Pécsi Napló, 1905. július (14. évfolyam, 148-173. szám)

1905-07-01 / 148. szám

XIV. évfolyam. S­zerkesztősép- Perczel-utcza 12. szám. Telefon 109. szám. / Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhiva­tl és éjjeli szerk.: Boltivköz 2. Telefon 27. ^ L Szombat, 1905. julius 1. 148. (4086) Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 flllér Az iskolák halottjai. Pécs, június 30. Jó szerencse, hogy a mi városunk már ré­­ren nem szolgált evvel a szomorú szenzáczióval. De az ország minden részéről érkeznek hír­adások, hogy itt is — ott is kisebb nagyobb deákok a vizsga elől való féltükben meg­szöktek, vagy öngyilkosokká lettek. Vannak ►»oly­anok, kik tehetségeik, vagy akaratuk hiányának tudatában bujdostak el, vagy ol­tották ki fiatal életüket, de nem csekély az a százalék sem, kik oly mélyen szívükre vették a fényes eredményt, hogy a bizony­talanságtól való félelem paroxizmusában egyenlő értékűnek tetszett nekik egy jeles — az élettel. Úgy, hogy lázban vergődő képzeletüknek csak két lehetőség kínálko­zott: élni avval, vagy meghalni annélkül. És ez így megy mindig fokozódó mér­tékben, évről évre. Az erőszakkal kettésza­kított élet által sújtott­­szülők keserűen jaj­­dulna­­ föl, mikor életük díszét kiterítve látjá­k átják pedig oly módon, hogy annak a szí­nje az a beteg képzelődés, mely erkölc­zottnak tüntette föl önmaga előtt - - ált u. .1 hiijótui GirjáV.­i,3 inaira a szarui ” szívnek görcsös kínjai, tudom tapasztalásból, hogy az ily csapás által sújtottak úgy álltak reményeik pusztulása előtt, mint akiknek legkedvesebbjét föltartóztathatlan járvány, borzasztó, de­­ki nem engesztelhető végzet fektette a ravatal deszkáira.­­ A társadalmi őrjöngés pedig tovatombolt a hullák fölött és a megaludt vérű sebajkak,­ az örökre elsápadt ifjúi homlokok nem indították magábaszállásra, eszmélkedésre a jeles-szomj fanatikus mámorát. A középiskola — mint egyetemes szervezet — pedig úgy állt ezen az élet csataterének szélein elhagyott fiatal apródjainak holttetemei fölött, mint Indiának a predesztináczió által sápadt egykedvűségbe merült népe a brahminok temetésén az elége­­**• tett hitvesek máglyái körül. Nem jutott eszébe vizsgálni, honnan von az a sok kétségbeesés, hogy nem a középiskolából indul-e ki annak eredete, hogy miként és miért hat a megrendült ifjús agyvelőre oly végzetesen, hogy mennyiben tápálja azt a társadalmi földgás? Pest, ha elismerjük is azt, hogy sok mindent most kell tanulni, hogy az egyén és azoknak összessége, a nemzet előretörhessen a művelt népek versenyében, nem kérünk a tudás elültetésének -egy oly módjából, mely évről-évre fiatalságunk, egy bizonyos száza­lékát öngyilkossá teszi. Nem kérünk belőle különösen azért, mert ha az összes tanuló ifjúság számát tekintve, erkély is ez a százalék, de maga a tény mutatója annak, hogy a nézetek mérges atmoszféráia kér ki a kutúra ezen kertjeiben, mely, hogy nem­­ jár nagyobb pusztítással, annak a megtáma­dott szervezetek erőssége az oka. Sok keserű szó tolakodik elmémbe, mert amit ezen a területen iskola és közön­ség részéről láttam — és volt alkalmam sokat látni — megdöbbentő is és megátal­kodott változatlanságában vért is forraló. — De, mert látom azt, miit siklott le a közön­ség mostani, barbárnak mondható fölfogásá­hoz a tudás mértékelésében, elnyomom az indulatot, melyet mindan okszerűtlenség oly könnyen föllázít. S mert használni akarok avval, hogy megmutatom, miként jött létre ez a mai állapot, úgy a középiskolában, mint a közönségben, szenvtelenül akarok tárgyalni a nagy tornászoéról, az egyesek és négyesek ábrái körül, arról, hogy hogyan nevelődött szívtelen nézőközönséggé a tár­sadalom, mely kegyetlenségében kezd már hasonlítani a római arénák népéhez, egy­kedvűen szemlélvén, mint bukik alá és szegi nyakát sok ifjú élet egy három vonalú né­gyesnek nevezett trapéz magasságából. Pedig a szédületes erőlködés ezen ábra kö­rül, maga az a körülmény, hogy eszükbe jutott az embereknek hieroglyfekkel ábrázolni a tudás mennyiségét, melyet egy-egy fiatal agy ma­­flába fogadni - '«a«- .V.;I&t.á !­­p. -. szánalmas, mily beteg és­­torz az az eljárás, mely az iskolákban tudásnak — mely nem merev képzetek beraktározása — mértéke­lése körül folyik és hogy ily körülmények közt mily nehéz a mérséklet ! És ha ez így van, mennyivel szánalmasabb, betegebbé, s torzabb és tűrhetetlenebb akkor a társada­lom fölfogása, mely ennek a mértékelési módnak bálványozása közben szánalmat nem ismerő ostorként suhogtatja ítéletét az isko­­ák nemzedéke fölött ! Vannak a távoli világrészek vad népei közt olyanok, kik fétiseket imádnak, vannak, kik különös alakulású köveket tesznek meg isteneikké, azoknak áldozatokat hoznak, vol­tak vakhitűségek, mik szüzeket vettettek bálványok izzó gyomrába , ami társadal­munknak is meg van ezen fétise, ezen izzó gyomru bálványa ! Alakja ez : 1. — neve egyes. Áldozatai: fiatal legények, hamvas arczú fiuk, a magyar nemzet jövőjének ki­dőlt katonái. Okulni, már okulhatott volna a magyar társadalom, ha erre hajlandóság lett volna benne. Mert hisz vakhitének már megérte gyümölcseit! Egymásután léptek a cselekvő élet színterére azok a sivár elméjű ideáltalan nemzedékek, kik egy beteg fölfogás átka alatt növekedve, betegek voltak vágyaikban, az élet tartalmának megítélésében; kik el­ferdült szempontokhoz szokott tekintettel oly sajnálatraméltóan szerencsétlenek lettek, hogy soha egy pillanatig sem látták , mi is való­jában az, ami őket a gondolkodás mikrokos­­mikus világában körül­veszi ; akikből tobor­­zódott és toborzódik a perverzitások örjön­­gőinek, a műveit csalók, a tanúit gazembe­rek, sikkasztók, erkölcskalózok, öngyilkosok óriási serege. De nálunk, kik az állandó alakulás, egy rövid időre sűrített nagy kifejlődés és idegzet­finomodás lázai közt élünk, ez a mai állapot szinte természetesen fejlődött. Az egész nemzetet egyszerre megragadta a mű­velődés vágya. A különböző, azelőtt cseké­lyebb tanultságú társadalmi osztályok roppant hullámokban vetődtek a középiskolába. A­mint az állam mindjobban kiépült, amint a közélet mindinkább kiszélesedett, talizmán­nak, üdvöskének tűnt föl a középiskola, mely által előretörni, a társadalmi rétegek cseréjé­ben fölszínre lehet jutni. Mikor így a közép­iskola ilyen jupiteri hatalmat nyert a közön­ség szemében, egész természetesen fogta el a társadalmat az istenekkel szemben való vak­ság. Hogy lehetne az Istenséget bírálni ! Hogy lehetne egyáltalán meglátni ! Az Isten­ség szemlélete elkábít. — Növekedett ez a föltétlen kritikanélküliség azáltal, hogy a közönséges, csak írni olvasni tudó szülők gyermekei is nagy tömegben kerültek a középiskola által okkupált emberanyagba. Ezen szülők fölött a kivonatozott pedagógia­iio£makérú Jaggots, a tanán tuc­óalant­­oly magas hegycsúcs volt, hogy ájtatos csodálatukban és egyszerű tudatlanságuk hó­dolatában szent félelemmel néztek még arra a könyvre, papírra, vagy tanrendre is, mely a középiskolához tartozott. Maga a középiskola pedig­­ Ennek a mos­tani alakja egy állandó fejlődés eredménye és pedagógiai elméletek megvalósítása. A fejlő­dés pedig, ha valamely közbe eső állomáson egyet csuklik és hamis vágányra tér, tudjuk mily sebesen és végzetesen siklik tova; az elmélet pedig, mennél inkább iparkodik a czélt tökéletesen elérni, annál inkább távolodik az­ élettől, lesz félszeg és veszedelmes. Aki egyszer kezdi magát a kis notesz, a kis czek­sza, az ábrázolva való osztályozásba be­lepri , az olyan, mint a hegyoldalra került golyó­: hamarosan legurul az augurok csa­patát­, hol minden czerimónia hideg forma, melyek hamarosan megölik a czerimóniákat elvisel lelkeket. Mindig voltak a középiskola tanári ka­rában, kik egyéniségük kiválósága által tul­­emelkedtek a lélekgyilkos saboonon. Tiszte­let és hála nekik az egész nemzet nevében ! De számuk csekélységénél fogva nem tud­ták meggátolni azt, hogy a középiskola ne holt, hideg koczkakövek alakjában raktá­rozza b­e a tudást az ifjúság agyába, mely nem fejleszti, de elszárítja az agyvelőt. A­­ közönség pedig föltétlen hódolattal volt ez iránt a nemzedékeket nyomorító módszer­ iránt. Nem verte föl a salaj ébre­dés akk­or sem, mikor az a sok fiatal halott járt föl k­isérteni megrögzött nézeteinek le­­rombolásaiba. Csak­ újabban keletkezik valami, egy

Next