Pécsi Napló, 1893. június (2. évfolyam, 125-148. szám)
1893-06-01 / 125. szám
II. évfolyam. 1893. Csütörtök, junius hó 1. 125. (152.) szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Szőlősgazdák érdeke. Pécs, 1893. május 31. Nagy időnek, teljes tizenegy esztendőnek kellett eltelni a tilloxera-vész fellépése óta, hogy a kormánynak eszébe jusson az a szerencsétlen szőlőbirtokos osztály, mely eddig jóformán magára hagyatva küzdött veszendőbe menő vagyonának megmentése körül. Mikor már csaknem az egész ország szőlőtermő területe elpusztult, mikor azok a gyakorlati szakférfiak, akik közvetlen tapasztalásból ismerik a csapás nagyságát, a filloxéra-pusztítás által okozott kár óriási voltát és az eddigi védekezés szánalmas vergődésszerű voltát, kimerültek a sok felszólalásban, a sok könyörgésben, ankétet hív egybe a földmivelési miniszter, hogy tájékozza magát a teendők felől. Nagyon későn van ez a kezdeményezés. Félünk, hogy elkésetten is. Kimondhatatlan a nemzeti vagyonban szenvedett kár ; sok azon jobb sorsra érdemes polgárok száma, akik egész vagyonukat veszítették el azáltal, hogy idejében nem részesültek kellő támogatásban; igen nagy csapás a szegény nép osztályaira megszokott kenyérkeresetének elvesztése és nagymérvű politikai nehézséget okoz ennek a néposztálynak más foglalkozásba való áthelyezése. Azoknak az áldozatoknak a száma, akiken hat-nyolc évvel ezelőtt még lehetett volna segíteni, de akik ma már elbuktak, kimerültek a meddő védekezés súlyos terhei alatt, igen nagy lesz. De azért jobb későn, mint soha és nagy érdeklődéssel nézünk az ankét eredményei elé. Magától az ankéttől alig várunk valami újat, valami meglepőt. Fogunk olvasni egész csomó elméleti fejtegetést a védekezés ama különböző módjairól, melyek a gyakorlatban nem váltak be; hallani fogjuk a vándortanári intézmény dicsőítését és magasztalását a kormány eddigi működésének, aminek eredménye azonos a semmivel. De azok névsorából következtetve, akik az ankéten jelen vannak, várhatjuk és joggal várjuk is, hogy a praktikus szőlősgazdák gyakorlati tanácsai, tapasztalatokra, a helyzet ismerésére és leplezetlen feltárására fektetett javaslatai igen becses anyagot fognak a miniszter kezébe juttatni. Ha aztán a kormány komolyan akar foglalkozni a bor védelmével és az ankétet nemcsak a parlamenti szünet alatti időtöltésnek szánta és az elismert szakférfiak kifejtendő nézeteit inkább veszi figyelmébe, mint az elméleteken lovagló könyvtudósokét, még mindig áldásos működést fejthet ki ; a most zabbal és kukoriczával bevetett hegyoldalakat még mindig visszaadhatja a nemes borágnak. Kétségtelen, hogy semmi téren és így a filloxéra ellen való védekezés terén sem szabad mindent a kormánytól várni; a társadalmi uton való tevékenység csodákat művelő hatásaira kell számítani ezután is. Ám ez nem jelenti azt, hogy a földművelési minisztérium ne vegye ki a neki jutó jelentékeny részt a rekonstrukciónak abból a nagy munkájából, mely még csak az elején tart. A szőlőbirtokosokban megvan az akarat és a törekvés, hogy elpusztult szőlőterületeiket újra művelés alá vegyék és az újra ültetendő szőlők berendezését okszerűbb és jövedelmezőbb alapra fektessék. Épen mert ez az akarat és ez a törekvés nem hiányzik, kötelessége a kormánynak, hogy a rekonstrukcióval egyidejűleg irányt adjon a rendszeres és észszerű szőlőművelésnek s a vész által okozott nemzeti csapást egyúttal kiinduló pontjává tegye egy teljesen gyökeres művelési és azzal együtt értékesítési reformnak. A szőlőbirtokos közönség vándortanárok nélkül is rekonstruálja a szó- A „Pécsi Napló“ tárczája Nincsen semmid e világon . . . Nincsen semmid e világon, Nincs egyebed a halálnál. Vendég vagy, szegény, hívatlan A sors titkos asztalánál. Mi lesz mára osztályrészed ! — Bárkitől hiába kérded, 5 remegő kezed kelyhébe Bort kapsz ma és holnap mérget! Gr. Zichy Géza: József főberezeg tréfái. (Thewrewk István most megjelent könyvéből.) József főherczeg és Andrássy Gyula gróf. A magyar főherczeg nagyon szerette a halhatatlan emlékű Andrássy Gyula grófot. Már ifjúságában baráti rokonszenvvel viseltetett iránta és ez a rokonszenv az évek növekedésével nem fogyott, sőt gyarapodott. Gróf Andrássy Gyula különben is kedveltje volt az egész uralkodóháznak, a minthogy megkedvelte mindenki, a ki vele, a lángeszű államférfiúval és szinte páratlanul kedves modorú gavallérral érintkezett. És a milyen nagy volt egymáshoz való ragaszkodásuk, épen olyan nagy és maradandó az az emlék, amely e barátságot legszebben hirdeti, a magyar királyi honvédség. Mert övék a legnagyobb érdem, hogy a honvédség megalakult. — Nagyon jó és régi barátom volt — mondta nekem egy ízben József főherczeg. Együtt csináltuk meg a honvédséget. Fiuméban voltam mikor Andrássy Voloscában utolsó napjait élte. Szerettem volna őt még egyszer látni, utoljára. De nem teljesülhetett vágyam. Andrássy úgy kiválta, hogy családja tagjain kívül senkit se bocsássanak hozzá. A visszaemlékezés e borúját derű váltja föl. József főherczeg mosolyog. — Nem sokkal a honvédség megalakulása után — folytatja a beszédet ., nagy vadászatot rendeztem, a melyen Andrássy is részt vett. Volt köztünk egy főúr, a ki nem valami ügyesen lőtt, s ezen a vadászaton a vad helyett engem talált el. Szerencsémre csak néhány sörét horzsolt. Vendégeim nagyon megijedtek, de én csakhamar megnyugtattam őket, hogy nem történt semmi bajom. S ekkor . . . gróf Andrássy Gyula elém áll, meghajtja magát és igy szól: — Fenséges uram! Fenséged az első sebesült honvéd ! József főherczeg a czenzuráról. József főherczeg nagyon kedveli az öreg Ormós Péter királyi tanácsost. Ormós, ki jelenleg Aradon lakik, mindig meghívott vendég, valahányszor csak Kis-Jenőn tartózkodik a magyar főherczeg. A fenség kitüntető kegye folytán én is környezetében lehettem s a társaság tagjai közül többen adomázás, tréfázás közben, mikor az élczelődés nyilai Péter bácsit érintették, persze csupa rokonszenvvel, gyöngédséggel informáltak, hogy ezt meg ezt írjam ki a lapokba Ormós Péterről. És maga József főherczeg is biztatott nevetve: — Igen, igen, írja meg ezt Péter bá