Pécsi Napló, 1893. október (2. évfolyam, 228-253. szám)

1893-10-01 / 228. szám

II. évfolyam. Pécsi Napló. 1893. október hó 1. előtt negyven esztendővel sorsára és lé­tezési jogosultságuk ellenére nem alkal­mazták volna a szuronyok sokaságát, hanem munka nyújtása által, vagy pe­dig a meglevő munkakör mellett a visszaélések megakadályozása által szá­mukra a létet és az élet gondjait elvi­­selhetőkké tettük volna, úgy ma ez a nyers tömeg, melyet éppen hibás társa­dalmi rendszerünk kényszerített bele az erőszakos önvédelembe, békésen élhelné az élet örömeit, és a fárasztó munka után, jól megérdemelt keresményével vígan térne övéi körébe. Nyerne az ál­lam, nyerne a társadalom, ha nem vol­nának oly exkluzívek, mert szent igaz, hogy e földgömbön levő, minden intéz­ményt, a legfőbb királyi hatalomtól le egészen az utczasarki koldusig, csak a munka tart fen, lévén a pénz is egyen­értékű kifejezője bizonyos munkának, ott a hol t. i. megfizetik a munkát. A rohanó évek már a vége felé sodorják a századot, de nem fog egé­szen elmúlni, míg ez a kérdés rendezve nem lesz. Intéző államférfiainktól függ, hogy ez a megoldás békés legyen, hogy ne pusztítsa magyar a magyart, hisz létérdekünket képezi, hogy megerősöd­jünk és boldoguljunk.­ ­ Törvényjavaslat a népgyű­­­ lésekről. A népgyűlésekre és gyülésezésre vonakozó törvényj­avaslat, mint értesülünk, már elkészült a belügyminisztériumban s a minisztertanács jóváhagyását is megnyerte. A törvényjavaslat kimondja, hogy népgyülé­­sekben csakis magyar állampolgár vehet részt ; gondoskodik továbbá arról, hogy a népgyülések s egyéb gyülésezések állandó jelleget és szervezetet ne nyerhessenek, mindenfelé lángra lobbannak, csakis a her­vadó ákáczokat kimélik, ezeket­­ meg­­éneklik. Vándormadár útrakelése, b­omba me­zőnek szinefakulása, falomb sárgulása mind­­megamyn szomorúságot fakaszt, s bizony bujdosóba indul az erdők nyaraló népének jókedve, mikor hazaérve a városi otthonba, szerteszéjjel a hervadásnak képét látja. De a jókedv csakhamar visszatér, mert a szív leörli az emlékeket és újabb benyo­másokat keres feldolgozásra. Az emlékezésnek nyakára hág a hiúság. A hiúság az érzések világának strébere: folytonosan előre tör és társai fölé akar ka­paszkodni. A múlt győzelmek emlékeinek helyébe a jelennek győzelmeit kívonjuk. Az érvényesülni akarás a társadalmi életnek lényege s ez az akarat nem tűri meg a múlton való merengést. Az egészséges hiúság a társadalomnak olyan rugója, mint a­milyen az egészséges verseny a közgazdaságé. Nincs igazuk azoknak, a­kik az életet hiúságnak nevezik; az élet nem hiúság, ha­nem a hiúság az élet. Az akarat vagy törik, vagy meghajlik, a hiúság vagy győz, vagy képzeli a győzel­met. S ezért jótékonynak is mondhatnék a hiúságot. Minden ember többé-kevésbbé hiú, még­pedig inkább többé az, mint kevésbbé, s ha a múltak elveszése miatt búskodik is kis ideig, a jövő sikerek reménye erejét szegi a melancholiának. Akár az év nyarára, akár az élet nya­rára köszönt az őszi idő: a nyár múlása visszaemlékezésnek lesz évadjává. Van idő, mikor az ifjú az érzéseit je­­gyezgeti fel. Ez a napló kora. Fehér lapon zöld tartalom. Majd meg gondolatokat írogatunk össze. Ez a nagyzás ideje. Tele könyvben üres tartalom. Azután beköszönt az októberi szellő és meghozza a hervadás tudatát, már ekkor csak emlékeit gyűjtögeti az ember. Nem is könyvbe, hanem a szívbe. Nem jobb amannál, de legalább elolvashatatlan. A könyvünkkel másokat is üldözhetnénk, a szívünkkel csak magunkat kínozhatjuk. Hanem az évi nyárelmúlás nem sokáig marad az emlékgyűjtésnek évadja, mert sar­kára lépnek az érkező jourok. Csak kis idő választ el már tőlük. Késnek még, de megérkeznek és kezdete támad vel­ük hivatalosan is a társadalmi életnek. Pedig ez a társadalmi élet­­ nin­csen. A ruha nem az ember, a forma nem a lényeg s a jourok nem a társadalom érint­kezése. A jourok csak az a szalonruha, mely­ben a társadalmi élet megjelenhetnek. A ruha zárt szekrényben is épnek marad, de az embernek szabad levegőre és világosságra van szüksége. Hanem a világosságot elfödik előle a nyárspolgárok nyársai, s a levegőt elrontják a frázishősök szónoklatai. A szűkkeblűség és a tágtorkaság, a ki­­csinyeskedés és a nagyokat mondás szövet­kezése leverték a szabad gondolkodást. A klikk nevében kivégezték csírájában a tár­sadalmat. A templomtorony szeretete s a mono­polizált hazafiság, a szellemi bourgeoisie és a relativitás imádása megrontják azt a leve­gőt, melyben a társadalmi életnek fejlődnie kellene. Csak jourjaink vannak, de szalonunk nincs, kompániák grasszálnak, de a társa­dalomnak nincs nyilvánulása. Az érdeklődés a társadalom fejlesztő­gombája. Nos, az érdeklődés osztályok, klik­kek, társaságok szűk határai között ténfereg és a szellem filiszteusaié a vásár. Az érdeklődésnek olyan hatalomnak kellene lennie, mely korlátot és akadályt lerombol, mert az érdeklődés a megismerési vágy, ennek pedig nincsenek gátjai. A közegészségügy érdekében. Pécs, 1893. szept. 30. Országunk kedvező topográfiai fekvésű talajának átlag kitűnő minősége mellett, ha az ipar arányos fejlesztésére megfelelő gond lesz fordítva, nem lehet a kétség a felett, hogy államunk területén a mai 16 millió lé­­lekszám bizvást megkétszereződhetik, mert — összehasonlítva az előre­haladottabb nem­zetek viszonyait — nyilvánvaló, hogy orszá­gunkban úgy a mezőgazdaság, mint az ipar fejlesztése által, ily létszám is megtalálhatja a megélhetés eszközeit. Semmi kétségünk abban, hogy ily köz­­gazdasági fejlődést államunk előbb vagy utóbb el fog érni. Az államnak azonban, mint nemzeti államnak, fejlődését oda kell irányítania, hogy a közgazdasági megizmo­sodás alkalmából az ember­anyag szaporo­dása, kizárólag a magyar nemzeti irány szá­mára legyen biztosítva. Ezzel az eszmével azonban, a mi különben is több nemzetiségű államunkban kiválóan öntudatosan, előre megállapított nemzeti szellemben kell foglal­kozni. Törekvéseinket e tekintetben mathe­­matikus biztonsággal kell vezérelni. Az in­­ternaczionális jelleg térfoglalásával szemben meg kell őriznünk a nemzeti géniusz érze­tében rejlő azt az egyetlen isteni erőt, mely kizárólag és egyedül képes államokat nagygyá és állandóvá tenni. Ha egy állam, mint a miénk is, már gyermekéveit egy évezr­ed öltőjében átélte, gondoskodni kell arról, hogy az első évezred tanulsága alapján a másodikat nemzetileg le­hetőleg megizmosodva és számban megsza­porodva érje el. Ma a nemzetek sorsa felett határozó hadviselésekben is a nagy tömeg, ennek nyers­­ súlya, ereje, száma határoz ; ezzel szemben az egyén kiváló tulajdonai, a személyes bátorság stb. többé a régi jelentő­séggel nem birnak, s a kisebb nemzetek is maximális tömegerejükkel leéli, hogy csatái­kat a létért megvívják. A­mely állam nem készíti magát kel­lően elő a változott viszonyok közzé beillő újabb nemzeti átalakulásra, kiteszi magát an­nak, hogy beolvasztassák egy más, nemzeti­leg megerősödött idegen állatotestbe. Jövőnket biztosító egy másik fontos tétel, hogy államunk emberanyaga ne csak számarányban gyarapodjék, de hogy annak minősége is úgy szellemi, mint fizikai erő tekintetében legalább is versenyképes legyen a szomszédokéval. E törekvésünk közepett pedig első­sor­ban kell biztosítani az állampolgárok testi erejét, mert a­hol ez a közgazdasági érték biztosítva van, ott a szellemi haladás is köny­­nyebben lesz elérhető, ellenkezőleg az el­­korcsosult, testileg beteggé vált nemzedék a szellemi haladásra is képtelenné válik. És ha igaz, hogy az államban a közgazdasági va­gyon érték szaporodására rendes viszonyok között a szellemi fejlettség nyújt biztosítékot, másrészt kétségbe vonni alig lehet, hogy a fenyegető külső veszélyekkel szemben ezen biztosíték teljesen elveszti értékét, ha nincs támogatva az emberi test nyers erejének oly tömegével, mely a hasonló ellenséges erővel versenyezni, annak ellentállani nem bír. Ezen közgazdasági alapigazságokkal szemben, ha számba veszszük hazai viszo­nyainkat, örvendetes haladást látunk a szel­lemi fejlődés s ezzel kapcsolatos közgazda­­sági értéktermelés legtöbb ágában. A­mi azonban legértékesebb, a­mi, mondhatni az állam törzsvagyonát képezi, a magyar nem­zeti értelemben felnőtt ember­anyagban, úgy szám, mint minőség tekintetében kielégítő viszonyokat nem találunk. Köztudomású dolog, hogy Magyaror­szág szaporodási viszonya a többi európai államok között az elsők között van, ezzel szemben azonban a halálozás oly nagy ará­nyú, hogy a lélekszám szaporulat tekinteté­ben csak gyenge közepes helyet foglalha­tunk el. De mi ennél még elszomorítóbb, hogy a meglevő ember­anyag is fizikai erőfejlett­ség tekintetében nem hogy erősebb volna a szomszédok fejlettségének átlagánál, de annál jóval alant áll. Minek kellő bizonyítására alig kell több érvet felhoznunk, mint alkal­mas katonaköteles ifjaink számarányát, hol a mellőzött 20 éves életkor helyett immár a 21 éves életkorban is az átlagos kielégítő anyag,­­ a 15 százalékot nem haladja meg. Oly tények ezek, a­melyekkel minden

Next