Pécsi Közlöny, 1908. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1908-04-01 / 76. szám
2008. április 1. PÉCSI KÖZLÖNY ! r' ' ' ' * r t»'‘S 'ff *'• V Iyenkor eszembe jut, hogy milyen sok példát látunk arra, hogy az anyák szívesen bízzák kisebb nagyobb gyermekeik gondozását;;úgy egészséges, mint beteg állapotukban bizalmas, sőt nem egyszer ma itt, s holnap ott lakott cselédjükre! Pedig ezt olyan rossz és szerencsétlen szokásnak tartom, melyet nem lehet eléggé ostorozni. Mert ki tudja, hogy a cselédek hova viszik a gyermekeket, ki tudja mit adnak enniek, csakhogy hallgassanak : ki tudja hova teszik le és ki tudja, mi származhatik ezekből. . . Igen igen csodálkozom ezen a már eléggé elterjedt rossz szokáson, hiszen mi a gyermek a családban. A jó gazdasszony nem bízza a kamara kulcsát cseléd kezére. Hát várjon a jó anya gyermekét bízhatja-e bizalmát ki nem érdemelt, előre is hűtlennek nevezett sáfárra? De aztán mi a gyermek az édesanyának ? Életénél is féltettebb kincse, ékszere Nem merné türkizes, gyémántos ékszergarniturját sem a Duci, sem a Mici mamája a sétatérre menő cselédjére bízni, de gyermekét elbocsátja vele 1, 2, sőt 3 órára is sétálni s a már annyiszor megismétlődő, nem egyszer halállal végződő cseléd sétáltatást leszokni, kiküszöbölni nem tudja. Oh pedig mennyi késő bánat, keserűség tudna e rossz szokás ellen beszélni ? Mennyi kis nyomorék, mennyi kis sirhalom emeli néma szomorúságát intelemképen az édesanyák felé kérve : anyák, édes jó anyák — őszinte szívvel, az élnivágyás meleg szeretetével kérünk, gyermekeiteket ne bízzátok cselédekre, ne küldjétek csak velük sétálni. Ők kerüljétek a szerencsétlen rossz szokást s hagyjátok élni, hagyjátok az életnek örülni bár azokat, kik utánunk következnek ! Anyák, édes jó anyák ! Hallgassák meg az apró nyomorékok, az apró sirhalmok intő, kérő szavat s akkor elmondhatják, mit hajdani királyunk mondott .Gyermeknevelés tekintetében bűn nem terheli telkemet*. * Deák Gyuláné Végh Irma. A gyermeknap. A költő a gyermekét az ég virágjának mondja, az államférj fiú az állam jövő fenntartóját látja benne a szociológus a leendő társadalmat alkotja meg belőle, nekünk pedig édes mindenünk vérünkből való vér, húsúnkból való hús. Érthető tehát, ha a művelt államok legujjabban mintaintézményekkel igyekeznek odahatni, hogy a testi és lelki pusztulás veszélyének kitett gyermekeket a társadalom számára megmentsék. Hazánkban a legújabb időkig sok volt a tennivaló e téren, teljesen megfelelő, a külföldet is túlszárnyaló intézményeink azonban még csak most hozzak áldásos gyümölcsöket. A gyermekvédelemnek két nagy tényezője az életadó eleme : az állam és a társadalom, s állam tőle telhetőleg lerakta a gyermekvé- delmi berendezéseinek alapköveit, az 1891 évi Vili. és XI törvénycikkében, az ezekből kifolyóan működő 17 állami gyermekmenhely körülbelül harmincötezer elhagyott züllés útjára tévedt gyermekről gondoskodik. E fényes eredmény dacára nem maradhatott tétlenül a másk tényező , a társadalom sem. Megmozdult az is és alkotott olyan intézményt, amelyhez hasonlót sehol sem találunk, megalkotta azOrszágos Gyermekvédő Ligát. Ez nem egy új egyesület, hisz oly óriás, oly nehéz, de nemes és nagy feladatai vannak ez intézménynek, hogy ezeket egy szűk keretekben mozgó egyesület nem tudta volna valóra váltani. A Liga maga a táradalom, a társadalmi gyermekvédelem az egész országra kiterjedő hatalmas szerve, nem külön egyesület, amely tagokat, tagsági díjakat szed, hanem társadalmi erők összessége, s minden ember tagja lesz abban a pillanatban, amelyben céljaira néhány fillérnyi adományával hozzájárul. A Liga rögtön való segélyt nyújt mindazoknak, akik hozzá fordulnak. Hány szegény, támasz nélkül való özvegy, hány elhagyott árva élvezi a Liga nyújtotta segítő jobbot ? Legfőbb és nemesebb működése az álami intézmények kiegészítő munkásságában nem nyilvánul. Az idei gyermeknap április 2-án és 3 án lesz. Ezen a napon kereskedők, iparosok, vállalatok tulajdonosai önként kötelezik magukat arra, hogy két napi bevételüknek tetszés szerinti hányadát a gyermekvédő alap javára befizetik. Kérjük a közönséget szükséges bevásárlásait intézze el e napokon, adakozzék a nyilvános helyeken kitett urnák révén a Liga céljaira. Ismerjük el hogy az elhagyott gyermekek védelme nem irgalamassági cselekedet, hanem mindnyájunk erkölcsi kötelessége. A Dunántúli Széchenyi szövetség sásdi kiszállása alkalmával egy sásdi úriember — dr. Barna Lajos kir. körjegyző, — többek füle hallatára a következő megjegyzést tette: .Könnyű a mostani jogászoknak, nem mint az én jogászkoromban. A papok ellátják őket pénzzel, hogy uralmukat fentartsák. Biztos helyről értesültem, hogy e beszédeket a papok csinálják s 30—40 korona ellenébe elmodatják a gyermekekkel. Itt most komoly képpel beszél, ha haza megy, nagyot mulat azon a pénzen.“ Erre vonatkozólag a következő sorok közzétételére kérettünk fel. Tisztelt Úr ! A D. Sz. Sz. elnöksége ama piszkos vádat, hogy a papok ellátnak bennüket pénzzel, hogy becsületük, önérzetük megvehető, mind az egyesek, mind a Szövetség érdekében a leghatározottabban visszautasítja. Szeretnék szembenézni ama biztos helylyel mely uraságodat ekként id. fomálta ! Tudja meg továbbá, hogy nincs szükségünk mások tákolmányaira, magunkban is érzünk annyi erőt és tudást, hogy kiálljunk a síkra még esetleg Uraságoddal is Az pedig, akkor a tisztelt Ur rámutatott, nemcsak hogy nemmulat a papoktól kiutalt pénzen* de gyűlöli s kerüli a piszkos mig jelelenésen voltam, egy nagyherceg a páholyomat színig töltette rózsával, nem lehetett belépni! ... És micsoda rózsák... Tél közepén, — valóságos csoda volt . . . Ez volt utolsó diadalom ... És ez én voltam, én, akit ön most így lát itt. Könnyezett. — Most ? Mi van meg bennem az énekesnőből ? Rettenetesen köhögött, majd tovább beszélt, nagy fájdalmától kényszerítve, komor tekintettel : — Mégis én voltam az, én, akit ön most így hallgat. Az én énekem volt az és ebből a rekedt, ebből a tönkrement torokból támadt Hirtelen szenvedélyes mozdulattal letépte a vörös csipkét, amely a nyakát fedte. Zavartan, remegve állott fel a fiatal ember. És önkéntelen, akaratlan mozdulattal borult le a hajdani dicsőség romjai előtt. Vajon nem használhat-e nézi szerelmével? Valaha az egész világot vetélytársának látta, ma este neki, egyedül neki nyilatkozott meg. — Alexandra! — susogta lehajtott fővel. A régi hang csengett még fülében. Alexandra gyöngéden megsimogatta a fiatalember haját, akin hosszas remegés futott végig. Pedig kit látott maga előtt ? Egy kövér, őszülő hajú asszonyt, nevetséges vörös ruhában, eltépett csipkével enormis torka körül. Aztán felállott és felkarját tiltóan emelve fel, fagyos méltósággal mondta tönkrement hangján : — Késő van már. Csengetek a szolgálónak, megmutatja önnek a szobáját és reggel majd a majoros elvezeti önt a jó útra . . .* Visszatérve Párizsba, a fiatal embernek nehezen telt a következő éve. Szánalom, lelkifurdalás gyötörte és ez annyira elhatalmasodott rajta, hogy elhatározta, — maga sem tudta, mi célból, — hogy megint megáll azok alatt a fák alatt, ott az ódon kastélyhoz vezető úton. Egy délután érkezett oda. Autója színig volt gyönyörű rózsákkal, — várjon lesznek e olyan szépek, mint a nagyhercegéi ? Leszállóit a kocsiról és a rózsákat ott hagyva, belépett a parkba. De a zsaluk le vannak eresztve, az ajtók becsukva, zörget, kutat és nagy keresésre két öreget talált bent a lakásukban. Néznek rá semmitmondó tekintetükkel és végre elmondják: — Madame meghalt, nem sokkal azután, hogy az úr elment, eltemettük, ahogy parancsolta. Sokáig bolyongott a fiatalember az ősz gazdag palettájából színezett kertben, hulló falevelek közt. Hiába kereste a sírját annak, aki ő miatta halt meg. Aztán felölelve a rózsákat, elszórta maga előtt a sárguló fasorban. Majd a szél, aki tudja, hogy kell elhordani a himport, majd a szél felkutatja az elhunytat és elviszi neki a késő hódolatot. — Az Alexandra Jadiska isteni hangját mért nem adja Isten egy csalogánynak, hadd siratná kétségbeesett éneke a hold mozdulatlan fényét, — suttogta zokogva a fiatal ember. És amint lassanként alkonyodva felragyogtak az ég alján az első csillagok, egy bagoly kiáltása hallatszott. — feleleti képpen a kérdésre, egy rekedt, irónikus süvöltés. X 3