Pécsi Lapok, 1867. június-szeptember (1. évfolyam, 19-53. szám)
1867-06-02 / 19. szám
Ha az esküdtszéki rendszer ítélethozásánál az indokolás elmaradt, — ez csak azon egy okból jön elfogadva, mert az esküdtszéki bíráknak más bíróságokhoz hasonloítva aránytalan nagy száma — az ítélethozásnál megkivántató igen túlnyomó többség, úgy egyhangúlág, a feleknek megjáró visszavetési jog stb. anyi alaki biztosítéknak látszanak, — hogy többről gondoskodni nem találtatott szükségesnek, vagy lehetőnek. Sajátsága ezen bírósági rendszernek, hogy fellebbezést nem ismer, csak folyamodást formahibák miatt — részben helyeslendő e dogmaticus puritánusság — mert anyagi irányban a hibázhatás lehetőségét meg sem engedvén, e hivatalos csalhatatlanság a nagy közönséget sok kedélynyugtalanságtól megkíméli. Azon kevesebb tagú bíróságoknál, melyek a középkorból az esküdtszéki rendszeren kívül, reánk maradtak, minél közelebb a mi napjainkhoz, annál lényegesebb és kitűnőbb része lett az ítéletnek az indokolás. Nem lehet tagadni, hogy az ítélet indokolásának kötelezettsége kimeríti az egyedüli — és összes lehetőséget a bíróság tévedésének elhárítása tekintetéből. Magában foglalván a tényálladék megállapítása, jogi minősítése és a törvény alkalmazása igazolását, a bírói tévedés és önkény lényeges pontokban lehetetlen mellette. Innen van, hogy a bírák egyenlő függetlensége esetében szakbírónak indokolt ítéletét föltétlenül fölébe helyezzük az esküdtbíró ítéletének. De mióta élez bölcsességgel — dialectica logicával egyenlő, sőt a körülmények szerint túlnyomó kelendőségre vergődött, láttuk, hogy „a fenségest a nevetségestől“ csak egy lépés választja, tehát indokolni ellenkező dolgokat egyenlő szabatossan lehető — t. i. csak a szempontot, melyből a dolog szemléltetik, másutt kell venni; — tudva ezt, azon államokban hol a birák a kormánynak kinevezésétől függnek, a közvélemény több biztosítékot látott oly birák ítéletében kikben a jellem, az akarat szabadon nyilvánulhat, — mint olyakéban, kiknek elhatározására elháríthatlan befolyás nehezül, habár az elsőknél teljesen hiányozhat azon szakképzettség, mely az utóbbiaknál a legmagasb fokon állhat. E jelenet kétségen kivül teljesen jogosult a bírósági szerkezet történeti fejlődésében és ha még léteznek államok, melyekben fejedelem, kormány és nép teljes öszhangzásba nem jut működése tekintetében — hanem egy közülök a másik hatalmától tarthat, akkor az esküdtszék palládiuma marad a politikai igazságállapotnak. Nyugodt, természetes és rendes viszonyokban létező államelemek között, tehát mi a szakbírák ítéletének indokolásában találjuk a hathatós óvszert a bíró tévedése elhárítására. De miután e mellett is tévedés, hiba még tehető, a második biztosíték a fellebbezés által szereztetett meg, melylyel a hibás első ítélet előtti állapotba helyezzük vissza ügyünket — azaz újra indokoltatjuk a bíró határozatát. Itt a jelen viszonyokhoz hasonlítva a tudomány kívánalmát, fontos változást idézne elő hazai bírósági állapotunkban csak azon egy elv szigorú alkalmaztatása, hogy minden felsőbb bíró teljes indokolással lássa el saját ítéletét, e tényálladék megállapítása, jogi minősítése és a törvény alkalmazása tekintetéből — és csak ezeknek alapján vonatkozzék az első bíróság ítéletére, kimutatván indokolása helyességét, vagy hibáját. A folyamodási és kegyelmi stádiumai a per útnak — mind esküdtszéki, mind szakbírósági eljárásra alkalmazhatók lévén — itt semmi tekintetben sem vétethetnek bírálat alá. Hazánk fejlődő állapota, viszonyainknak több , különböző kormányrendszer általi bonyolultsága, törvényhozásunk feladatának sokasága nem engedik hinnünk, hogy törvénykezési tekintetben évek előtt megállapodáshoz juthatnánk, — czélunk tehát csak az volt, hogy azon időre, amig az összes codificatio áldását nélkülöznünk kellene, a tarthatlannak általán bevallott állapotból emelkedjék ki törvénykezésünk; — több bírót, jobb fizetést nem biz meg az országnak amugyis terhelt pénzereje, — kész külföldi eljárás ideiglenes elfogadása saját törvényhozásunk méltóságát sértené, — az eljárásnak más rendszerbe való átterelése, p. o. esküdtszéki eljárás behozatala, a törvényhozás tüzetes tárgyalása nélkül nem gondolható — nem volt egyéb hátra, mint a felemlített négy, a törvénykezés alaki mezejéről szedett elveknek következetes alkalmazásában keresni azonnali javítást. A fentebbiekben mindegyiknek hatása és eredménye az ily alkalmi felszólalás természetéből folyó rövidséggel adatott elő, de talán mégis elég érthetőn arra nézve, hogy hatalmas befolyásukról meggyőződtessék a szíves olvasó — itt csak azt kívánnók kimutatni, hogy alkalmazásuk elrendelése nem múlná felül a bizalom mértékét, melyet a nemzet felelős kormányába helyez — de ez sem szükség, mert ha gyakorlati eredményt képes nyújtani, e kísérletre a törvényhozás egyezését kieszközölni a közvélemény is segítné. A négy elvnek alkalmazásából eredő összhatás főleg azon kitűnőleg eleven érdekeltség volna, melylyel hivatott és hívatlan a bíróságok működésére szegezné szemeit, — e közfigyelem a bírót, ez az ügyvédet, ez ügyfelét ébresztené — a szóbeliség és nyilvánosság feltárnák az igazságszolgáltatásnak fontos, mondhatnám szent működését az érdekelt előtt, és megnyugvást eszközölne neki alaposságával, pártatlanságával ; — az egyes biró tehetségének, akaratának és szellemének egész erejével oda adná magát azon szép hivatásnak, hogy a megbomlott egyéni békét, az ellenzésbe jutott személyes érdekeket igazság, méltányosság és bölcseség által békítve egyenlítse ki — az indokolás által választott, tehát független bíráink teljes meggyőződést nyújtanának a feleknek az iránt, hogy könnyedén nem bántak fontos érdekeinkkel, hanem az élet legfőbb két kincsét, a vagyonnak és személynek biztosítását jogtalanság ellen szent feladatuknak tartják; a közönséggel együtt a kormány is látná egyes bírái képességét, hivatottságát, a bírói állás az ügyvédével egyetemben a közbecsülésben igen tetemesen emelkednék, országos kiadás e javítás által épen nem szaporodnék, sőt kevesbülnek bíráink, mint a törvények alkalmazói, a törvényhozóval egyenlőn részeltethetnének a személyes sérthetetlenség kitüntető előnyében, a mellett jobb anyagi ellátásban is részesülhetnének; — ami végre a gyakorlati kivitelt illeti, arra csekély és alig látható technikai változások kivántatnának — és ha a „mitte sapientem“ mondatban rejlik egy mély igazság : úgy hiszszük, az ekként átidomult szervezés képes volna a sok tekintetben elmaradt, de alapjaiban helyes elveken épült magyar törvényeknek addig is becsülést szerezni, amíg korszerűebbekkel felváltatnának. 74 Népnevelésről tisztújítás után. I. A t. szerkesztőség megtisztelő felhívása folytán, ösztönöztetve saját ügyszeretetem által, és e lapok kibocsátott programmja értelmében, néhány bizalmas szót kockáztatok a népnevelésről. Szólni kívántam most, a tisztújítás után azért, mert természetes dolognak tartom, hogy elfoglalva a számunkra kijelölt helyet, először is tisztába kell jönnünk aziránt, mikép töltsük be helyünket a szó nemes értelmében becsülettel, eredménynyel. Márpedig kétségtelen az is, hogy értelmes, hivatáskörét egész terjedelmében áttekintő s lelkiismeretes tisztviselő — bármily rangfokozatban legyen — az önbírálat és elhatározás e komoly pillanatában nem tévesztheti szem elől a népnevelés minden köz- és magánügyet érintő eszméjét. Ezen az autonómia általános elve, a szentesített jog birtoklása és védelme, az igazságnak, mint ilyennek kiszolgáltatása, a szellemiekkel összekötött anyagi érdekek képviselete, vezetése sat, ad az alkotmámányos tisztviselő állásának kitűnőleg erkölcsi alapot. Nem állíthatnók ezt oly határozottan, ha bürokratikus kormányzattal volna dolgunk. Ebben a hivatalnokvilág egy óriási gyár összműködő gépezetét alkotja, hol erkölcsi felelősség alá csak a gépvezetők, vonhatók. De ha erkölcsi eszméről van szó, nem szabad feledni az idősb, tehát dajkáló, gyámkodó testvért, a nevelést sem, mert nincs, nem képzelhető gyakorlati erkölcs, akár külről ható, akár önakarati fegyelem, szoktatás és példa, tehát nevelés nélkül. S ha már e két eszme egygyé forrt, ami bizonyos, ha meggondoljuk, hogy a népnek, mint erkölcsi nemzettestnek erkölcsre, tehát nevelésre van szüksége, ami után annyi éven át sóhajtozunk; ha megszívleljük, hogy e nevelendő, szellemileg s erkölcsileg emelendő nép között a tisztviselő erkölcsi alapon nyugvó állásponttal bír, amit felebbi soraimban törekedtem kiemelni: úgy indokolva lesznek tán jószándékú szavaim, indokolva az eléjök tűzött czím, mely alatt — szerkesztői szives engedelemmel — időnkint szólni óhajtok e tárgyról. Őszinte, de méltányos is iparkodom lenni s a szabadsajtot ildommal s azon bölcs törvény szemmeltartása mellett akarom felhasználni, melyet Deák Ferencz igy fejezett ki: nem szabad hazudni. Az ildomtalanság, a hazug szellem, melylyel oly sokszor kell találkoznunk, gyalázatára válik a szabadsajtónak s ennek sok tekintetben üdvös működését csak akadályozza. A felebbiek után senki se vélje, hogy a tisztviselőt csak az iskola iránti viszonyában tekintem. Nagy tévedés az, mikor „népnevelés, jöjjön el a te országod“-féle szenvelgő sóhajtozások mellett csupán az iskoláról beszélnek és írnak. Az iskola, szorosan véve, gyermeknevelés, és nem egyéb. Külső segítő körülmények mellett és végeredményében lehet csak népnevelés. Bírjunk eszményi iskolával, de legyenek az iskolát támogató, az iskolai nevelést folytató és befejező körülmények kedvezőtlenek, s,látni fogjuk a nagy erőlködés után a ridiculismust. Én az iskolát, a népnevelés (s általán a nevelés) egyik főtényezőjéül tekintem és szeretem, de mindenhatónak nem tartom s nem is becsülöm túl. Azonban azt is ki kell jelentenem ezúttal, hogy, midőn a tisztviselőt a népnevelés érdekeibe szeretném bevonni, koránsem szándékom az állam kizárólagos és rendelkező figyelmét felhívni. Az állam erőre van alapítva, s ha ez erőt ott és úgy alkalmazta, hol és mikép arra valódi szükség van, akkor erkölcsi hivatását is betöltötte a népnevelés iránt, mely az államtól csak külső védelmet, külső támogatást kér. Evvel azonban ismét nincs az mondva, hogy a tisztviselő, mint kis körben az állam helyettese, csak pandúrját bocsássa az iskola rendelkezésére és egyebet ne tegyen. Az alkotmányos tisztviselőnek, mint ilyennek, Vaszar, 1867. május 27-én. T. Szerkesztő ur! Az imént elmúlt hetekben Hegyháti járás lakosai öröm napokat élveztek! Ugyanis b. Majthényi József Mágocs kerület képviselője Amerikából számkivetése helyéről, ahol munkás életet élt, királyi engedély folytán visszatérve május 16-án. Siskovics József fogatán Koczián V. ur kísérete mellett Pécsről délutáni 5 órára érkezett meg Máriára. Alig terjedt el a hire, hogy I. Majthényi J. közszeretet képviselőjük megérkezett, azonnal mintegy villámgyorsasággal a népnek töméntelen sokasága csoportosult össze, kikhez lelkes beszédet tartott, egyúttal megkérve a polgártársakat, hogy május 17-én déli 12 óra táján Magyarszéken körükben megjelenni és magát bemutatni kívánván, ezen hő óhaját a körüllévő helységekkel tudatni szíveskedjenek ! — minek befejezte után szívélyes bucsuvétel, örömriadás és viharos „éjen“ kiáltások között, Mocsoládra kedves családja meglépésére indult; azonban őt. Siskovics Tamás tovább nem kisérhette, hanem már előbb eligért bokros teendői végett megint visszautazott Pécsre! Mocsoládra 1/2 10 órára érve a családi lak előtt megállt, hová csak fél negyed órával előbb Kajdacsról a háziakat kedves vendégek lepték meg: t. i. veje t. Perczel Lajos és szeretett leánya Sarolta — a kocsi zörgésre a házbeliek kijöttek, csak gondolni, de leírni nem lehet, mily szívreható benyomást tett az együttlevő családnál a 19 évi viszontlátás érzete, örömkönnyek és néma kézszorongatások között bevonultak az urilak belső helyiségeibe, a gyertya világánál voltak leginkább az örömöt kifejező arczok láthatók, mindenféle kérdésekis feleletek után következett a családi estebéd, mit a vendégszeretetéről ismeretes háziasszony hordatott föl, miközben a társas beszélgetések és szívélyes családi envelgések egész éjfélutánni 1/.d 1 óráig folytak. Másnap már hajnal hasadtakor kicsije és nagyja hangyaként kezdett csoportosulni Mocsolá helység lakosainak, úgy, hogy az urilak előtti csinos angolkert mintegy néptömeggé változott át, mindenki azon volt, hogy előbb láthassa és beszélhessen szeretett képviselőjével, ki mintegy reggeli 5 óra tájban lelkes éljenzések között jelent meg köztük, és barátságos kézszorítások után lelkes beszédet intézett hozzájuk, mely harsány éljenzések között fejeztett be — ezek után alig sikerült annyi időt nyernie, hogy a szokott reggelit magához vehesse, mert nagy volt a száma a később jövőknek, kik a szerencsésen visszatértet szinte üdvözleni kívánták. Ezek után befogatván a család díszes előfogatát Mágocsra a járás választó helyére indult, hová a lovasok sokasága, és valami húsz gyermek Mocsoládról Mágocsig a kocsi melett futva szívélyes éljenzések között kisérte őt, amint a városhoz közeledett nemzeti lobogókkal kocsi kocsit érve életbe jöttek az izraeliták rabbijokkal élükön, ki keleti öltönyében felruházva megállóit és német nyelven a hegyháti izráel nép nevében szívélyes üdvözletet mondott, melyet b. Majthényi József képviselő szinte német nyelven viszonzott — ezek után a menet a város belső része felé indult, de jóval nagyobb számmal, hol már az utczák néptömeggel telve voltak és éljen kiáltásokkal üdvözölték szeretett követüket, ki a városháza előcsarnokánál leszólva hintájáról F. Csór Mihály helybeli plébános ur által rövid, de lelkes beszéddel fogadtatott, mit b. Majthényi József szívélyes kézszoriítással viszonzott, ezután a városház nagy termébe vonult, mely a tisztelgőkkel zsúfolásig meg volt telve, innen kiment az udvarra, melynek minden legkisebb pontja csak úgy hemzsegett a néptől, a városház körüli utczai térséget a népségnek ezerekre menő tarka vegyülete lepte el, és mind a három helyen százszorossan viszhangoztak ezen kedves szavak: „éljen l. Majthényi József kedves követünk, ezen őszinte szivbeli öröm nyilvánitások némi csillapultával b. Majthényi József képviselőnk szót emelt a néphez, melyben előhozta, hogy 19 évi szenvedései ő reá nem voltak oly súlyosak, mint a körülállókra, mert ő szabad földön, mind szabad élt — azután rosszalta azoknak bal nézeteit, kik az országgyűléshez folyamodva azt írták, hogy b. Majthényi József nem választó és igy nem is választható, száműzött stb. érintette, hogy azon törvény paragraphus a hazaáruló gyilkosokra és gyujtogatókra szól, és nem oly egyénekre, kik a 48-ki törvényeket alkotni segítet- de különösen népneveléssel szemben, népbarátnak is kell lennie. Mint népbarát már nem az állam képviselője, hanem a társadalomé. E kettős hivatás az önkormányzat eredménye, s épen ez tetszik nekem, ez lelkesít engem alkotmányunk visszanyerésében, mert reménythetem, hogy a társadalommal meghasonlott állam, a társadalomhoz, a néphez közeledni fog. Megtörténik ez bizonyosan, ha az állam következetesen és őszintén barátságos érzelmeket táplál a társadalom iránt; még bizonyosabban, ha az állam képviselője, a tisztviselő, ezen érzelmeknek hű és gyakorlati kifejezést ad az életben, szóval, ha nemcsak hivatott, szorgalmas és lelkiismeretes tisztviselő, hanem egyúttal őszinte, önzetlen, sőt ha kell, önfeláldozó népbarát is. Az annyira s oly sokfélekép emlegetett tisztviselői qualificatiónak itt fenséges, de szigorú értelme és a legtágabb működési tere van. Waldfogl Károly. ------