Pécsi Napló, 1895. szeptember (4. évfolyam, 208-233. szám)

1895-09-01 / 208. szám

Negyedik évfolyam. Hmt kantóiég: iMmcry é* kdiály- tw «árkán (Roth- xniiUer-íSl: ház.) Valafon 109. RmüUtiUI: Ü*tth>köz 2. izám f slagdl Ármla könyvnyomdájában. Kiúr atel «>■ adunk vissta. PÉCSI NAPLÓ (PÉCSI ÚJSÁG) POLITIKAI HSr-AJPUL.-AJP. Előfizetósi ink Egé»z érre . 12 írt Fél érre . . 6 „ Negyed érre 8 „ Egy hóra ’. 1 „ Egyes szám in 5 kr. Egye« «zárnak kaphatók minden lapclámsitónál. Vasárnap, szeptember 1. 208. (844.) szám. Pécs, 1895. Világosság a sötétség ellen. PÉCS, aug. 31. (H. J—n.) Még csak néhányat for­dul a föld tengelye körül és befejezi azt a hatvan forgását, mely annak a tenger apróságnak a nagyobbocskákkal együtt, az egész év folyamán legked­vesebb szokott lenni. Letelik a nagy szünidő, hogy kezdetét vegye az uj tanév. Ez a fiatalságnak újabb mun­kát s küzdelmet, a szülőknek újabb gondot s kiadást jelent. Mindkét félre fontos időszak. Az egyik fél jövője megalapításához vagy elhibázásához fog, a másik fél, erkölcsi és anyagi javait gyermekében, vagy előnyösen gyümöl­csöztem vagy czéltévesztve pusztítani kezdi. Ez időtájt sok szülőnek gyer­mekében helyezett reményével glorifi- kált egét komor fellegek tarkítják, mert ösztönszerüleg érzik, hogy egy életben, az egyszer elhibázott életet hibátlanul újra kezdeni és ugyanabban az egy emberi életben a szülőnek két­szer vagyont szerezni kevesek sze­rencséje. Ez adja belső értelmét és komoly magyarázatát, hogy e fontos időtáit a szülők és gyermekeik érdekében czél- zatosan fenhangon emeljük szavunkat és velők behatóbban foglalkozzunk. Kizárólagos czélunk ezzel, hogy a szülő, gyermekében valóban elérje azt, a mit az iskola közvetítésével elérni óhajt. Azért hallgassák meg őszinte tanácsainkat, melyekkel épp az ő álmaik elérése czéljából modern világosságot akarunk árasztani a régi sötétségbe, hogy ez egyszer már végleg eloszol­jon. Annál inkább szoros kötelességünk ez, mert városunk messze földön ki­magasló iskoláit a tanulók évente nö­vekedő ezrei keresik föl, mert ország­szerte tudva van, hogy a mi iskoláink kebeléből kikerült tanulók, képzettsé­güknél fogva, az ország bármely ma­gasabb tanintézetében az első helyeket szokták elnyerni. Egyébként iskoláink e kiválóságának tanúbizonysága az egykori tanulók hálája is, kik mint önálló férfiak, családapák évenkint messze földről zarándokolnak váro­sunkba, a régi metropolisba, hol első kiképeztetésöket nyerték. A hála érzete és nyilvánulásának módja mértéke egy­szersmind az iskola értékének, mely­ből kikerültek. Vannak szülők, kik gyermekeiket ezúttal első Ízben bocsájtják az élet küzdőterére, melynek iskola a neve, még számosabbak az olyanok, kik e küzdelmet az uj tanévvel folytatják. Mindkét felet bizonyos aggály fogja el a nagy szünidő leteltekor, gyermek és szülő szorongó kebellel indul a követ­kező tíz hónapos küzdelemre, mert benső sugalat mondja nekik, hogy az iskola, bizonyos tekintetben a gladiáto­rok harczához hasonló: a küzdelemből az erősebb kerül ki győztesen. Ha a tanuló erősebb az iskola követelményei­nél, ő lesz a győztes, ellenkezőleg a legyőzött. A vállalkozó felek e kettős kép feletti töprengése természetes és ha bizonytalanságuk e kezdő stádiumánál megállapodnának, legtöbbje a küzdelmet meg se kísérelné. De ha tanácsaink meghallgatásra találnak, a küzdelemre vállalkozó gyermekek legnagyobb része Cincinnatus. (A »Pécsi Napló« eredeti tárczája.) Irta: Kari. 458. Kr. előtt. Pitymallott. Róma utczáin és terein csend honolt, a capitolium felől lágy, hüs levegő áradt az utczákon végig. Egy-egy utczasarkon álmosan dühöngött egy római rendőr. A szénatérre nyíló egyik sikátorból vig társaság bukkant elő. Tekintélyes pol­gárokból állott a csapat, mely széles lé­pésekkel vígan pletykázva haladt az aréna terére. Drága szövetű tógákban két patri- ezius ment karöltve utánuk, majd egy rend­kívüli nagy, izmos és férfias szépségű pol­gár lépdelt, kinek büszke járása majd­nem ellentétben állott puritán egyBzerü- ségü tógájával, és azt a benyomást keltette a szemlélőben, mintha öltözete álruha volna, s mintha hordózója ezzel fejedelmi méltóságát takarná. E férfiú után egy légió-beli kapitány haladt, kinek bíborvörös tunikája kopottas vala. Széles, rövid, egyenes kardját vállra vetve hordá és sóhajtozva bandukolt az előbb említett három férfiú után. A légiós után még három patriczius botorkált, az egyik törpe úri ember, majd oly kövér, mint magas, egész kopasz fej­jel és rubinszinü orral, azután még két czimbora, kik hűségesen felváltották egy­mást a csuklásban. — Hé! Tarquinius! — kiáltá a törpe emberke, — Jupiterre mondom, ka­tonatiszt létedre akkorákat sóhajtasz, mint egy elaggott orgona. — Ne bántsd Pomponius I — mondá visszatekintve a férfias járású polgár, — abban az átkozott makaóban egész havi zsoldját vesztette el Tarquinius, azért só­hajtozik. Fájdalmasan gondol kedvencz falemói italára, melyről egy egész hónapra le kell mondania. — Én ne bántsam ? ez csinos tőled, Cincinnatus 1 mondhatom. Te főzöd le az egész kompániát, — besepersz nyolezezer tallért, és most azt mondod, hogy én n„ bántsam Tarquiniust! — Csend, polgárok 1 — mondá egyik a két csukló közül, fölemelvén elejtett napernyőjét. Csend I mon—mon—dóm ! Cin—cin—cinnatus hűk ! fizet te nálad behütött cognacot, mert»erre nagy szűk— szűk—ségünk van hűk !... különben is ideje lesz, ha kinyitod gyógyszertáradat, kis ember. Odaértek az aréna átellenében álló nagy bérpalotához, melynek sarkán Pom­ponius gyógyszertára volt. Miután a kis ember kinyitá a bolt ajtaját, a társaság belépett. Pomponius meggyujtá a légszeszt, azután a patikából a pro vizor szobájába ment azt fölkeltendő, ki is pár pillanat múlva kijött. Szánalmasan halvány arcz, kancsal szemekkel, melyek fölött teljesen hiány­zottak a szemöldökök. Sietségében tuni­káját fordítva ölté fel, mely körülmény hangos hahotára indította az éjszakát át­virrasztott kompániát. Azonban már töltve állottak a cog- nacos pohárkák s ekkor Cincinnatus egy pohárkát felragadva Pomponiushoz fordult s igy szólt: — Köszönöm, derék Pomponius és nektek barátim, hogy társaságtokba föl- vevétek. Nem vagyok patrícius, csak egy­szerű szántóvető ember, és mégis ti, mint barátotokkal bántatok velem. Megengedi­tek tehát, ha ezen barátságot részemről föntartani óhajtandó, áldomásként e po­hárka tartalmát ez uj barátságra üríteni bátorkodom, egyszersmind kérlek benne­teket, vegyétek vissza a tőletek elnyert nyolezezer tallért, miután a pénzt most már nem tarthatom meg. Azt barátaimtól Hai számunk 16 oldalra terjed.

Next

/
Thumbnails
Contents