Pécsi Lapok, 1868. júlus-szeptember (2. évfolyam, 53-78. szám)

1868-07-02 / 53. szám - 1868-07-05 / 54. szám

­ Napóleon herczeg kedves emléket hagy maga után, népies étiquette nélküli modora nagyon meg­nyerte a szíveket, csak több ideig kellett volna kés­nie, vagy többször kéne köztünk megfordulnia, hogy példája erősen bevésődjék áldemocratáink emlékébe. Renz circusa még mindig kedves mulatóhelye a fővárosiaknak, Ciniselli szép Emmájával bír ellené­ben versenyezni, más­különben eltörpül mögötte. De Renz mesés változatosságot is képes kifejteni mutat­ványaiban, ha a közönség egyik másik előadásba be­leunt, legott új műsorral áll elő, még­pedig nem csak papíron, de valóságban is. A ,,Szép Galatea“ czímű némajáték, melyet a futó pályára nyíló színpadon ad elő, felülmúlja fényben ragyogásban a nemzeti szín­ház legtündéribb ragyogású díszleteit. Sok nézője van a szamár versenynek is, a nyertesnek kitűzött díj sokat kisértetbe ejt s próbát tesznek a szamárral a futtató tért háromszor benyargalni, nem bírják a sza­már kifog rajtuk , ha valamely rendkívül ügyes lovast le­dobni nem tud, lefekszik, s nem lehet felkelteni, amint azonban az egyik bajazzo ül határa, villám­se­bességgel hordja körül a téren, honnét elődei sokszor nagyon is érzékeny emléket visznek magukkal. A nemzeti szinházházban érdekes előadásra ké­szülnek, Adelburg lovag oly rég emlegetett Zrínyije végre szinre kerül, erről azonban csak legközelebb. r. 1. Tudnivalók. 1868-dik évi VII. Törvényczikk a magyar kir. pénzverdében veretendő pénzek alakja, b­élértéke és súlya iránt. (Szentesítést nyert 1868-ik évi junius hó 11-én. Kihirdettetett a képviselőházban 1868. évi junius hó 16-án ; a főrendek házában 1868. évi junius hó 18-án.) Mi első Ferencz József, Isten kegyelméből aus­­triai császár, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Morvát-, Tót-, Ilalics-, Lodomér-, Ráma és a t. országok Apostoli, úgy Illyria, Jeruzsálem sat. Királya sat. Kedvelt Magyarországunk és társországai hűt Fő­rendei és képviselői közös egyetértéssel a következő törvényczikket terjesztették szentesítés végett Fel­ségünk elé. Az 1867-ki XII. törvényczikk 66-ik és az ugyan­azon évi XVI. törvényczikk 12-ik szakaszai folytán, a magyar királyi pénzverdékben veretendő pénzek alakjára, belértékére és súlyára nézve rendeltetik . A 1. §. pénzverés alapjául az 500 grammal egyenlő pénzfont szolgál, mely a pénzsuly egységét képezi, és 1000 szemetre vagy 10,000 aszra osztatik fel. A pén­zek finomsági tartalma a súly ezredrészével fejezte­tik ki. 2. §. A magyar kir. pénzverdékben ezúttal követ­kező pénznemek veretendők : aranyak, ezüst 1 forintosok, ezüst 20 krajezárosok, ezüst 10 krajezárosok, réz 4 krajezárosok, réz 1 krajezárosok. 3. §. Az arany átmérője ezentúl is 19,75 millimé­ter, finomsági tartalma 986­/9 ezredrész, súlya pedig 815­5/1­ os parány (Richtpfennig) lesz. A képlapon (avers) Ő Felségének egész alakja koronázási öltönyben, a hátlapon pedig (revers) Ma­gyarország czimere és az évszám lesz. A körirat következő: Ferencz József, ausztriai császár, Magyarország apostoli királya. 4. §. Az egyforintos átmérője ezentúl is 29 milli­méter lesz, finomsági tartalma 900 ezredrész, súlya pedig 781 pénzfont. A képlapon Ő Felsége mellképe, a hátlapon pe­dig Magyarország czimere, az évszám és a pénz neve I. F. látható. A körirat az aranyéval azonos. A sima kerületbe, mélyített betűkkel, következő felirat vágatik be: „Bizalmam az Ősi Erényben.“ 5. §. A huszkrajezáros átmérője 21 milliméter finomsági tartalma 500 ezredrész ; 375 darab egy font tiszta ezüstöt tartalmaz és 187.5 darab egy fon­tot nyom. A képlapon Ő Felsége mellképe lesz, a 4. §-ban foglalt körirattal; a hátlapon e körirat: „Magyar ki­rályi váltópénz“, közepében „20 krajezár“, alatta az évszám: 6. §. A tízkrajezáros átmérője 18 milliméter, fi­nomsága 400 ezredrész; 750 darab egy font tiszta ezüstöt tartalmaz és 300 darab egy f­atot nyom. A jelvények épen azok, melyek a 20 krajezároson láthatók, azon különbséggel, hogy a hátlap közepé­ben 20 krajezár helyett „10 krajcsár“ létezik. 7. §. A négykrajezáros átmérője 27 milliméter, súlya 7/71 pénzfont lesz ezentul is. A képlapon a magyar czimer látható ezen köri­rattal : „Magy. kir. váltópénz“, a hátlapon pedig tölgy­­koszorúban „4“ szám és alatta az évszám. 8. §. Az egykrajezáros átmérője 19 m milliméter, súlya 7,5, pénzfont. A kép és hátlap a négykrajezá­­roséval egyenlő, csakhogy a 4 szám helyett „1“ szám áll. 9. §. Mindennemű pénzzel megjelöltetik a pénz­verde, honnan kikerült, még pedig KB. jelenti Kör­­möczbányát, a GyF. Gyula-Fehérvárt. 10. §. Ő felsége többi országai pénzügyministéri­­umával létesített egyezmény folytán, a 12 millió forin­tot tevő 10 krajczáros pénzjegyek helyett épen annyi fémváltópénz létetik forgalomba, melyből 3 millió 6 százezer Magyarországra esik. Ezen magyar váltópénz 3 millió 3 százezer forin­tig ezüstben, 3 százezer forintig pedig rézben veretik. 11. §. Az 1867. XV törvényczikk 5-ik §-a az ál­lamjegyek és váltópénzjegyek összes forgalmát há­romszáz tizenkét millióban állapítván meg, mely arányban a 10 krajczáros papirpénzjegyek, a fém­váltópénzekkel kicserélés folytán, a forgalomban ke­­vesbednek, azon arányban fognak államjegyekkel pó­toltatni, akként, hogy az összes 10 krajczáros papír váltópénz bevonás után az összes államjegyek for­galma a háromszáz tizenkét milliót meg ne haladja. 12. § Minthogy a papír váltópénz azon része, mely a forgalom által elenyészett, beváltás alá nem kerül, az innen eredő és a beváltáskor mutatkozandó haszon Magyarország és Ő felsége többi királyságai és or­szágai közt akkér fog feloszlatni, hogy abból az el­sőt 30%, az utóbbit pedig 7O°/0 illesse. 13. §. Jelen törvény végrehajtásával a pénzügyi minister bizatik meg. Mi e törvényezikkel s mindazt, a mi abban fog­laltatik, összese­n és egyenkint helyesnek, kedvesnek s elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunk­nál fogva helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesít­jük,­­ mind magunk megtartjuk, mind más hiveink által megtartatjuk. Kelt Schönbrunnban, ezernyolczszáz hatvannyol­­czadik évi junius hó tizenegyedikén. Feren­z József s. k. (P. H.) Gr. Andrássy Gyula, s.k. — -+3B­— A 1 o e-1 e v e 1 e k. Ki Ariostonak „Orlando furioso“-ját olvasta, az tudni fogja, hogy e műben csudálatos jellemű hősök és hősnők szerepelnek a legtarkább vegyülékben. Légvárakban, tündérpalotákban laknak, szárnyas lovakon a levegőben repülnek, végre mesés szere­peik lejátszása után ismét a földre szállanak s lesz­nek közönséges halandó emberek. Azt hinné az ember, hogy e műben a költő fel­csigázott agyrémeinek tarka szüleményeit halmozta össze jóltevőjének mulattatására. Ez azonban nem igaz. Jellemezte ő küzdő hőseit és hősnőit a szenve­délyek változatos, majd komoly, majd nevetséges színeivel festve, amint t. i. a természet az embert,­­ az élet nemes bűnbakját, szépen kistafi­rozta. Az „Orlando furioso“ csuda alakjai lebegtek el előttem a követválasztás napja óta történt dolgok láttára és hallatára s valóban nem tudom mindeddig elhatározni, hogy azokon boszankodni, vagy inkább nevetni kelljen-e. Az utóbbira hajlandóbb vagyok. De hogyan is ne, látván azon éktelen erőlködést, melylyel Dolinger János választási elnök, különben elveinél fogva megcsontosult szélbal a választás zűr­­zavartengerében igyekezett a háborgó hullámok Neptunja lenni, — a pártok fölé emelkedni; de a gravitatio örök törvényei nem engedék öt pártja gomolyából kibontakozhatni, bárhogyan forgatta is folyton a választási törvény paragraphusait. — A fülhasitó lármában láttuk öt ajkaival szó után kap­kodni; láttuk ajkait, — csak láttuk, mert ő hangját maga sem hallotta, — mérgesen gondolkodni: Quos ego ! — sed motos praestat com­ponere fluctus. De minden hangtalan hang, minden kézlábbali tápászkodás, nyújtózkodás, hadarászás, — mind csütörtököt mondott, mert Dollinger János úr volt a választásnál a legkisebb ember minden nagysága mellett is. És ha ő volt a legkisebb ember, ugyan ki lehetett a legnagyobb ? Ki lett volna más, mint ott az előtérben legelül handabandázó s az elnöknek szembe hadarászó László János állítólag asz­talos, ha asztalos, kinek ugyan sem ökre, sem sza­mara, sem szava, sem egyébnemű jószága ez ég alatt nincs, de van annál erősebb torka. Ez volt a zöldle­velesek nagy Achillesze, a haddárma hangadója. Aresz Homér szerint tízezer ember hangján szólt. Ez a László János húszezer hangot képviselt; ő legalább azt képzelte, hogy ő az egész város hangjának ura. Az orditás e nagyszerű concertje nem tartott to­vább mint délutáni egy órától éjjeli 12 óráig, mit csak néhány perczre szakított félbe az elnök által berendelt katonaság láttára bekövetkezett halálsá­padtság a zöldleveses lármahősök rőfnyi hosszúra nyúlt arczain. Ah, mit mondok. A hősöket öt percz alatt elnyelte a föld. Aztán ismét kibújtak még ék­telenebből lármázni. Az elnök ajka ekkor már imára mozgott: uram ott a magasban csak most segíts ki a hínárból, soha-soha többé — — Az imádság hasz­nált is. A választás szétlőn ordítva, robbantva s Irányi követnek kinevezve. Aztán elmentünk alunni. Ez álom a dicsőség álma. A „Magyar Újság“ or­szágvilágnak kürtöli, hogy ilyen nagyszerű csata még nem vivatott, még’ ily roppant diadalt, a szél­bal szabadság nem aratott soha és sehol. Pécs ma­­gyarország Athenae-je lett. íme mit nem érünk meg maholnap. Utóbb való lesz, mit egy tudós férfiú a „Baranya és Pécs“-ben állított, hogy t. i. a gatyás kapás nép értelmesebb a diplomás népnél s maholnap oda jutunk, hogy ez a kapás nép sorba ,,bölcsészet­­tudorrá“ válik. A „Magyar Újság“ mégis egyet el­felejtett megjegyezni; azt t. i. hogy Athenao istennő mellé, kitől a város nevét nyeré a régiek rendesen egy füles bagolyt rajzoltak. Ha Athenao nem lesz is vá­rosunk, mi valószinü; a bagolyt nem fogjuk az irányistáktól elvitatni; meghagyjuk nekik bölcses­­ségi czimerál. Hanomn te nagyotmondás múzsája most segíts ahogy csak segíthetsz, — hadd írhassam le azon menydörgő és villámokkal czikázó beszédet, melyet a testvérek nagy Orlando furiosója a választás után a Kossuth-kávéházban népjének mondott vala. És ha te ég, föld e beszéd hallatára össze nem omoltál, sőt rajtad még csak egy fűszál sem görbült meg, hát most e beszéd olvastára legalább — pirulj el. A választás után az irányisták elitje a mondott helyen összegyülekezett s sugalmazó tudós szelleműk kezét, azt t. 1. melyen az a grófi koronával graví­rozott democraticus gyűrű ragyog, csípőre tévén, a madarászisták ellen a következő beszédet harsogtató bámulói előtt. Egy újkori Cicerói beszéd ez az uj kor Catilinái ellen. „Nehéz küzdelmünket szép, a legszebb győzede­­lem koszoruzta. Nem hiába kurjogattuk azt a szép Irányi-nótát, melyet én akasztóiakkal, csontokkal s egyéb ily túlvilágra szóló dolgokkal megspékelve kikomponáltam. — Irányi Dániel követünk lett, — legalább az elnök annak mondotta ki. Nagy diadal ez barátim, eddigi iránytalanságunknak most leg­alább van iránya, ha mindjárt még nem is bizonyos. A küzdelem részletezése után igy folytató nemes tűzzel a szónok: Akkor én magam mondtam annak a Dolingernek, hogy most már itt az ideje katona­ságot hozatni, mert a mi zöldleveles orditóink tömege a madarászistákat erősen kezdette a teremből ki­nyomogatni s ekkor mégis érkezett a katonaság de szuronyszegezve „hurrah“ kiáltással, melyre én na­gyon megijedtem, láthatták a rezom­on.(Igen) Uraim! az oly országban, hol az ember élete még akkor is életveszélynek van kitéve a legnagyobb mértékben, midőn legszentebb jogát gyakorolja, az olyan or­szág,­­kivált hol a zöldleveles fenegyerekek teremnek mint a gom­ba) minden inkább, de nem szabad és aki nekem azt merészli mondani, hogy magyaror­­szágon alkotmányos szabadság van, az hazudik, az gazember! (Szónok izzad és azon gondolkodik, váj­jon ennek a philosof mondatnak nincs-e két vége mint a botnak. Nincs könnyebb dolog, mint az ily titulusokat egyszerűen retournirozni. Pihenés után folytatás Most csak azt kell kideríteni, hogy kipa­rancsolta a katonaságnak a szuronyszegezést, mely az én nadrágomat is pocsékká tette , más mint Bub­­reg, vagy pedig a vezénylő tiszt nem parancsolhatta, aki pedig ilyeneket parancsol az nagyobb bűnt kö­vet el, mintha apját, anyját megölné, (jaj) mert itt egy egész város polgárainak élete ellen volt a táma­dás intézve; (jajjaj) aki pedig a népet támadja meg, az egyszersmind az uralkodó ellen is cselekszik, mert az a nép apja. Szónok ismét pihen s azon gondolkodik, hogy az utósó passust jól mondotta-e ő incompatibilis testvér létére. Továbbá azon tépelődik: vájjon ha az elnök nem Dolinger, vagy legalább a Dolinger elnök lett volna és nem bábu a mi kezünkben, nem lehetett volna-e a választási ügyet szépen legombolítani. Persze hogy lehetett volna, tudja azt az utósó nor­malista gyerek is. Hanem a világ szemébe port kell hinteni. Különben mire való volna a sophistica. Erre szónok felkiált) Borzasztó dolog! Szuronyszegezve berohanni egy néppel telt terembe, én láttam az egészet (ámbár ijedtemben a szemem­ világa káprá­­zott) láttam hány lett megsebesítve; egyet magam vizsgáltam meg tanuk előtt (ámbár magam sem tudtam, hol áll a fejem) mert borzasztóan össze volt szúrva; (annyira, hogy magam kiáltottam helyette: jaj) Mások az ablakon ugrottak ki és ott zúzták össze magukat (Aztán egy perez alatt összeszedvén csont­jaikat, poraikat, — csak csizmasarkaikat hagyván hátra, illa kerek nád a kert — hazafutottak.) Borzasztó, (ah mondjatok már ti bámulok valami rettenetesebb szavat) De fogadom, megfog lakolni, aki azt végbevitte. Tudják önök, hogy aki a fejede­lem ellen hűtlenséget követ el, annak életét elve­szik, (azért én az incompatibilitás törvényességét nyilvánosan többé nem demonstrálom) de én eny­­nyire nem megyek, Bubregnek talán nem lesz sok 5 esztendei sánczmunka, és ezt bizonyosan megkap­ja. (Ha meg nem kapja, arról ugyan nem tehetek, én nem leszek­ az oka.) Szónoknak itt eszébe villanik Aesop meséje a farkasról és bárányról s érdemes thomáját ekként folytatja. Az Irányi-párt egészen csendesen viselte magát, még az egérfutást is meg lehetett volna hal­lani. A Madarász-párt volt oka mindennek, de azért én még egy hajuk szálát sem görbítem meg (mert úgy is tudom, hogy az ördög sem fél tőlem) én nem verem őket bottal (mert ennek is mint az én sophis­­ticámnak két vége van) mert ezt a legutolsó betyár is megtehetné, hanem én polgárilag megvetem azo­kat a Madarász-párti polgárokat, kik oly gazembe­rek után tudtak indulni. (Oh te édes méreg, ne re­­pezd meg az érdemes szónokot, mert különben nem adhatnánk neki vissza a kölcsönt.) Ha mellettük elmegyek, nem köszönök nekik, hanem egészen elfordulok, (ha mindjárt senki sem törődik is vele, csak az a baj, hogy a madarászisták már ezt régen teszik velem) ha egy asztal mellé ke­rülünk valahol azt mondom nekik: uram vagy ön hagyja el e helyet, vagy én fogom azt elhagyni. (Valószínű, hogy én hagyom el, mert tapasztalni 218 i

Next