Pécsi Közlöny, 1905. december (13. évfolyam, 256-279. szám)
1905-12-01 / 256. szám
1905. december 1. Péntek, XIII. évfolyam 256. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyvenmnton 4. Főszerkesztő : Dr. EGRY BÉLA, ügyvéd, országgyűlési képviselő. Vácrosi és internriác telefonszám 111 Demel Anzelm felelős szerkesztő. Madarász Béla kiadó lap tulajdonos. Kéziratot nem adnak vissza Előfizetési árak : Egész évre 24 K, félévre 12 K, negyedévre 6 K, egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. Aranyszívű tisztek. Irta : Vajay István, orsz. képviselő. Magyar szívü tiszteket akartam mondani, de igazán megérdemlik az arany jelzőt is. Mind ilyennek ismerem a honvédség és magyar hadsereg magyar tisztjeit. Katonai szabályaikat követve nem politizálnak, de alkalomadtán igaz magyar, nemzeti érzésüket sem rejtegetik. Valósággal olyanok, mint az igazgyöngy. Akaratlanul is tündökölnek, mert az igaz fényű ragyogás belső nemes voltukhoz tartozik. A magyar nemzeti élet mostani erős hullámzása nemcsak a nemzeti lélektengerének salakját veti fölszínre, hanem a magyar hazafiság igazgyöngyeinek biztató reményt nyújt és lelkesítő ragyogása is szemünkbe ötlik. Kár volna a magyar nemzeti érzés különféle megnyilatkozását, különösen a mostani küzdelmes napokban, a feledékenységnek átadni. Minden olyan mozzanat, melyből a most folyó, diadalért vivódó nemzeti küzdelem, reményt, biztatást, lelkesedést meríthet, megérdemli a közfigyelmet. És ámbár a magyar nemzeti jogok diadalát a hazafiságot csupán az igazság, és megtámadott alkotmányunk törvényes fegyvereivel óhajtják biztosítani, mégsem szabad a mostani harcban elfelejteni, hogy az elmúlt századok folyamán ellenségeink gyakran kényszerítették nemzetünket, a magyar nemzeti alkotmány fegyveres védelmére. Ezen kényszerhelyzet bekövetkezése, a most folyó harcban sincs kizárva. Ahoz ugyanis, hogy egy nemzet békében éljen, nem elég csupán a nemzet békés szándéka és természete. Az is szükséges, hogy ne legyen ellenség, aki támad. A támadás védelmet provokál; a támadás és védelem folyománya a háború. Minden kétséget kizáró dolog, hogy durván megtámadott magyar nemzeti alkotmányunk védelme miatt máris nyakig benn vagyunk a háborúban. Igaz ugyan, hogy most még csak a törvénykönyvvel kezünkben védekezünk , de azért a lelkek millióinak szívében ott ég már a forradalom lángja. Nem a hazafiak vezérszava, hanem a felülről lefelé lázadók szítjákó szívekben az elkeseredés és méltó felháborodás szent tüzét. A hazafiak egyre tüzet oltanak. Felülről támadják meg a törvényt és szentesített jogokat, a vagyon és személybiztonság őreinek védelme alatt viszik véghez a betöréseket és a magánlak szentségének szemtelenül vigyorgó megcsúfolását. A végrehajtó hatalom által rendezett bujtogatások és gyújtogatások napirenden vannak. A hazafiak elszánt, lelkes serege alig bírja már végezni a tűzoltó munkát. Isten csodája, hogy még nem borult lángba egész hazánk. A hazafias bölcseségnek, mérsékletnek és bámulatos önmegtagadásnak csodája ez. De, ha a haza gonosz ellenségei, az eddig folytatott cudar ingerléssel és vakmerő gyújtogatással sem érhettek célt. Ki tudja , nem vetemednek-e még nagyobb gonoszságra és a mostani izzásig, hevített, forró. A tolvaj. írta; Herner István. Halotti csend támadt az előtte közönséggel zsúfolásig megtelt tárgyalási terembe, mikor a tárgyalást vezető elnök felszólítására a vádlott, ki nem rég még a sociétás dédelgetett kedvence volt, s most betörés és lopás bűntettével terhelten állott a büntető biróság elött, szép bariton hangján, mely annyi szívbe lopta be magát, beismerő vallomását megkezdte. — Abban amit elkövettem nincs semmi enyhítő körülmény, vétkeztem a törvény s társadalmi rend osztályai ellen, megérdemlem a büntetést! A büntetés nem lehet olyan nagy, hogy méltóképpen vezekeljek rettenetes vétkemért . . . Vétkemet nem cifrázva s abból el sem véve úgy adom elő, amint az valóban megtörtént. Tanácsos úréknál estély volt. Mint a háznak jó barátja magam is ott voltam, akkor már alig volt annyim, hogy úri paszszióimat csak rövid időre is fedezhessem, mert nagyúri kedvteléseim — dacára, hogy boldogult szüleim után szép vagyont örököltem — az anyagi tönk szélére sodortak. Ez estén már nem éreztem jól magam abban a fényes társaságban, mivel nyomasztólag hatott rám az a tudat, hogy abból az előkelő körből nemsokára örökre távoznom kell, hogy mint szegény hivatalnok biztosítsam existenciámat, mert akkor már annak a körnek tagja nem lehetek, mivel asocietás“ a szerény hivatalnokot nem ismeri, annak csak a rang, pénz, művészet és tudomány imponál s csak azokat tűri meg magában, kik eme tulajdonok birtokában vannak. Az a tudat, hogy abból a körből nem sokára ki leszek közösítve, mint az emberiség kebeléből a „bélpoklos“ — kétségbeesetté tett, mivel e kör levegője nekem éltető elementumom volt. A fényes társaságból kiválva, egy félreeső helyen azon töprengtem, hogy mint szerezhetnék pénzt, hogy tovább is a societás tagja maradhassak egy pokoli gondolat villant át agyamon, melyet hiába akartam magamról elhesegetni, mindig és mindig visszajött azt kisérteni, míg végre is kisértés s az alkalom győzött s határozattá érlelődött bennem, hogy a Tanácsosné őméltósága hires ezreket érő ékszereit megszerzem tolvajlás utján, hogy továbbra is, úri kedvteléseimnek éljek, még becsületem árán is ! A ház ura és asszonya a vendégekkel voltak elfoglalva, mi sem lett volna köny-;nyebb, mint általános elfoglaltságban abban a szobában belopódzni s az ékszereket megszerezni, melyeket hogy a tanácsosné asszony hol tart, mint a házhoz bejáratos, jól tudtam. Azonban egy nem várt eset más határozatra bírt. Ugyanis a tanácsos úr egy magas állású egyéniségtől az estély alatt táviratot kapott, hogy azonnal üljön a legközelebb induló vonatra és utazzék X-be, ott várja, szükséges lesz jelenléte. A legközelebb induló vonatig egy óra volt hátra, melyet a tanácsos úr, miután tőlünk elbúcsúzott s magát kimentette, azonnali indulásra használt fel, hogy a vonatról le ne késsék. A tanácsos távozta után csakhamar a fényes társaság szétoszlott, s köztük távoztam én is, de már jó eleve egy kertre nyíló ablakot kinyitottam, hogy azon át bemászva, az ékszereket, a házigazda távollétében megszerezhessem. Szinteg fogatomon haza hajtattam és kocsisomnak megparancsoltam, hogy feküdjék le és mint kocsisom nyugvóra tért, én lakásomból kilopódzva a tanácsosok házához mentem. Miután meggyőződtem, hogy a ház minden része csendes és alszik mindenki, az említett ablakon át bemásztam s cipőim levetve, úgy lopódz■