Pécsi Közlöny, 1910. április (18. évfolyam, 79-103. szám)

1910-04-01 / 79. szám

/ £CS|KIR.OQVESZSE«» _ / LI*+-t&iQ«A Rt .1 1910. április 1. Péntek XVIII. évfolyam 79. szám. Pécsi Közlöny Szerkesztőség és kiadóhivatal Főszerkesztő Felelős szerkesztő Előfizetési ár : Egész évre 24 k., fél.: Apáca utca 9. sz. I. emelet :: Dr. EGRY BÉLA DÁNIEL ANZELM évre 12 k., negyedévre 6 k., egy hó-Városi és interurb. telefon sz. 576. orszgy. képv. kiadó laptulajdonos, napra 2 k., — Egyes számára 10 f. A választói jog és a nemzetiségek. Irta: Pleininger Ferencz. I. A sok nagyhangú és üres frázis között, melyekkel a függetlenségi párt programmját és törekvéseit leszólni szokták, leggyakrabban halljuk hangoztatni, hogy a gazdasági önállóság tönkre tenné az országot és hogy az általános egyenlő választói jog behozatala végveszedelemmel fenyegetné a magyarság szupremáciáját. Ezúttal csak az utóbbi állítással kívánok foglalkozni, hogy kimutassam ennek tarthatatlanságát, nem is szólva arról, milyen ferde világításba állítják a magyar nemzeti államot a külföld előtt azok a providenciális „magyar államférfiak“, akik váltig hangoztatják, hogy ebben az országban a magyarság uralmát csak mesterséges hatalmi eszközökkel lehet fenntartani és hogy azt a népjogok igazságos, modern kiterjesztése egy csapásra megsemmisítené. Ez a valósággal ellenkező, üres frázis még a függetlenségi politikusok egy részét is annyira hatalmába kerítette, hogy a választói reformot csak úgy vélik a magyarság veszélyeztetése nélkül megalkothatónak, ha a választói jogosultságot a magyarul írni-olvasni tudás feltételéhez kötjük. Hát igaz, hogy ez lenne az ideális állapot. De addig, ameddig hazánkban olyan ideálisnak éppenséggel nem mondható állapotok uralkodnak, hogy a magyar nyelv kötelező tanítását elrendelő 1879. évi XVIII. t. c. dacára a magyar kormányok vétkes nembánomsága folytán még ma is milliókra rúg azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik a magyar nyelvhez nem is konyitanak, addig nem lehet csupán a választói jog terén megteremteni azt az ideális állapotot, hogy politikai jogokkal csupán az állam nyelvét értő polgárok ruháztassanak fel. Ha a választói jogot csak a magyarul írni-olvasni tudó nagykorú állampolgároknak adjuk meg, akkor csak 398,037 nem magyar anyanyelvű polgár kapna választói, jogot az 1904. évi felvétel szerint, míg 617,946 írniolvasni tudó, de magyarul nem beszélő nagykorú polgár nem lehetne választó. Ilyen reform nem hogy megszüntetné a nemzetiségi veszedelmet, de azt még fokozná, mert a parlamentből mesterségen kiszorított nemzetiségi államellenes törekvések dús forrásává válnék a nagy néptömegek körében. Nálunk tehát helyes politikával — egyelőre — a választói jognak csak három korlátját állíthatjuk fel: a nem (férfi), kor (24 év) és minimális műveltség (írni-olvasni tudás) tekintetében. E korlátok keretei között lenne Magyarországon az 1904-ik évi statisztikai felvétel szerint: 2.618.501 választó (összesen) Minthogy pedig az általános választói jog behozatalakor az eddigi választókat választói joguktól megfosztani nem szabad, mert ez ellenkeznék a magyar jogfejlődés szellemével, mely 1848-ban is meghagyta a régi választókat joguk gyakorlatában : meg kell adni a mostani 24 éven aluli és írni-olvasni nem tudó választóknak is a választói jogot. Ezek száma 1904-ben 192.729 volt, az összes választók száma tehát 2.811.230 lenne, ami az 1904. évben összeírt 970.841 választóval szemben 1,840.389 szaporulatot jelent. 602.518 magyar anyanyelvű választó(61-2%) 388.579 német „„ (14-8«/0) 301.769 tót„ (1-5%) 190.703 oláh» (7-3%) 59.266 horvát „ (2-3%) 11.478 ruthén „ (0-4%) 32.818 egyéb „ »» a-3° 0” Kiegyezés. írta Elza. Az asszony : Szóval vége ? A férfi: Nem tehetek róla. Jobbnak láttam mindent őszintén és nyíltan elmondani. Minek ámítsam tovább ? Az asszony : Remélem nem kívánja, hogy nyíltságáért hálás legyek ? A férfi: Ne legyen maliciosus. Az asszony: Ez a legkevesebb, amit ebben az ügyben tehetek. Hogy azonban megnyugtassam a lelkiismeretét, kijelentem, hogy előre el voltam készülve mindenre. A férfi : Hogyan ? Az asszony: Szinte lehetetlennek tartottam, hogy könnyen rajongó, ingadozó természete mellett hat hónapig tartó európai körút után is hozzám térjen vissza. Képzelem, hogy pazarolta önmagát Párisban. A férfi: Miből gondolja ? Az asszony: Mennyi érzéssel indult útnak és milyen üresen jött haza. Természetes tehát, hogy sokat költekezett. A férfi: Lehet, hogy igaza van. Az asszony: Most aztán fizetésképtelenséget jelent be és csődöt kér maga ellen. A férfi: Kiváncsi vagyok reá, hogy a vagyonom romjaiból ki tudom-e elégi■ teni a hitelezőimet ? Az asszony : Minthogy a legkönnyelműbb és legnagyobb hitelt én nyitottam magának, apró, szóra sem érdemes kötelezettségekről szó sem eshetik. Különben is meg vagyok győződve, hogy azok nem vonják meg magától a további hitelt. A férfi: Szóval csak magával kell egyezkednem. Milyen végkielégítést kíván ? Az asszony : Mindenekelőtt leltározzuk mindazt, ami vagyona romjaiból visszamaradt. Megérdemlem a veszteséget, mert igen könnyelműen hiteleztem. A férfi : Csődtömeggondnokot nem kíván kirendeltetni ? Az asszony : Azt hiszem az öreg Sors vállalkozik majd erre a szerepre. Lássuk, mit mentett meg a múlt kincseiből ? A férfi: Mindenekelőtt beismerem, hogy végtelen hálával tartozom. Azt hiszem, hogy ez elpusztíthatatlan minőségű lesz. Az asszony : Tovább ! A férfi: Vannak kellemes, bájos emlékeim, amelyeket szintén nem felejthetek el soha. Az asszony: És amelyeket alkalmilag, úgy éjfél utáni borközi állapotban le fog adni a barátainak ! Ez ellen tiltakozom. A csődtömegből nem reflektálok az emlékekre. Azzal fizessen ki mást. A férfi: Hátra van a végtelen tisztelet, a meleg barátság, amit maga iránt érzek. Kijelentem, hogy soha tapintatosabb, finomabb lelkű asszonyt nem láttam. Az asszony: Ez is valami. Most majd én fogok számolni a csődtömeggondnokkal és bejelentem a követeléseimet.