Pécsi Napló, 1893. június (2. évfolyam, 125-148. szám)

1893-06-01 / 125. szám

II. évfolyam. 1893. Csütörtök, junius hó 1. 125. (152.) szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: YARADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Szőlősgazdák érdeke. Pécs, 1893. május 31. Nagy időnek, teljes tizenegy esz­tendőnek kellett eltelni a tilloxera-vész fellépése óta, hogy a kormánynak eszébe jusson az a szerencsétlen szőlő- birtokos osztály, mely eddig jóformán magára hagyatva küzdött veszendőbe menő vagyonának megmentése körül. Mikor már csaknem az egész ország szőlőtermő területe elpusztult, mikor azok a gyakorlati szakférfiak, a kik közvetlen tapasztalásból ismerik a csa­pás nagyságát, a filloxera-pusztitás ál­tal okozott kár óriási voltát és az ed­digi védekezés szánalmas vergődés- szerű voltát, kimerültek a sok felszó­lalásban, a sok könyörgésben, ankétet hív egybe a földmi velési miniszter, hogy tájékozza magát a teendők felől. Nagyon későn van ez a kezde­ményezés. Félünk, hogy elkésetten is. Kimondhatatlan a nemzeti vagyonban szenvedett kár ; sok azon jobb sorsra érdemes polgárok száma, a kik egész vagyonukat veszítették el azáltal, hogy idejében nem részesültek kellő támoga­tásban; igen nagy csapás a szegény nép osztályaira megszokott kenyérkere­setének elvesztése és nagymérvű poli­tikai nehézséget okoz ennek a néposz­tálynak más foglalkozásba való áthe­lyezése. Azoknak az áldozatoknak a száma, a kiken hat-uyolcz évvel ezelőtt még lehetett volna segíteni, de a kik ma már elbuktak, kimerültek a meddő védekezés súlyos terhei alatt, igen nagy lesz. De azért jobb későn, mint soha és nagy érdeklődéssel nézünk az ankét eredményei elé. Magától az ankéttől alig várunk valami újat, valami meg­lepőt. Fogunk olvasni egész csomó el­méleti fejtegetést a védekezés ama kü­lönböző módjairól, melyek a gyakor­latban nem váltak be; hallani fogjuk a vándortanári intézmény dicsőítését és magasztalását a kormány eddigi működésének, a minek eredménye azo­nos a semmivel. De azok névsorából következtetve, a kik az ankéten jelen vannak, várhatjuk és joggal várjuk is, hogy a praktikus szőlősgazdák gya­korlati tanácsai, tapasztalatokra, a helyzet ismerésére és leplezetlen feltá­rására fektetett javaslatai igen becses anyagot fognak a miniszter kezébe jut­tatni. Ha aztán a kormány komolyan akar foglalkozni a bor védelmével és az ankétet nemcsak a parlamenti szü­net alatti időtöltésnek szánta és az el­ismert szakféríiak kifejtendő nézeteit inkább veszi figyelmébe, mint az elmé­leteken lovagló könyv-tudósokét, még mindig áldásos működést fejthet ki ; a most zabbal és kukoriczával bevetett hegyoldalakat még mindig visszaadhatja a nemes borágnak. Kétségtelen, hogy semmi téren és igy a filloxera ellen való védekezés te­rén sem szabad mindent a kormánytól várni; a társadalmi utón való tevékeny­ség csodákat művelő hatásaira kell szá­mítani ezután is. Ám ez nem jelenti azt, hogy a földművelési minisztérium ne vegye ki a neki jutó jelentékeny részt a rekonstruktiónak abból a nagy munkájából, mely még csak az elején tart. A szőlőbirtokosokban megvan az akarat és a törekvés, hogy elpusztult szőlőterületeiket újra művelés alá ve­gyék és az újra ültetendő szőlők be­rendezését okszerűbb és jövedelmezőbb alapra fektessék. Épen mert ez az akarat és ez a törekvés nem hiányzik, kötelessége a kormánynak, hogy a re­konstrukcióval egyidejűleg irányt adjon a rendszeres és észszerű szőlőművelés­nek s a vész által okozott nemzeti csa­pást egyúttal kiinduló pontjává tegye egy teljesen gyökeres művelési és azzal együtt értékesítési reformnak. A szőlőbirtokos közönség vándor­tanárok nélkül is rekonstruálja a sző­A „Pécsi Napló“ tárczája Nincsen semmid e világon . . . Nincsen semmid e világon, Nincs egyebed a halálnál; Vendég vagy, szegény, hívatlan A sors titkos asztalánál. Mi lesz mára osztályrészed r — Bárkitől hiába kérded, 5 remegő kezed kelyhébe Bort kapsz ma és holnap mérget! Gr. Zichy Géza. József főberezeg tréfái. (Thewrewk István most megjelent könyvéből.) József főherczeg és Andrássy Gyula gróf. A magyar főherczeg nagyon szerette a halhatatlan emlékű Andrássy Gyula grófot. Már ifjúságában baráti rokonszenvvel visel­tetett iránta és ez a rokonszenv az évek nö­vekedésével nem fogyott, sőt gyarapodott. I Gróf Andrássy Gyula különben is kedveltje volt az egész uralkodóháznak, a minthogy megkedvelte mindenki, a ki vele, a lángeszű államférfiuval és szinte páratlanul kedves modorú gavallérral érintkezett. És a milyen nagy volt egymáshoz való ragaszkodásuk, épen olyan nagy és maradandó az az emlék, a mely e barátságot legszebben hirdeti, a magyar királyi honvédség. Mert övék a leg­nagyobb érdem, hogy a honvédség megalakult. — Nagyon jó és régi barátom volt — mondta nekem egy Ízben József főherczeg. Együtt csináltuk meg a honvédséget. Fiúmé­ban voltam mikor Andrássy Voloscában utolsó napjait élte. Szerettem volna őt még egyszer látni, utoljára. De nem teljesülhetett vágyam. Andrássy úgy kiváflta, hogy családja tagjain kívül senkit se bocs ássanak hozzá. A visszaemlékezés e borúját derű váltja föl. József főherczeg mosolyog. — Nem sokkal a honvédség megalaku­lása után — folytatja a beszédet ™ nagy vadászatot rendeztem, a melyen Andrássy is részt vett. Volt köztünk egy főur, a ki nem valámi ügyesen lőtt, s ezen a vadászaton a vad helyett engem talált el. Szerencsémre csak nehány sörét horzsolt. Vendégeim na­gyon megijedtek, de én csakhamar megnyug­tattam őket, hogy nem történt semmi bajom. S ekkor . . . gróf Andrássy Gyula elém áll, meghajtja magát és igy szól: — Fenséges uram! Fenséged az első sebesült honvéd ! József főherczeg a czenzuráról. József főherczeg nagyon kedveli az öreg Ormós Péter királyi tanácsost. Ormós, ki je­lenleg Aradon lakik, mindig meghívott ven­dég, valahányszor csak Kis-Jenőn tartózkodik a magyar főherczeg. A fenség kitüntető kegye folytán én is környezetében lehettem s a tár­saság tagjai közül többen adomázás, tréfázás közben, mikor az élczelődés nyilai Péter bá­csit érintették, persze csupa rokonszenvvel, gyöngédséggel informáltak, hogy ezt meg ezt Írjam ki a lapokba Ormós Péterről. És maga József főherczeg is biztatott nevetve: — Igen, igen. írja meg ezt Péter bá-

Next

/
Thumbnails
Contents