Pécsi Napló, 1893. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1893-02-01 / 26. szám
II. évfolyam. 1893. Szerda, február hó 1-én. 26. szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Irgalmasok utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Az uj cyklus küszöbén. Pécs, 1893. január 31. (—cs.) A kamarai intézmény fontosságát felismert érdekeltek szives kitartása, fáradhatlan munkássága, a nem csüggedő s megdönthetlen érvekkel támogatott petitionálása megteremtett kereskedelmi és iparkamaránk az uj ötéves ciklusban ma tartja első rendes közülését. Kamaránk megalkotása mintegy magán viseli a szabadegyesülési jelleget s ez az alakulási stádiumban eleve garanciát nyújtott az azóta több oldalról beigazolt sikeres működésre. Azon országokban, hol szabad egyesülés folytán keletkeztek kamarák — mint pl. Belgiumban az 1875-ki törvénynyel felfüggesztett eddigi túlnyomóan politikai színezetű kamarák helyett, vagy Angliában, a londoni „Chamber of Commerce . . . jótékony működésük csakhamar érezhető volt s hazai kamaráink közül tényleg azok mutatnak fel legszebb eredményt, melyeknél a szabadegyesülési jelleg kinyomata egy vagy más tekintetben tapasztalható. Az 1889. XVIII. t. ez.-kel, midőn a kamarák hazánkban az új beosztást nyert kereskedelemügyi minisztérium resortjába osztattak, új regime kezdődik. A kamarák tekintélye egyszerre vehemens erővel kezdett emelkedni. Javaslataiknak a kormány által figyelembe részesítése megtörte a kereskedő és iparos világ fásult közönyét s ma már a kamarák vidékük kereskedelmének és iparának fejlődését előmozdító, a jogosult panaszokat közvetve vagy közvetlenül tanáló emporiumai. Habozás nélkül állíthatjuk, hogy nincs oly hazai érdekképviseleti testület, mely a kamarákhoz hasonló széleskörű jogokkal birna. Az 1868. VI. t. sz. 3. §-ban körülvonalazott jogok és kötelességek ma már szorosan véve a kisebbik részét képezik azon hatáskörnek, melynek keretében a kamarák működnek. A folyton erősbülő bizalom kifolyásának tekinthető, hogy a kamaráknak külön szokásjoga képződött s a kamarák hivatásának precizirozása nehezen volna keresztül vihető anélkül, hogy az egyik oldalon eszközölt jogtágitás a másik oldalon korlátozással ne járna. Az 1889. évi egyetemes kamarai enquete elejtette helyesen az 1868. VI. t. sz. revízióját, teljes tudatában volt annak, hogy „nem a paragrafusokban van a hiba, mert minden eféle intézmény úgy functionál, mint amennyi szakértelem és munkakedv a személyekben feltalálható s mint amily mértékben törvényes hatáskörét respektálják. A kamarák közszellemétől, önérzetes fellépésétől függ, hogy szavuk nyomatokkal bírjon.“ Kamaránk a jelenleg fennálló 20 kamara közt az elsők közé sorakozik, amit a szakértelmen, a kamarai tagoknak a kamarai intézmény iránt mindenha tanúsított mély érdeklődésén s hivatásuk súlyát kellőleg mérlegelni tudásán kívül annak is köszönhet, mert Kautznak igazat ad, hogy a kamarák csak akkor felelnek meg feladatuknak, ha minden feszes bureaucraticus formaszerűséget levetve a gyakorlati élet igényeire, szükségeire, áramlataira lesznek ügyelettel. A törvényileg biztosított autonómiának kamaránk bű őze volt mindig, mert a nagy iparfejlesztési ació mintegy megköveteli, hogy legyen egy oly testület, mely sem felülről, sem alulról nem befolyásolva, a napirendre kerülő fontos kereskedelmi és ipari kérdésekben véleményét szabadon nyilváníthassa. Míg egy a pécsinél kétszerte nagyobb területtel bíró kamara területén 11 ipartestület áll fent, addig kamaránk kerületében lételüket a leg- A „Pécsi Napló“ tárczája. A félliternél. Elnéztem néha a piacon Halber Förgeteg Jánost, mikor már eladott mindent, amit akart, be is vásárolt s elküldötte maga mellől az asszonyt. Vigyázzon a kocsira. Azért asszony. Halber mindenféle üzletkötésnél komoly és csodálatraméltó előrelátással csapja be a boltost, akinél kaszakövet vagy ostort vásárolt. Azonban ahogy elmegy mellőle az aszszony, némikép fölvidámul. Ahogy mennek együtt a hetivásáros sátrak között a sógorával, hamiskásan oldalba böki a társát. — Úgy é hé ? A sógor már szinte tudja, hogy mit akar Halber, de teszi, mintha nem tudná. No? Halber, megáll és felnéz a városházi órára. Barna arczán megjelenik egy széles mosoly, kék szemei öszszehúzódnak, hogy olyanok, mint a szakasztott mandula. Aztán nevetve mondja*: — Az asszonytól fél kend? A sógor megütődve hátrál. A mellére teszi a kezét. — Én? — mondja sértődve — én? Én? Az asszonytól? — Hát nem ? — Nem hát! Halbőr fölvidámultan kiált, miközben a zsebében kotorász a pénzes zacskó után: — Akkor gyerünk! Mennek Mónus felé. Halber az után kihúzza a zacskót s lassú léptekkel haladván, a tenyerébe csörgeti a pénzt. Azután olvassa. Félve teszi ezt, mivelhogy némely része porciókra kell, másrészt otthon is kell hogy legyen egy kevés, magnak. Azonközben elérnek ez ajtóig , ott a két férfiú megáll, hogy ki menjen be előbb. — No! — Lehet — mondja a fölszólitásra Halber és benyitja az ajtót. A nagy szoba tele, van bánáti ráccal, Csanádi oláhval, ott vannak a békési gyolcsáruló tótok, felsőrészi, alsórészi magyarokkal elegy. Minden nemzetiség kikeres magának külön egy asztalt. Halbőr ahogy bemegy, megáll a középen s köszönés formában föltolja a süveget a homlokáról. Azután kutatva keresi, hogy merre volna egy üres asztal. Halbőrék nem ismerkedő természetűek. Asztal azonban nincsen. Csak egyet lát, ahol öreges magyar asszony eszeget valami kevéske ételt tarisznyájából. Ott aztán elhúz egy széket az asztaltól, leül, lövegét az asztalra teszi, s kigombolván a kabátot, egyik kezét a mellényzsebbe dugja. A másik keze óralánczával játszik, anélkül, hogy olvasott volna azokból a regényekből, amelyekben az intrikusnak is rendesen ugyanez a foglalkozása. Azután mellételepül a sógor és szivarragyujtás czéljából előhúzza a gyufatartót. Van ugyan az asztalon is de nem tisztesség a korcsmárosét pusztitani. Van itt a zsebben is. — Nézd el, nézd — mondja mérgesen amint hiába igyekezett egy fél gyufaszálat bedugni a szivar végébe, ami pedig igen jó