Pécsi Napló, 1903. március (12. évfolyam, 49-73. szám)

1903-03-01 / 49. szám

k ;iUllliMlH«MUHHU‹fH»›liiln|ill(»l(»«iiluiiHnH»)ini|IHmninmllUHl'HUUH¡1 TAVASZT % % l %%% ÁRTJK.l A legfinomabb ingek, nyak- j | k­e­n­d­ő­k, keztyük, ruhadiszek és | ? fűzők nagy választékban és solid árban, | | úgyszintén nyakkendő újdonságok,­­■ | férfi fehérneműek stb. kaphatók. [KEMÉNY MÓR] Városház-épület. 11194 f Szerkesztőség: Munkácsy Mihály­ utcza 25. Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal (Részvénynyomda): Boltívköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kvc. Negyed évre 6 korona. Egy Hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. i 1 Ta­ va­szi­l­ij felöltők, ruhakelmék, selymek || ! a legnagyobb választékban |j raktárra érkeztek. y | Pauszig Sirmin | áruháza. Pécs. Mik az okok? Pécs, február 28.­­ Károly Ignácz esperes-plébá­nos a legutóbbi iskolaszéki ülésen ha­tásos szavakkal panaszkodott a nép­iskoláinkba járó külvárosi ifjúság durvaságai, a közerkölcsöket sértő trá­­gárságai miatt. Kötelességtudó felszóla­lás volt ez és méltó az iskolaszék megszívelésére. De magának a ténynek konstatálása nem elegendő, ki kellett volna terjesz­kednie az okokra is, bármely közel fekvők is azok, mert maga a tény nem é­lt, hanem már régebben megszokott, mindenki által jól ismert dolog, míg az okokra nézve még nem volt senki­nek annyi erkölcsi bátorsága, hogy azokat teljes nyíltsággal, a közjó iránti lelkesedés melegségével, őszintén, iga­zán feltárja. Mily imponáló, magasztos jelenség lett volna tehát, ha a nyájáért aggódó pásztor, lelkészi hivatásából erőt merítve bátran reá mutatott volna az okokra, akár az iskolaszék mulasz­tásaiban, akár a nevelés és oktatás rendszerében, vagy más bajok, hibák és tévedésekben találta meg a felhozott szomorú jelenség kutforrását. De tisztán a tény konstatálása, bármely meggyőző is és legyen bár alapja a legteljesebb jóhiszeműség, bizony csak egyoldalúnak tűnik fel és nem képes megtisztulni attól a közfelfogástól, hogy nem volt egyébb, mint a közös iskolák elleni rejtett támadás, mint egy diplomati­kusan alkalmazott eszköz amaz óhajtás kifejezésre, vajha vissza­állíttatnék az egyedül üdvözítő felekezeti jelleg. Nos, ez óhajtásnak is megvan a maga jo­gosultsága, de így mi czélja van a rejtegetésnek? tessék az okok nyílt föltárásával síkra szállani, tessék a ma­got mindnyájunk szeme előtt burkából kihámozni, mert a közélet harczaiban a gyanú egyik küzdőfélhez sem illik, már­pedig a gyanúsítás önkénytelenül is, akaratlanul is, hason fegyver alkal­mazására kényszerít. Olvasván a felszólalásról hozott tudósításokat, a tény igazsága engem is mélyen megdöbbentett és újból arra bírt, hogy annak okait is fürkészszem. És minden harag és elfogultság nélkül mondhatom, hogy én a feltárt szomorú jelenségnek csak két kardi­nális okát ismerem el alaposnak, igaznak. Az egyiknek forrása a társadalom közönyében, nemtörődömségében rej­lik. A társadalom, ugyanis nem veszi észre, hogy ma, ahidőn a szülők nehéz megélhetési viszonyaik között nem for­díthatnak elég gondosságot és figyelmet gyermekeik szemmeltartására, nevelé­sére, neki áll kötelességében azt lehe­tőleg pótolni s oly intézmények fel­állításával elősegíteni, melyek az ifjú­ság lelki életére, kedélyére, a szeretet melegével, a jóságos gondoskodás ál­dásaival üdvös hatással lennének. Kö­zömbösen nézi, hogy a serdületlen gyermekek oly munkára kényszeríttet­­nek, mely korán megérleli lelkükben a csalódás és elnyomatottság érzetét s kiöli lelkükből az otthon iránti ragasz­kodást, a mások becsülését és a jobb jövő iránti hitet. Nem törődik azzal, hogy a durva viselkedés és trágárság buja termését korlátoznia módjában áll a fenyítő eszközök alkalmazása által, szigorúan alkalmazott ellenőrzéssel. És sajnos, a társadalom e közönye ráragad sok tanítóra is, ki csak le­morzsolja óráit, vagy csupán azt tartja szem előtt, hogy az előírt tanrendet betartsa, de nem hivatásoskodik, nem tölt be apostoli tisztet, nem nevel; ki mindig csak saját érdekeivel, fizetés-­ emeléssel és mellékjövedelmek kérdé­seivel bajoskodik, de tanítványainak mívelése és jövőbeli érdekeinek istá­­polása körül éppen nem szorgoskodik, ki az erkölcsi nevelést a hittanítástól elválaszthatlannak tartja s mert a hit­oktatás a lelkészekre van bízva, tanít, ki nem oktat és nem nevel. A másik ok a hitoktatásnak nem eléggé intensiv, nem lélekben odaadó, de sőt legtöbbször felületes és laza gyakorlásában van. Miben is áll az rendszerint? Az imádságok és káték unott szószerinti bemagoltatásából, minden értelmi felfogás és érzés nél­kül. És miért van ez így? Mert nem rendszeres, állását jól díjazott hitokta­tók alkalmaztatnak, hanem segédlel­készek, kik évről-évre váltakoznak és lelkészi teendőikkel való nagy elfog­laltságuk miatt se idejük, se kedvük, se elég tapasztalatuk nincs a hit- és erkölcstan hivatásszerű teljesítésére, de sőt azok is, kik csak hitoktatással foglalkoznak, nem fordíthatnak elég gondot arra gyarló fizetésük és hely­zetük, jövőbeli kilátásaik bizonytalan­sága miatt. Gondoskodni kell tehát e baj orvoslásáról a két illetékes té­nyező : a város és hitközség szervezete hiányában a papság kölcsönös áldozat­­készségével rendszeres hitoktatói állá­soknak a teljesítendő hivatáshoz méltó fizetéssel és előmenetellel biztosított szervezése által. És ha ez bármi okból, akár az áldozatkészség hiányánál fogva, akár a lelkészek csekély száma miatt lehetetlen, bízzuk a vallás- és erkölcs­tan oktatását a tanítókra. A hit- és erkölcstan az, legyen bármily jellegű is az iskola, mely a lélek mívelésére a leghatályosabb eszköz, mely legbiz­tosabb védelmet nyújt az elfajulás ellen; és ha ezt az arra első­sorban hivatott papok nem végezhetik, minden skrupulus és utógondolat nélkül adjuk keze ügyébe tanítóinknak, hisz e mó­don biztosíttatik a tanítás és nevelés kellő összhangja, egysége is. Ugy­e, az esperes-plébános úr is gondolt e két okra, midőn szive sze­rint panaszkodott? Lapunk mai száma 20 oldalra terjed.­ ­ Baranyavármegye községneveinek visszamagyarosítása. Pécs, február 28. Eddigi fejtegetéseink során csak utaltunk azokra a torzításokra, amelyek megyénk községneveiben az itt letele­pedett idegen ajkú népek, németek, szlávok útján, nemkülönben a törté­nelmi érzék kopása, vagy kiveszése s a nyelvrontás következtében lábra­­kaptak. E torzításokkal szemben felada­tunk nem lehet más, mint: az eredeti magyar nevek visszaállítása, az idegen nevek kiküszöbölése. Amahhoz, az ős­magyar nevek visszaállításához jogunk.

Next