Pécsi Napló, 1903. november (12. évfolyam, 250-274. szám)

1903-11-01 / 250. szám

I *T It i T Szavatolt tiszta GYÓGY-COGNAC JBORPÁRLA­T MEDICINAL COGNAC Állandó vegyészeti ellenőrzés alatt. CAMiS * STOCK párlata TR­IEST-BARCOLA Vi üveg K. 5.— 1/2 üveg K. 2.60. •­­ Mindenütt kapható. 13813 10 1 f i . ♦ T i*­9 A ± XII. évfolyam. Vasárnap, 1903. november 1. 250. (3590.) szám. PÉCSI NAPLÓ M“«1’11——1—»mwmiiixwh—■— mii mmaanmm——ai»wi«mu—■—gwwi ■ mi !■!■■■ ■nwuiiii«—rrwi himí——bmmi—ca—hw——iim——————— Szerkesztőség: Munkácsy Mihály­ utcza 25. Telefon 109.­­ Felelős szerkesztő: 1 Előfizetési árak: egész évre 24 korona. Félévre 12 kor. Kéziratok nem adatnak vissza. j­­ PWK­PT t­­ mne ! Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Kiadóhivatal (Részvénynyomda): Boltivköz 2. Telefon 27. l­uis«lt£l la A u w S.­­ Egyes szám ára 10 fillér. — Nyik­-tór sora 60 fillér. Tisza István gróf. Pécs, október 31. (K. sz.) Az országnak van immár kormányelnöke, a szabadelvű pártnak új vezére. Az a férfiú, aki ma Magyar­­országban az ügyek vezetését átvette, egyike a legérdekesebb politikai egyé­niségeknek. A neve egymagában prog­­rammot jelent. A liberalizmusnak, a czéltudatos politikának, az erélyes kor­mányzásnak, a gazdasági kérdéseknek programmját. Tisza István gróf 43-ik életévében aránylag fiatalon veszi át a kormányzást. És mégis teljesen kiforrott politikai karakter, akiért lehet rajongani, akit lehet elkeseredetten támadni, de akit semmibe venni nem lehet. Mint Magyarország 15 évig kormányzó mi­niszterelnökének fiát, megkísérelték őt ellenesei egy ideig olyképpen feltün­tetni, mint aki az atyja dicsőségének fényével akarja bevilágítani politikai pályájának ösvényeit. De mihamar le­tettek róla. Soha férfiúra a német her­­bertizmus szavát kevésbbé alkalmazni nem lehetett, mint épp Tisza István grófra. Kvalitásainak legnagyobb di­csérete, hogy neki sikerült elfeledtetni, hogy Tisza Kálmán fia. Őt önmagában és önmagáért kellett tekintetbe venni. Tisza István gróf sohasem tarto­zott az úgynevezett népszerű emberek közé. Sohasem dolgozott és politizált az utczának. És mindig volt bátorsága véleményét kimondani akkor is, amikor az a nagy tömeg felfogásával ellentét­ben állott. Mint önálló gondolkodású ember, mindig a saját feje szerint for­málta meg a véleményt, soha a tömeg­nek, az olcsó népszerűségnek enged­ményeket nem tett s innen magya­rázható, hogy a könnyen hevülő utczai politika majdnem minden kérdésben szemben találta magát Tisza Istvánnal. Az új kormányelnök egyike a mai magyar parlament legnagyobb művelt­ségű tagjainak. És szellemi kincstárát ma is még folyton gyarapítja. Kevés ember van ma a magyar parlamentben, aki ad hoc készülés nélkül minden szőnyegre kerülő kérdéshez hozzászólni képes lenne, de Tisza gróf e kevesek közé tartozik. Parlamenti szereplése so­rán pedig egyik beszédétől a másikig szinte szemmel látható volt, hogy ez a férfiú újólag ismét mennyit tanult. Műveltségének alaptónusa gazda­sági, tehát teljesen modern. Valósággal szerencse az országra, hogy e pillanat­ban olyan férfiú veszi át az ügyek vezetését, aki a gazdasági kérdések iránt a legfogékonyabb, azok jelentő­ségét közjogi tekintetekkel szemben háttérbe nem állítja. Nem megnyugtató tudat-e, hogy van valaki, akiben az ország gazdasági érdekei védelmezőre találnak, egy olyan korszakban, amidőn a kiegyezés, a vámtarifa, a külföldi szerződések kötése áll küszöbön s az ország mérhetetlen anyagi érdekei ke­rülnek szabályozásra? Az ország ügyeinek erélyes inté­zésétől szintén a legjobb, a legüdvö­­sebb eredményt várjuk. Végső ideje már, hogy az ország adminisztrác­ió­­jában érezzük a határozott, c­éltudatos, összetartó erőt. A legutóbbi idő zavaros napjaiban, mintha bizonyos túlozó, túl­ságosan széthúzó, az anarchia felé ten­dáló szellem kapott volna lábra az or­szágban. Ennek most mihamar vége lesz. De érezni fogja az erős vezetés hatását a képviselőház is. Tisza István gróf czéltudatos, határozott, őszinte és erős parlamentük­ volt egész életében. Mindig mindenki tudni fogja róla, hogy mit akar és ő is tudni fogja mindig: ki a barát, ki az ellenség! Halottak napján. Ha lelked’ húson átkarolja Egy túlvilági bús alak És szomorú körébe vonja: Menj ! keresd föl halottadat ! Mert magányodban ő keres fel A múltból változatlanul; Emléke hív intő kezekkel, Hogy ne hagyd koszorutlanul. Azért tisztán, magadba szállva Keresd föl elhunyt kedvesed; S hogy ne legyen a sírja árva : Gyújtsd fel fölötte mécsedet! Szived a megbékült alázat At fogja járni szeliden; Fölidézed a sirbazártat S megered könnyed csendesen ... S mig fölemel a könny, a bánat, Felold a tiszta kegyelet; Szép lassan elhagy szellem-árnyad És feloszlik a sir felett. Nikelszky Géza. A holtak között. — A­­Pécsi N­a­p­l­ó" e­r­e­d­e t­i tárczája. — Irta: Szabóné Karay Anna. Halottak napja van, egy nap az év­ben, a mely tán mindenkinek szomorú. A fényárban úszó temetőben van most ■­­ minden ember, talán csak én egyedül ülök­­ ; idehaza és égetem az apró gyertyácskákat­­ elhunyt kedveseim égi nyugalmáért. —­­ Künn zúgnak, búgnak a harangok, nyüzsgő s emberáradat tolong kopogva az utcza­ko-­i vezetőn és én összekulcsolt kézzel, el­fáradva az imádkozásban ábrándozva né­zem a fogyó viaszgyertyácskák lobogó sárga lángját, kavargó, szürke füstjét. És e lobogó lángok fényében, ka­vargó, szürke füstkeretben egyen kint meg­jelennek az én elvesztett kedveseim. Oly­­ tisztán látom őket. Édes anyám szenvedő, beteg arczát, jó apám ősz szakadtól öve­zett jóságos vonásait, hugocskám viruló, bájos alakját, kis bátyám szép szőke fejét, a­kit oly ifjan ragadott el a kegyetlen ha­­j­­át és végre egy piczinyke kis szárnyas­­ angyalt, égszínkék szemeit rám függesztve, apró karjait felém kitárva, imádott, édes kis leányomat. . . Itt vannak mind körülöttem, sorra ölelem, csókolom őket, óh nem hideg e­­ csók, óh nem fagyos ez ölelés, a halál­­ fagyát is felr­elegíti az igaz szeretet.. . ! Beszélnek hozzám, mint hajdan édesen,­­ leülnek mellém, megfogják kezemet s én oly boldog vagyok, hisz nem igaz, csak rémes álom volt, az csupán, hogy örökre elválasztott egymástól a halál . . . De meddig tart ez édes óra ? Egyet lobban a gyertyák lángja, megrebben a szürke tüstfelleg s a drága arczok szét­­foszlanak, az édes kép eloszlik . . . Elmen­tek mind, elhagytak engem ... De az én­­ lelkem velük repül, a szürke füstfelleg : szárnyain, a lobogó lángoktól űzve elmegy ; utánuk, abba a szomorú, csendes városba,­­ hol most fényes ünnepet ül — a kegyelet... ! Ott vagyok, ott, a csendes temetőn, hol , ezrével égnek a gyertyák s a késő ősz daczára virágillattól nehéz a levegő, de ott is egyedül, nincs körülöttem senki sem, halotti csend van a leveleiket vesz­tett fák között, csak a gyertyák lobognak s a koszorúk illatoznak. Lassan bolyongok az utakon, mig megtalálom azt az aranybetűs, fekete sir­követ, az ő kis házuk kapuját . . . Úgy fáj a szivem . . . Lehajtom a fejemet a hideg sírkőre és megsiratom őket, mintha csak most fektették volna őket örök álomra oda te . .. Oh mennyi, mennyi sok sir s mennyi Lapunk mai száma 16 oldalra terjed.

Next