Pécsi Közlöny, 1906. június (14. évfolyam, 124-146. szám)

1906-06-01 / 124. szám

1906. junius 1. Péntek, XIV. évfolyam 124. szám. ......................mmmtm ■u»ii ■nrgTMEgSgTMJL^-ii--!! Fftggetlen politikai napilap, —el­Bik essedes hétkÖZnap este. mm Stoarkeextörég és ki&déhivatal Lypema-Broa 4 V&roel és Inter urban telefon­szám 111 Főszerkesztő : If r. JEOKY BÉLA, országgyűlési képviselő. £­@xtel ÁHselSK S&sadasfása: Béla felelős szerkesztő, kiadó isptulajdonos. Késiratot nem adnak vissza Slőlzetési árak: Egész évre 24 K, f lévrs 12 &, negyedévre 6 K, egy hónapra 2 K. Egyes szám 41& 10 fillér. Nemzeti munkálkodás. Gróf Mailáth József. Egy nagy zivatar után, mely fá­kat döntött és az egész vonalon rombolva pusztított, mégis kisüt a nap. A csapadék bármily kárttevő volt is, a levegőt megtisztítja és fel­­üdíti ; ily üdítő érzéssel nézünk mi az új korszak hajnalhasadása elé. De miként kétségeink és szorongattatá­­sunk napjaiban meg kellett szólalnia lelkiismeretünknek, hogy csakis a társadalmi munka állíthatja talpra a nemzetet. Tudom pedig, mert apáink köz­mondása figyelmezteti reája, hogy az igazmondó embernek száz az ellen­sége és a népszerűtlenség ilyenkor hullhat legkönyebben fejünkre. De meggyőződésem, hogy óvni kell a­­n­emzetet attól, nehogy a nem­zet öröm­mámora észrevétlenül men­jen át a megelégedettség és a tét­lenség karjaiba. Még a legnagyobb­­fokú örömnek is komoly életbölcse­­séggel kell párosulnia, hogy ezt a lelkiállapotot a nemzet jövőjére kama­toztathassak. Attól kell félnünk, hogy a nem­zet mámorba esett, melynek követ­kezménye a legveszedelmesebb tünete a népeknek: az önmagunkkal való hamis megelégedés érzete és tespe­­dés leszen. Eszm­ékben nem voltunk és nem vagyunk szegények. Talán több az eszménk, mint energiánk, a karrd­­erőnk. De jegyezzük meg, hogy csak a tettekhez fűződő tettek szerzik meg az eredményeket. A múlt század közepén azt mondták, hogy a poli­tika az exigeniták tudománya. Most már azt mondjuk, a politika az ered­mény után lesz megítélve. Politiká­ban csak azok az eredmények érnek valamit, melyek a nemzeti társadal­mat előre segíthetik, sőt a boldogulás révpartjához vezethetik. Munkánk, teendőnk rengeteg. Lehet, hogy ezekben a pillanatokban, mikor a nemzet tisztán látó képes­ségére a kétséges időktől való meg­szabadulás örömkönyvre tapad : maga a nemzet nem is látja, vagy nem úgy, mint látnia kellene. De az a kormányzat, mely előtt a nemzeti társadalom kalapot emelt, melyet nagynak nevezett el, kell, hogy lássa és megértse a fejlődő nemzet vágyait és szükségleteit. Kérdések kérdése tehát, hol kezd­jük ezt a nagy nemzeti munkát ? Mi legyen a kardinális irány, alapzat, melyre ráállva, úgy induljunk, hogy utánunk mehessen a nemzet, hogy vele karöltve haladjon a társadalom is? Mert jaj a kormányzatnak és jaj a nemzeti társadalomnak, ha egyik a másik nélkül akar eredmények­hez jutni. Komoly szociális politikusaink — ez alatt nem értem azokat a tudósokat, akik az értelmetlen töme­gek vezetőit teoretikus tanácsokkal látják el — már régóta tisztában vannak azzal, hogy a mi beteg nem­zeti társadalmunknak, az új Magyar­­ország társadalmának eredő baja a bajok bajainak forrása : a mi szociá­lis állapotunk, sajátos helyzetünk. Ha mi szociális életünket már a kezdetek kezdetén oly előrelátással, oly társadalmi együttérzéssel rendez­gettük volna, amint hozzáfogtunk egy rövidke évtized óta , úgy — ki ta­gadhatja ■— nemzeti öntudatunk, sőt­­nemzeti létünk is szilárdabb, bizto­sabb alapokon állana. De a kormányhatalom hosszú­­ időn át komoly kísérletet sem tett, hogy bajaink fő ütőerére tegye kezét. A túlságos központosítási rendszer a vidék rovására, a népnek, a falu­nak teljes elhanyagolása két bajt ho­­zott létre, melyet ma már rázkódás, rombolás, pusztítás nélkül orvosolni alig lehet. Az egyik a szociálizmus, a másik a kivándorlás. Gyakran hallom a vádat még külföldről is, hogy mi a szociáliz­­mussal nem törődtünk. Nem áll. Ami idegenkedés nálunk a szociálizmus iránt van, az nem annyira a szocia­lizmus, mint inkább a magyarországi szocialista vezérek ellen irányul. Mert a legszebb eszmét is megronthatják a hirdetői, a képviselői, ahogy a leg­becsületesebb céget is bemocskolhatja egy lelkiismeretlen vezetőség. Amitől annyian és annyian tar­tottunk, amitől édes hazánkat, nem­zetünk gyökerét, a népet, tehát ma­gát a magyar fajt féltettük, bekövet­kezett. Darányi földmívelési miniszter, mint a tapolcaiaknak mondott beszé­dében elárulta, ott járt a fiumei par­tokon — inkognitóban. Nem ismer­ték fel. Pedig ott bolyongtak a ki­vándorlók százai a partokon, várván a hajóra, mely őket a boldog-boldog­talan országból, szerintük egy jobb hazába viszi. És megkérdezte egyi­ket és másikat: miért hagyják el ezt a hazát ? Mert itt nem élhetnek. Mert ha dolgozni akarnak, sem engedik­­ a sztrájkolók. Mert tépi őket az uzsora ezer és ezer élő karja. Mert itt hagyták őket társaik is, kiket az emberkupecek csábítottak el. Mert már úgy­­ néptelenek a falvak, mert igazságtalan, elviselhetetlen az adó­rendszer; mert az alkoholizmus és a­­ korcsmák terjednek és szaporodnak, a pénzügyi kormányzat jóvoltából. Mert itt mindenkinek megélhetése, biztonsága, védelme van, aki élelmes és előre törő, csak a kisember ma­gára hagyatott, földönfutó. Vessünk számot ez uralkodó, e folytonfolyvást sötétebbé váló szociális állapotokkal, míg nem késő. Törőd- Bérmarási erőrlék- és a járadék­tárgy­alt Fischer és Polgár a legnagyobb és legszebb válasz­tékban a legelőnyösebben szerez­­•...........­...■■e­hetük be ............-,ékszer-üzletében Pécs, Takarékpénztári palota

Next