Pécsi Közlöny, 1912. május (19. évfolyam, 78-86. szám)
1912-05-02 / 78. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Király utca 24. Városi és interurbán telefonszám 111. Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztésért felelős a kiadó laptulajdonos MADARÁSZ BÉLA XX. évfolyam. Szerda, 1912. május 1. 78. szánt. A pécsi függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. — Megjelenik minden szerdán és szombaton Előfizetési árak: Egész évre 12 korona. Félévre 6 korona. Negyed évre 3 korona. Egy hóra 1 korona Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fill. A politikai helyzet. Az új kormány hétfőn mutatkozott be a képviselőházban. A pártok tagjai nagy számmal gyűltek össze a kormány programmjának meghallgatására. Ami miniszterelnök bemutatkozó beszédét, illetve programmját illeti, erről határozottan megállapíthatjuk, hogy az egész Ház pártkülönbségnélkül tartózkodással, hidegen fogadta. Voltak ugyan egyes pontjai a programbeszédnek, melyek a munkapárton, vagy az ellenzéken rokonszenvet keltettek, de voltak olyanok és éppen a legnagyobb fontosságúak, melyek körül forog az egész politikai helyzet, amiket az ellenzék tiltakozó ellenmondásokkal, a mankók pedig a néma hallgatással fogadtak. Nem is csoda, hiszen az egész programmbeszéd nem egyébb egy ügyesen fölépített, diplomatikus értekezésnél, ami a legfontosabb kérdést, a választójogi reformot a bizonytalanság homályába akarja burkolni, oly módon, hogy abból minden párt a saját programmjára kedvező következtetéseket vonhasson le, ha akar, vagy pedig magyarázhassa úgy a miniszterelnök kijelentéseit, hogy még nem szükséges és főként nem köteles állást foglalni mellette, vagy ellen, mert hiszen ez a választójogi program il senkit sem kötelez. Egyszóval politikai életünknek ez a legjelentőségteljesebb és legégetőbb kérdése, ami sarkpontját képezi minden kibontakozási lehetőségnek, a miniszterelnök tegnapi beszédével nem tisztázódott egy árnyalattal sem és nem jutott előbbre egy lépéssel sem. Ami pedig a munkapártban lelkesedést keltett, a véderőreformnak változatlan megszavazásának követelése a választói reform előtt, erről már igazán fölösleges időpazarlás tovább beszélni. Jól tudja ezt Lukács László miniszterelnök is, hogy a képviselőház előtt fekvő véderőjavaslatokból ismert formájában és a választójogi törvény előtt törvény nem lehet. Ennek a kérdésnek taglalásánál igyekezett ugyan Lukács László némileg konciliánsnak mutatkozni a függetlenségi és 48-as párt követelései iránt, mikor kijelentette, hogy Batthyány Tivadar grófnak a véderőreform tárgyalásának során benyújtott azon indítványát, hogy Magyarországon a közös hadseregre és honvédségre fordított összegek a lehetőségig itthon költessenek el, — elfogadta, de nagy tévedés azt hinnie, hogy ez által nemzeti konceszsziót helyezett kilátásba, mert ez csupán csak elemi nemzeti kötelesség. A programm többi része, ami a belpolitikai kérdésekre vonatkozik, tervnek kétségtelenül nagyszabású és erős gyakorlati és szociális hajlandóságról és készségről tesz tanúságot. Két dologra azonban külön rá kell mutatnunk és ezek : az osztrák miniszterelnöknek a horvát ügyekbe való beavatkozásának visszautasítása, ami igen szelíd formában történt csak meg és a másik, az Auffenberg-ügynek teljes mellőzése. Ha rágondolunk a holnap összeülő delegációkra, ezen nehéz kérdések ilyetén módon való elintézését azonnal megérthetjük. Az egész programm vallásnak különben a kezdete az, ami előttünk nem teszi rokonszenvessé Lukács vállalkozását, s ez az a kijelentés, hogy az új kormány a bukott kormánynak a folytatása. Ha ezt a kijelentést a szó teljes értelmében kell vennie az országnak, akkor a Lukács-kormány sorsa már Az első majális. Irta: Frisdhtl Mariska. Tereferélő asszonytársaság ült a fürdőpark egy csendes zugában. A fehérhaju Biharyné vitte a szót: — Életünk összes benyomásai közül a gyermekkoriak a legerősebbek. Minden tendencia mellőzésével állítom, hogy ezeken fordul meg a nevelés sorsa. Apropós eszembe jut egy jelentéktelennek látszó, de nekem igen kedves epizódja életemnek ... Mondja el, halljuk Biharynét .. . * Ketten játszottunk a vadszőlővel befuttatott verandán. Hat-hét éves lehettem, Irén barátnőm pedig tizenhárom tavaszt látott. A korkülönbség dacára sülve-főve együtt voltunk. Együtt bujuskáztunk az urasági kert tekervényes labirintjeiben, együtt rendeztünk versenyfutást a gazdasági udvarban és ejtettük halálos rémületbe nagymama légió tyúkját és ugyancsak együtt szövögettük szivárványos álmainkat a jövőről, azaz én csak ájtatos hallgatója voltam Irénnek, midőn ábrándozott a hosszú ruháról, bálokról és az édes semmiségről. Előttem pedig káprázatos szinten ragyogott a bűbájos mesevilág csodás alakjaival és a mégis reálisat, pazar fényű bálterem, habos csipkébe selyembe öltözött tüneményeivel. Olyan leheletszerű érzések voltak ezek, aminőkre csak gyermekek képesek. Egyébként pedig nagy munkában voltunk. Az életből produkáltunk egy felvonást a „családunk“-kal, számra nézve tizenkét babával. Ne tessék nevetni hölgyeim, igen fontos személyiség volt akkor a selyemruhás Lili baba és az általa adott estély. Vngadozásunknak azonban véget vetett Irénnek tánciskolás barátnője, Gizi. Vad rohanása közben majdhogynem gázolta a „család“-ot, kapott is tőlem egy két hatalmas oldalpillantást. — Irén, Irén tudod-e mi újság? — Mi, micsoda ? Gizi jelentősen rámtekintett, Irén azonban oltalmába vett ! — Bátran beszélhetsz előtte, hiszen még gyerek. — Kadétok jönnek. Az ixi katonaintézet növendékei. Nyolcvan darab. Tanulmányozzák a vidékünket. Itt maradnak öt-hat napig. De most jön a java ! Tudod a papám a majális rendezőség elnöke és erre az időre teszi a mulatságot, ahol — folytatta Gizus hosszú lélegzet után — mi tánciskolások is fogunk táncost kapni, mi, a lenézett bakfisok! Te valahányszor hallom ezt a szót, ökölbe szorul a kezem. Bakfis, rántott hal, mondanák inkább rántott béka az nem olyan utálatos, mint egy ilyen sült hal a maga bamba meredt nézésével. . . Hujé, azok az aranyos kadétok ! — Mit akarsz Gizi, hiszen nem tanultuk a négyes figuráit — veti ellen Irénke. — Baj az, van még időnk. Ezek után letárgyalták — hosszas vita után a frizura, a ruha, a legyezőkérdést. Megannyi életbevágó dolog. Csendesen ozsonáztattam a babákat, de az eszemben mindig motoszkált — kik lehetnek