Pécsi Lapok, 1867. június-szeptember (1. évfolyam, 19-53. szám)

1867-06-02 / 19. szám

Ha az esküdtszéki rendszer ítélethozásánál az in­dokolás elmaradt, — ez csak azon egy okból jön el­fogadva, mert az esküdtszéki bíráknak más bírósá­gokhoz hasonloítva aránytalan nagy száma — az íté­­lethozásnál megkivántató igen túlnyomó többség, úgy egyhangúlág, a feleknek megjáró visszavetési jog stb. anyi alaki biztosítéknak látszanak, — hogy többről gondoskodni nem találtatott szükségesnek, vagy lehetőnek. Sajátsága ezen bírósági rendszernek, hogy felleb­bezést nem ismer, csak folyamodást formahibák mi­att — részben helyeslendő e dogmaticus puritánus­­ság — mert anyagi irányban a hibázhatás lehetősé­gét meg sem engedvén, e hivatalos csalhatatlanság a nagy közönséget sok kedélynyugtalanságtól meg­kíméli. Azon kevesebb tagú bíróságoknál, melyek a kö­zépkorból az esküdtszéki rendszeren kívül, reánk maradtak, minél közelebb a mi napjainkhoz, annál lényegesebb és kitűnőbb része lett az ítéletnek az indokolás. Nem lehet tagadni, hogy az ítélet indokolásának kötelezettsége kimeríti az egyedüli — és összes lehe­tőséget a bíróság tévedésének elhárítása tekintetéből. Magában foglalván a tényálladék megállapítása, jogi minősítése és a törvény alkalmazása igazolását, a bírói tévedés és önkény lényeges pontokban lehe­tetlen mellette. Innen van, hogy a bírák egyenlő függetlensége esetében szakbírónak indokolt ítéletét föltétlenül fö­lébe helyezzük az esküdtbíró ítéletének. De mióta élez bölcsességgel —­ dialectica logicá­­val egyenlő, sőt a körülmények szerint túlnyomó kelendőségre vergődött, láttuk, hogy „a fenségest a nevetségestől“ csak egy lépés választja, tehát indo­kolni ellenkező dolgokat egyenlő szabatossan lehető — t. i. csak a szempontot, melyből a dolog szemlél­tetik, másutt kell venni; — tudva ezt, azon államok­ban hol a birák a kormánynak kinevezésétől függ­nek, a közvélemény több biztosítékot látott oly birák ítéletében kikben a jellem, az akarat szabadon nyil­vánulhat, — mint olyakéban, kiknek elhatározására elháríthatlan befolyás nehezül, habár az elsőknél teljesen hiányozhat azon szakképzettség, mely az utóbbiaknál a legmagasb fokon állhat. E jelenet kétségen kivül teljesen jogosult a bíró­sági szerkezet történeti fejlődésében és ha még létez­nek államok, melyekben fejedelem, kormány és nép teljes öszhangzásba nem jut működése tekintetében —­ hanem egy közülök a másik hatalmától tarthat, akkor az esküdtszék palládiuma marad a politikai igazságállapotnak. Nyugodt, természetes és rendes viszonyokban lé­tező államelemek között, tehát mi a szakbírák ítéle­tének indokolásában találjuk a hathatós óvszert a bíró tévedése elhárítására. De miután e mellett is tévedés, hiba még tehető, a második biztosíték a fellebbezés által szereztetett meg, melylyel a hibás első ítélet előtti állapotba helyez­zük vissza ügyünket — azaz újra indokolta­tjuk a bíró határozatát. Itt a jelen viszonyokhoz hasonlítva a tudomány kívánalmát, fontos változást idézne elő hazai bíró­sági állapotunkban csak azon egy elv szigorú alkal­maztatása, hogy minden felsőbb bíró teljes indoko­lással lássa el saját ítéletét, e tény­álladék megállapí­tása, jogi minősítése és a törvény alkalmazása tekin­tetéből — és csak ezeknek alapján vonatkozzék az első bíróság ítéletére, kimutatván indokolása helyes­ségét, vagy hibáját. A folyamodási és kegyelmi stádiumai a per útnak — mind esküdtszéki, mind szakbírósági eljárásra al­kalmazhatók lévén — itt semmi tekintetben sem vé­tethetnek bírálat alá. Hazánk fejlődő állapota, viszonyainknak több , különböző kormányrendszer általi bonyolultsága, tör­vényhozásunk feladatának sokasága nem engedik hinnünk, hogy törvénykezési tekintetben évek előtt megállapodáshoz juthatnánk, — czélunk tehát csak az volt, hogy azon időre, a­mig az összes codificatio áldását nélkülöznünk kellene, a tarthatlannak általán bevallott állapotból emelkedjék ki törvénykezésünk; — több bírót, jobb fizetést nem biz meg az országnak amugyis terhelt pénzereje, — kész külföldi eljárás ideiglenes elfogadása saját törvényhozásunk méltó­ságát sértené, — az eljárásnak más rendszerbe való átterelése, p. o. esküdtszéki eljárás behozatala, a tör­vényhozás tüzetes tárgyalása nélkül nem gondolható — nem volt egyéb hátra, mint a felemlített négy, a törvénykezés alaki mezejéről szedett elveknek kö­vetkezetes alkalmazásában keresni azonnali javítást. A fentebbiekben mindegyiknek hatása és ered­ménye az ily alkalmi felszólalás természetéből folyó rövidséggel adatott elő, de talán mégis elég érthetőn arra nézve, hogy hatalmas befolyásukról meggyőződ­­tessék a szíves olvasó — itt csak azt kívánnók ki­mutatni, hogy alkalmazásuk elrendelése nem múlná felül a bizalom mértékét, melyet a nemzet felelős kormányába helyez — de ez sem szükség, mert ha gyakorlati eredményt képes nyújtani, e kísérletre a törvényhozás egyezését kieszközölni a közvélemény is segítné. A négy elvnek alkalmazásából eredő összhatás főleg azon kitűnőleg eleven érdekeltség volna, mely­lyel hivatott és hívatlan a bíróságok működésére szegezné szemeit, — e közfigyelem a bírót, ez az ügyvédet, ez ügyfelét ébresztené — a szóbeliség és nyilvánosság feltárnák az igazságszolgáltatásnak fon­tos, mondhatnám szent működését az érdekelt előtt, és megnyugvást eszközölne neki alaposságával, pár­tatlanságával ; — az egyes biró tehetségének, akara­tának és szellemének egész erejével oda adná magát azon szép hivatásnak, hogy a megbomlott egyéni bé­két, az ellenzésbe jutott személyes érdekeket igaz­ság, méltányosság és bölcseség által békítve egyen­lítse ki — az indokolás által választott, tehát függet­len bíráink teljes meggyőződést nyújtanának a fe­leknek az iránt, hogy könnyedén nem bántak fontos érdekeinkkel, hanem az élet legfőbb két kincsét, a vagyonnak és személynek biztosítását jogtalanság ellen szent feladatuknak tartják; a közönséggel együtt a kormány is látná egyes bírái képességét, hivatott­­ságát, a bírói állás az ügyvédével egyetemben a köz­­becsülésben igen tetemesen emelkednék, országos kiadás e javítás által épen nem szaporodnék, sőt ke­­vesbülne­k bíráink, mint a törvények alkalmazói, a törvényhozóval egyenlőn részeltethetnének a szemé­lyes sérthetetlenség kitüntető előnyében, a mellett jobb anyagi ellátásban is részesülhetnének; — a­mi végre a gyakorlati kivitelt illeti, arra csekély és alig látható technikai változások kivántatnának —­ és ha a „mitte sapientem“ mondatban rejlik egy mély igaz­ság : úgy hiszszük, az ekként átidomult szervezés ké­pes volna a sok tekintetben elmaradt, de alapjaiban helyes elveken épült magyar törvényeknek addig is becsülést szerezni, a­míg korszerűebbekkel felvál­tatnának. 74 Népnevelésről tisztújítás után. I. A t. szerkesztőség megtisztelő felhívása folytán, ösztönöztetve saját ügyszeretetem által, és e lapok kibocsátott programmja értelmében, néhány bizalmas szót k­oc­káztatok a népnevelésről. Szólni kívántam most, a tisztújítás után azért, mert természetes do­lognak tartom, hogy elfoglalva a számunkra kijelölt helyet, először is tisztába kell jönnünk aziránt, mi­kép töltsük be helyünket a szó nemes értelmében be­csülettel, eredménynyel. Már­pedig kétségtelen az is, hogy értelmes, hivatáskörét egész terjedelmében át­tekintő s lelkiismeretes tisztviselő — bármily rang­fokozatban legyen — az önbírálat és elhatározás e komoly pillanatában nem tévesztheti szem elől a nép­nevelés minden köz- és magánügyet érintő eszméjét. Ezen az autonómia általános elve, a szentesített jog birtoklása és védelme, az igazságnak, mint ilyennek kiszolgáltatása, a szellemiekkel összekötött anyagi érdekek képviselete, vezetése sat, ad az alkotmá­­mányos tisztviselő állásának kitűnőleg erkölcsi ala­pot. Nem állíthatnók ezt oly határozottan, ha büro­kratikus kormányzattal volna dolgunk. Ebben a hi­vatalnokvilág egy óriási gyár összműködő gépezetét alkotja, hol erkölcsi felelősség alá csak a gépvezetők, vonhatók. De ha erkölcsi eszméről van szó, nem sza­bad feledni az idősb, tehát dajkáló, gyámkodó test­vért, a nevelést sem, mert nincs, nem képzelhető gya­korlati erkölcs, akár külről ható, akár önakarati fe­gyelem, szoktatás és példa, tehát nevelés nélkül. S ha már e két eszme egygyé forrt, ami bizonyos, ha meggondoljuk, hogy a népnek, mint erkölcsi nemzet­­testnek erkölcsre, tehát nevelésre van szüksége, ami után annyi­ éven át sóhajtozunk; ha megszívleljük, hogy e nevelendő, szellemileg s erkölcsileg emelendő nép között a tisztviselő erkölcsi alapon nyugvó állás­ponttal bír, amit felebbi soraimban törekedtem ki­emelni: úgy indokolva lesznek tán jószándékú sza­vaim, indokolva az eléjök tűzött czím, mely alatt — szerkesztői szives engedelemmel — időnkint szólni óhajtok e tárgyról. Őszinte, de méltányos is iparko­dom lenni s a szabadsajtot ildommal s azon bölcs törvény szemmeltartása mellett akarom felhasználni, melyet Deák Ferencz igy fejezett ki: nem szabad hazudni. Az ildomtalanság, a hazug szellem, mely­lyel oly sokszor kell találkoznunk, gyalázatára válik a szabadsajtónak s ennek sok tekintetben üdvös mű­ködését csak akadályozza. A felebbiek után senki se vélje, hogy a tisztvise­lőt csak az iskola iránti viszonyában tekintem. Nagy tévedés az, mikor „népnevelés, jöjjön el a te országod“-féle szenvelgő sóhajtozások mellett csu­pán az iskoláról beszélnek és írnak. Az iskola, szo­rosan véve, gyermeknevelés, és nem egyéb. Külső segítő körülmények mellett és végeredményében le­het csak népnevelés. Bírjunk eszményi iskolával, de legyenek az iskolát támogató, az iskolai nevelést foly­tató és befejező körülmények kedvezőtlenek, s,látni fogjuk a nagy erőlködés után a ridiculismust. Én az iskolát, a népnevelés (s általán a nevelés) egyik főté­­nyezőjéül tekintem és szeretem, de mindenhatónak nem tartom s nem is becsülöm túl. Azonban azt is ki kell jelentenem ezúttal, hogy, midőn a tisztviselőt a népnevelés érdekeibe szeretném bevonni, koránsem szándékom az állam kizárólagos és rendel­kező figyelmét felhívni. Az állam erőre van alapítva, s ha ez erőt ott és úgy alkalmazta, hol és mikép arra valódi szükség van, akkor erkölcsi hiva­tását is betöltötte a népnevelés iránt, mely az állam­tól csak külső védelmet, külső támogatást kér. Evvel azonban ismét nincs az mondva, hogy a tisztviselő, mint kis körben az állam helyettese, csak pandúrját bocsássa az iskola rendelkezésére és egyebet ne te­gyen. Az alkotmányos tisztviselőnek, mint ilyennek, Vaszar, 1867. május 27-én. T. Szerkesztő ur! Az imént elmúlt hetekben Hegy­háti járás lakosai öröm napokat élveztek! Ugyanis b. Majthényi József Mágocs kerület képviselője Ame­rikából számkivetése helyéről, a­hol munkás életet élt, királyi engedély folytán vissza­térve május 16-án­­. Siskovics József fogatán Koczián V. ur kísérete mellett Pécsről délutáni 5 órára érkezett meg Már­iára. Alig terjedt el a hire, hogy I. Majthényi J. köz­szeretet képviselőjük megérkezett, azonnal mintegy villámgyorsasággal a népnek töméntelen sokasága csoportosult össze, kikhez lelkes beszédet tartott, egy­úttal megkérve a polgártársakat, hogy május 17-én déli 12 óra táján Magyarszéken körükben megjelenni és magát bemutatni kívánván, ezen hő óhaját a kö­rüllévő helységekkel tudatni szíveskedjenek ! — mi­nek befejezte után szívélyes bucsuvétel, örömriadás és viharos „é­­­j­e­n“ kiáltások között, Mocsoládra kedves családja meglépésére indult; azonban őt­­. Siskovics Tamás tovább nem kisérhette, hanem már előbb eligért bokros teendői végett megint visszauta­zott Pécsre! Mocsoládra 1/2 10 órára érve a családi lak előtt megállt, hová csak fél negyed órával előbb Kajdacsról a háziakat kedves vendégek lepték meg: t. i. veje t. Perczel Lajos és szeretett leánya Sarolta — a kocsi zörgésre a házbeliek kijöttek, csak gon­dolni, de leírni nem lehet, mily szívreható benyomást tett az együttlevő családnál a 19 évi viszontlátás ér­zete, örömkönnyek és néma kézszorongatások között bevonultak az urilak belső helyiségeibe, a gyertya világánál voltak leginkább az örömöt kifejező arczok láthatók, mindenféle kérdések­­is feleletek után követ­kezett a családi estebéd, mit a vendégszeretetéről is­meretes háziasszony hordatott föl, miközben a társas beszélgetések és szívélyes családi envelgések egész éjfélutánni 1/.d 1 óráig folytak. Másnap már hajnal hasadtakor kicsije és nagyja hangyaként kezdett cso­portosulni Mocsolá­­ helység lakosainak, úgy, hogy az urilak előtti csinos angolkert mintegy néptömeggé változott át, mindenki azon volt, hogy előbb lát­hassa és beszélhessen szeretett képviselőjével, ki mint­egy reggeli 5 óra tájban lelkes éljenzések között je­lent meg köztük, és barátságos kézszorítások után lelkes beszédet intézett hozzájuk, mely harsány éljen­zések között fejezt­ett be — ezek után alig sikerült annyi időt nyernie, hogy a szokott reggelit magához vehesse, mert nagy volt a száma a később jövőknek, kik a szerencsésen visszatértet szinte üdvözleni kí­vánták. Ezek után befogatván a család díszes előfo­­gatát Mágocsra a járás választó helyére indult, hová a lovasok sokasága, és valami húsz gyermek Mocso­­ládról Mágocsig a kocsi melett futva szívélyes éljen­zések között kisérte őt, amint a városhoz közele­dett nemzeti lobogókkal kocsi kocsit érve életbe jöt­tek az izraeliták rabbijokkal élükön, ki keleti öltö­nyében felruházva megállóit és német nyelven a hegy­háti izráel nép nevében szívélyes üdvözletet mondott, melyet b. Majthényi József képviselő szinte német nyelven viszonzott — ezek után a menet a város belső része felé indult, de jóval nagyobb számmal, hol már az utczák néptömeggel telve voltak és éljen kiáltások­kal üdvözölték szeretett követüket, ki a városháza előcsarnokánál leszólva hintájáról F. Csór Mihály helybeli plébános ur által rövid, de lelkes beszéddel fogadtatott, mit b. Majthényi József szívélyes kézszo­­riítással viszonzott, ezután a városház nagy termébe vonult, mely a tisztelgőkkel zsúfolásig meg volt telve, innen kiment az udvarra, melynek minden legkisebb pontja csak úgy hemzsegett a néptől, a városház körüli utczai térséget a népségnek ezerekre menő tar­ka vegyülete lepte el, és mind a három helyen száz­­szorossan viszhangoztak ezen kedves szavak: „éljen l. Majthényi József kedves követünk, ezen őszinte szivbeli öröm nyilvánitások némi csilla­pultával b. Majthényi József képviselőnk szót emelt a néphez, melyben előhozta, hogy 19 évi szen­vedései ő reá nem voltak oly súlyosak, mint a körülállókra, mert ő szabad föl­dön, mind szabad élt — azután rosszal­­ta azoknak bal nézeteit, kik az ország­gyűléshez folyamodva azt írták, hogy b. Majthényi József nem választó és igy nem is választható, száműzött stb. érintette, hogy azon törvény paragra­ph­u­s a hazaáruló gyilkosokra és gyuj­­togatókra szól, és nem oly egyénekre, kik a 48-ki törvényeket alkotni segítet- de különösen népneveléssel szemben, népbarát­nak is kell lennie. Mint népbarát már nem az állam képviselője, hanem a társadalomé. E kettős hivatás az önkormányzat eredménye, s épen ez tetszik ne­kem, ez lelkesít engem alkotmányunk visszanyerésé­ben, mert reménythetem, hogy a társadalommal meg­­hasonlott állam, a társadalomhoz, a néphez közeledni fog. Megtörténik ez bizonyosan, ha az állam követ­kezetesen és őszintén barátságos érzelmeket táplál a társadalom iránt; még bizonyosabban, ha az állam képviselője, a tisztviselő, ezen érzelmeknek hű és gyakorlati kifejezést ad az életben, szóval, ha nem­csak hivatott, szorgalmas és lelkiismeretes tisztviselő, hanem egyúttal őszinte, önzetlen, sőt ha kell, önfel­áldozó népbarát is. Az annyira s oly sokfélekép em­legetett tisztviselői qualificatiónak itt fenséges, de szigorú értelme és a legtágabb működési tere van. Waldfogl Károly. ------­

Next