Pécsi Napló, 1893. július (2. évfolyam, 149-174. szám)

1893-07-01 / 149. szám

II. évfolyam. Ságokban, melyek impozáns egyértel­műséggel kifejezték, hogy követelik a liberális előremenést, sőt amelyek ellen­ségeit, a főrendeket is meg szeretnék rendszabályoztatni, nehogy örök aka­dályai lehessenek a nemzeti akarat tel­jesülésének. Hoffer Károly kitüntetése. — Saját tudósítónktól. — Pécs, 1893. junius 30. A „Pécsi Dalárda“ első karnagyának és országos hírű tenoristájának, tegnap a vá­rosháza közgyűlési termében megtartott disz­­ülésen adta át Pécs szab. kir. város polgár­­mestere a királyi kitüntetés jelét: a koronás arany érdemkeresztet. Vajmi ritkán jut vi­déki zenésznek ily elismerés osztályrészül s tudtunkkal Hoffer az első, ki ebben részesül; nagyon érthető tehát az a meleg érdeklődés, melylyel városunk lakói az ünnepélyessége­ket kisérték, s ily módon fejezték ki elisme­résüket a „Pécsi Dalárda­ régi bajnoka, első katonája iránt. A közgyűlés lefolyásáról tudósítónk a következőkben számol be : Már 11 órakor megteltek a városház közgyűlési termének padsorai az érdeklő­dőtekéi, kik közt a dalárda működő és pár­toló tagjain kívül városunk minden rétege képviselve volt. A hölgyek, kik eljöttek régi dalosuk ünnepélyére, élénk kíváncsisággal tekintgettek szét a teremben, várva az ünne­peltet, ki a város polgármesterének kísére­tében zajos eljenzéssel fogadtatva, nemsokára meg is jelent. Ünnepi hangulat lelre szállt át a terem­nek még csak az imént zsibongó tömege fö­lött. A polgármester elfoglalta az elnöki szé­ket , mellette jobbról és balról egyházme­gyénk két rokonszenves alakja, a­­Pécsi Dalárdácc-nak és az ünnepeknek lelkes jó­akarói : Troll pápai praelátus és Glrk őr­­kanonok foglaltak helyet, teljes papi díszben. Selyem talárjuk suhogása még inkább ki­emeli az ünnepi csendet, melyet az elnök­nek a mai nap jelentőségét méltató meg­nyitó beszéde után, riadó éljenzés szakit meg. Miután elnök fölszólitására titkár föl­­olvassa az érdemkereszt kiséretét képező fő­­ispáni átiratot, Aidinger polgármester követ­kező szavakkal üdvözli az ünnepeltet. Igen tisztelt közgyűlés ! Alig juthatott volna nekem kedvesebb feladat, mint, hogy dalárdánknak érdemekben gazdag tagja ré­szére az ő Felségétől jött kitüntetést át­nyújtsam, hogy azt azon férfi mellére tűz­zem, ki a zeneművészet terén magának her­vadhatatlan érdemeket szerzett. A kir. leirat e kitüntetést a »Pécsi Dalárda« karnagyá­nak adja, s miután ismerem az ő ér­zelmeit dalárdánk iránt, azért az ő önér­zetének megsértése nélkül mondhatom, hogy e kitüntetés kiérdemlésében a »Pécsi Dalár­­­dá«-nak is része jutott. Tudva azt, hogy Hoffer 30 éve a „Pécsi Dalárda“-val együtt örvend és ha szomorkodni valója volt, azzal busul is, azért hiszem, hogy nem veszi rossz néven, ha kijelentem, hogy az öröm nem­csak az övé, hanem a dalárdáé is, mely mindig vele együtt érez. Ily örömteli kebel­lel nyújtom át a kitüntetést, hogy viselje büszkén, elégülten, családja, a da­­rda és a város közönségének díszére. — Az Isten éltesse ! Az érdemkereszt feltűzését kisérő lel­kes éljenzés lecsillapodtával Troll Ferencz pápai praelátus emelkedett fel s következő szavakat intézte az ünnepelthez : Szívesen osztom az egyház nevében azt az örömöt, melyet a 1. közönség is nyilvá­nít. Osztom az egyház nevében, melyben a kitüntetett 30 éven keresztül működik az Isten dicsőségére. Az Isten is dicsőíti őt és kitüntette az apostoli Felség által. A dalárda működő tagjai nevében Be­­dérics Imre a következő beszédet mon­dotta : Mélyen tisztelt Diszközgyűlés ! Ma a Pécsi Dalárdának örömünnepe van. Örömünnepének oka az, hogy ma lett szeretve tisztelt daltársunknak, Hoffer Ká­roly barátunknak a legfelsőbb helyről jött kitüntetés átadva, illetve ma lett a koronás érdemkereszttel feldiszítve. Nekem jutott az a kiváló szerencse, hogy őt az ünnepeltet daltársaim nevében üdvözöljem. A­mily megtisztelő rám nézve ezen kitüntető bizalom, ép oly nehéz felada­tot tűz elém, mert szóval kell kifejezni ha­tártalan örömünk érzetét. Napok, hetek, sőt hónapok óta a Pécsi Dalárda kebelében valami különös, szokatlan, lázas izgatottság uralkodott. Ki valódi okát nem sejté: félt a vihar kitörésétől És ime ma kitört a vihar, de hatásában nem rom­boló, hanem áldást hozó, mert szívünk örömének kitörése az. Kedves Daltárs ! Ha a nemzeti dal és zene művelése terén szerzett kitűnő érde­meid nem lennének oly nyilvánvalók, mint a­milyen ismeretesek, úgy ma dics-hymnust kellene zengenem. Fel kellene említenem, mit tettél a haza, városunk és daloskörünk érdemében. Te, ki szivből jövő s velekig ható csengő s kellemes hangoddal diadalra segítetted a magyar nemzeti dalt ugy széles e hazában, mint külföldön, s ez által a nem­zeti dal apostolává lettél. De hallgasson di­csőítő szavam, mert érdemeid kellő méltatá­sára úgy is fukar a szó. Kedves Daltárs! Meghatottan állunk előtted, mint daltársaid. Elérted azt, mi ifjú kori álmaidban sem jelent meg előtted. Csa­tát vívott hősöket megkoszorúzták. Te is csatát, nemes csatát vitál s mi, mint dal­társaid szeretetünkből lent koszorúval öve­zünk át. Légy üdvözöl-e általunk örömtől rezgő szivünk egész melegével és őszinte szeretetünk lángoló he­ével. Légy koszo­rúnk dísze, legszebb élessége Tartson Isten családod boldogitására, szeretett hazánk és kedves városunk javára igen soká; de ne feledd a Pécsi dalárdát is daltársaidat, kik egy szívvel, lélekkel kiirtják: Éljen Hoffer Károly, szeretett daltárunk. Majd Szidy János emelkedett föl, hogy a pártoló tagok nevéből következő szavak­kal üdvözölje Hoff­ert: Mélyen tisztelt ha­ nagy úr! Kedves Barátom! A midőn a hivatalos beszédek már elhangzottak, midőn Ő nagysága az ün­nepély magasztosságához mérten az ünne­pélynek hivatalos része befejezte, akkor engedd meg kérlek, hogy én, mint a Pécsi Dalárdának egyik pártoló tagja, ugyancsak a Pécsi Dalárda pártoló tagjainak nevében üdvözöljelek. A Pécsi Dáárda mint társa­dalmi, mint kulturális intézmény, mint dal-, mint mezéneklési egyesület több évtizeden keresztül áll már fönn dicsőségesen. Mint tudjuk megélte dicsőségül 25 éves, meg 30 éves jubileumát. Hogy ez­ hosszú idő alatt minő szolgálatot tett a tásadalmi élet elő­mozdítására, hogy minő szolgálatot tett a magyar nemzeti szellem emelésére, hogy minő dicsőséget szerzett a magyar dalügynek, a városnak, ezt igen t­­­szgyűlés almond­­hatja Debreczen, Nagyvárad, Kolozsvár, Miskolcz, de elmondhatja az ország szive Budapest is. Ezen dicsőségnek te kedves barát, mindig nemcsak restese, hanem egyik megteremtője, annak szereje voltál. Te lelki vezére voltál a győzelem a vezetett egye­sületnek, azért érdemeid­­ legmagasabb he­­­­lyen is elismerésre méltatlottak, elismerésre a dal, a zene terén. Ezt nevelted, ezt ápol­tad, ennek külső látható jelét, érdemeidnek jutalmát nyerted meg ma itt. Az érdem, mint tudjuk, általában vérs, valamely jeles vagy kitűnő cselekmény eredménye. Érdem­teljes embernek tartjuk az, ki olyasmit mű­velt, a­miből nemcsak csak sokra, hanem a közjóra is nagy haszon háromolt. Te kedves barát nyilvános pályád alat mindig a dalt, a zenét, a műéneklést, a zeneirodalmat mű­velted, de tudjuk azt, hogy a zene, a dal a nemzetek legdrágább kincse, az emberi szív ékessége. Midőn te ezeket oly eredményesen, oly fáradhatatlanul művelted, akkor olyasmit műveltél, a­mi által nem esik családokra, de az egész nemzetre és a közjóra is nagy ha­szon háromolt s igy csakugyan megérdemel­ted a kitüntetést, mely a te erényednek, ér­demeidnek nem bére, hanem azoknak dicső­sége. És én ezt tartom az érdemkereszt leg­­fényesebb lapjának. Élvezd ezen dicsőséget sokáig! Légy lelki éltető szelleme továbbra is a Pécsi Dalárdának! Légy apostola a dal­nak, a zeneművészetnek! Legyen jutalmad a magas kitüntetés mellett mindnyájunk tiszte­lete, önzetlen szeretete és azon boldogító tudat, hogy a nemzeti intézményt híven szolgáltad és hogy ezen működésben téged az Úr Isten sokáig éltessen, kívánom. Repics Vincze a tanítóság nevében zsm a »lapunk­ segedszerkesztő«-je pedig ezalatt odakönyököl a terasse karfájára, mélabúsan nézi a takarékpénztári galambo­kat, s hallgatja mint gőgicsélnek. Majd hogy ketté nem reped a szive. Persze, az ő kis galambját, a bájos kis Sárikát tegnap vitte el a vonat Budapestre. „Ő“ ott, ő pedig még mindig itt. Észreveszi mindezt dr Muhi, előveszi czeruzáját, s rögtön felnótálja az „esemény--t. — Fiuk, a jövő számban megint lesz „Veréb Jankó“. És Pethes Imre az »elsőrendű« oda súgja Lászlónak: — Te Laczi betyár, láttál már ilyet. Ezek a pécsi újságírók vagy egymást ütik agyon vagy a színészeket. — Hm­­ - válaszol László — nem csodálom, közeledik a holt szezon. Piccolo, Pécsi Napló, 1993. július hó 1.

Next