Pécsi Napló, 1898. április (7. évfolyam, 75-99. szám)

1898-04-01 / 75. szám

Szerkesztőség: Nepomuk­ utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. ура/?/ fa'?/JS VII. évfolyam. Péntek, 1333. április I. 75. (1922.) szám­. PÉCSI NAPLÓ Főszerkesztő: LENKEI LAJOS. Felelős szerkesztő: v Ahady ferencz. Előfizetési érák: Egész évre 12 frt. Fél évre 6 frt. Negyed évre 3 frt. Egy hóra 1 frt. — Egyes szám ára 5 krajczár. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. A Mecsek-Egyesület köréből. Pécs, márczius 31. Nem rég vezérczikkben foglalkoz­tunk a M.­E.-tel és most ismét vissza­térünk arra, hisz így a tavasz beálltá­val, mikor az ily egyesületek működése megkezdődik, mindig időszerű azokkal foglalkozni s a közérdeklődést feléjük irányítani. Tessszük ezt ma annál szívesebben, mert alább közlendő hí­reink ez érdeklődést teljesen megér­demlik. Figyelemmel kisérjük mindig az egyesület működését, mert szent meggyőződésünk az, hogy létjogosult­sága van s hogy annak működése ál­dásos a város minden lakójára. És ezért óhajtjuk megizmosodását, fölvirág­zását és az egylet támogatói között szeretnők látni városunk minden pol­gárát, kik a csekély évi tagdíj befize­tése ellenében városuk javának elő­mozdítását segítenék elő. Tekintsünk csak vissza az elmúlt pár évre s ha­sonlítsuk össze az­ eredményeket a rövid idővel, mely alatt azok létesül­tek, akkor nem tagadhatjuk meg elis­merésünket azon kevesek iránt, kik az egyesületnél a város lakóinak érdeké­ben dolgoznak s azon egyleti tagok iránt, kik a munkás kezeket anyagilag támogatják. S még is mit látunk ?! a tagok közül többen s épen a jobbmó­­duak közül kilépnek az egyesületből, pedig a csekély 2 forintnyi évi tagdíj­jal, melyet ők alig nélkülöznek, az egyesület munkásságának eredményeit tehetnék nagyobbá. S ha végig nézünk a tagok névsorán, nagyon sok nevet nem látunk ott a melyeknek viselőit vagy társadalmi állásuk, vagy vagyoni viszonyaik kellene, hogy e kulturális czélok támogatói közé állítsák. Fölté­telezzük, sőt majdnem biztosan merjük állítani, hogy a névsorban elő nem forduló polgártársaink legnagyobb része érdeklődéssel kiséri a M. E. működését s hogy szívesen áll be a tagok sorába, ha arra alkalma nyílik. De hát restelli az utánjárást, mert nem is gondol arra, hogy egy levelezőlapon is jelent­keztetik. A tagok között szinte forog mint­egy 4­ 500 gyűjtőív, hisz a terjedelmes évi jelentés mellé rendesen van egy darab mellékelve azon kére­lemmel, hogy azt ismerőseik közt a tagok körözzék. Úgy értesülünk, hogy a 8 év alatt kiküldött mintegy 4000 gyűjtőívből eddig csak alig 4—5 drb került vissza, a többi valahol a papír­kosarakban hever. Ez a tagok rész­vétlensége mellett tanúskodik, pedig a­ki azt óhajtja — és ki ne óhajtaná ? — hogy az egyesület erősödjék, izmo­sodjék, annak nem kellene megrettennie attól a kis fáradságtól, melylyel egy pár uj tagnak gyűjtése jár. Hisz jól mondja az egylet titkára az idei jelen­tésben: ha minden tag csak egy uj tagot szerez, akkor az egylet anyagi ereje megkétszereződik. Ha egész tár­sadalmunkat ott találnánk a tagok kö­zött, akkor az egyesület szavának és óhajtásának oly súlya lenne, a­mely elől az illetékes körök sem zárkózhat­nának el. Különösen nagy szükség lenne erre most, mikor a Tettye sza­bályozásának kérdését vetette föl a M. E. mely ez ügyben már 1998-ban fordult a városhoz s most újból kérel­mezte azt a város tanácsán . 1. A város közóhajának tennének eleget az egylet tagjai, ha az ápril­is 12-iki közgyű­lésen minél számosabban adnának ki­fejezést ebbeli kívánságuknak, hisz így Pécs város egy szégyenfoltja, a Tettye alatti malmok puszta térsége lenne a város legszebb ligetévé tehető. Akkor aztán más véleményt táplálna városunk fejlődéséről az a 40—50 képviselő és miniszter is, a­kik váro­­m­sunkat látogatásukkal tisztelik meg­­ (persze majd egy második alkalommal) s a­kik — akarjuk hinni a rendező­ségről — városunk környékének is szentelnek pár órát. Hisz csak akkor Falun. — Premier a pécsi nemzeti színházban. — Éveken át nem volt a pécsi színpa­don eredeti színdarab bemutatásban részünk. Alig fogadták el azonban Gallovich Jenő színművét előadásra, bá­torságot kaptak a titkos drámaírók, hogy ők is bebocsáttatásért kopogtassanak az igazgató ajtaján, akinek mintegy köteles­sége, hogy a helyi irodalmat is istápolja, hogy ezzel a nemesebb és magasabb drá­mai irodalom kultiválására is kedvet csi­náljon a fiatal generácziónak. Nem szabad az igazgatónak magát kínai fallal körül­vennie, melyen át csakis a budapesti kö­zönségtől approbált színdarabok találhat­nak utat színpadunkra, de viszont meg kell bíznunk az igazgatóság helyi érzéké­ben, hogy a silányságot meg tudja különböztetni az olyan terméktől, melynek színrehozatalával minden tehetség hiányá­ban szűkölködő iróniak kizárólag hiúságát legyezgeti. Nem is tehetünk ezen irányban igazgatónknak szemrehányást. Nem ter­heli túl közönségünket a pénztárra való tekintettel helyi szerzők műveivel és a ma este bemutatott népszínmű újdonság. „Falun“ minden hibája és reminiscencziája mellett is megérdemelte, hogy bármily rövid életre támadjon a színpadon. Tiborcz Ákos másodéves joghall­at­ó és mint ilyen több év óta tárczákat írogatott a helyi lapokba, melyek az ere­detiség nyomait árulták el. A ma színre került népszínműve is komoly munka gyümölcse és azzal biztat, hogy a szer­zőnek meseszövése, magyaros nyelvezete és színszerűsége van. Természetesen zsenge hajtás ez a ma színre került népszínmű, melyben egyszerre túlságos sokat akar elmondani, többször elcsapong jelenték­telen eseményekkel a főcselek­ménytől és ha a rendezői czeruza irgalmatlanul el is tüntette a főbb hibákat és annak alig fele került az előadó színészek ajkára, mint a­mit a fiatal szerző megirt, mégis még mindig rövidíteni lehetne az egész népszínművön, mely a mai bemutató elő­adáson elég tisztességes sikert aratott. A cselekmény a következő : Várkonyi gróf régen tönkre tétette hamis kártyások által Döményit, de az elcsalt pénzt nem merte elkölteni, henem letette egy banknál, azon szándékkal, hogy Döményi leányát, Izát el fogja venni s igy a pénz mégis csak az ő ke­zére kerül. Izát tehát pénzéért akarta el­venni, mert őt is csak a külszín tartotta fenn — Juliskába pedig beleszeret. Két évvel a színdarab kezdete előtt agyonlőtte fővadászát Hackettet, hogy annak felesé­gét elcsábíthassa. De mivel a gyanút el­akarta magáról hordani, idegen pisztol­lyal lőtte agyon a vadászt. E pisztolyt az inas lopta Juliska apjától a gróf tudtával. A színdarabban szereplő levél, melyet a liszt mutat fel, a grófnak írása, mely Hackert özvegyének szólott s a férje halálát tudatta volna vele, de az véletlen folytán a hadnagy kezébe került. Mindezek a színdarab folyamán derülnek ki. A mi a színpadon lejátszódik, a következő: Kerekes Mihály gazdának leánya Juliska, kit egy falubeli legény, Bandi szeret. De Julis után Várkonyi gróf is jár, aljas ajánlataival ostromolva a leányt. A legény hallja a pletykákat Ju­­lisról a a grófról s féltékenységtől űzetve lő Juliska háza elé. Azt hallotta, hogy annak a gróffal találkája leend, meg akarja tehát tudni, mi igaz a mendemon­dákból. Nemsokára jő a gróf s a le­gény félrehuzódik, hogy a történendőket kilesse. A gróf feladására kijő Juliska a házból s megmondja a grófnak, hogy ki nem állhatja s igy ne járjon utána. A gróf látva, hogy rábeszélése nem használ, rut eszközhöz folyamodik, hogy a leányt elejtse. Azt mondja neki ugyanis, hogy az ő apja, Mihály gazda ölte meg az Ő fővadászát, előmulatja a rablótt pisztolyt, melyet állitólag az erdőben találtak a gyilkosság idején s a melynek kalibere megegyez a lesebből kivett golyóval. A gróf ezenkívül biztosítja Juliskát, hogy, ha meg nem adja magát, akkor ő, a gróf, elfogatja az apát. Juliska ingadozik, a

Next