Pécsi Napló, 1893. október (2. évfolyam, 228-253. szám)
1893-10-01 / 228. szám
XI. évfolyam. 1893. Vasárnap, október hó 1. 228. (250.) szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 írt (24 korona), fél évre 6 írt (12 korona), negyed évre 3 írt (6 korona), egy hóra 1 írt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. A negyedik rend. Pécs, 1893. szept. 30. (***) Nap követ napot és fejlődik a jövő, és elmúlik, a mi van. Mikorra aztán elhanyatlott az erő, az elkopott lét az enyészetbe sülyed. Emléke marad meg csak, bus gondolattal tapad az érzés a letűnt időkhöz, a képzelet mereng a sírokon s homályos fátyolt borit a valóra, mely volt, de nincs, s más szint ölt, mikor elmúlt, mint a melyben járt, mikor a déli nap világa megsütötte. A kezdet reményei meghiúsultak mind, a cselekvés munkája mást eredményezett, mint az ember akarata, s az ítélet a betett sors fölött más, mint az, mely tetteit illeti. Sok nemes vér termékenyíti meg azt a földet, melyet Magyarországnak nevezünk és melyről azt mondják, hogy itt ezer esztendővel ezelőtt lett elültetve a szabadság zsenge csemetéje, és annyi balsors és fergeteg, dúló viharok után ez nem hogy kiveszett volna, de terebélyes fává fejlődve, árnyékában enyhhelyet talál mindenki, akit az ég, föld betakar és oltalomért alatta húzódik meg. Proklamáltuk 48-ban a népfelségi jogokat, eltörültük a jobbágyságot, kimondván, mint a nagy franczia forradalom lelkes férfiai, hogy minden ember egyaránt szabad e hazában, a születés nem von gátakat, a munkához, a megélhetéshez, a szép szabadsághoz mindenkinek egyenlően van joga. Mily szép elvek, de nézzük csak, mit is adott nekünk a 48 a szép és hangzatos frázisokon kívül. Ki volt mondva, hogy önálló független ország vagyunk, és a valóságban az van, amit Bécsben akarnak. Népakarat nyilvánulás, aminek a parlamentnek kellene lenni, ismét csak üres czafrang, a különbség az, hogy az előtt törvény nélkül, most meg törvénynyel boldogítják agyon a nemzetet. Szabadság, egyenlőség, testvériség! ? Hangzatos röpke szavak. Most csak pénz, pénz és ismét pénz, ez az, ami szabadságot ad; akinek ebből nincs, annak szabadsága van az éhenhaláshoz. Egyenlővé tettek az akkori törvények mindenkit, de azóta nem történt gondoskodás, hogy az erősebb, akinek a földi javakból többet juttatott a sors, el ne nyomja a gyöngébbet. Mert régi igazság az, hisz maga az isteni mester tanította, hogy szegények mindig lesznek, hisz egyet vágyai, másikat körülményei, de legtöbbet embertársai tesznek szolgává, nem is említve a villanyossággal haladó korszellemet: hol a A gyermekkor, az ifjúság, E korán eltűnt szép virág Feléd hajt illatot. S mi múltadban szép volt s dicső, Egy órában eledbe jő — , megint olvashatod. S ha ébredsz, s kongva komoran Az éjfél rémórája van, Kidcsold össze kezed, S mondd: „Ó Uram, uj nap közéig! Áldd malasztoddal e kebelt, Hit, remény, szereteti “ Váradi Antal: Mammonnak, az aranyborjúnak mindenki rabszolgája. Nagyon jól tudjuk, hogy abban a nagy hajszában, amit közönségesen életnek nevezünk, nem csak erkölcsi tényezők és szellemi tulajdonságok mérkőznek egymással. De kenyér kell az embernek és sok más egyéb, amiből megélhessen. És ebben áll a szocziális kérdés kvintesszencziája, ami elől kitérni nem lehet, ami megakadályozza az anarkiát, a lázadásokat, a dinamitrobbantásokat és a jövendő vérfürdőket. Hisz az éhség a vadállatot is feldühösíti, csak az a szegény, tollatlan kétlábú állat, akit embernek szokás nevezni, az nyugodjék bele sorsába néma rezignáczióval, hogy az éhhalál kínjaival múljék ki s szeme előtt éhségtől kiasszott neje és vézna gyermekei hulljanak rakásra, mig a plutokráczia páriástok, csemegék és pezsgős poharak csengése közt dőzsöl. Az ellentétek teszik aztán elvadulttá a kedélyeket, miket megszüntetni ugyan nem, csak némileg lehet kiegyenlíteni preventív törvényhozási intézkedések által. Ha a szegény munkásosztályt, mely most már a végelgyengülésben szenvedő társadalmi rendszerünk kapuján baltával és kalapácscsal zörget a bebocsáttatásért, nem hagytuk volna ez táplálja a sorvadozó testet. Szerteszállnak az érzelgés csirái és ragadóssá lesz a lelki kérődzés betegsége. A múlandóságot variálja minden szó és minden sóhajtás, róla keseregnek a zongorák, vele dagadoznak a kék harisnyák és hervadó ákáczfákról dalolnak az akadémiai költők. Hanem azért nem busul a hervadó versek iskolája. Hiszen haraszttá sárgult falevelek a Pegazusok takarmánya, és miből élne a szegény pára, ha az ákáczok egyszer megbeszélnék, hogy többé nem hervadoznak ? Nagyon is szentimentális emberek ők, nem hagyhatják abba a búskodást; olyanok, mint a Jean Paul híres hőse, akinek egyetlen szíve vágya az volt, hogy a svéd hegyek közé mehessen lutheránus papnak. Ők csak azért nem kívánkoznak oda, mert egész Svédországból nem ismernek egyebet, csak a svéd gyufákat. A svéd gyufák pedig a gyufák nyárspolgárai: csupa rend és törvény, csakis a maguk hüvelyén lobbannak lángra, mig ők — bár szintén nyárspolgárok — Mai számunk 12 oldalt tartalmaz. A „Pécsi Napló“ tárczája Éjfélkor. Azt mondják, balhit a babona: Az éjfél a rémek hona S benn borzadály lakik. Való, csak egyet feledett A balhit, — hogy rossz lelkidet Az, mely nem nyughatik. Az éjfél akkor zord keret, Melyben a lelkiismeret Rémképe kél s mozog. S a mely sebet hibád ütött, Keked fáj mindenekfelett S meg nem tagadhatod. Ha lelked tiszta, gyermeteg, Úgy szived nyugodt, nem remeg S szép álom környezi. Nyugalmad akkor édeni, Szived megszűnik vérzeni És álmod, mennyei. Őszszel. Mikor nyári meleg múltán sárgulását kezdi a falevél, a melancholia évadjának is kezdete támad. A fürdőkből hazakerülteknek elmúlt a mulatságuk és öreg idő múlik el addig, míg a jourokkal megjön a téli boldogságuk. Az élvezetek interregnumában, a szívben a melancholia uralkodik és emlékekkel