Pécsi Napló, 1900. április (9. évfolyam, 75-98. szám)

1900-04-01 / 75. szám

IX. évfolyam. Vasárnap, 1900. április I. 75. (2520.) szám Szerkesztőség: Nepomuk­ utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Boltivköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő : LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Fél évre 12 kor. Negyed évre 6 kor. Egy hóra 2 kor. — Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-térben 1 sor 60 fillér. i mi Holnaptól kezdve még nem létezett # ♦ ♦ ® olcsó aratpan ár. sitom el az összes raktáromon levő ruhakelméket és Zse­lmeket. this Zsig PéCSett, 6698 Széchenyi-tér, Takarékpénztári új palota. Secessió- söröző. Kalmbachi psz festete sör. Ties 7310 Esti éttere Rácz Guszti zenéje. Ma vasárnap tréfás-mozgó­képek mutatja és előadja a 131 f­atonazenefiat.53 77 Holnap hétfőn ----­új műsorral nagy hangversen­y. MB~ Délután uzsonna-zene ,SHI lesz a ROYAL kávéházban. Kemény Mórnál a legújabb férfi- és női nyakkendők, nap- és esőernyők, férfi ingek és ruhadíszek. 6748 BBP Férfi- és női napernyőket hely­szűke miatt árán alul árusítom el. Zsolnay és Zsinkó emlék. Pécs, márczius 31. Mikor Zsolnay Vilmos halálának hire terjedt el az elmúlt hét egy kö­dös reggelén Pécs városában, még azon nap délutánján Li­tke József, helyesen ismerve föl szép hivatását, a pécsi kereskedelmi és iparkamara rend­kívüli közgyűlésén, mely kizárólag a nagy halott emlékének volt szentelve, azon indítványával lépett a plenáris gyűlés elé, hogy Zsolnay Vilmosnak Pécs közönsége méltó emléket emeljen. Ismételjük, hogy kereskedőink és ipa­rosaink ezen elsőrendű fórumának el­nöke csakis hivatásának helyes fölis­merésével tette meg ezen élénk visz­­hangot keltett indítványt, mely nem csupán Pécsett, de az egész országban köz­helyesléssel találkozott. De egy kedves előzménye is volt ezen indítvány megtételének. Hadd álljon itt az is. Ezelőtt 10 évvel Littke József útban Budapestről Bécsig találkozott a vasúti kocsiban Zsolnay Vilmossal. Zsolnay, ki ekkor már hírnevé­nek magaslatán állott és minden di­csőséget készségesen megosztott szülő­városával, melyhez tántoríthatlanul ra­gaszkodott, az ő ismert szókimondá­sával panaszolta el, hogy az ő törek­véseit és sikerét ép Pécs városa nem méltányolja kellőképen. És ebben, valljuk ezt be egészen őszintén, igaza volt Zsolnay Vilmosnak! Mindig és mindenütt úgy volt az, hogy saját ott­honában nem ismerik el a prófétát. Fölnéztünk mindig a magasba, ha Zsolnayról volt szó. Büszkék voltunk reá, hogy a mienk, de bizony önerejéből lett azzá, a­mivé lett és a város ré­széről anyagi és erkölcsi támogatásban nem igen részesült. Ez igaz. Littke József ekkor kijelentette Zsol­nay Vilmosnak, hogy a pécsi közön­­ség előtt az ő emléke halhatat­lan lesz és ennek méltóképen azzal fog kifejezést adni, hogy szobrával fogja megörökíteni emlékét. Littke bíz­vást tehette ezen kijelentést, mely könyeket csalt a nagy alkotó szempil­láira. Ismeri Littke is szülővárosának közönségét! Ha a mindennapi gondok, a létért való küzdelem sok tekintetben fásulttá is tette a lelkeket, ha azok nem lelkesednek úgy, nem jönnek oly könnyen extasisba és a szeretetet nem pazarolják úgy, mint más városnak a pécsinél jóval lelkesebb közönsége, de azért ott él szíve mélyén a hála és elismerés azok iránt, akik erre méltók, és szegény lévén e város nagyokban, akik a közélet, vagy bármily téren messze kimagaslanak a többi fö­lött, teremteni kellett volna, ha a sors üdvöt osztó keze nem juttatott volna nekünk egy Zsolnayt, hogy le­gyen, akihez fölpillanthassunk, akit követendő példának állíthassunk az utódok elé, hogy azok lássák, mily nag­gyá lehet valaki, aki törhetetlen akarattal küzd a végezél felé! Szük­ségünk van a mai sivár élet közepette még talmi nagyságokra is, nehogy el­merüljünk a hétköznapiság mocsarában és mily szerencsés az olyan város, melynek igazi nagyjai vannak, kiket a lángész, az elért sikerek emeltek erre a piedestalra, melyről alápilantva szólhatnak az utódoknak . Kövessétek pél­dámat! Joggal tételezhette föl tehát Littke József, hogy Pécs polgársága egyhangú lelkesedéssel sorakozik majd annak idején a mozgalomhoz, melynek czélja, hogy szobrot emeljünk Zsolnay Vilmosnak, kihez fogható alkotó elmét nem juttatott még a gondviselés váro­sunknak. Nem gondolunk arra, hogy bárki­nek is elmondjuk, mivel érdemelte meg Zsolnay Vilmos, hogy megörökítsük emlékét. Ez ma már meghaladott ál­lásp­ont és hogy helyes ezen álláspont, mutatja a fővárosi sajtó megnyilatko­zása, mely pedig mindent és mindenkit az ország szíve részére reklamál és más, mint fővárosi nagyságot nem igen ismer el. De kivételt tett Zsolnay­­nál és melegen üdvözölte az eszmét, hogy a pécsi fazekas mesternek szob­rot emelj­en Pécs városa. Meggyőződé­sünk, hogy ezen eszme, mely önként pattant ki a pécsi közönség érzelmi világából, mielőbb valóra válik és ha úgy lesz, ahogy mi reméljük, Zsol­nay Vilmos halálának első év­fordulójának legméltóbb em­lékünnepe lesz, ha akkorra le­leplezzük szobrát! És ez meg­valósítható! Megvalósítható annál is inkább, mert Zsolnay emlékéhez méltó és megfelelő szobrot csakis úgy emel­hetün­k, ha a szobor abból az anyagból készül, melyet az ő elméje szült meg. Csak pyro­­granitból képzeljük az ő emlékszobrát, még akkor is, ha ennek élete rövidebb lenne, mint a bronz, vagy márvány­­szoboré! Sőt tovább megyünk! Ha év­tizedek múlva megérezné a szobor az idők múlandóságát, új szobrot fognak Mai számunk 20 oldalra terjed

Next