Pécsi Napló, 1903. március (12. évfolyam, 49-73. szám)
1903-03-01 / 49. szám
k ;iUllliMlH«MUHHU‹fH»›liiln|ill(»l(»«iiluiiHnH»)ini|IHmninmllUHl'HUUH¡1 TAVASZT % % l %%% ÁRTJK.l A legfinomabb ingek, nyak- j | kendők, keztyük, ruhadiszek és | ? fűzők nagy választékban és solid árban, | | úgyszintén nyakkendő újdonságok,■ | férfi fehérneműek stb. kaphatók. [KEMÉNY MÓR] Városház-épület. 11194 f Szerkesztőség: Munkácsy Mihály utcza 25. Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal (Részvénynyomda): Boltívköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kvc. Negyed évre 6 korona. Egy Hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. i 1 Ta vaszilij felöltők, ruhakelmék, selymek || ! a legnagyobb választékban |j raktárra érkeztek. y | Pauszig Sirmin | áruháza. Pécs. Mik az okok? Pécs, február 28. Károly Ignácz esperes-plébános a legutóbbi iskolaszéki ülésen hatásos szavakkal panaszkodott a népiskoláinkba járó külvárosi ifjúság durvaságai, a közerkölcsöket sértő trágárságai miatt. Kötelességtudó felszólalás volt ez és méltó az iskolaszék megszívelésére. De magának a ténynek konstatálása nem elegendő, ki kellett volna terjeszkednie az okokra is, bármely közel fekvők is azok, mert maga a tény nem élt, hanem már régebben megszokott, mindenki által jól ismert dolog, míg az okokra nézve még nem volt senkinek annyi erkölcsi bátorsága, hogy azokat teljes nyíltsággal, a közjó iránti lelkesedés melegségével, őszintén, igazán feltárja. Mily imponáló, magasztos jelenség lett volna tehát, ha a nyájáért aggódó pásztor, lelkészi hivatásából erőt merítve bátran reá mutatott volna az okokra, akár az iskolaszék mulasztásaiban, akár a nevelés és oktatás rendszerében, vagy más bajok, hibák és tévedésekben találta meg a felhozott szomorú jelenség kutforrását. De tisztán a tény konstatálása, bármely meggyőző is és legyen bár alapja a legteljesebb jóhiszeműség, bizony csak egyoldalúnak tűnik fel és nem képes megtisztulni attól a közfelfogástól, hogy nem volt egyébb, mint a közös iskolák elleni rejtett támadás, mint egy diplomatikusan alkalmazott eszköz amaz óhajtás kifejezésre, vajha visszaállíttatnék az egyedül üdvözítő felekezeti jelleg. Nos, ez óhajtásnak is megvan a maga jogosultsága, de így mi czélja van a rejtegetésnek? tessék az okok nyílt föltárásával síkra szállani, tessék a magot mindnyájunk szeme előtt burkából kihámozni, mert a közélet harczaiban a gyanú egyik küzdőfélhez sem illik, márpedig a gyanúsítás önkénytelenül is, akaratlanul is, hason fegyver alkalmazására kényszerít. Olvasván a felszólalásról hozott tudósításokat, a tény igazsága engem is mélyen megdöbbentett és újból arra bírt, hogy annak okait is fürkészszem. És minden harag és elfogultság nélkül mondhatom, hogy én a feltárt szomorú jelenségnek csak két kardinális okát ismerem el alaposnak, igaznak. Az egyiknek forrása a társadalom közönyében, nemtörődömségében rejlik. A társadalom, ugyanis nem veszi észre, hogy ma, ahidőn a szülők nehéz megélhetési viszonyaik között nem fordíthatnak elég gondosságot és figyelmet gyermekeik szemmeltartására, nevelésére, neki áll kötelességében azt lehetőleg pótolni s oly intézmények felállításával elősegíteni, melyek az ifjúság lelki életére, kedélyére, a szeretet melegével, a jóságos gondoskodás áldásaival üdvös hatással lennének. Közömbösen nézi, hogy a serdületlen gyermekek oly munkára kényszeríttetnek, mely korán megérleli lelkükben a csalódás és elnyomatottság érzetét s kiöli lelkükből az otthon iránti ragaszkodást, a mások becsülését és a jobb jövő iránti hitet. Nem törődik azzal, hogy a durva viselkedés és trágárság buja termését korlátoznia módjában áll a fenyítő eszközök alkalmazása által, szigorúan alkalmazott ellenőrzéssel. És sajnos, a társadalom e közönye ráragad sok tanítóra is, ki csak lemorzsolja óráit, vagy csupán azt tartja szem előtt, hogy az előírt tanrendet betartsa, de nem hivatásoskodik, nem tölt be apostoli tisztet, nem nevel; ki mindig csak saját érdekeivel, fizetés- emeléssel és mellékjövedelmek kérdéseivel bajoskodik, de tanítványainak mívelése és jövőbeli érdekeinek istápolása körül éppen nem szorgoskodik, ki az erkölcsi nevelést a hittanítástól elválaszthatlannak tartja s mert a hitoktatás a lelkészekre van bízva, tanít, ki nem oktat és nem nevel. A másik ok a hitoktatásnak nem eléggé intensiv, nem lélekben odaadó, de sőt legtöbbször felületes és laza gyakorlásában van. Miben is áll az rendszerint? Az imádságok és káték unott szószerinti bemagoltatásából, minden értelmi felfogás és érzés nélkül. És miért van ez így? Mert nem rendszeres, állását jól díjazott hitoktatók alkalmaztatnak, hanem segédlelkészek, kik évről-évre váltakoznak és lelkészi teendőikkel való nagy elfoglaltságuk miatt se idejük, se kedvük, se elég tapasztalatuk nincs a hit- és erkölcstan hivatásszerű teljesítésére, de sőt azok is, kik csak hitoktatással foglalkoznak, nem fordíthatnak elég gondot arra gyarló fizetésük és helyzetük, jövőbeli kilátásaik bizonytalansága miatt. Gondoskodni kell tehát e baj orvoslásáról a két illetékes tényező : a város és hitközség szervezete hiányában a papság kölcsönös áldozatkészségével rendszeres hitoktatói állásoknak a teljesítendő hivatáshoz méltó fizetéssel és előmenetellel biztosított szervezése által. És ha ez bármi okból, akár az áldozatkészség hiányánál fogva, akár a lelkészek csekély száma miatt lehetetlen, bízzuk a vallás- és erkölcstan oktatását a tanítókra. A hit- és erkölcstan az, legyen bármily jellegű is az iskola, mely a lélek mívelésére a leghatályosabb eszköz, mely legbiztosabb védelmet nyújt az elfajulás ellen; és ha ezt az arra elsősorban hivatott papok nem végezhetik, minden skrupulus és utógondolat nélkül adjuk keze ügyébe tanítóinknak, hisz e módon biztosíttatik a tanítás és nevelés kellő összhangja, egysége is. Ugye, az esperes-plébános úr is gondolt e két okra, midőn szive szerint panaszkodott? Lapunk mai száma 20 oldalra terjed. Baranyavármegye községneveinek visszamagyarosítása. Pécs, február 28. Eddigi fejtegetéseink során csak utaltunk azokra a torzításokra, amelyek megyénk községneveiben az itt letelepedett idegen ajkú népek, németek, szlávok útján, nemkülönben a történelmi érzék kopása, vagy kiveszése s a nyelvrontás következtében lábrakaptak. E torzításokkal szemben feladatunk nem lehet más, mint: az eredeti magyar nevek visszaállítása, az idegen nevek kiküszöbölése. Amahhoz, az ősmagyar nevek visszaállításához jogunk.