad a mostani harcban elfelejteni, hogy az elmúlt századok folyamán ellensé­geink gyakran kényszerítették nem­zetünket, a magyar nemzeti­ alkotmány fegyveres védelmére. Ezen kényszerhelyzet bekövetke­zése, a most folyó harcban sincs ki­zárva. Ahoz ugyanis, hogy egy nem­zet békében éljen, nem elég csupán a nemzet békés szándéka és termé­szete. Az is szükséges, hogy ne le­gyen ellenség, a­ki támad. A támadás védelmet provokál; a támadás és védelem folyománya a háború. Minden kétséget kizáró dolog, hogy durván megtámadott magyar nemzeti alkotmányunk védelme miatt már­is nyakig benn vagyunk a há­borúban. Igaz ugyan, hogy most még csak a törvénykönyvvel kezünkben védekezünk , de azért a lelkek mil­lióinak szívében ott ég már a forra­dalom lángja. Nem a hazafiak vezérszava, ha­nem a felülről lefelé lázadók szítják­­ó szívekben az elkeseredés és méltó felháborodás szent tüzét. A hazafiak egyre tüzet oltanak. Felülről támadják­­ meg a tör­vényt és szentesített jogokat, a va­gyon és személybiztonság őreinek védelme alatt viszik véghez a betö­réseket és a magánlak szentségének szemtelenül vigyorgó megcsúfolását. A végrehajtó hatalom által ren­dezett bujtogatások és gyújtogatások napirenden vannak. A hazafiak elszánt, lelkes serege alig bírja már végezni a tűzoltó munkát. Isten csodája, hogy még nem borult lángba egész hazánk. A hazafias bölcseségnek, mérsék­letnek és bámulatos önmegtagadás­nak csodája ez. De, ha a haza gonosz ellenségei, az eddig folytatott cudar ingerléssel és vakmerő gyújtogatással sem ér­hettek célt. Ki tudja , nem vetemed­­nek-e még nagyobb gonoszságra és a mostani izzásig, hevített, forró. A tolvaj. írta; Herner István. Halotti csend támadt az előtte közön­séggel zsúfolásig megtelt tárgyalási terembe, mikor a tárgyalást vezető elnök felszólítá­sára a vádlott, ki nem rég még a sociétás dédelgetett kedvence volt, s most betörés és lopás bűntettével terhelten állott a bün­tető biróság elött, szép bariton hangján, mely annyi szívbe lopta be magát, beismerő vallomását megkezdte. — Abban amit elkövettem nincs sem­mi enyhítő körülmény, vétkeztem a törvény s társadalmi rend osztályai ellen, megér­­demlem a büntetést! A büntetés nem lehet olyan nagy, hogy méltóképpen vezekeljek rettenetes vétkemért . . . Vétkemet nem cifrázva s abból el sem véve úgy adom elő, amint az valóban megtörtént. Tanácsos úréknál estély volt. Mint a háznak jó barátja magam is ott voltam, akkor már alig volt annyim, hogy úri pasz­­szióimat csak rövid időre is fedezhessem, mert nagyúri kedvteléseim — dacára, hogy boldogult szüleim után szép vagyont­ örö­költem — az anyagi tönk szélére sodortak. Ez estén már nem éreztem jól magam ab­ban a fényes társaságban, mivel nyomasz­tólag hatott rám az a tudat, hogy abból az­­ előkelő körből nem­sokára örökre távoznom kell, hogy mint szegény hivatalnok biztosít­sam existenciámat, mert akkor már annak a körnek tagja nem lehetek, mivel a­­so­­cietás“ a szerény hivatalnokot nem ismeri, annak csak a rang, pénz, művészet és tu­domány imponál s csak azokat tűri meg magában, kik eme tulajdonok birtokában vannak. Az a tudat, hogy abból a körből n­em sokára ki leszek közösítve, mint az emberiség kebeléből a „bélpoklos“ — két­ségbeesetté tett, mivel e kör levegője ne­kem éltető elementumom volt. A fényes társaságból kiválva, egy fél­reeső helyen azon töprengtem, hogy mint szerezhetnék pénzt, hogy tovább is a so­­cietás tagja maradhassak egy pokoli gondolat villant át agyamon, melyet hiába akartam magamról elhesegetni, mindig és mindig visszajött azt kisérteni, míg végre is kisér­tés s az alkalom győzött s határozattá ér­lelődött bennem, hogy a Tanácsosné őmél­tósága hires ezreket érő ékszereit megszer­­zem tolvajlás utján, hogy továbbra is, úri kedvteléseimnek éljek, még becsületem árán is ! A ház ura és asszonya a vendégekkel voltak elfoglalva, mi sem lett volna köny-;­­­nyebb, mint általános elfoglaltságban abban a szobában belopódzni s az ékszereket megszerezni, melyeket hogy a tanácsosné asszony hol tart, mint a házhoz bejáratos, jól tudtam. Azonban egy nem várt eset más határozatra bírt. Ugyanis a tanácsos úr egy magas állású egyéniségtől az estély alatt táviratot kapott, hogy azonnal üljön a legközelebb induló vonatra és utazzék X-be, ott várja, szükséges lesz jelenléte. A legközelebb induló vonatig egy óra volt hátra, melyet a tanácsos úr, miután tőlünk elbúcsúzott s magát kimentette, azonnali indulásra használt fel, hogy a vo­natról le ne késsék. A tanácsos távozta után csakha­mar a fényes társaság szétoszlott, s köztük távoztam én is, de már jó eleve egy kertre nyíló ablakot kinyitottam, hogy azon át be­mászva, az ékszereket, a házigazda távollé­tében megszerezhessem. Szinteg fogatomon haza hajtattam és kocsisomnak megparan­csoltam, hogy feküdjék le és mint kocsisom nyugvóra tért, én lakásomból kilopódzva a tanácsosok házához mentem. Miután meg­győződtem, hogy a ház minden része csen­­­­des és alszik mindenki, az említett ablakon­­ át bemásztam s cipőim levetve, úgy lopódz■

Next