Pécsi Közlöny, 1908. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1908-02-01 / 26. szám

fi serk­eztőség­ és kiadóhivatal Lyceuw­ utca 4. Városi és m­aralbán telefon sz. 111. Főszerkesztő: Dr. EGET BÉLA, emit gyűlési képviselő. Denel Anselro Madarász Béla felelős szerk­esztő, kiadó laptulajdonos. Kéziratot vissza nem adunk. Előfizetési Árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. Házszabály-revízió. Irta : Beck Lajos országgy. képviselő. Az utolsó negyven esztendő po­litikai eseményei, a parlamenti küz­delmekből leszűrődő tanulságok meg­érlelték a házszabály-revízió, szük­ségét. Lassan készültünk erre, de an­nál alaposabban. És így esett, hogy a tanulságok alapján nincs ma már politikai felfogás, amely tarthatónak mondaná a régi házszabályokat s ne látná elérkezettnek a reform idejét. Az előkészülés, a reform meg­­érlelése tehát a parlamentarizmus legszélsőbb követelményeinek is meg­felel. Úgy a régi, szabadelvű irány­zat, mint a vele szemben állott egye­sült ellenzék követelték e reformot. Csakhogy amíg azok a régi érdeke­ket képviselő országgyűlésen saját uralmuk megerősítését célozták vele, addig mi e reformot a választói jog gyökeres átalakítása alapján össze­ülő és a nemzet valódi akaratát képviselő parlament számára akar­tuk megcsinálni. A házszabály-revízió parancsoló­­lag fellépő szüksége csak egyik tü­nete annak a betegségnek, amely alkotmányos életünket gyötri. A be­tegség maga sokkal mélyebben fek­szik, gyökerének szálai a messze múltba nyúlnak vissza, oda, ahol parlamenti pártjaink kialakulásának első csirái rejtőztek. Mert egész parlamenti életünk egészségtelen alakulása ott kezdődik, ahol pártjaink elhelyezkedése, egy­máshoz való viszonyának szabályo­zása megtörtént. Ha akkor a parla­mentarizmus legfőbb szabályának törvényszerűsége szerint­­ olyan két nagy párt tud egymással szembe­kerülni, amelyik egymást felváltva az egészséges váltógazdaság éltető vér­keringését viszi bele a közéletbe - akkor a mi negyven éves keserves parlamenti múltúnk helyett viruló, nemzetfejlesztő pártélet erősíthette volna állami életünket E helyett az egyik párt mindig a kormányzó, a másik az ellenző szerepét töltötte be, amiből az első­nek hatalmi túlkapásai, a közéletnek zsarnokilag egy irányba való veze­tése, a másiknak pedig egyoldalú élete, a kormányzás átvételére való készületlensége következett. Nem tudta egyik sem megtanulni azt a kettős szerepet, amelyet Anglia párt­jai oly művészi tökéllyel játszanak évszázadok óta, fel-felváltván egy­mást, a szerint, ahogy a nemzeti élet gépezete a lasabb, vagy gyor­sabb haladás szükségét érzi. Csoda-e, ha ilyen viszonyok között, a parlamentarizmus ilyen fonák tengődése közepette nem egy­szer a legerősebb fegyverekhez nyúlt az örök várakozásra kárhoztatott ellenzék ? Csoda-e, ha békés egymás mellett megférés és egymást kiegé­szítő felváltás helyébe a munkálni, az alkotni vágyás égő tüze lépett ? És ha e perzselő tűz néha maga­sabbra csapott, mint az más parla­mentekben történt, nem magyarázza e meg, nem indokolja-e meg ezt a mi pártjainknak különleges szerencsétlen alakulása ? De az obstrukció, az ellen­állás­­fegyverét még más okok is jogosulttá tették minálunk. És ebből a szem­pontból nézve a kérdést, semmiféle e téren mértékadónak elfogadható idegen állam példája mi ránk nem alkalmazható. Mert sem Anglia, sem Franciaország, sem az Egyesült­­­ Államok soha olyan közjogi viszony­­­­ban nem­ voltak egy másik idegen­­ állammal, mint mi voltunk és vagyunk Ausztriával. És ezen államok egyike sem került,­ de nem is kerülhetett olyan helyzetbe, mint mi kerültünk,,­­ amikor az obstrukció a nemzet leg­­­­szentebb fegyverévé vált, amellyel élni, amelyet forgatni nem szégyen, hanem dicsőség volt.­­ Ha a helyzet ma meg is válto­­ t­t Az öreg kapuőr. Egy nap meghalt az öreg asszony. Egész csöndesen, mialatt a kezét fogva me­sélt neki. Eleinte hinni sem akarta, hogy meghalt, majd csöndessen sírni kezdett) szüntelen egész estig és kint a hideg őszi szél is sírt és nézte a csillagokat, mintha feleségének onnan kellene rá lenézni. Nem bírta szemét elvonni a fényes pontokról, amíg végre elszédült, úgy, hogy behunyta szemét pár pillanatra. Nagy égetést érzett bennük s nem akarta őket kinyitni, hogy ne sírjon. A sötétség jól esett neki. Csak pár percig akart nyugodni és vissza­gon­dolni feleségére s az együtt eltöltött évekre. Kemény, nehéz élet volt, fiatalon házasod­tak össze, sok dolguk volt a gazdasággal, melyet szülei felől vettek át , de derekas­­san átvergődtek. Két fiuk régen önálló volt s messze bevándoroltak az országba. Pénzt eleget adott nekük, mert minek neki­­ pénz ? Persze, ha tudta volna, mily szeren­csétlenség éri leányát, előrelátóbb lett volna, tehát újra keresni kellett. Belépett a gyárba, de a szabad levegőhöz szokott teste nem birta a túlfűtött gyár levegőjét és oly ke­vés volt a bér — akkor megkapta az éjjeli­­őri állást. Fárasztó kereset volt, de mentve voltak a nyomortól. Hogy örült felesége, mikor a fénylő szép pénzt az asztalra ol­­vasta és ha egy sem hiányzott a szép heti bérből. Fedkó minta férj volt, nem dohány­zott, nem ivott, minden pénzét haza vitte , de nem is hallott még soha egy rossz szót­­ sem, mert mindig ha volt kötelessége tel­­jesítésében. . . Valaki durván megrántotta a vállát. A gyáros ál­l előtte. — úgy látszik, leittad magad, Fedkó, hogy elaludtál. Miért nem vagy helyeden? — kerdé őt kemény hangon-Fedkó ijedten dörzsölte szemeit. — Nem aludtam, míg feleségem be­teg volt, dadogó. Efelejtette megmondani, hogy meg­halt, talán maga is elfelejtette abban a percben — Jól van ismerem az ilyet, nyisd ki a kaput! Fedkó kinyitotta s lehorgasztott fejjel követte urát, s midőn az belépett a gyár kapuján, végig járta a kört. Könnyei lepe­regtek arcára s először felejtett el kere­pelni. És újra egyedül volt fájdalmában a végtelen siklágon. Ismét évek teltek el. Fedkó nem vétett többé kötelessége­ ellen felesége halála óta. Újra kerepelt minden órában, de többé nem oly kihívóan, jókedvűen, mint azelőtt. A kis úrból fiatal úr lett, szép fiatal szőke, kék szemű ember, selymes bajusz­­szal. Ilonából is szép lány lett, de szerény,, szende maradt, amilyen volt. A fiatal ember már az egyetemre járt, a lány pedig otthon­­segített a gazdaságban. Karácsonykor, úgy mint azelőtt, föl­­díszítették a nagy karácsonyfát, a cseléd­ség összegyülekezett a fa alatt, de a fiatal úr mozdulatlanul ült a pamlag sarkában, a lány háttal állt feléje s igyekezett könnyeik

Next