Pécsi Közlöny, 1906. december (14. évfolyam, 283. szám)

1906-12-12 / 283. szám

1906. december 12 Független politikai napilap ~~ «I* ^jelesükt »innén hétköznap este i összfeesítőEíg és ki&áöhtTata.! Ziyoeost-ntsa 4. #*,tí>íí és lnierarb&n telefon es&m 111.I Főszerkesztő : Dr. EORY BÉLA, országgyülési képviselő. Djimel AiKSEelm XtSadar­e* Béla felelős szerkesztő. *. kiadó laptuljdonos. Kéziratot nem adunk viassza Előfizetési árak : Egész évre 24 K­ft,t évre 12 K, negyedévre 6 K, egy hónapra 2 K, Egyes szám ára 10 fillér. A város közgyűlése: A város tegnapi közgyűlésén Nendtvich Andor polgármester, Fe­kete Mihály tiszti főügyész, Lieber György interpellációja folytán módot találtak arra, hogy nyilatkozzanak azt az inkompatibilitást illetőleg, amelyet lapunk egyik legutóbbi szá­mában szellőztettünk, mikor a város tiszti főügyészének ellenőrzési köte­lezettségét szembeállítottuk a Duna­­gőzhajós társaságnál viselt ügyészi állással. A lapunkban felhozott vádak visszautasítása természetes mind a két oldalról keserű hangon történt, amit azért mondunk természetesnek, mert hisz a felhozott vádak is elég keserű köntösben voltak feltálalva. A visszautasítás azonban leg­följebb a nem szerkesztőségünk belső tagjaitól eredt cikk hangja ellen le­­­­hetett helyén, annak igazságait sem a polgármester, sem a tiszti főügyész meggyengíteni nem tudta. A polgármester úr maga is el­ismerte azt, hogy a tiszti főügyészi állásnak új rendszeresítése, abban a formában, hogy a jövőben a tiszti főügyész magán­praxist ne folytat­hasson, szükséges. Megígérte a pol­gármester úr, hogy erre vonatkozó javaslatát már legközelebb beter­jeszti, mert ez a mai állapot éppen nem ideális. Miért van tehát szükség arra, hogy a tiszti főügyésznek a magán­praxis folytatása megtiltassék, ha­nem azért, mert ebből a magán­praxisból olyan inkompatibilitások származhatnak, amelyek lehetetlenné teszik azt, hogy a város tiszti fő­ügyésze akár egy, akár más ügy­ben, akár az egyik, akár a másik fél javára sikeresen működhessék ? Az a szerződés, amelyet a Duna­­gőzhajós társaság a várossal kö­tött a kolóniás szénbányák átvételé­nél, még ma is érvényben van, annak nemcsak két pontja áll fönn, hanem fönnáll az egész szerződés ! Ennek a szerződésnek a folyománya az, hogy a Társaság bányái a város tulajdonát képező bányáknak köz­­­­vetlen szomszédján­kban vannak s pár közgyűlési határozat van arra, hogy a város a lámpási szénbányá­kat érintetlenül hagyja, ez a köz­gyűlési határozat azonban nem je­lenti azt is egyszersmind, hogy az az öt millió méter mázsa szén, ami a lámpási völgy alatt fekszik, örökké kiaknázatlan kincs lesz. Ha pedig ezt a bányát is megnyitják , bizony egyik pör a másikat szülheti, ahol aztán sem a Dunagőzhajós társasá­got, sem a várost nem képviselheti a város főügyésze! Ott van továbbá a Dunagőzhajós társaság szerződésszerű kötelezett­sége az iskolák fenntartását, felsze­relését illetőleg. Ez bizony nehéz kötelezettség. Mi tudjuk azt legjob­ban, akik iparos és tanonciskolákra évenként 88,432 koronát, népnevelési, közoktatásügyi célokra pedig 231,396 koronát költünk évenkint, úgy, hogy az adózó polgárok vállait már ezen a címen is 2316-os pótadó nyomja, ami éppen 2016-al több, mint amit a törvény ily címen megállapít. Muttnyánszky Béla bizottsági tag a költségvetést tárgyaló közgyű­lésen felszólalt azért, mert a társaság a kolóniás munkáslakások fejlesztése helyett az ő terheit képező iskolák kibővítésének elkerülése céljából mun­kásait lassankint a város keleti ré­szén telepít­ le mind nagyobb és na­gyobb számban. A munkások gyer­mekei tehát a városi iskolákba jár­nak, így áll elő reánk annak a kö­telezettsége, hogy nekünk egyik pár­huzamos osztályt a másik után kell felállítanunk, egyik iskolát a másik után kell bővítenünk, újra építenünk, s a Dunagőzhajós társaság fel van mentve annak kötelezettsége alól,­­ hogy akár a kolóniás iskolát fejleszt­ i bankók. Dacára annak, hogy Silas Bragg és a családja annak idején egyedüli élvezői vol­tak Abel bácsi jóságos nagylelkűségének, a nevezett család, amint a nagybácsi ereje és munkaképessége az aggkor súlyával csökkenni kezdett, afölött gondolkozott, hogy szabadulhatna meg az elgyengült öreg­em­bertől, akit már csak nyugodt tekintetek és aggódva gondoltak arra az időre, amikor teljesen elgyengül és egészen rájuk lesz utalva. Abel bácsi annak idején a Confede­­rista hadseregben szolgált és végig küzdötte az amerikai szabadságharcot. Midőn Lee megadta magát, Abel bácsi több ezer kato­nával visszament régi otthonába. De az idő és a háború mindenütt meglepő változáso­kat idéztek elő. Abel bácsi néhány vérsze­rinti rokonát elragadta a halál. Néhányan a harctéren maradtak, mások elköltöztek más tájékra. Miután bejárta a falut, végül a Bragg-családnál ütötte fel sátorfáját, ma­­­gával hozva egy négyszögű vasládikót,­­ amelytől sohasem vált meg. Az első esztendőkben minden a leg­jobban ment. A Bragg-család megbecsülte Abel bá’t, mert sok haszna volt tőle, las­san kint minden fekvőségét rájuk íratta, úgy, hogy néhány év múlva igen szép kis birtok­nak lettek tulajdonosai. Képzelhetni tehát, milyen kellemetlenül érintette Abel bá’t, midőn értesült Braggék szándékáról, hogy túladjanak rajta, miután már úgy sem várhatnak tőle semmit sem... Az öreg náluk remélte befejezni életét, de Mrs. Bragg fokozódó ingerültsége és a többi családtag figyelmetlensége eléggé elárulta neki, hogy már csak kegyelemből tűrték. Heteken át bolyongott kedvtelenül és lever­­ten a kis falu környékén. Az emberek utána néztek és maguk suttogták, hogy Abel bá’ rohamosan hanyatlik. Vagy egy hónapig tartott ez az álla­pot, amikor egyszerre csak feltűnt, hogy az öreg hadfi hangulata teljesen megváltozott. Régi kedélyessége visszatért, szinte fiatalos ruganyossággal járt-kelt, szemei folyton ne­vettek és olykor oly pajzán ravaszsággal kacsintottak, amit eddig még nem is vettek rajta észre. De bármennyire is kíváncsis­kodtak, senki sem tudott a rejtély megol­dására jutni. Abel bá’ vidámsága pedig onnan eredt, hogy egy idő óta különös dolgok történtek a Bragg-család tűzhelyénél. Csak még né­hány nappal ezelőtt Mr. Silas Bragg rop­pant ingerülten jött valahonnan haza és durván támadta meg a feleségét, amiért nem tett eleget parancsának. — Mi van az öreggel? — ordította. — Elment-e már ? Nem! Hát talán elment az eszed, vagy mit gondolsz, meddig fog­juk őt még hiába etetni? Nem megmond­tam neked, hogy hozd rendbe a dolgot? Én becsületes ember vagyok, nem akarok szívtelen vagy kegyetlen lenni, de azt csak mindenki beláthatja, hogy ingyen nem tartha­tom őt,ki tudja meddig mert amit eddig adott nekünk, azt busásan megérdemeltük tőle, amiért tisztességesen eltartottuk. Azt mon­

Next