Pécsi Lapok, 1868. október-december (2. évfolyam, 79-104. szám)

1868-10-01 / 79. szám

Pécs, II. Évfoly­am 79. szám October 1-én. 1868. Megjelen­hetenkint két­szer , vasárnap és csü­törtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, évre 2 frt. Bérm­entetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. HIRDETÉSEK ÁRA: Négyhassíkos petit betűjű sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban meg­jelenő minden petit sorér 14 kr. o. é. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HETILAP.­­ KÖNYV Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. o. é. Kiad­ó-h­i­v­a­t­a­l Országút 5-dik szám. Előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“ 1868-iki okt. — deczember folyamára. 1868-iki szept. 1-től október 30-ig — 80 kr. október 1-től decz. 31-ig 2 „ Előfizethetni a „Pécsi Lapok“ kiadó hi­vatalában, Pécs, országút 5-ik szám. Az elő­fizetési pénzeket bérmentesen kérjük bekül­detni. Azonfelül a t. ez. előfizetők kényelme te­kintetéből előfizethetni: Weidinger és fia, Valentin Károly, Weidinger Nándor könyvkereskedő, valamint Blauhorn An­tal, Lechner testvérek, Obermayer József és Böhm F. C. kereskedő uraknál is. A „PÉCSI LAPOK“ kiadóhivatala. ----›=‹-**‡}=‹---­ A pécsi püspöki lyceum. A t. közönség bizonyára emlékszik azon vitáról, mely pár év előtt a helybeli lyceum tárgyában a sajtó és társalgás terén folyt. „Eris“ almája azon szerződés volt, mely a lyceumot érdeklőleg 1863-ban köttetett. Most, ha nem csalódunk, a vita almáját rövid időn fel fogja emészteni Saturnus s megszűnik a veszedelem, mely sokakat méltán ejtett aggo­dalomba. Ugyanis nevezett szerződés 2. f. pontja így szól: „(A fi. zirczi apát ur) kívánja, hogy joga a Szepessy-féle alapítványhoz sértetlenül fennmaradjon és fenntartassék, hogy a szer­ződéstől visszaléphessen akkor, midőn a tan­rendszer megváltoztával a bölcsészeti tanfo­lyam a gymnasiumitól elkülöníttetvén a Szepessy-féle kegyes alapítvány a bölcsészetre nézve rendes kerékvágásba jutand.“ Ugyan­annak 3. e. pontjában pedig ez áll: „(Püspök ő méltósága) elfogadja a ft. apátnak a jog­fenntartás és az alapítványnak az alapító szándéka szerinti együtthasználására vonat­kozó nyilatkozatát, ha, a­mint fentebb mon­datott, a tanrendszer a korábbi szerint, tehát az alapító szándékát legalább megközelítőleg meg fogná változtatni.“ Másrészt ismeretes az oktatásügyi miniszter úr terve, mely szerint jelenlegi gymnasiumaink jövőre úgy lennének elosztandók, hogy 6 osztályú gymnasiumaink és 3 osztályú lyceumaink legyenek. Ekként a bölcsészeti tanfolyam el fogna különíttetni a gymnasiumitól, minek folytán beállana a fentebbi záradék esete s megsemmisülne a a 63-iki szerződés, mely eddig tényleg áll. A tanrendszer ily változásának küszöbén a n.m. miniszter úr kérdést ten a fi. zirczi apát urnái az iránt, vájjon melyik gymna­­siuma mellett kíván lyceumot szervezni? Minden körülmény a pécsit javallta, miért is Zirczről azon kérdés intéztetett pécsi püspök ú­n.méltóságához, hogy a szerződési záradék érvényesülése esetén mennyi részt hajlandó venni a lyceum szervezésében? A mennyire tudjuk, innen oly válasz ment Zirczre, hogy püspök ő mmga a jelzett esetben az alapítvá­nyi oklevél terére fog állani s az alapitó szándékait végrehajtani. A válasz megnyugtató s annyival örven­­detesebb, mivel — hallomás szerint — a nm. püspök ur és a ft. káptalan egyaránt készek áldozatot hozni Szepessy eszméjének valósí­tására. Mihelyt a kérdés részletei a Szepessy­­alapitvány fölé rendelt gazdasági közgyűlés elé kerülendnek, nem fogunk késni nézetein­ket jó szándékkal közölni s az ügy további folyamáról az érdeklődő közönséget értesíteni. Addig is örvendünk a sok oldalról nyi­latkozó kegyeletes szándéknak, mely a Sze­­pessy-alapitványt teljesen vissza akarja adni törvényes rendeltetésének. P. F. Pécs, szept. 30-án. — Egy röpirat jelent meg e napokban Pesten Ráth Mórnál e czim alatt „A válasz­tások előtt.“ E röpirat a Deák-párt eddigi eljárását tünteti fel az ellenzékek irányában, s kimutatja magatartásának egyedüli helyes voltát. Olvasóink számára a kiadó úr engedel­­mével adunk e röpiratból némely kivonato­kat, melyekből látszik miként e munka nem szenvedélyből, hanem a körülmények helyes mérlegelése után, helyzetünk teljes ismere­tével íratott. Politikánk irányát mindenesetre helyze­tünk fölismerése határozza meg, s e helyze­tünket az idézett munka e képen tárja elénk: „Ha a „forradalom“ szónak tudományos értelmét veszszük, mely értelemben az nem lázadást, nem belháborút, nem is erőszakos változtatásokat, hanem egyszerűen gyors és radikális reformot jelent, — akkor Magyarország Austria iránti viszonyainak mezején 1867-ben forradalmat csinált, vagy, helyesebben kifejezve: az 1867-ki reformok, utolsó phásisa valának az 1848-ban megkezdett forradalomnak. E forradalom menete most már áttekint­hető. Oka a múltban, azon ellentétben rejlett, melyben jogaink századokon át tény­leges helyzetünkkel állottak. Mert jogunk volt teljes állami, vagy legalább is teljes belkormányzati önállásra, mint azt az 1791-ki törvény meghatározza, — s tettleg állami önállásunkat teljesen elvesztők, belkormányzati önállásunk a bé­csi kormány folytonos beavatkozásai ál­tal csorbittatott; — mert törvényeink nem ismertek el közös ügyeket, s azok tettleg lé­teztek, és befolyásunk nélkül, közösen ke­zeltettek. Ez ellentét mindaddig, mig a nemzet gyönge volt, terpesztőleg hatott Magyaror­szágra. Midőn azonban a nép a haladás útjá­ra lépve, erősbödni kezdett, — 1848-ban — erőszakos összeütközésre vezetett. A forradalom feladata volt biztosítani Magyarországnak belügyeire nézve teljes függetlenségét, biztosítani a közös ügyekre jogos befolyását. A 48 az elsőt megtette, s általa erőt adott az országnak. A másodikat elmulasztá, s ez által erő­szakos összeütközést idézett elő, mely addig a nemzet gyöngesége miatt lehetetlen volt. 67-ben, midőn végre a nép úgy, mint a hatalom, belátta a kiegyenlítés szükségét, a feladat volt: a 48 mulasztásait helyrepótolni. 67-ben a forradalom új stádiumba lépett. Rontott és teremtett. Gyökeres változást idézett elő Austria iránti viszonyunkban. Mert e viszony azelőtt, midőn nemcsak a közös ügyek, hanem még törvényhozásunk s belkormányzatunk is alá volt rendelve a bé­csi kormánynak, a függés viszonya volt. Most pedig a függetlenség viszonya, mert Magyar­­országon nem kormányoz más, mint a ma­gyar kormány, nem hoz más törvényt, mint a magyar törvényhozás, mert kizárólag, egyedül intézkedünk azokról, amik kizárólag minket illetnek, s mert az, hogy oly tárgyak­ról, melyek Austriával közösen érdekelnek, vele közösen határozunk, nem ellenkezik az önállás, a függetlenség fogalmával. Gyökeres volt e reform, mert általa haj­dani, folyton csorbított belügyi önállásunk helyébe, a kül- és hadügyekre nyert befolyás által valódi állami önállóság lépett, mely nem csorbíttatik az által, hogy a külföld irányá­ban Austriával egy monarchiát képezünk, mert végre nem csak tettleg, hanem jogilag is nagyobb önállással bírunk most, mint azelőtt. Gyökeres volt e reform másodszor azért, mert általa hazánk Austria iránti viszonyát, mely eddig jogilag kizárólag a trón közössé­gén, tehát egy ridegen dynastikus kapcsán, egy telivér középkori eszmén alapult: oly modern, demokra­tikus népszövetséggé változtatták, melyben két önálló nép közös védelemre szerződik, s melyben az uralkodó ugyanazonsága nem többé jogczime és forrása, hanem csak külső nyilatkozása a szövetséges viszonynak. Ez által a Deák-párt 67-ben befejezte a 48-ki forradalmat, befejezte híven eredeti szelleméhez, befejezte csorbítatlanul, sőt biz­tosította az által, hogy szerinte rendezte az egész monarchiát. Austria iránti viszonyunk terén tehát Magyarország 1868-ki helyzetének jellemző vonása: egy befejezett, kielégített államjogi forradalom. (Folyt. köv.)­­«0»­ • Bécs, szept. végén. A német gazdászok jöttek, vándorgyűlést tartot­tak és mentek. A német művészek ugyanakkor jöt­tek, szintén gyűlést tartottak, de másként távoztak mint amazok, kik jelenlétük egy árva jelét sem hagy­ták itt, míg emezek egy három évig tartó gyönyörű emléket állítottak maguknak e város falai közt, a német műkiállítást. Mindkét gyűlés tartama alatt csak kevés érde­keltséggel találkozott, melyet természetes elnökök és bizottmányok választása, paragraphusok vitatása vagy ha sokra megy, a Southdoron-, Merino- és Ram­­boillet-birkák hibái és előnyei fölötti értekezések által nem is lehet nagyon éleszteni. De annál inkább tolong a közönség az újonnan elkészült, renaissance­­modorn pompás „Künstlerhaus“-ba, mely a műkiállí­tást magába fogadta; ez utóbbinál teljesb, a külön­böző német iskolákat jobban és egyenletesben kép­viselő kiállítás eddig sehol sem létezett és lesz még alkalmunk, bővebben megemlékezni róla. A német művészet egy másik epochális esemé­nyének tanúi voltunk a múlt napokban, az úgyneve­zett Votiv-templom tornyai bevégzésének. Ferstl művész (nem az, kinek neve a régibb bankókon fi­gurái, hanem fia) ezen templommal Bécsnek, ha nem is a legnagyszerűbb, de a szépészeti tekintetben leg­­kielégítőbb benyomást tevő épületét teremté. A két toronynyal az egész templom még korán sincs elvé­gezve, mert az okos építész a múlt századok tapasz­talatából tudta, hogyha nagy székesegyházaknál a tornyok utoljára hagyattak, az erők annyira elbé­nultak, a pénz annyira csökkent, az érdekeltség oly

Next