Pécsi Napló, 1902. március (11. évfolyam, 50-74. szám)

1902-03-01 / 50. szám

XI. évfolyam. Szamba!, 1901. manoziua I. SO. (3002.) szám. PÉCSI NAPLÓ Serkesztőség: Munkácsy Mihály­ utcza 25. (Szakváry-féle­­ ház.) Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. ■MMUratal (Részvénynyomda): Boltivköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési ink: Egész évre 24 korona. Fél évre 12 korona. Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Ugyan szám­ára 10 fillér. — Nyílt­ térben 1 sor 60 fillér. tavaszi újdonságok női felöltőkben, ruhakelmékben, selymekben a legnagyobb választékban raktárra érkeztek. Stosenberg J­ajos 1­896 divat üzlete Pécs, Király-utcza 6. Tagosítás. — Második és befejező közlemény. — Pécs, február 28. (E. Sz.) Nagyon jól ismerjük a mi föld­­mivelésb­ől élő népünket, mert hisz avval folyton érintkezünk ; nagyon jól ismerjük annak hajlamait, — merev előszeretetét az ősihez — és bizalmatlanságát minden újításhoz. — Ezen vele született, benne meggyökeresedett conservatismussal le kell számolnunk és a tagosítás üdvös voltának és előnyeinek mindennapi tapasztalatait nem szabad az által lerontanunk, vagy lerontani engednünk, hogy a hozandó a alkotandó törvény elé ezen szócskát »kö­telezőt ragaszszuk és ilykép a földmivelő népre előzőleg, minden bevezetés nélkül, nyomást, erőszakot akarnánk gyakorolni, hanem ellenkezőleg a tagosítás „kötelező" erejét és hatályát már a priori oly for­mába kell öntenünk, hogy a földmivelők a törvényhozásnak és a kormánynak ezen törvény alkotásában rejlő hasznos és jó atyai inten­­zióját és gondoskodását abból ki a fölismervén: örömmel üdvözöljék a tagosítás eszméjét nem csak egy lemúlott emberélet után, midőn annak hasznosságá­ról, előnyeiről tapasztalatilag már meg­győződtek, hanem ma, midőn még igen sok kételkedő, sőt állíthatjuk, izgató ellenese lesz ezen üdvhozó eszmének. A­mint a szelle­mívelés, méhtenyész­­tés terjesztése, népszerűvé tétele végett a kormány vándortanítókat küld ki apos­­toloskodni, éppen úgy a tagosítás, még­pedig a kötelező tagosítás eszméjének, fogalmának, gyakorlati érvényének meg és kimagyarázása czéljából nem csak lehet, de kell országszerte a nép közé apostolo­kat szétbocsájtani. A tagosítási törvény végrehajtása amúgy sem történhetik az egész országban egyezerre s egyidejűleg.­­ A végrehajtás körülbelül oly alakban fog keresztül vi­tetni, mint annak idején a hitel telek­­köny­veknél a betétszerkesztés. A vándor­­tanárok ennélfogva vármegyénként mű­ködhetnek, és ha a tanárok eltávoztával csak néhány község tért karokkal fogadja a tagosítást végrehajtó küldöttséget: nyert a csata, mert a többi, mint raj, követni fogja a példát. Csak a kezdet nehézségeit kell higgadt észszel és nyugodtsággal le­küzdeni. Nézetünk és tapasztalatilag nyert meggyőződésünk szerint ugyanakkor, mi­dőn a törvényhozó testület a kötelező taghsitást dekretálja, törvényileg kimon­dania kell azt is, hogy a kötelező tagosítás végrehajtását az állam saját kezelésében az általa kinevezendő s alkalmazandó szakértőkkel és tisztviselőkkel fogja ke­resztül vinni,­­ és a tagosítással páro­sult költségeket teljesen az állam köteles viselni s fi­dezni. Szükséges pedig e két föltételnek törvényileg való kimondása s biztosítása először az okból, mert ellenkező esetben a tagosításnál alkalmazandó mérnök és gazda szakértőknek tág tér nyittatnék arra, hogy szakértői tudományukat dobra verjék és árverésre bocsájtják, mely el­járás — igen természetesen — a tagosi­­landó birtok tulajdonosainak rovására történnék és az üdvös eszmét népszerűt­lenné tévén, végrehajtását talán évtizedekre visszadobná; minthogy senki sem akarja megát — különösen a mai mostoha gaz­dasági viszonyok közt — kiszolgáltatni engedni; másodszor az okból, mert a ta­gosítás keresztül­vitele a birtok értékének nevezetes emelése által az állam hitelét, a tagosítás folytán helyt foglalandó intenzí­­vebb gazdálkodás által az adóképességet növelné; már­pedig, midőn arról van szó, hogy valamely intézmény az ország hite­lét minden irányban emeli, consolidálja, biztos alapra­­fekteti és ilykér magát az országot gazdagítja , értékesebbé teszi; annak keresztülviteléhez megkívántató költségeket nem az egyes állampolgárok, hanem maga az állam köteles viselni. Népünk szegény! ettől azt kívánni nem lehet és nem szabad, hogy adósságok­kal túlterhelt birtokának bármily észszerű, sőt szükséges rendezését saját zsebéből. Saját terhére azért eszközölje, mert ezen rendezés által az ország gazdasági viszo­nyait emelni, ilykép nemcsak a mezőgaz­daságot fejleszteni és az azzal foglalko­zóknak anyagi jobblétüket biztosítani, hanem közvetve az egész ország értékének emelésével az állam hitelképességét a kül­föld előtt is fejleszteni fogja. Példakép szolgál ez irányban Bajor­ország, mely a tagosítás összes költségeit az állam által fedeztette. E példa annál inkább utánzandó, mert megjön az­­idő, midőn az állam oly helyzetbe kerül, hogy az általa ily ezé­ra előlegezett költségeket kamatostól vissza s beszedheti. Ezenfölüli költségkímélés szempontjából is kívánatos, hogy a tagosítás költségeit az állam vi­selje, mert: A jelzett tagosítási eljárás végrehaj­tásához az állam nyilvános pályázat kiírás által a szükséges szakértői erőket sokkal előnyösebben és olcsóbban fogja tudni összetoborzani, mint a magukra hagyott községek, illetőleg azokban lakó birtoko­sok, — és a munkára való felügyelet ■ kormány kezében összpontosítva lévén, sokkal inkább várható bizonyos egyöntetű, minden irányban megfelelő, a kielégítő munkálat, mintha az szétszórtan „quot capita — tot sensus" elv szerént hajtatik végre. Ezen most tárgyalt két föltétel azon­ban még nem elégséges arra, hogy a „kötelező tagosítás" eszméjét népszerűvé tegye. Kerülve minden hosszadalmas körül­írást és indokolást, teljes rövidséggel ki­jelentjük, hogy a „kötelező tagosítás" végrehajtását a királyi bíróságok kezéből kivenni és a közigazgatási hatóságok ha­táskörébe kell átutalni. — Ezen átutalás, mondjuk átruházás föltétlenül szükséges, ha a törvényhozás a tagosítás eszméjével összekötött országos fontosságú ezért el­érni óhajtja. A­ki a magyar viszonyokat, — a magyar népet, — ennek hajlamait, szo­kásait ismeri, az kijelentésünkön nem fog megütközni és azt teljesen indokoltnak fogja találni, mert csekély utángondolko­­dás és az uralgó viszonyok mérlegelése mellett kijelentésünknek helyességét ön­maga is megfejteni képes lesz. A törvény, mely elrendelni fogja, hogy minden község határában tagosítani kell, mindenesetre szigorúan körülírni,­­ meghatározni fogja a módozatokat is, melyek szerint a kötelezővé tett tago­itán végrehajtassák. Nem merülhetnek fel tehát oly esetek, oly kérdések, melyek elintézé­séhez és kiegyenlítéséhez bölcs juris pru­­dentia és magasabb jogi qualificatio szükségeltetnék. — Okos erélyre, észszerű, de mégis szigorú bánásmódra a népszerű­ségre lesz a törvény végrehajtójának szüksége. Magyar ember járásában csak egy urat ismer, és ez: — a főbíró. Bármi a baja, bárhol és bármi fájjon neki, vagy bántsa őt, első­sorban a fő­bírójához siet. És ez a simulási, ez a ragaszkodási viszony nagyon természetes is. A főbíró — a népnek választott tiszt­viselője­­ — a főbíró — a községben meg­alkotja az elüljáróságot, fölebbvalókat.

Next