Pécsi Közlöny, 1908. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1908-03-01 / 51. szám

▼ Főszerkesztő: SserkesszSség: M­kl&atihlv&Ul LyoeuKi­ uto*. 4. orosi és intszatban telefon is. 10. Dr. EGFT BÉLA, omággyű­lési képviselő. Dérnél Asseln Midszász Béla felelős szerkessstő, kiadó laptulajdonos. Kéziratot vissza nem adunk. Előfizetési árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. A házszabály-revízió. Irta: dr. Gonda Henrik a Magyar Tudósító szerk. A legutóbbi esztendőkben poli­tikai divattá vált a képviselőház ház­szabályaiban látni a legnagyobb al­­kotmánybiztosítékot. Csodálatos elté­velyedése a politikai gondolkodásnak ez, amely az alkotmányos garanciákat nem a nemzet élő erejében, nem az intézmények normális működésében, hanem egy abnormis állapot fentar­­tásában, a joggal való rendszeres visszaéléssel egy betegségi tünetnek, az obstrukciónak állandósításában látja. A mankó lehet jó támasza a koldusnak, de csak kolduskirály agyában születhetik meg az a gon­dolat, hogy mankóval kell felfegy­verezni az állam ép, egészséges pol­gárait is. Mindennek, ami van, a cél a lelke és a legnagyobb bajok a poli­tikai és a társadalmi életben éppen a célnak szem elől tévesztésében származnak. A házszabályok célja nem lehetett és nem lehet sohasem más, mint a tanácskozási rendnek, a határozathozatal módjá­nak a megállapítása. Négyszázöt­venhárom ember nem beszélhet egy­szerre, azoknak akaratnyilvánításáról bizonyos módot ki kell eszelni és kell lennie valakinek, aki ezt a mó­dot alkalmazza. S ha igaz ez, amint hogy igaz, úgy logikai képtelenség és minden józan gondolkozásnak feje tetejére állítása az a felfogás, amely bármilyen rabutisztikával éppen a tanácskozási rendből akarja le­származtatni a rendzavarás jogát. Ezért teljességgel az igazság híjján van mindaz az érvelés, ame­lyet most nap-nap után hallunk a képviselőházban a Nagy Emil-féle indítvánnyal szemben. Mit céloz Nagy Emil indítvá­nya ? Azt, hogy kisodorva a magyar parlamentet a tehetetlenség örvényé­ből, a szólásszabadságnak, a vitat­kozás szabadságának és az egymás meggyőzése lehetőségének teljes fen­­tartása mellett biztosítsa a magyar képviselőház munkaképessé­gé­t és biztosítsa a vehető szerepet ebben az országban. Hogy a horvát és a nemzetiségi képviselők a mai többségnek ezzel a nyílt és­ határo­zott törekvésével szemben­­késhegyig menő harcot kívánnak folytatni, az csak természetes; teljesen érthetet­len azonban, hogy ebben a kérdés­ben a magyar nemzet ellenségeivel egy csatasorban látjuk a disszidens képviselőket is akkor, amikor tekin­tettel az új választási törvényre, talán a magyar nemzet létérdekéről van szó. Nemcsak a józan ész, ha­nem a magyar nemzet egészséges ösztöne is azt parancsolja, hogy amikor az általános választójog alap­ján minden számítás szerint előre láthatólag nyolcvan horvát és nem­zetiségi képviselő kerül be már a legközelebb a magyar képviselőházba, gondoskodás történjék arról, hogy a túlnyomó magyar többség ne álljon tehetetlenül egy magyarellenes kisebb­séggel szemben. A kisebbség jogán ezzel semmiféle sérelem nem esik, mert a kisebbségnek módja és al­kalma lesz továbbra is arra, hogy a maga elveit hirdesse, a maga ellen­zéki álláspontját a képviselőházban részletesen kifejtse. De az csak nem lehet sem nemzeti, sem általános emberi érdek, hogy egy országban vagy semmi sem történjék, vagy min­dig csak az történjék, amit a kisebb­ség akar! Egyébként a revízió gondolata nem mai keletű. Annak szükségét már Tisza István gróf miniszterel­nöksége idejében elismerte maga a függetlenségi párt és kifejezést adott ennek a függetlenségi párt vezére, Kossuth Ferenc, kijelentvén a kép­viselőházban, hogy szükségesnek tartja és megszavazza a házszabály­­revíziót, de csakis a választói tör­vény reformjával, illetőleg a választó­jog kiterjesztésével kapcsolatosan. II. Napóleon. Elbeszéli: Kun Kálmán, úgy kezdem, mint a mesét szokás. Élt egyszer egy király, a­ki maga sem tudta, hogy az, mert mire megtudta, már nem volt király. S élt egyszer egy herceg, a­ki a böl­csőben nagyobb úr volt, mint a koporsó­ban. Az a király a római király volt I I. Napóleon fia ; az a herceg se volt más, mint a Napóleon fia. Egy és ugyanaz a személy, de a bölcsőben „római király” volt, vaig a halottas ágyán csak „Reichs­tadt hercege.“ Az apja tünemény, ő maga feltűnést nem keltő jelenség ; az a hadnagyból lett császár meteor, a­kinek már a puszta meg­jelenése is félelemmel töltötte el a nagyo­kat, kicsinyeket, hatalmasokat és gyengé­ket, királyokat és alattvalókat, míg a fia szabad szemmel nem látható kis csillag . s az a világverő : minden, ez a kis herceg : semmi. Van azonban történetében valami, a­mi meghatja az embert, a­mi lebilincseli még a szórakozott figyelmet is. Meg volt benne ugyanis mindaz a félelmetes, nagy­­­­ság, a­mi az apjában, de hiányzott a rossz.­­ Örökre kár, hogy sem az idő, sem a hely, sem a körülmények nem kedveztek a római királynak, hogy fényes tehetségeit, páratlan szívét népe boldogítására nem fordíthatta. Hogy megismerjük a fiút, szükséges, hogy tudjuk dióhéjnál is rövidebben az apa történetét.* * * Napóleon (I.) a sas, Korzika szü­ötte. Egy szegény, de talpig becsületes ügyvéd a házában látott először napvilágot . Minde­­­­kük volt ez a mindig durcás, komoly képű­­ gyermek. Amilyen becsületes volt az apa,­­ oly szelidlelkű, kedves és álmodozó volt az­­anya. Mindkettőtől örökölt valamit ; apjától a katona pálya iránt való szeretetet, törhe­­tetlenséget anyjától a jó szivet. A kis Napo­lon gyerekélete roppant hideg volt, a­mit visszavonulásának köszön­hetett. Pajtásai, barátai nem voltak, nem is lehettek. A­míg azok az erdőkben csatangol­tak, vagy a mezőn játszottak, addig ő katonákat gyártott fából és agyagból, aztán gyerekészszel egymás ellen tüzelte őket. A vers vége azonban mindig az volt, hogy a játék végén ő maga rontott neki mindnek és pusztította el. Néha-néha ott látjuk a rideg fiút a többi gyerekek között. Akkor, amikor, azok katonásdit játszanak. Olyan­kor közibük állt ő is és meg sem állt a vezérségig. Napóleon erre született, amit már kispajtásai is elismertek azzal, hogy ha vezér kellett, csak Napóleonért mentek. Amelyik párt megnyerte vezérének, az biz­tos lehetett a győzelemről. Ebből a gyerek vezérből lett a máso­dik isten ostora, kinek fegyvereitől megre­megett egész Európa. Ami a madárnak a Mai számunk 12 oldalra terjed.

Next