Pécsi Közlöny, 1906. július (14. évfolyam, 147-172. szám)

1906-07-01 / 147. szám

1806. Julius 1. Vasárnap, XIV. évfolyam 147. szám. S**dí­ felsaiösí­ g‘ és kteddhivat&l LyneusB­nts& 4 frárosi és moternitás telefon­szám Ikii Főszerkesztő : Dr. ESRY BÉLA, országgyűlési képviselő. Bemér Anselm Madarász Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. Kéziratot nem adunk vissza Előfizetési árak: Egész évre 24 K, félévre 12­8, negyedévre 6 K, egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. |bLUZ kiállitáslf­tatiszt, zefir delaine ^ |Blús újdonságok “sassi *® a legnagyobb választékban. ^ ^Legújabb nyakkendők.$ | Fehér és szines ingek % ^ divatharisnya, alsószoknya, keztyü,^ 8 nap- és esőernyő, ruhadiszek leg-^, jobb minőségben, dús választék mellett. ‚?§‹ `91› J±n$£yal Daniit $ ^ Pécs, Király­ utca 3. szám. tA cs. kir. szab. „RADIKAL“ és angol divat­tá ^ fűző gyártmányok gyári raktára.­­- A munkások érdekében. Az uj korszak kormányában a­ földművelésügyi tárcát az a férfiú­­ vette át, aki elsőnek iktatta a kisgaz­­­dák és mezőgazdasági munkások ügyét a legelöl álló politikai felada­tok közé. Most a megkezdett mun­káját természetesen folytatja. De cso­dálatosképen gáncsot vetnek a mun­kájának. És pedig maguk a munká­sok, helyesebben néhány izgató, akik lelkiismeretlen szavának a mezőgaz­dasági munkából élők több helyen felültek. Harcba keveredtek a munka­adókkal s lehetetlen kívánságokat hangoztatva, sztrájkkal, szerződés­szegéssel bontják a közbékeséget. Nem tudjuk, vájjon hasznát-e az a munkásoknak a törvényhozásnál, hogyha egész csapatjaik a jogrend ellenségeiül szerepelnek. Buzdítólag és ösztönzőleg semm­ikép sem hat. Az azonban már egészen bizonyos, hogy a sztrájkolók az elmulasztott keresetet semmikép sem tudják pó­tolni. A télen át nagy részük éhezni és nyomorogni fog. És míg a sze­rencsétlen elbolondítottak a közsegít­­ség morzsáin élődnek, izgatóik bő­ségben és kényelemben élnek a tőlük elesalt fillérekből összegyűlt sok ezer koronán. Józan fővel azt kell mondanunk, hogy a sztrájkrendezők a munkások ellen dolgoznak. Nemcsak azzal, hogy elvesztik a kenyerüket, de azzal is, hogy megakasztják a munkások érde­kében most új erővel meginduló kor­mányzási és társadalmi munkát. Egyik erősen használt eszköze ennek a kerékkötésnek, hogy az iz­gatók a munkástörvényt rabszolga törvénynek hívják s ezzel is b­ene akarják bősziteni a munkásságot a fenálló jogrendnek. Megrágalmazzák az érdekükben megindult nagy akció szellemét, hogy ne legyen foganatja az ellenszegülés folytán a dolgainak sem. Semmi sem könyebb, mint ezt a rágalmat semmivé tenni az egyszerű igazság fegyverével. A munkástörvénynek összesen hetvenhét érdemlegesen intézkedő sza­kasza van. Az első öt a munkás­igazolványokról szól, amelyek alapján a munkás a vasúton olcsón utazik, a segélypénztár jótéteményeit élvezi s amelyek kiállítási ára a munkás­segélyalapokra fordíttatik. A hatodik szakasztól a huszonnegyedikig a szerződéskötést szabályozza a tör­vény. Ezek szerint a szerződést nyil­vános hatósági ellenőrzés alatt kell kötni s a szerződéskötés költsége a munkaadó terhe. A munkabér részes szerződés esetén terményben, vagy pénzben is meghatározandó, hogy a munkás rossz aratás esetén is meg­keresse a magáét. Az egész szerző­dés bélyeg és illetékmentes. A huszon­kettedik szakasztól a harmincadikig a szerződés felbontása van szabá­lyozva. A munkaadó csak tettleges bántalmazása, vagy ellene elkövetett büntetendő cselekmény, diffamáló ítélet, vagy munkaképtelenség miatt bonthatja fel a szerződést, de a meg­szolgált munkabért köteles kifizetni. Egy munkás szerződésbontó cselek­ménye miatt a többiekkel szemben a A hét tükre. Rég hallgatok már néma ajkkal, Kobzomat már rég nem verem ; A harcok közt a krónikáknak Csengő rime meg nem terem. Ha dörg az ágyú, kard ha csattog, Ha minden izom megfeszül : Ez idő harci riadókat Igen, krónikát soh’­se szül. Ám a harc hogyha már lezajlott S a győztes sereg már pihen Borostyános — hűs árnyat nyújtó Babérfák sötét berkiben, őrtűz mellett kupa ha járja S édes a lánycsók és a dal, Ha múlt emléke már a harc, Ha mámorterelő a diadal, Az Igric is leteszi kardját, Jobbjával a húrokba csap S­zeng múlt idők nagy küzdelméről A hősöknek új dalokat. * * * * A harc letűnt, a harc lezajlott, Most jön a munka ideje. A delegátusok dolgoznak Hogy szinte izzadnak bele, És Agenor, a szép miniszter, Szó nélkül tűri el nekik, Hogy hátán — nagy, széles hátán a Rákóczi-indulót verik. Búsúl a lengyel gróf s a vége A bús nótának az leszen, A külpolitika kibice, Hogy végre nyugdíjba megyen. Lovagias a magyar nemzet S a magyar delegáció, Nem üti pofon — csak mutatja, Mert verekedni nem való. De akinek az arcán bőr van, Hogyha csak nem vastag nagyon, Ott hagyja állását, mint szent Pál Az oláhokat egykoron. Ki lesz utóda — Isten tudja, Karantán, sváb, lengyel talán, Cseh, morva, félkegyelmű osztrák, Vagy svábbá vedlett talián ? Ne kérdezzük, hisz nagyon mindegy, A nyakravaló megmarad. A kutya változik csupán, de Minket minden kutya harap. * * 4 A felséges úr úgy találta, Hogy sokat beszélünk nagyon, A sok beszédnek sok az alja, És nincs benne semmi haszon. Régi sorsunk már az minékünk, Hogy szóbeszédünk hasztalan. Bécs akkor hallgat csak reánk, ha Annak, mit mondunk — magja van. Így beszélt Bécscsel Mátyás, Bocskay, Thököly, Bethlen, s még sokan, Rákóczy, Kossuth, s a szavát is így sem emelte hasztalan. Most csak beszélünk, szalmát csép­ilünk, Mert a közös ügy szalma csak, Bécs a magot kiszedte jókor, Nekünk csak a szalma maradt! Fölséges úr! Ne nékünk mondja, Mai számunk 12 oldalra terjed.

Next