Pécsi Lapok, 1867. október-december (1. évfolyam, 54-79. szám)

1867-10-03 / 54. szám

í­ nálása által méltán megvárhattunk volna. A minister a legjelesb német és franczia tanférfiakkal értekezvén ez ügyben, részükről ugyanazt hallotta, hogy az ő országaikban bizonyos tanszakmák szintén hanyat­lásnak indulnak. E hanyatlást a minister a középta­nodáknál nem a tanerők hiányában találta föl, mert a műveit külföld, sőt hazánk legjobban fölszerelt kö­zéptanodái is ugyanezen hanyatlást mutatták föl; ennek okát a minister fönálló tanrendszerben lelte föl. Ismer a minister hazánkban tanerőkkel legjobban fölszerelt tanodákat, mely tanerők megfeszített szor­galommal igyekeztek kellő sikert eszközölni s íme egy két jelesebb tanoncz kivételével a többi tanuló­nál szintén az említett alaposság hiánya mutatkozott. Szükséges tehát a tanügyi reform, amelynek eszköz­lésére gyűjtötte körébe az igazgatókat. Az egész tanügynek leven szüksége reformokra, elismeri a miniszer, hogy legtermészetesebb lenne azt alulról, az elemi iskoláknál kezdeni, hogy a kellő alap eszközöltessék mindeneklőtt, amelyre azután biz­tosan lehessen építeni.Ámde az elemi oktatás­ban honunk annyira hátra v­­a­n akár a tanerőkre, akár a taneszközökre nézve, hogy i­l­y ó­r­i­á­s­i kérdés megoldása csak hosszú idő fáradozásainak lehet áldásos gyümölcse. Azt is elismeri a miniszer, hogy a vi­lágosság rendesen a magasabb helyekről hat lefelé, vagyis, hogy a legfelsőbb iskolák szokták a fölvilá­­gosod­ást széthinteni az országokban, miként ezt a miveit külföld egyetemes példája tanúsítja ; ámde legyen bár a pesti egyetem bármily jeles szervezetű, míg nem nyer az a középtanodákból kellő alapos­sággal kiképzett ifjakat, nem felelhet meg legjobb berendezése mellett sem czéljának. A középtanodák honunkban sok tanerő- és taneszközzel bírván, miután az ifjakat azon korban veszik át az elemi iskolákból, melyben a netán hiányzó előismeretek még pótolha­tók , látszanak a ministernek jelen pillanatban a kö­rülmények kellő mérlegelése folytán a reformokra legalkalmasabbnak, mire nézve áttért a minister a középtanodákra és azok reformjaira. Tagadhatatlan, úgymond, hogy korunk kiválólag hajlik, sőt áttért a reálirányra. Ezen irányt a tisztán humanistikus műveltséget képviselő gymnásiumok­­nak­ nem lehet, nem szabad ignorálni. Azonfelül a szülők tíz éves gyermekeikre nézve még meg nem ha­tározhatják biztosan: váljon gyermekeik tehetsége, hajlama a reál- vagy a humanistikai irányra hajlan­dóbb és alkalmasabb-e. Ezen szempontok indították a ministert arra, hogy a középtanodák reálgymná­­siumokká alakíttassanak át olyképen, hogy a négy alsó gymnásialis osztályokban képviseltessék a reál­irány, valamint a reáltanodák három ,­­tó osztályába Hozassék­ l­e a latin nyelv. Erre amról inkábbb ind­itta­tott a minister, mert, úgymond a legfinomabban kiis­kolázott magasabb műveltségű férfiú is csak nyer az által, ha jól tud, főleg korunkban számolni, rajzolni;­­ valamint a reálirányban kiképzett ifjú is csak fino­modik, alaposabb nyelvismereteket nyer a latin nyelv tanulása által; de a szülők sem jönnek gyermekeik jövője iránt zavarba, miután módjukban áll gyerme­keiket 13, 14 éves korukig a reál-iránytól a humanis­­tikaira és viszont minden hátrány nélkül áttenni oly megszorítással mégis, hogy az alreál-iskolából belép­het az ifjú elégséges tanjegyek mellett a következő gymnasiális osztályba, de a gymnasium 4-dik osztá­lyából a reáliskolába áttérő ifjú köteleztetnék a főreál­­tanoda 4-dik osztályába menni. A reálgymnásium négy alsó osztályát bevégzett ifjú áttérhet tehát, akár a főreáltanoda 4-ik osztályá­ba, vagy folytatván a gymnasiális osztályokat, föllép­het a tisztán humanistikai irányú 5-dik gymnásiális osztályba. A minister tanterve szerint a gymnásium 5-ik és 6-dik osztályai képeznék a tisztán humanis­­tikai irányt, valamint a főreáltanoda a tisztán reál­­irányt. A minister ide vonatkozó nézetét a követke­zőleg indokolta. Közösen el van ismerve, hogy a klassikai nyelvek ismerete a magas­ kiképeztetés­ és művelődésnek mellőzk­etlen tényezője. E meggyőző­dés következtében tanították nagy erőfeszítéssel ho­nunkban is, valamint a mivolt Némethonban párhu­zamosan a latin és görög nyelvet. De ime mi történt? A nyolcz osztályt végzett ifjak nem jutottak kellő alaposságra sem a latin sem a görög nyelvben. A minister ennek okát abban találta, mert mind a két nyelv egyszerre nagy erőfeszítéssel taníttatván, a ta­nulónak figyelme, ereje megoszlott, e megoszlásnak következménye volt a nem kielégítő siker. Nem egy­szerre tehát, hanem egymás után kell tanulni a klas­sikai nyelveket, s mert mindkettőt teljesen elsajátí­tani órási feladat, hogy a tanuló ifjúság mégis igazán alapos, klassikai ismeretekre eljusson, válasz­tanunk kell a két klassikai nyelv közöt­t­ 1. a latin és görög nyelv közöl az egyiket és azt minden kitelhető erővel kell tárgyalnunk. Igaz, úgymond a minister, hogy a görög nyelv mind magasabb műveltsége miatt, mind pedig, mert öregebb testvére és mintaképe a latin nyelvnek, alkalmasabb lenne a klassikai nyelv­­ismeretek megszerzésére a latin nyelvnél, de ha te­kintetbe veszszük honunk múlt és jelen helyzetét, körülményeit, arra vagyunk utalva, hogy a latin nyelvet kell szükségképen a kettő közöl választa­nunk, így állván a körülmények, folytatá a minister, azt mondom, ha egyátalában mellőzhető a magasabb műveltség eszközlésére a klassikai nyelv művelése, akkor vessük el azt egyszerűen és küszöböljük ki egészen iskoláinkból; de ha ez a műveltség nagy kára miatt nem lehetséges, honunk körülményei pedig a latinnak adnak elsőséget a görög nyelv fö­lött , tanítsuk ez­ekért a latint,­ de úgy, hogy kellő sikert eszközölhessünk. Mire nézve a tisztán huma­nistikai irányt képviselő és gymnasiális 5-ik és 6-dik osztályokban nem csak nagy heti óraszám szükségel­tetik e nyelv tárgyalására, hanem egyúttal az 5-dik és 6-dik osztályokban történjék a latin nyelvnél az elemzés, tárgyalás lehetőleg latin nyelven, egyszers­mind tárgyaltassék a tanár és tanultassék a növendék által az Archeológia és Mythologia latin nyelven. Az igy berendezett iskolák, t. i. a négy alsó osztályú reálgymnasium és a két humanistikai irányú 5-ik és 6-dik osztály befejezné az úgy­nevezett gymnásiumi tanfolyamot. De mert az ily hatosztá­lyú gymnásiumi tanfolyam teljességgel nem tekinthető elégséges előkészületnek az egyetemre, vagyis a magasabb iskolák sikeres látogatására, a jelenleg fönálló nyolcz osztályú gym­­násiumok pedig nem eszközöltek kielégítő sikert az egyetemi szakok sikeres tanulmányozására: a minis­ter Lyceum-féle, de három évből álló tanfolyamot vél e czélra szükségesnek olyképen, hogy míg e Lyceum­­ban a hittan, bölcsészet, hazai nyelv min­den tanulóra nézve szükségképen kötelező tantárgy lenne, a többi tantárgyra nézve a három éves tanfo­lyam elágaznék több részre azon különböző pálya szerint, amint a tanuló magát, hogy mit válaszszon, elhatározta. Ezen szabad elhatározás szerint ki jogi pályára készülne egykoron lépni, vagy tanári, avagy papi pályára : nyilatkozata szerint köteleztetnék a legalaposabban és kimerítőleg tanulmányozni a kü­lönböző életpályákra előkészítő szakmákat. Ezen Lyceum tehát csak tüzetes a előkészülési tanfolyam benne a már életpályát választott tanuló ifjúnak, ki is azután bizonyos közös tantárgyak mellett csupán csak azon szakmák tanulmányozására köteleztetnék, melyeket a választott pálya előkészítésül szükséges. Ezen lyceumi tanfolyamban nagy heti óraszámmal tárgyaltatnék a latin nyelven kívül a görög is. Mely nyelvtant, ha kissé talán idősebb korban kezdené tanulmányozni az ifjú, ezen nyelvnek alapos elsajátí­tására akadályul nem szolgálna, mert nem általában lenne az kötelezett tantárgy, hanem csak például a papi és tanári pályát szabadon választott újakra nézve. Mely szakmát pedig, ha valaki szabadon föl­karol, azt elsajátíthatja alaposan nem csak 16, 17, éves korában, de még későbbi korban is. A Lyceummal bíró középtanodai intézetek tehát három részből állanának, t. i. négy alsó osztályú reálgymnásiumból, tisztán humanistikai 5-dik és 6-ik osztályokból, és a magasabb iskolákra a különböző életpályák szerint elágazó három évi lyceumi tanfo­­lyam­ból. Mindez­ azonban a miniszer nyilatkozatai szerint még további megvitatás tárgya, mely czélból lithographi­ozva az egész tanszervezet el fog küldetni a középtanodákh­oz, s ha érdemleges megvitatás után elismerést, helyeslést talál, valamint másrészt Ő Fel­ségétől megerősítést­ fogna idővel, fokozatosan életbe léptetni. Addig azonban, míg ez eszközöltetnék, szükséges­nek találta a minister a középtanodák reformjait a gymnasium 1. és 5-dik osztályában megkezdeni. E czélból fölolvastatta ő­nmaga előbb az 1-ső, azután az 5-dik osztályra vonatkozó tantervét. Tüzetes és sok­oldalú megvitatás folytán a következőkben történt az igazgatók részéről a megállapodás, a miniszer részé­ről pedig a helybenhagyás. Az I. osztályban a következő tantárgyak lesznek már a következő tanévben kötelezők: hittan 2, magyar nyelv 3, latin nyelv 6, földrajz 2, számtan­iézlettannal 5, mértani rajz 4, testgyakorlat 2 és szépírás szintén 2, összesen 26 heti órában, mely szám annyiban nem terhelő a kezdő ifjúra nézve, amennyiben a rajz, testgyakorlat és szépírás inkább kellemesen elfoglaló és mintegy szórakoztatás mint terhes foglalkozás. Igazgatók uta­­síttattak, hogy idővel a téli testgyakorlatot behozni lehetőleg igyekezzenek. Addig is pedig kedvező idő­szakban, hol csak lehetséges, a testgyakorlatok be­­rendezendők vagy folytatandók. (Vége köv.) —-««-»-— Hegyhát, sept. 27-én 1867. E folyó hó 23-ik napján a hegyhátiakra is­mét egy örömnap kelt föl. Ugyanis b. M­a­j­t­h­é­n­y­i József mágocsi kerületi képviselő ur követi állásáról kormányhivatalba lett kineveztetése miatt leköszön­vén, az említett választókerületben eszközlendő uj képviselő-választásra határidőül 1867-ik évi sept. hó 23-ik reggeli 10 órája tűzetett ki. Várva várta min­den egyes választó, hogy fölviradjon azon nap, mely­ben ezen kedves alkotmányos jogát gyakorolhassa, mig végre mégis érkezett a rég óhajtott óra, melyért annyi epedő szív sóvárgott. A választás napján már korán reggel csoportossan sereglett minden oldalról b. Majthényi J. mocsoládi lakására a választók so­kasága, mert mindenki csak őt jelölte ki az újonan megválasztandó követnek. Reggeli 9 órakor indult meg a menet, lovas bandérium lovagolt le. Majt­hényi trifogata előtt, mit a kocsiknak hosszú sora követett telve választókkal, de legtöbbnyire a válasz­tók gyalog mentek zászlók el­vitele és dobpergés mellett, öröm és lelkesedés sugárzott szemeikből mintha a harertérre lettek volna menendők. Az egész után valamint Mágocs mezőváros utczáin , amelye­ken a menet keresztül vonult, éljenekben nyilvánult­­ az ünnepelt követjelölt irányában az öröm és lelke­sedés, az ablakokból pedig hullottak a virágkoszoruk, azon hintóba, melyben b. Majthényi J. ült, mig végre a városháztéren mintegy harczkész sereg összecso­portosult. T. M­­­lt­é­n­y­i Miklós, mint a baranya­­megyei követválasztási központi választmány részé­ről kinevezett mágocsi kerületi elnök emeltebb helyen várta a választókat, kiknek ékes szavakkal a nap je­lentőségét és czélját fejtegeté,fölolvastatván t. K­r­a­s­z­­nay M. mint e részre kiküldött központi választmányi tag által azon hirdetményt, miszerint K. Majthényi J. mágocsi kerületi képviselő úr ezen állásáról kormány­­hivatalba lett kineveztetése miatt leköszönt, melynél fogva új képviselő leend választandó. Miután az el­nök úr figyelmeztette a választókat, hogy mindenki szabadon és meggyőződése szerint gyakorolja a szép választói jogát, se személyt, se méltóságot nem te­kintve oly egyénre szavazzon, kinek a haza és a ke­rület boldogsága szivén fekszik. Végül emlékeztette­ a választókat a törvény azon rendeletére, miszerint minden választónak jogában áll az országgyűlési kö­vetségre egy egyént ajánlani. Mive B­a­b­o­­­c­s­a­i Pál sásdi ügyvéd ur b. Majthényi József urat mint arra legérdemesben ajánlotta és alig emlité e nevet, azon­nal viharos éljenekbe tört ki a közel 600-ra menő választók sokasága, mindenki ajkáról csak a Majt­hényi név hangzott. Minek csillapultával az elnök úr határozatilag kimondotta : miután a jelenlevő válasz­tók egy hanggal mind Majthényit kiáltják és más ellenjelölt nincs, tehát b. M­aj­t­h­é­n­y­i J. közfelkiál­tás utján a mágocsi kerület követte, mire megint szűnni nem akaró éljen következett. Azután szót emelt b. Majthényi J. úr az ujonan megválasztott követ, rö­videden előadva az országgyűlésen követendő politi­káját, különösen megígérte, minden kitelhető erejét és ügye­kezetét fordítani, a vas és országutak mind közlekedési eszkö­zök építése és azoknak jó karban tar­tása iránt, mely egyedül képes a hazai ipa­r-és föl­dm­űvelésnek lendületet adni, azután az adókra nézve, melyek nélkül egy ország sem állhat fen, fogadta, mi­szerint azon lesz, hogy azok ne emel­tessenek, hanem inkább t­e­s­z­á 1t­­­tt­a­s­sa­­nak. Hogy az igazság kiszolgáltatása gyors és olcsó legyen, szintén feladatul tűzte k­i m­a­g­á­n­a­k. S­z­ó­v­a­l minden kitel­hető erejével és működésével oda fog hatni, hogy hazájának b­o­l­d­o­g­s­á­gá­t e­l­ő­­mozdítsa és ez által választóinak bizal­mát kiérdemelje. Elvégezvén K. Majthényi J. politikai hitvallását, t. Miltényi M. követválasztási elnök szerencsét kívánt a választó­kerületnek a sze­rencsés választás fölött, üdvözölte az ujonan megvá­lasztott követet, neki a Mindenhatótól minden lelki és testi áldást esdve le az égből! Megtörténvén ily szép renddel e választás, a menet aszerint mint vá­lasztásra jött, szintén zajos örömnyilvánitások és a dobnak pergése mellett le ment Mocsoládra­­. Majt­hényi J. családi lakhelyére, hol is a választók s házi urat és asszonyságot, valamint a tisztelt családot han­gos éljenek és szerencsekivánatok közt üdvözölték. Mi, kik mint választók szintén szerencsések voltunk ezen örvendetes tényben résztvehetni, nem fejezhetjük be méltóbban ezen igénytelen levelünket, mintha szivünk mélyéből óhajtjuk: „Áldja meg a magyarok Istene kedves követünket, hogy a haza boldogságát szüntelen előmozdítván, boldog lehessen a haza és mi is hegy­hátiak mint annak tagjai.“ Hegyháti. 214 --------C^<So>5=>-------­ Hazai s külföldi politikai mozzanatok. Érdekesnek hiszszük az olvasóközönségre nézve egész terjedelmekben leírni a magyar küldöttség azon két utolsó nyilatkozatát, mely a közös ügyekre vonat­kozik. Nevezetesen az első a quo­tára vonatkozva így hangzik: „Miután a magyar országos küldöttség értesitte­­tett, hogy ő felsége többi országainak küldöttsége az utolsó nyilatkozatában foglalt javaslattól eltért s ha­bár föltételesen elfogadta, hogy az arány, melyben a magyar korona országai és ő felsége többi országai az 1867. XII. tvezikkben közöseknek ismert állam­­ügyek költségeihez ezentúl járulandnak, a magyar korona országaira nézve 30 s­ő felső többi országaira nézve 70 százalékban 10 évi időszakra állapíttassák meg, nem tartja az országos küldöttség már az idő el­haladása miatt is szükségesnek a birodalmi tanács küldöttségének sept. 14-én kelt újabb jegyzőkönyvé­ben tett ellenvetésekre felelni s az indokok taglalása­­s czáfolásába ereszkedni, melyek az ezen jegyző­könyvben ajánlott javaslat mellett hozattak föl, amely javaslattól ő felsége többi országainak küldöttsége maga is elállott, hanem azon óhajtástól vezéreltetve, hogy a közös költségek aránya ügyében közös javas­lat jöjjön létre, az ö­n. többi orsz. küldöttsége által kikötött föltételek fölött a határozást az országgyű­lésnek tartva fen a magyar korona országai részére a 30- s­k fels. t. orsz.-ra nézve a 7O°/0-nyi arányt, mindamellett, h­ogy az nagyobb terhet ró az országra, mint amenynyivel eddig járult a pragmatica sanctió­­ból folyó közös terhekhez, késznek nyilatkozik a mindkét részről szintén elfogadott tízévi időszakra, a magyar országgyűlésen javaslatba hozni. Azon re­ményben teszi ezt a magy. orsz. küldöttség, hogy a

Next