Pécsi Napló, 1898. augusztus (7. évfolyam, 175-198. szám)

1898-08-02 / 175. szám

Látta nemzetét megalázottnak, szétfor­gácsoltnak, szegénynek és látta, amint diadalról diadalra repülve fölmagasz­­taltatott, a széthúzó erők közös czélra tömörültek és a nemzeti vagyon hódí­tás, tudomány és szorgalom útján meg­­százszorozódott, mert fölötte óva, bátor el­határozással, szünet nélkül őrködött fajá­nak dicsősége, a germán anyának legna­gyobb szülötte: Bismarck. Bismarck hasonlít az óriás tölgy­höz, melynek hatalmas ágai védőleg terjedtek szét egész Germánia fölött. Mily büszke volt a germán faj e tölgyre! És miként a tölgy, ha gyö­kere vízbe jut, lassanként elvész, úgy Bismarck is élte végszakaszán ízenként ment át a megsemmisülésbe. A hatal­mas tölgy még fönnállt, sudara, lom­bozata még bámulatra kelte a szemlé­lőt, de oltalmat már nem nyújtott sen­kinek. Faját, nemzetét nagygyá, dicsővé tette, ő maga a nagyok legnagyobbja volt és most, hogy megtért őseihez és kereszi tettein végig futunk, látjuk, hogy mennyire igaza volt, midőn csá­szárjának azt mondá, hogy „Felséged engem nagyobbá nem tehet.“ Ő azonban nagggyá tette csá­szárját.­­ A haláláról szóló távirat éjfél után 2 órakor érkezett Pécsre, a „Pécsi Napló“ czímére, de éjjeli szolgálat a pécsi táv­­irdahivatalban nyomorúságos viszonyaik­­nál fogva csak éjféli 12 óráig lévén, a távirat csak reggel kézbesittetett a szerkesztőségnek, lapunk külön kiadása mégis már reggeli 9 órakor széltében ki­osztatott a kávéházakban és íge városunk közönsége e nagy eseményről a „Pécsi Napló“ útján értesült első­sorban. Bismarck haláltusája várakozás elle­nére rövid és csendes volt. Állapota reménytelenségét úgy a nagy beteg, mint családja tudta. Bismarck az utóbbi idő­ben, sokszor keservesen sírt és többször mondotta, hogy szeretne mielőbb meg­halni, hogy megszabaduljon fájdalmaitól. Bismarck halálának közvetlen oka az, hogy a test felső részének daganatá­hoz veszélyes tüdővizenyő járult, ami az­tán siettette a halált. Schweningernek azonban, úgy látszik, sejtelme sem volt a veszély nagyságáról, különben bizonyára nem utazott volna el. Pénteken este már nagyon rosszul volt Bismark. A Bismarck grófok erre azonnal táviratoztak Schweningernek, de mivel nem tudták, hogy hol tartózkodik, csak szombat délután kapta meg a sür­gönyt Schweninger, mire gyorsvonattal Fridrichsruheba sietett. Szombat délelőtt javult ugyan Bismarck állapota, de dél­után már megint nagyon rosszul lett. Estefelé időközönként eszméletlen állapot­ban feküdt az ágyban. Schweninger a­­gyorsvonatról, amely csak kivételesen állt meg Fridrichsruhe­­ban, egyenesen a várba hajtatott, Bis­marck unokáival, akik a vonatnál várták. Itt már a haldokló ágya körül gyüle­kezett össze az egész család. Mikor Schweninger fél 11 órakor belépett a szobába, Bismarck már let­argiában volt és nem ismerte meg Schweningert. Még egyszer nagynehezen ki akarta nyitni a szemeit, de többé nem birta, mire Schwe­ninger leszorította szempilláit. Utolsó szavait Rantzau grófnéhoz intézte Bismarck, amikor ugyanis a grófné a beteg halál­veríték­es homlokát törölgette, ezt mondá neki: Köszönöm gyermekem ! A halottas ágyon Bismerk arczki­­fejezése szelíd és békés. Körülötte Vilmos császár parancsára katonai díszőrség áll. Bismarckot egy számára külön építendő mauzóleumba temetik. Abba hozzák Var­­sinból ott eltemetett neje földi maradvá­nyait is. A mauzóleumot Bismarck egyenes kívánságára a friedrichsruhei kastélylyal szemben levő dombon, a „Hirschgruppe“ közelében építik. A részvét. Vilmos császár vasárnap reggel kapta meg a halál hirét Bergenben és az mélyen megrendítette. A „Hohenzollern“ lobogója félárbo­­czon leng. A díszszemle elmaradt. A csá­szár parancsot adott a Németországba azonnal való visszatérésre és hétfőn este érkezett Kielbe. Ő Felsége vasárnap reggel értesült Bismarck haláláról. A gyászeset a királyt nagyon meghatotta. Azonnal táviratot kül­dött Bismarck fiainak, amelyben atyjuk halála felett fájdalmas részvétét fejezi ki. Bismarck halálának híte rendkívül élénk és fájdalmas részvétet keltett egész Olaszországban. Umberto király a német császárhoz részvéttáviratot intézett. A mi­niszterelnök és külügyminiszter hasonló­képen táviratilag fejezték ki részvétüket. Lanze gróf nagykövet valószínűleg félbe fogja szakítani szabadságát, hogy részt vegyen Bismarck temetésén. A német nagykövetségnél és a porosz követségnél számos névjegyet adtak le. Vasárnap délelőtt Goluchowski táv­­iratot küldött a két Bismarck grófnak, a­melyben legmélyebb részvétét fejezi ki atyjuk halála felett. Egészen bizonyosra veszik, hogy Goluchowski ide érkezik a temetésre.* Berlin, aug. 1. (Ered. táv.) A Hamburger Nachrichten újabb részleteket közöl Bismarck betegségéről és utolsó óráiról. Ezek szerint csütörtökön délután feltűnő javulás állott be a herczeg álla­potában, úgy hogy néhány órára elhagyta az ágyat, este a családdal együtt ebédelt, részt vett a társalgásban, pezsgőt ivott és pipázott. Schweninger tanár még az este el is utazott és csak közvetlenül a herczeg halála előtt jött vissza. Pénteken a herczeg aránylag jól érezte magát, új­ságot olvasott,­­politizált, evett és ivott. Még tréfásan azt jegyezte meg: — Kár, hogy olyan kevés szeszt ke­vernek a vizembe. Szombaton délután hirtelen akut tüdőödéma állott be. A lélegzetvételért folyó küzdelmet rövidebb, vagy hosszabb ájulások váltották fel. Este­felé a herczeg elaludt, álmából fuldoklási roham ébresz­tette föl. Akkorra a visszaérkezett Schwe­ninger már ott állott a beteg ágyánál és szolgálataival annyira könnyített a her­czeg állapotán, hogy ez könnyen és fáj­dalom nélkül halt meg. Schweninger tanár három perc­c­el később jelentette a családnak, hogy a her­czeg nincs többé. A herczeg a koporsóban úgy fekszik, mint aludni szokott, feje kissé balra haj­lik és nem látszik rajta a halálnak semmi nyoma. A tetemet Schweninger tanár bal­zsamozta be és csak annyira bonczolta fel, a­mennyire a bebalzsamozás szükségessé tette. Bismarck végrendeletében úgy intéz­kedett, hogy a friedrichsruhei kasztély­yal szemben egy magaslaton, a híres Szarvas­csoport mellett temessék el és temessék melléje most még Warzinban nyugvó fe­leségét is. A tetemet valószínűleg abban a teremben fogják hagyni, a­melyben a ravatal áll, míg a jelzett helyen a mauzó­leum elkészül. Ilyenformán el is fog esni az a nagyszerű temetés, melyet a német császár tervezett, a­ki azt sürgönyözte Bergenből a családnak: Az én nagy ha­lottamat a berlini dómban akarom állam­költségen eltemettetni.“ Bismarck saját siriratát is elkészí­tette eképpen: BISMARCK HERCZEG SZÜLETETT 1814. ÁPRILIS 1. maghalt 1894. I. VILMOS CSÁSZÁR HŰ NÉMET SZOLGÁJA. A német császár Bergenből érkezett kondoleáló táviratára a család azonnal vá­laszolt. Az összes német fejedelmek még tegnap táviratilag fejezték ki részvétüket. A német császár valószínűleg csak a­­vég­leges temetésnél lesz jelen és a család által tervezett ideiglenes beszenteléshez nem fog eljönni.* London, augusztus 1 (Ered. táv.) Valamennyi lap hosszú életrajzokban és czikkekben emlékezik meg Bismarckról. A „Times“ azt mondja, hogy Bismarck olyan férfiú volt, a­kiről kortársai előre elmondhatták, hogy alkotása maradandó lesz. Bismarck az erélyes cselekvés em­bere volt, a­ki mindig tudta, hogy mit akar, sohasem ingadozott a kitűzött czél felé való törekvésben és tudott türelmesen várni, de aztán bízva a gondviselésben, a­melyet magára és ügyére nézve kedvező­nek tartott, mindent egy koczkára tett.­­ A „Standard“ azt mondja, hogy Bis­marck alkota meg a német császárságot és ha alkotása széthullana is, bámulatos lángelméje és alkotó ereje örök időkig érintetlen marad. A hármas szövetség a herczeg utolsó diplomácziai sikere, túl­éli alkotóját és mester­munka volt; ennek köszönheti Európa, hogy a béke, a fe­nyegető zavarok daczára fenn marad.­­ A „Daily Telegraph“ Bismarckot az észak hatalmas kolosszusának mondja és hazaszeretetét Cromwell és Pitt hazaszere­tetével hasonlítja össze. Vilmos császár­ kibékülése Bismarckkal. Tegnap a Berliner Local Anzeiger­­ben jelent meg Bismarcknak lemondó levele, melyben annak idején tudtára adta urának, hogy nem hajlandó a kanczellár­­ságot oly alakban megtartani, hogy a miniszterek közvetlenül a császárnak tesz­nek jelentést. A levél kezdettől végig amily alázatos, annyira telve van gunynyal, mely fájhatott a legjobb szándékkal eltelt ural­kodónak, ki nagyon is jól tudta, miért akarta nélkülözni Bismark aktív tevé­kenységét. Érdemeinek elismeréséül túl­áradó levélben búcsúztatta el Bismarckot, megtéve őt Lauerburg herczegének és a hadseregben a császár után legfőbb méltó­ságának, de mindez nem elégítette ki Bis­marckot. Ő lehetlennek tartotta, hogy a német birodalom ő nélküle is fönnállhat és búcsút mondva hivatalának, el sem búcsúzott a császártól és mindjárt nyuga­lomba vonulása után sajtó­orgánumai­ban valóságos hadjáratot intézett a tett­vágy­tól duzzadó császár ellen. Mindig tátongóbb lett az űr, mely elválasztotta a volt kanczellárt uralkodójától és a szász erdőből úgy hangzott, mintha féktelen vad haraggal zúdulnának az erdő lakói a fél- Királyunk részvéte. Az olasz király részvéte. Goluchowszki részvéte. Pécsi Napló 1898. augusztus 2.

Next