Pécsi Napló, 1898. április (7. évfolyam, 75-99. szám)

1898-04-01 / 75. szám

ура/?/ fa'? /JS VII. évfolyam. Péntek, ‘333. április I. 75. (£922.) szám>. PÉCSI NAPLÓ Szerkesztőség: Nepomuk-utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. Fószerkesztó: LENKEI LAJOS. Felelós szerkesztő: vAhady ferenoz. Előfizetési érák: Egész évre 12 írt. Fél évre 6 frt. Negyed évre 3 frt. Egy hóra 1 irt. — Egyes szám ára 5 krajczár. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. A Mecsek-Egyesület köréből. Pécs, márczius 31. Nem rég vezérczikkben foglalkoz­tunk a M.-E.-tel ée most ismét vissza­térünk arra, hisz igy a tavasz beálltá­val. mikor az ily egyesületek működése megkezdődik, mindig időszerű azokkal foglalkozni s a közérdeklődést feléjük irányítani. Teezszük ezt ma annál szívesebben, mert alább közlendő hí­reink ez érdeklődést teljesen megér­demlik. Figyelemmel kisérjük mindig az egyesület működését, mert szent meggyőződésünk az, hogy létjogosult­sága van s hogy annak működése ál­dásos a város minden lakójára. Ép ezért óhajtjuk megizmosodását, fölvirág­zását és az egylet támogatói között szeretnők látni városunk minden pol­gárát, kik a csekély évi tagdíj befize­tése ellenében városuk javának elő­mozdítását segítenék elő. Tekintsünk csak vissza az elmúlt pár évre s ha­sonlítsuk össze az3 eredményeket a rövid idővel, mely alatt azok létesül­tek, akkor nem tagadhatjuk meg elis­merésünket azon kevesek iránt, kik az egyesületnél a város lakóinak érdeké­ben dolgoznak s azon egyleti tagok iránt, kik a munkás kezeket anyagilag támogatják. S még is mit látunk ?! a tagok közül többen s épen a jobbmó- duak közül kilépnek az egyesületből, pedig a csekély 2 forintnyi évi tagdíj­jal, melyet ők alig nélkülöznek, az egyesület munkásságának eredményeit tehetnék nagyobbá. S ha végig nézünk a tagok névsorán, nagyon sok nevet nem látunk ott a melyeknek viselőit vagy társadalmi állásuk, vagy vagyoni viszonyaik kellene, hogy e kulturális czélok támogatói közé állítsák. Fölté­telezzük, sőt majdnem biztosan merjük állítani, bogy a névsorban elő nem forduló polgártársaink legnagyobb része érdeklődéssel kiséri a M. E. működését s hogy szívesen áll be a tagok sorába, ha arra alkalma nyílik. De hát restelli az utánjárást, mert nem is gondol arra, hogy egy levelezőlapon is jelent­keztetik. A tagok között szinte forog mint egy 4—500 gyüjtőiv, hisz a terjedelmes évi jelentés mellé rendesen van egy darab mellékelve azon kére­lemmel, hogy azt ismerőseik közt a tagok körözzék. Úgy értesülünk, hogy a 8 év blatt kiküldött mintegy 4000 gyüjtőivből eddig csak alig 4—5 drb került vissza, a több; valahol a papír­kosarakban hever. Ez a tagok rész­vétlensége mellett tanúskodik, pedig a ki azt óhajtja — és ki ne óhajtaná ? — hogy az egyesület erősödjék, izmo­sodjék, annak nem kellene megrettennie attól a kis fáradságtól, melylyel egy pár uj tagnak gyűjtése jár. Hisz jól mondja az egylet titkára az idei jelen­tésben: ha minden tag csak egy uj tagot szerez, akkor az egylet anyagi ereje megkétszereződik. Ha egész tár­sadalmunkat ott találnánk a tagok kö­zött, akkor az egyesület szavának és óhajtásának oiy súlya lenne, a mely elől az illetékes körök sem zárkózhat­nának el. Különösen nagy szükség lenne erre most, mikor a Tettye sza­bályozásának kérdését vetette föl a M. E. mely ez ügyben már 1S98-ban fordult a városhoz s most újból kérel­mezte azt a város tanácsán , 1. A város közóhajának tennének eleget az egylet tagjai, ha az ápril hó 12-iki közgyű­lésen minél számosabban adnának ki­fejezést ebbeli kívánságuknak, hisz igy Pécs város egy szégyenfoltja: a Tettye alatti malmok puszta térsége lenne a város legszebb ligetévé tehető. Akkor aztán más véleményt táplálna városunk fejlődéséről az a 40—50 képviselő és miniszter is, a kik váró- m sunkat látogatásukkal tisztelik meg ^ (persze majd egy második alkalommal) s a kik — akarjuk hinni a rendező­ségről — városunk környékének is szentelnek pár órát. Hisz csak akkor Falun. — Premiér a pécsi nemzeti színházban. — Eveken át nem volt a pécsi színpa­don eredeti színdarab bemutatásban részünk. Alig fogadták el azonban Gallovich Jenő színművét előadásra, bá­torságot kaptak a titkos drámairók, hogy ők is bebocsáttatásórt kopogtassanak az igazgató ajtaján, akinek mintegy köteles­sége, hogy a helyi irodalmat is istápolja, hogy ezzel a nemesebb és magasabb drá­mai irodalom kultiválására is kedvet csi­náljon a fiatal generácziónak. Nem szabad az igazgatónak magát kinai fallal körül­vennie, melyen át csakis a budapesti kö­zönségtől approbált színdarabok találhat­nak utat színpadunkra, de viszont meg kell biznunk az igazgatóság helyi érzéki­ben, hogy a silányságot meg tudja különböztetni az olyan terméktől, melynek szinrehozatalával minden tehetség hiányá­ban szűkölködő iróriak kizárólag hiúságát legyezgeti. Nem is tehetünk ezen irányban igazgatónknak szemrehányást. Nem ter­heli túl közönségünket a pénztárra való tekintettel helyi szerzők müveivel és a ma este bemutatóit népszínmű újdonság: „Falun“ minden hibája és reminiseencziája mellett is megérdemelte, hogy bármily rövid életre támadjon a színpadon. Tiborcx Ákos másodéves joghall­al ó és mint ilyen több év óta tárczákat írogatott a helyi lapokba, melyek az ere­detiség nyomait árulták el. A ma szinre került népszínműve is komoly munka gyümölcse és azzal biztat, hogy a szer­zőnek meseszövése, magyaros nyelvezete és szinszerüsóge van. Természetesen zsenge hajtás ez a ma szinre került népszínmű, melyben egyszerre túlságos sokat akar elmondani, többször elcsapong jelenték­telen eseményekkel a főcselek menytől és ha a rendezői czeruza irgalmatlanul el is tüntette a főbb hibákat és annak alig fele került az előadó színészek ajkára, mint a mit a fiatal szerző megirt, mégis még mindig rövidíteni lehetne az egész népszínművön, mely a mai bemutató elő­adáson elég tisztességes sikert aratott. A cselekmény a következő : Várkonyi gróf régen tönkre tétette hamis kártyások által Dömónyit, de az elcsalt pénzt nem merte elkölteni, henem letette egy banknál, azon szándékkal, hogy Döményi leányát, Izát el fogja venni s igy a pénz mégis csak az ő kö­zére kerül. Izát tehát pénzéért akarta el­venni, mert őt is csak a külszin tartotta fenn — Juliskába pedig beleszeret. Két évvel a színdarab kezdete előtt agyonlőtte fővadászát Hackertet, hogy annak felesé­gét elcsábíthassa. De mivel a gyanút el­akarta magáról hordani, idegen pisztol­lyal lőtte agyon a vadászt. E pisztolyt az inas lopta Juliska apjától a gróf tudtával. A színdarabban szereplő levél, melyet a liszt mutat fel, a grófnak írása, mely Hackert özvegyének szólott s a férje halálát tudatta volna vele, de az véletlen folytán a hadnagy kezébe került. Mindezek a színdarab folyamán derűinek ki. A mi a színpadon lejátszódik, a következő: Kerekes Mihály gazdának leánya Juliska, kit egy falubeli legény, Bandi szeret. De Julis után Várkonyi gróf is jár, aljas ajánlataival ostromolva a leányt. A legény hallja a pletykákat Ju- lisról a a grófról s féltékenységtől űzetve jő Juliska háza elé. Azt hallotta, hogy annak a gróffal találkája leend, meg akarja tehát tudni, mi igaz a mendemon­dákból. Nemsokára jő a gróf s a le­gény félrehuzódik, hogy a történendőket kilesse. A gróf jeladására kijő Juliska a házból s megmondja a grófnak, hogy ki nem állhatja s igy ne járjon utána. A gróf látva, hogy rábeszélése nem használ, rut eszközhöz folyamoeik, hogy a leányt elejtse. Azt mondja neki ugyanis, hogy az ő apja, Mihály gazda ölte meg az Ő fővadászát, előmulatja a rablóit pisztolyt, melyet áilitólag az erdőben találtak a gyilkosság idején s a melynek kalibere megegyez a lösebből kivett golyóval. A gróf ezenkívül biztosítja Juliskát, hogy, ha meg nem adja magát, akkor ő, a gróf, elfogatja az apát. Juliska ingadozik, a

Next

/
Thumbnails
Contents