Pécsi Napló, 1893. december (2. évfolyam, 279-304. szám)

1893-12-01 / 279. szám

iI. évfolyam. 1893. Péntek, deczember hó 1. 279. (301.) szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 írt (24 korona), fél évre 6 írt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 írt (2 korona). Egyes szára ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. A fúzió valószínűsége. Budapest, 1893. nov. 30. Tagadhatlan, hogy a Wekerle-ka­­binet az utóbbi napokban megszilárdult pozicziójában s mindkét ellenzék jóaka­­ratu semlegességgel várja ezentúli mű­ködését. Azzal, hogy a magyar királyi udvartartás az ellenzék részéről oly régóta sürgetett létesítésére az első si­keres lépést megtette, nagyot hódított a nemzet rokonszenvében s maga Apponyi gróf tegnap több kiváló párthíve előtt kijelentette, hogy ha a Wekerle-kabinet ezen az úton következetesen előre ha­lad s a magyar nemzet szuverén jogait nem engedi az udvari és katonai körök által minden alkalommal ignorálni, úgy mi sem áll útjában annak, hogy ő és pártja Wekerlét hűségesen támogassa. Csak egy a bökkenő : a polgári házasságról már legközelebb, talán már holnap beterjesztendő törvényjavaslat­ban, nevezetesen annak a válásra vo­­­natkozó részében igen lényeges enged­ményeket tett a klérusnak, ami sokat levon az új reform kontemplált értéké­ből. Elannyira, hogyha a kormány vo­nakodni fog azt a valódi szabadelvűség s állami jognak megfelelően módosítani, úgy az ellenzék egy tekintélyes része nem fogja azt megszavazni. Hogy miért tett a kormány e kér­désben oly lényeges, az egész reform értékét alteráló engedményeket a fő­papságnak, az annyival inkább meg­foghatlan, miután úgy a főpapság, mint a főrendiház egy igen tekintélyes része mindent elkövetnek annak megbukta­tására. S igen csalódik, ki úgy véli, hogy mert a korona megadta a bele­egyezését a javaslat beterjesztéséhez, a főrendiház s a főpapság tekintettel lesz a korona koncziliáns eljárására s ez urak ultramontán buzgalmára ez mérséklőleg fog hatni, — mert már is kiadatott a jelszó „első a szent vallás érdeke s csak ez után jő a korona!“ S ők erősen bíznak benne, hogy a főrendiházban megbuktatják a polgári házasságot s ezzel ezt a kormányt is, hogy ez aztán kénytelen legyen a képviselőházat föl­oszlatni s a katholikus választóktól megkérdezni : óhajtják-e a polgári há­zasságot, illetőleg — szerintük — a­­ katholikus egyház „megrontását“, vagy pedig nem? Persze, lesz gondjuk rá, hogy új választások esetén a katholikus többség csak antiliberális képviselőkre adja szavazatát s ily módon a képvi­selőházban is megbukjék majdan ez az „istentelen“ polgári házasság. Annyi bizonyos, hogy gr. Apponyi nem fog a polgári házasság ellen sza­vazni és semmiféle körülmény között a főpapság irányzatának támogatására lenni,­­ de valami nagyon nem fogja magát a kormány javaslatáért sem ex­ponálni, kivált ha a javaslat nem azon alakban fog beterjesztetni, mint az eleinte kontemplálva volt s a mely a felvilágosult közvéleménynek a legjob­ban megfelelt. Ha a kormány oly törvényjavas­latot fog beterjeszteni, mely a nemzeti közvéleményt kielégítheti, úgy Appo­­nyiék még a jelen ülésszak folyamán fognak a szabadelvűekkel fuzionálni, miután Wekerle hajlandó az Apponyi­­tól követelt magyar tisztképző akadé­mia kérdésében is engedményt tenni. Ha pedig a kormány csak megcsonkí­tott, a liberalizmussal, a főpapsággal is paktáló javaslatot fog beterjeszteni, akkor a függetlenségi párt is ellene fordul, a nemzeti párt is, és ekkor nem csak a javaslat, de majd a kormány is könnyen megbukhatik — s ekkor eo ipso Apponyi lesz a helyzet ura, kit a mai kormánypárt tárt karokkal fog fo­gadni s vakon támogatni, épp úgy mint Tiszát, Szapáryt és Wekerlét csupán csak azért, mert a kormányhatalom ekkor az ő kezében lesz. A szabadelvű pártnak pedig sohasem volt, nincs és nem is lesz más czélja , mint a kor- A „Pécsi Napló“ tárczája Elvira győzelme. Ligety Elvira, e hírneves drámai szí­nésznő termeiben fényes társaság gy­űlt össze. Szerencsés vo­t, ki e szentélyt átlép­hette, ki az ünnepelt művésznő mosolyával dicsekedhetett. Művészi játékával, elragadó szépségével és szellemes társalgásával meg­hódította a közönséget és valósággal uralta azt. A legelőkelőbb urak rajongták körül és keresték kegyét. Nem volt ő — mint a szín­padi nagyságok szoktak lenni — szeszélyes, vagy nagyravágyó. Mindenkihez egyformán szeretetreméltó volt, a­ki nem tett házánál megkülönböztetéseket, a ki nem ismert ki­váltságokat és a ki nem tüntetett ki senkit. Nem, mintha szivében mindenki egyforma értéket képviselt volna; neki is volt, a­kit szivében mások fölé emelt, de ezen értelmét nem vitte kirakatba. Ugyanezen időben nagy feltűnést kel­tett a szinműirodalom terén Ujlaky. Nagy teremtő elméje csodálatba ejtette a legpe­­dánsabb kritikust is. Mily merészen játszott a legszebb problémákkal és a megragadó indulatok különböző árm­alásaival. Egy al­kotó erő, mely előtt szárnyszegetten áll a magasba törő elme és megrendül a szív és az egész idegrendszer. Alkotásainak alanyát, forrását, rugóját Elvira képezte. Tanulmányozta lelkületét, temperamentumát, hajlamait, elleste agyának gondolatát, szívének sejtését, vágyát, dobba­nását, jellemének vonásait, egész benső lé­nyének drámai erejét s a benső élet e meg­határozó összességéhez szabta nagy alkotá­sait, melyeket Elvira előadó képessége nem várt diadalra emelt, ők egyek voltak a mű­vészetben, egymás nagyságának alapkövei! Ujlaky örökszép művei, Elvira alakító és előadó tehetségével viszszaadva, elragadók voltak. Ujlaky eszményileg szerette Elvirát — a költő tiszta szerelmével. Elvira meg­értette e nagy lelket, e nagy szivet és vi­szonozta szerelmét. A közönség tudta e két fenkölt lélek egyesülését s bár Elvirának sok titkos imá­dója volt, a két szerető lény közti viszonyt szentnek tartották s mert e két lélek egy­sége a múzsa oltárára hozta az elme és in­dulat nagy alkotásait: senki sem merte a művészetben egyesült lelkek, szivek össz­hangját, szentségét zavarni, vagy kíméletlen kezekkel érinteni. Az ő boldogságukat közös boldogságnak tekintették, mint midőn a szü­lők gyermekeik boldogságán örvendenek. Elvira estélyén gróf Falvay is jelen volt. A egyedüli kivétel, a ki az udvarlást sportszerüleg űzte. Ez sokat élt világfi volt, ki minden idejét a szép hölgyeknek és drága lovaknak szentelte. Két becsvágya volt: hogy lovai nyerjenek és hogy az aczél­­zott női sziveket meghódítsa. Rangja, va­gyona és külső előnyei segítségére voltak neki ezen manővereknél. Azt mondják, hogy valamikor nem ismert ellentállást. Később, mikor már a sokat­ éles szemmel látható nyo­mokat hagyott maga után, a hölgyek hódí­tását csupa unalomból s ama hírnek fentar­­tása czéljából űzte, melyet a hódítások terén szerzett magának, meg akarta mutatni, hogy

Next