Pécsi Napló, 1898. szeptember (7. évfolyam, 199-224. szám)

1898-09-01 / 199. szám

/ дУ,4^ У > С'' & *** • ¥fl. évfolyam. Csütörtök, szeptember I. W%£- 199. <2046) szám. PÉCSI NAP Szerkesztőség : Nepomuk-utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.] Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Uidóblvatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 12 írt. Fél évre 6 írt. Negyed évre 3 írt. Egy hóra 1 írt. — Egyes szám ára 5 kr«|oáár. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. Szeptember 4. Pécs, augusztus 31. Néhány nap múlva a Magyar-Ke- rékpáros-Szövetség városunk falai kö­zött tartja meg IV-ik tanácsülését. A lázas tevékenység, melylyel a P. В. C. lelkes választmánya ez ünnepélyt mi­nél fényesebbé, minél nagyobbá s mi­nél általánosabbá tenoi igyekszik, im­már befejezett egészszé, czélját meg­valósuló munkásságé érlelődött E pillanatban, e tevékeny mun­kásság közepette önkénytelenül is, de kell, hogy arra gondoljunk, miszerint az a szerény egylet, mely alig 3 éve, hogy újjá alakult, mily nagy, mily nehéz és mily fáradságteljes feladatot oldott meg; megoldott pedig akként, hogy az ilyetén megvalósult tevékeny­ig gyümölcseit nemcsak a club ja­vára érleli meg, hanem igeu is a város és megye szem előtt tartásával, e téren is közérdeket teremtett. És e közérdeket szolgáló munkássága nem­csak anyagi, de erkölcsi is; mert mig egyrészt versenypályájának építésével s gyakori versenyrendezéseiből kifolyó­lag, messze az országból s külföldről az idegeneket ideédesgette s ezáltal nagyobb forgalmat idézett elő s az iparra, kereskedelemre stb. jótékony hatást gyakorolt, addig másrészről tagjainak tevékeny munkássága által lehetővé tette azt, hogy az a fiatal — szerény egylet — mindez ideig ma­gára hagyatva — küzdés és kitartás árán bár, — de első helyet vívott ki magának hazánk sportegyietei között. S most, midőn a Magyar Kerék­páros Szövetség ezt méltányolva, idei tanácsülése helyéül városunkat szemelte ki s midőn városunk tekintetbe vévén ezen egyesület amúgy is nagy anyagi áldozatait, nem késett ezekhez tekinté­lyes összeggel járulni, most fáradozá­suk jutalmát nagy részben elérvelátják. Ezen egyoldalú jutalmazás azon­ban csak nagyközönségünk rokonszen­ves támogatásával karöltve leszen kerek, leszen egész. Itt az idő. Ne késsék tehát az a lelkes nagyközönség, mely eddigelé is oly melegen támogatta a P. В. C. munkás­ságát, főleg most, midőn az ország szine-java, az intelli­gens kerékpáros-egyletek kül­döttei s maga a Magyar-Kerék- páros-özövetségrándul le abba a városba, mely vendégszere­tetéről mindenkor hires volt. Támogassák a clubot a diszcorsón és a versenyen való részvétellel egy­aránt s akkor bizvást remélhető, hogy vendégeink rokonszenvve! fognak vissza­emlékezni a magyar kerékpár-sport egyik empóriumában eltöltött órák a ott, ahonnét ily reményekkel telve jöttek el hozzánk. így, csak ily támogatás mellett tehetjük ez ünnepélyt nagygyá, fényessé és maradandóvá. Az ünnepély élén álló kiváló egyének, városunk nagyjai és előkelőségei, csak akkor érik el a kívánatos eredményt, ha a nagyközön­ség érdeklődése és támogatása serény munkásságukkal karöltve jár; ez fogja lehetővé tenni, hogy igazzá váljék az a régi közmondás: „Németnek Bécs, magyarnak Pécs.“ Az elsikkasztott magyar korona. .'écs, augusztus 31. Micsoda k-osz, micsoda belelovaglás, micsoda fejevesztett ugrándozás jobbra- balra, elöre-hátra ? S mindez egy elsik­kasztott .. . koronáért ? Óh nem 1 egy el­sikkasztott — éjjeli edényért, bocsánat a kifejezésért, de ezt le köllött írnom, mely­nek födele — feleljen érte, aki rátette — a magyar korona volt. Igen, uraim odafönt, a nagypipáju Budapesten, nem koronát sikkasztott el valaki iit Pécsett, hanem azt a bizonyos modern római könyedónyt, mely hogy — hogysem, a pécsi hadapródiskola tetejére került. Látta valaki önök közül, nagypipáju uraim azt az izét itt lent a pécsi had­apródiskola tetején? Ugy-e nem? Az önök tudósítója lá.ta; mondják rá önök. Kössék meg a tudósítójukat: mondom én. A szeme már úgy is kisült annak, ha neki tetszett az az izé ott a pécsi had­apródiskola tetején a Szent István koro­nájával a högyiben. Nos hát, önök, nagypipáju publiczis- ták, akik napok óta fenekednek egy or­mótlan fazék jnia.t, nem látták ezt a szent edényt. Én láttam. Láttuk többen. S tudják: mit cselekedtünk, mikoron meg­láttuk ? Megálltunk a hadapródiskola előtt az országúton és kaczagtunk és ütöttük egymás hátát, hogy elálljon a kaezagá- sunk. Mert az valami kaczagtató főrtelem volt, az az — edény. De aztán menten elállott a kaczagásunk. Tudják miért? Mert ennek az edénynek a högyiben a magyar korona volt. És ez elbúsitott bennünket. És kezdtünk komolyan meditálni. Mi a szösznek tették a magyar koronát arra a fazékra? Elkiáltottam magamat: — Fiuk, tudjátok-e, mit jelképez ez a monstrom? Ez a kormány czimere. — ? ? ? — Igen, ez a husosfazék, mely szeret a koronával befödelezkedni. — ügy van ! — zúgta rá a társaság. Konstatáltuk, hogy Bánffy, aki le­szedette a bécsi magyarházról a kétfejű sast, m°ly eddig a pecsovics-czimert kép­viselte, újat szerkesztetek a kormánypár­tiság czimeréül s ez az a megaranyozott húsos fazék, melynek födöjéül — gyalázat 1 — a magyar koronát választotta. Szó a mi szó, a tréfának is van ha­tára, s mi igen elkomolyodtuk ezen a dol­gon. Aki csak látta azt a palotatető-gombot, dísztelennek találta, hogy oda éppen a magyar koronát használták föl. Én .egész komolyan eltökéltem ma­gamat, hogy mozgalmat indítok ennek a képtelenségnek, a királyi hatalom legfőbb szinboluma megbecstelenitésének eltávolí­tása iránt. Minor másokat is figyelmessé tettem erre a botrányos koronadiszre, hal­lottam, hogy már is intézkedtek a levétele felöl Diszlovagló uraim, odafönt, a nagy­pipáju Budapesten, én önökkel ellenkező­leg cselekszem : leveszem a kalapomat Lobkovitz herczeg előtt, ha neki jutott eszébe azt a koronafödelet onnan leku- nyorálni. Mert urak, ha csakugyan igy volt, hát pudeáljuk el magunkat, mi nagyhangú magyarok valamennyien, mert sem mi, sem önök — nagypipáju fővárosi publiczisták, vezér- és közlegény-czik- irók, nem önök védték meg Szent István koronájának méltóságát, hanem egy osztrák generális. Szégyeljük magunkat, tutti quanti I Annak a generálisnak, osztrák: mi­volta mellett is volt annyi Bismarkszerü szolgahűsége az ő jó uralkodója iránt, hogy ennek a fölként fejét manapság dí­szítő szent korona jelképét nem hagyta olyan alapzaton, amelyre még a legközön­ségesebb jobbágy is állni szokott. Uraim, ha önök mindenáron handa- bandát akarnak, úgy lovagoljanak neki ama tetőgomb tervezőjének, akárki lett légyen is, amiért a magyar koronát ilyen piedesztálon helyezte el. Ezzel az egész fazék ügygyei mi pécsiek már rég végeztünk s megnyugod­tunk lelkűnkben, mikor azt a szégyen­gombot eltávolíttatni láttuk. Nyugodtak ^ehetnek önök is odafönt, nagypipáju ma­gyarok, a kik a hazafiságot bérben bírják, csak próbálta volna akárki azt a hatalmas szép kivitelű magyar czimert, a magyar koronával a fején, eltávolítani, amelyet a pécsi hadapródiskola homlokára Zsolnay gyára készített, amely kilóméterekre lát­hatóan hirdeti, hogy azt az épületet a magyar király parancsára emelték, majd nem kértünk volna önöktől hazafipuskaport. Meglövöldöztük volna mi magunk elég istenesen a magyar czimer elsikkasztóját. Tessék csak ezt nyugodtan ránk bízni. Megfeleltünk mi pécsiek magunkért nem egy Ízben, önök nélkül, jó urak; most se sikkasztott itt senki magyar koronát. Azt az izét mi is segítettünk lekönyörögni onnan a háztetőről — a magyar szent korona iránt való alattvaló határtalan tiszteletből.

Next

/
Thumbnails
Contents