Pécsi Napló, 1899. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1899-01-01 / 1. szám

2 . Horánszky visszavonulása. Budapestről jelenti tudósítónk: Az a csúfondáros kudarcé, mely az ellenzéket, de főkép a nemzeti pártot érte Horánszky legutóbbi szánalmas szereplésével, sub roma összegabalyította a függetlenségi pártot a nemzeti párttal, melynek nem egy híve nyíltan is elítéli Horánszky eljárását. És úgy látszik, hogy ez egyszer Horánszkyra sem maradt hatás nélkül ez a kudarc, mert — mint föltétlenül hiteles forrásból értesülök — Horánszky kijelentette párthíveinek, hogy búcsút mond a politikai életnek és teljesen visszavonul a magánéletbe. — Ez volt az utolsó mandátum — mondta híveinek — amelyet elvállaltam. Ha nem mondok le azonnal képviselői megbízatásomról, azt csak a párt érdekében teszem. Hogy mit szólt ehhez Apponyi gróf, azt nem tudom, de mondják, hogy ennyi kudarcz után ő is szívesebben piszkálná az éberhardi kastélyban a kandalló tüzét, mint azt a tüzet, mely a képviselőházban az obstrukcziót szítja s a mely az utóbbi időben nemcsak Horánszkynak, hanem neki is ugyancsak megperzselte a kezét. Már pedig az ilyen seb nemcsak fáj, hanem elviselhetetlen, főkép akkor, ha kifogytunk minden balzsamból és sehol sem- a közös költségek, ő felsége a következő legfelső kéziratot intézte a miniszterelnökhöz: Kedves báró Bánffy! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között azon arányra nézve, melyben azok az 1899 ik évben a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvényczikk 19, 20. és 21. §§ ai (1867. évi deczember hó 21-én kelt törvény 3. § a. Bir. törv. lap 146. szám) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre: a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvény 21. § a (az idézett törvény 3 § a) alapján akképen döntöm el, hogy az arány, melyben a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok a közös ügyek költségeihez az 1887. évi XXIII. törvényczikk (1887. évi május 21-én kelt törvény. Bir. törv. lap 47. szám) alapján az 1888-tól 1897-ik évig terjedő időközben, valamint az 1897. évi deczember hó 30-án kelt kéziratom alapján az 1898. évben járultak, az 1899 ik év tartamára is változatlanul fentartatik. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1898. évi deczember hó 3- án. Ferencz József, s. k. B. Bánffy, s. k. Budapesti levél. — A „Pécsi Napló“ számára irta. — Gróf Vay Sándor (d’ Artagnan.) Az esztendő utolsó hete nagyon harczias színezetű volt a fővárosban. Tömeges párbajozások tették érdekessé a szürke, borongós deczember végi napokat és igy volt mit beszélni a városban. Főkép a Galéria Szemere párbaj keltett óriási érdeklődést. Gajári Ödönről, a Nemzet kitűnő szerkesztőjéről, aki épen olyan sneidig championja tollal, mint karddal a kormánypártnak, újat mondani bajos. Az ő pályája nyitott könyv, mely kezdettől a mai napig hazája buzgó szolgálatában telt el. De sot érdekes apróságot lehet elmesélni Szemere Miklósról. Szemere Miklós, a perfekt gentleman, úgynevezett hangadó a Nemzeti kaszinóban. A genialitás nála családi örökség. Kár, hogy nagy tehetségét az ellenzéken érvényesíti. Nemcsak beszélni tud szépen, hanem írni is, amit megmutatott Fair plan és Ifjú véreim czímű röpirataival. Valamikor a római osztrák-magyar követségnél volt és aránylag fiatal korában vitte a titkárságig. Ma kétségkívül, mint nagykövet képviselné már valahol monarkiánkat, ha le nem lép a diplomácziai pályáról. Rendkívül jószivü ember, anélkül, hogy ezzel kétkednék. Több szegény magyar írót támogat és irodalmi vállalatokat is, melyeknek — noha irányával mi nem értünk egyet — mint kulturális érdek előmozdítása, dicséretére válik Szemerének. Szemere Miklósról emlékezve, egy kitűnő adoma jut eszünkbe édesatyjáról, néhai Szemere Istvánról. Igazi típusa volt a régi szabású magyar nemesnek, abból a fajtából, amelyik a régi pozsonyi diéták hires követeit termelte. A 80-as években, a hires miskolczi királygyakorlatok alkalmával Borsodban járt a király, s az öreg nemes úr is fölkerekedett berzéki kúriájából és elment nézni a hadgyakorlatokat. Néhai Rudolf trónörökös szép, daliás, jókedélyü ifjú volt akkor és — egy hoszszabb pihenő alkalmával eltekintve a csatatéren — látja, hogy egy fa árnyékában ülve, szeredájából milyen jó izűen falatozik Szemere István. Finom sült, omlós pogácsa volt előtte s látva, hogy nézi őt, a koronaörökös, nagy tisztességtudással megkínálta a töpörtyűs pogácsával. Pécsi Napló A Mohácsnál építendő téli kikötő. — Saját tudósítónktól. — Mohács, deczember 31. Mohács város képviselőtestülete f. hó 29-én rendkívüli közgyűlést tartott, melynek napirendjére egyedül a Mohácsnál építendő téli kikötő ügye került. A tárgy nagyfontosságu lévén, a képviselők nagy számban jelentek meg. Ott volt Wilfinger Pál rév-kapitány is, ki a kikötő tervének megvalósítása érdekében a mozgalmat megindította. SS . Tokly Ignácz megnyitván az ülést, felhívja a jegyzőt az Ig y referálására. Klembauer Antal felolvassa Wilfinger ez ügyben kibocsájtott felhívását, mely kétségbevonhatlan érvekkel bizonyítja, hogy egy téli kikötőnek Mohács alatt való létesítése mily óriási előnyöket biztosítana városunknak, melynek fellendülését, haladását, virágzását nagyban mozdítaná elő. A képviselők feszült figyelemmel hallgatták meg a felhívás felolvasását, melynek végeztével a jegyző előadta az elöljáróságnak az ügyre vonatkozó indítványát, mely szerint az elöljáróság a felhívásban feltüntetett előnyökre való tekintettel javasolja, hogy — minthogy a terv megvalósulása a város anyari megtermeltetését nem vonja maga után — a földmivelésügyi kormány, a megye fő- és és alispánja és a zombori folyammérnökség kerestessék meg aziránt, hogy a kérdésben forgó ügy érdekében tegye meg a szükséges lépéseket. Német Lipót indítványozza, hogy Fejérváry Imre báró főispánt kérjék fel, hogy a földmivelésügyi miniszterhez menesztendő küldöttséget ő vezesse Az elöljáróság javaslatát elfogadja. Szajevits János figyelmezteti a képviselőtestületet, hogy annak idején, midőn Bethlen András gróf volt földmivelésügyi miniszter a vízi viszonyok tanulmányozása végett a középdunát az ő és többi képviselőtársai társaságában beutazta, a Mohács alatti zátony jobb oldali vízfolyásnak elzáratását — forgalmi okokból — elhatározta, mely elhatározása az állami költségvetésben kifejezést is nyert. Kéri tehát, hogy a jelenlegi földművelésügyi miniszterhez intézendő memorandumban ez a körülmény feltüntettessék, illetőleg abban hangsúlyozandó, hogy a zátonynak a várossal való össszeköttetése már úgy is elhatároztatott. Az elöljáróság javaslatát egyebekben elfogadja. (Általános helyeslés) Hargitai Péter indítványozza, hogy a vármegye közönsége is keressék fel az ügy támogatására. FASKOVITUs Lukácnat rem kell a téli kikötő, mert fél a pótadótól (Derültség); ha az uraknak kell kikötő, hát csináltassanak maguknak a saját pénzükből, a földmivesek a téli kikötő nélkül is meg tudtak eddig élni. (Viharos derültség.) Rudolf főherczeg nagyon köszönte, nem fogadta el, de mindazonáltal néhány pillanat múlva, egy lakás ezüsttábzán drága külföldi borokat hozott Szemerének, azzal az üzenettel, hogy a szives ajánlatáért a főherczeg küldi. Az öreg Szemere István végignézte a lakájt, aztán csöndes, nyugodt phiegmával csak ennyit mondott: — Nem evett a pogácsámból — én sem iszom a borából ! És ilyen büszke, ilyen igazi úr valamennyi abból a fajtából, a kinek czimere alatt ott áll a czimert átfogó szalagon — De génévé Huba — a hét vezérek egyikének vére foly ereikben és nem engednek a 4- ból . . . Szelidebb mulatságok a korcsolyázás, amely ismét megkezdődött, bár távolról sincsenek annyian a jégpályán, mint az előző években. Főkép a főúri világból alig járnak hölgyek a nyilvános jégpályára. Ez az egészséges, testedző sport teljesen háttérbe szorult a felső tízezernél. Hiába édesgeti Rohonczy Gida, a híres korcsolyázó az ő kedves régi jégcsaládját a tó aczélkeményre fagyott tükrére , legföljebb néhány fiatal mágnás fiú hasítja a jégpánczélt, kurizálgatva a Lipót-város szépeinek. 1899 január 1.