Pécsi Közlöny, 1907. október (15. évfolyam, 224-250. szám)

1907-10-01 / 224. szám

1907. október 1 Kedd. XV. évfolyam 224. sasom ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyocom-utca 4. Városi és Id­szurtát telefon is. 111. Főszerkesztő: ISZ. EGR­ BÉLA, országgyűlési képviselő. Bomel Ara as «»lm 36Sa«I»rAsx Béla felelős szerkezete. kiadó laptulajdonos. Kéziratot vissza nem adunk.­­ Előfizetési árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. H­egyháti level.­ ­ Valósággal bolondultam a szövetkeze­tekért. Mániám volt a szövetkezeti eszme; azzal ébredtem, azzal bíbelődtem naphos­-­­szál, azzal feküdtem le s mig más boldo­gabb halandó holmi ideális vagy reális, makkról álmodozott. .. tej-, bitet-, fogyász-­­­tási szövetkezetről, gazdakörről, gabona- , raktárról tépelődtem s jegyezgettem az­ ágyam fölötti örökmécs gyér világa mellett. Jólétet teremteni, megelégedetté, bol­­i joggá tenni a népet, talán nem a legutolsó­­ s talán nem is épen megvetendő idea egy­­ tanító agyában, kit a sors szeszélye arra jelölt ki, hogy a mások boldogulásában lelje gyönyörűségét, nem pedig a saját kincse sokaságában. Nem ecsetelem a szövetkezetek fon­tosságát, tények bizonyítják napnál világo­sabban, hogy jólét és áldás fakad nyo­mukban. Csakhogy a jólétig és áldásig a csalódások útvesztőjén kell áttörtetni, ter­mészetesen azoknak, kik a szövetkezetet megalkotják és „Isten fizesse meg” bőséges honoráriumért vezetik. Érthetetlen ugyan, de punktumosan mondva, amióta a sötét, vészthozó darabont felhőket részben a koalíciós bárányfelhők, részben a 48-as napsugarak elűzték hazánk egéről, ha szövetkezetről, körről hallok csak, menten a durrízós menyküt emle­getem. A régi kormányok idejében nagyon is értettem, most azonban nagyon is érthetet­len, hogy némely hivata­ls körökben meny­nyi ellenszenvet, mennyi elfogultságot, ki­csinyes bizalmatlanságot éreztetnek Kossuth­­párti emberrel azok, kik még most is oly görcsösen ragaszkodnak a régi hatalom konyhamestereihez s a semmittevés tradí­ciójához. Némely hivatalos köreinkre nyugodt lélekkel rámondhatjuk: tisztességes, becsü­letes emberek, de nagyratörő szellemet, zsenialitást, a hétköznapiságból kiváló te­hetséget ne keressünk, mert az nincs. S ha mégis felül kerekedik egyik másik a tucat­­nivón, annak szájára, körmére csapnak, aszerint hogy mivel vétkezik a maradiság ellen, hogy: csitt, ha élni akarsz. Megcsináltam egy hitelszövetkezetet. Kiszálltam, beszálltam, megszálltam, végre hosszas vajúdás után megalakultunk annak rendje és módja szerint. Utána ősi szokás szerint megittuk az áldomást is. Áldomás után jól esik a nyugalom, ezt már önma­gamon is tapasztaltam. De ám, velünk együtt a hitelszövetkezet is nyugalomra tért, amíg azonban mi áldomást ivók más­nap felébredtünk, a hitelszövetkezet, sze­gényke most is alszik. Béke vele, én nem háborgatom édes nyugalmában, de jó ke­resztényhez illően megnyugszom Isten akaratában. Azután megalakítottuk a gazdakört, hatvan taggal Az alapszabályokat másfél esztendeig sóhajtottuk, módosítottuk, pótol­tuk kiegészítettük, meg mit tudom én mit nem csináltunk velük, pedig az eredetit egy már létező gazdaköréből másoltam. Azokét jónak találták, a miénket nem- Hja, más idők, más emberek. Ezek a más emberek pedig aligha rajongó hívei a nem­zeti kormánynak, hanem mint alfélé telivér darabont unokák, keresve-keresik az alkal­matosságot, hogy megnehezítsék 48-as ér­­zelműek által szervezett intézmények létre­­jövetelét, amely intézmények a független­ségi eszméknek válhatnak terjesztőivé. Az alapszabályok jóváhagyása után szereztünk helyiséget s abba szerény könyv­tárat, néhány lapot. Magam adtam, kole­­dáltam­ mindnyáját. A tagsági dijak — anyagi viszonyainkhoz bizony szerények voltak — nem fedezvén a kiadáso­­t, ital­mérést kérelmeztünk, hogy fentarthassuk a gazdakört s hogy a tagokat becsalogassuk. Uram Isten, hiszen a dzsentri-kaszinóban is isznak, de aligha káposzta­megyerit. A pénzügyigazgatóság elutasított. Megfeled­­beztük. Elutasított a minisztérium is. A császárhoz már nem apelláltunk, nehogy konkurrenciát csináljunk a román pópáknak és egynémely magyar főúrnak. Ezzel meg volt pecsételve a gazdakör sorsa. A sorrendben most már a durrogós menykü, azaz hogy a tejszövetkezet követ­kezik. Tej-, túró- és vajértékesítésről szó sem esett annak előtte Egy kis hitvány Viszontlátás Dzz. . . dzz . . dzz. . . hangzik az ablaktáblák monoton zörgése, amint az eső csöpp rájuk esik. . . Künn kezd lassan kint kibontakozni a ködből a háztetők és kémények alakja. . . A napsugarak nem bírnak keresztül­törni a ködös esőfelhőkön. . . Dzz. . . dzz. . dzz. . . hangzik az ablaktáblák monoton zörgése, amint az esőcsepp rájuk esik. . . Hűvös, nyirkos nedvesség borítja a szoba falait, lepi el a tárgyakat s beveszi megát a ruhába. . . Homály. . . homály. . . oly határtalan homály. . . így van ez nap-nap után. . . — Gyerekek, itt az idő, az iskolába menjetek. . . A táskák rendben vannak? nem felejtettetek-e el valamit? várjatok egy kissé, mindjárt elkészítem a reggelit. Szel néhány darab kenyeret, meg­keni vajjal, melléjük sonkát és sajtot tesz, becsomagolja és a táskába tesz. . . — No most már menjetek , siessetek, mert különben elkéstek. A hálószobából csobogó, pocskoló hangok hallhatók. . . Csendesség. . . Né­hány perc múlva: — Zsófi, kérem az asztalon van már ? — Igen már vár reád. A férfi, kikenve mindenféle szagos szerekkel, belép az ebédlőbe, leül s oly gyor­san issza a kávéját, — mindig siet vele — hogy egészen belemelegszik, megtörli a ned­ves bajuszát, megcsókolja a feleségét s tá­vozik . . . S magánosság . . . Néha egy eső­csepp zörget az ablaktáblákon, máskor meg keresztültör rajtuk a nap beteges, halvány fénye, amelynek minden ereje, frissesége, a szűk, szinte dohos utcákban vész el, így múlik egy nap a másik után . . . Egyik nap a másik után, a hosszú, csodá­latosan hosszú és szörnyen szomorú éve­ken át . . . Valahol a messze­ távolban, a hatalmas, szivárvány minden színében ra­gyogó hullámoktól csak úgy ragyog a élet tengere. Zug, morajlik, egy pillanatban a magasba dobja a hullámokat, a másikban a mélységbe veti, de zúg, morajlik és ragyog a szivárvány minden színében . . . Zsófi még sohasem látta e tengert­, még sohasem érezte a belső tűztől égő testén a tenger hullámait . . . Mielőtt élni kezdett volna úgy igazában, belekerült egy álló köröskö­­rül rothadó, békanyállal körülvett mocsárba Nyakig gázol benne lábai alatt süppedékes talajt érez s már csak annyi ereje van még, hogy le ne sülyedjen teljesen s hogy fejét valamiképp a felszinen tartsa . . . tisztán... Vájjon érdemes-e ? . . . Dzz . . . dzz . . . dzz . . . hangzik az ablaktáblák monoton zörgése, amint az esőcsepp rájuk esik . . . Volt idő, amikor minden áron ki akart szabadulni a mélységből s odamenni, ahol zug, morajlik az élet tengere és ragyog a szivárvány minden szik­ében ... De egy

Next