Pécsi Közlöny, 1907. május (15. évfolyam, 100-122. szám)

1907-05-01 / 100. szám

1807. május 1. Szerda, XV. évfolyam 100. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyceum­ utca 4. Városi és internrbán telefon sz. 111. Főszerkesztő : O*. EGET BÉLA, országgyűlési képviselő. ©ismel Anselm Eladaráss Bél® felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. . -------------—' S ifSm­ímimiiiiimSiKa WBSIBS Kéziratot vissza nem adunk. Előfizetési árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. ii^w^»^^isiai^'.<VTfimii0iiMmiBjiaiääiuäSiiiiäBBiSäBSäSä3SäiäBSSäSäBÜSi „Resiurrexit,“ Irta:' Egry Béla országgyűlési képviselő, Pécs, 1907. április 30. E szóval kezdődik az a kis em­lékirat, melyet „A Baranyamegyei Tanítók Szövetségét szervező és elő­készítő bizottság“ adott ki s melyet — a nem állami tanítók jogviszo­nyait és járandóságait szabályozó törvényjavaslat letárgyalása és elfo­gadása után — tegnap kaptam kéz­hez s melyre, miután az hozzánk, képviselőkhöz is van intézve, indít­tatva érzem magam arra felelni azzal a szeretetteljes jóakarattal, mellyel a „nemzet napszámosai“, a mi derék tanítói karunk iránt viseltettem és viseltetem. Örömmel olvastam ennek a lel­kes és hazafias hangon tartott kis emlékiratnak bevezető részét, de örö­möm csakhamar szomorúsággá vált, amikor az emlékirat azon részéhez értem, mely azt mondja, hogy ezen törvényjavaslat a nem állami tanítók soraiban elégületlenséget, lehangolt­­ságot és bizonyos lethargiát idé­zett elő. Az elégületlenséget, mint azt az emlékiratból kiveszem, az idézte elő, hogy a törvényjavaslat különbséget tesz járandóság tekintetében állami és nem állami tanítók között, holott­­ mindkettőnek egy a qualifikátiója s a nem államiak — tekintettel a ke­zeik alá kerülő nebulók műveltségi fokára — többet fáradnak és vesződ­nek azokkal, mint a többnyire váro­sokban és nagyobb helységekben lévő állami intézetek tanítói, kik társadal­milag műveltebb fokon álló anyagot kapnak kiképzésre. Én teljes mértékben osztom a nem állami tanítóknak a fizetés­különbözet miatti elégületlenségüket — magam sem tartottam s tartom azt helyesnek — és kijelentem már most, hogy készséggel támogatom ennek megszüntetésére irányuló moz­galmukat és törekvésüket; de ami­dőn ezt megígérem, kérem őket, vegyék tekintetbe azt, hogy a jelen­­viszonyok, az iskolafentartók és az állam pénzügyi helyzete nem engedte meg ez időszerint azt, hogy javadal­mazásuk végleg s úgy rendeztes­­sék, mint azt óhajtották , hogy ezen törvényjavaslat, melyet úgy a tan­ügyi kormány, mint mi, a legmele­gebb szeretettel s odaadással kezel­tünk, mégis csak óriási haladást jelent a múlthoz képest s hogy le­­hangoltság és lethargiába esésre ok egyátalán nincs, mert a közoktatás­­ügyi bizottság is jelentésében, mely­­lyel elfogadásra ajánlotta a törvény­­javaslatot, kimondotta, hogy : „a be­terjesztett törvényjavas­lat nem képez organikus egész alkotást, hanem csak a legsürgősebb szüksége­ken kíván n­o­v­e­­t­á­r­i­s ú­t­o­n segíteni“, vagyis csak az első lépés ahoz az alkotáshoz, mely kö­vetkezni fog, amint az ország pénz­ügyi helyzete a továbbiakat meg­tenni megengedi. Hasonló irányban nyilatkozott gr. Apponyi is a Ház nyílt ülései­ben kijelentvén, hogy a szociális és legsürgősebb bajok orvoslására az összkormánynak ezidőszerint csupán 20 millió korona áll rendelkezésre, melyből ő maga 6 milliót — tehát többet, mint másik két kormányzati ág — fordít a tanítók sorsának könnyítésére. Az én kerületem derék tanítói kara meggyőződhetett arról, hogy szívemen viselem sorsukat, mert ami­kor a legelső törvényjavaslat tervezet megjelent, mely az alapfizetést 800 koronában állapította meg, már ekkor felkértem őket észrevételeiknek szak­szerű megtételére. Felelt is majdnem valamennyi, áttanulmányoztam észre­vételeiket, megtettem módosításaimat, azokat közöltem itteni szakférfiakkal s kijavítva, átgyúrva a pártértekez­leten előadtam s nem egy módosítá­som talált helyeslésre s elfogadásra. A báróné. A kuklimovi jótékony egyesület titkára teljes parádéban fordult be egy pompás svájci házba. — Schnel-Kieps báróné fogad ? kérdé egy fontoskodó arcú, de különben ostoba inastól. — Igen . . . reggel sós­kalácsot eszik, este meg vaníliás perecet . . . — Nem jól értetted! Azt kérdem, hogy a báróné fogad-e látogatókat ? — Bocsánat . . . bocsánat hebegte az inas és megnyomta a villamos csengőt. Néhány pillanat múlva Tyulpanovics J. Iván titkár a vendégszobában ült s élén­ken tárgyalt a bárónéval. Schel-Kleps bá­­róné pompás toalettjében egy párnásszékbe mélyedt s a migrén-kenőc­csel dörzsölgette halántékát. — Ah, mennyire szánom azokat a sze­gény gyermekeket! — szólalt meg, szemei­t­­ forgatva — képzelje csak, ezeknek otthon, s­­ ebéd után soha sem telik édességekre. — Az édességek fölöslegesek, pazarlás volna . . . jegyezte meg a titkár. — Igen, de mi, a felsőbb körökhöz tartozók nagyon is szeretjük . . . tehát nincs jogunk megfosztani embertársunkat attól, hogy egy kis csemegét élvezzen. — De labben­jök sincs a gyermekeknek. — Labeljük?! Ej, de érdemes is arról beszélni, ha a szegényeknek fogalmuk sincs a kétszersülekről ?! — Fehérneműjük sincs ám . . . Idővel a is lesz, de én azt szeretném, ha a szegények minden ünnepnap ebédje volna . . . hm . . . már elfelejtettem, hogy is mondta azt IV Henrik? . . . — Ha volna tyukhusná ! . . . juttatta eszébe a titkár. Igen igen — kapott rajta a bárónő élénken, én is azt szeretném, hogy szár­nyast ehetnének az ünnepeken. — Ez is pazarlás volna . . . túlságos bőkezűség . . . — A bőkezűség meglágyítja az embe­reket és finomba teszi a jellemeket. Külön­ben elkészítene az ünnepre a programmot, már a mi gyámoltjainkra vonatkozólan ? . . — Ivanovics Iván felemelkedett a szé­kéről s egy sűrűn teleirt papírlapot vett elő. — Legyen szives olvassa fel . . . — A mi kerületünkben tartozó gyer­mekek — kezdé a titkár — reggel hét óra­kor gyülekeznek az iskola helyiségen­ . . . — Micsoda ünnep volna az ? — ször­­nyüködött a báróné, hét órakor csak a munkások kelnek, azok is csak köznapon.. . Nem . . . nem . . . csak javítsa ki, hogy, a gyermekek tíz órakor gyülekeznek. —­­És teát kapnak cukorral és zsem­lyével“ . . . A báróné megint félbeszakította: — Tea zsemlyével ! Ah, Iván Ivano­vics . . . s maga ezt ünnepnek nevezi?... Legalább is csokoládét kapnak vagy kávét vajas-süteménnyel ... Az Istenért ... ja­vítsa ki, de mindjárt! A titkár kijavította és folytatta.

Next