Pécsi Napló, 1905. november (14. évfolyam, 252-277. szám)

1905-11-01 / 252. szám

Iu­erkolaszővég: Perczel-utol« 12. szám. Fel­ef­on 109. szám. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal és éjjeli »sark.: Boltívköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. T XIV. évfolyam. Szerda, 1905. november 1,1 / 252. (4190.) Előfizetési érák: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor­­ .,negyed évre 5 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes csám­éra 10 fillér. — Nyilt-tér sora (50 fillér Mai számunk 12 oldalra terjed.­ ­ — Humanizmus. Fécs, október 31. Ez azon fogalom, mely születését az erkölcsi sülyedésben, a korrupcióban leli, mely a bűnben fogantatott, azon bűnben, mely rendes körülmények között az emberi élvezetek koronája, mely előttünk kell, hogy szentség legyen, melynek gyakorlása a kellő időben és az emberi rendeltetés szabta és kivánta körülmények között kötelesség, kö­vetkezményeiben érdem, jutalmazni valói cselekmény, mely az állam fentartója, élete, maga az állam, mely előttünk akkor a leg­kedvesebb látomány, ha annak minden pol- t A jövő zenéje. Pécs, október 31. —y. Sok bajuk van a nagy hangú és bölcs politikusoknak Fejérváry Géza báró programmjával. Azt keresik benne, ami nincs és nem lehet; ami meg benne van, az nem jó, nem kell nekik. Nem mondjuk, hogy nincs hibája ennek a programmnak, van bizon elég, de mégis csak az a legnagyobb hibája, hogy a Fejérváry-kormány adta. A koalíciónak nem programm kell, hanem, hogy Fe­­jérváry távozzék s ne merjen senki kor­mányt vállalni. Vagy ők, vagy senki! Az ő program­juk nem terjeszti ugyan ki a polgárság alkotmányos jogait, az eladósodott kisbirtokosok földjét se te­hermentesíti, a tisztviselők nyomorúságá­val se törődik, a munkásosztályon se igyekszik segíteni, ingyenes népoktatást sem ígér, de legalább piros, fehér, zöld és minden izében magyar. S mert ez kell a magyarnak. „A magyarok istenére esküszünk, rabok tovább nem leszünk!“ És ha már gondoskodtunk róla, hogy külön saját magyar istenünk legyen, a­kire esküszünk, hogyan fogadhatnék el ennek a „schwartzgelb generálisának a császári programmját. Nem kell. Vissza neki! Ha még oly jó lenne is az or­szágra, nem kell, mert itt csak az le­het jó, amit a koalíció akar. Előrelátható, sőt biztosra vehető, hogy e prograrrum alapján többség mos­tanában nem létesül. Mindössze arra volt jó, hogy megjelölje mindama refor­mokat, amelyeket a 67-es alap keretén belül az uralkodó hozzájárulásával meg­valósíthat a nemzet, vagyis a most adott programm a jövő zenéje. A Fejérváry­­korm­ány föl fogja oszlattatni a házat s kiírják az uj választásokat. Ha a nem­zet többsége azt hiszi, hogy a koronás király akarata ellenére is érvényesülnie kell a nemzeti akaratnak, akkor megint az ellenzék kerül be nagy számmal s megint ott leszünk, ahol most vagyunk, mert hát a magyar, alkotmány szerint nincs törvény, mig azt azt király nem szentesítette; már pedig Ő Felsége a 67-es alapról le nem tér s az ellenzék­nek, ha még olyan erős többségre jut is, egyetlenegy törvényét sem szentesíti. A parlamenti kormányrendszer el­méletének legalaposabb ismerői egyene­sen megkövetelik, hogy monarchikus ál­lamokban a többség kormányra lépése előtt k­onstatáltassék és a kormányzat vállalása után annak egész ideje alatt éber szemmel vizsgáltassék, vájjon a többségi akarat és a királyi akarat közt a szükséges összhang csakugyan meg van-e? S ezt utóvégre természetesnek is kell találni. Mert aki azt állítja, hogy az állami akaraterőképződésnek egyetlen tényezője a képviselőházi többség, az megfeledkezik a parlamenti pártkormány­zat rendszerének két nevezetes alapigaz­ságáról. Az egyik a koronának törvény­­szentesítési joga; a másik az, hogy az alkotmányos egyensúly mindennél fon­tosabb érdekét a parlamenti kormány­­rendszer azzal éri el, hogy benne a pártok váltakozó uralma képviseli az egészséges élethez szükséges váltakozó áramlást; a korona ellenben a legfőbb állami érdekek szempontjából feltétlenül szükséges állandóságot biztosítja. A magyar nemzet vezérférfiai, ha jót akarnak, az uralkodóval való békés egyetértést kell keresniök,­m­ert csak a király és nemzet közötti összhang lehet áldást hozó az országra. Aki forradalmat akar, ám szítja a­ nemzeti ellenállás tü­­zét; de aki az o­rszág békés fejlődésé­ben látja hazaik jövő boldogságát, az ne feledje, hogy a király akarata, a ki­rály szentesítése nélkül, nem volt szivncs törvény Magyarországon Tagadhatatlan, hogy a magyar nyelvnek és általában a nemzeti jelleg­nek a­ katonai téren való érvényesülésé­vel már 1715. óta sűrűn foglalkoztak, különösen Mária Terézia idejében, ami­kor a derék és jó magyarok „Pro rege nostro“ latinul is tudtak lelkesedni, majd 1790-ben, azután Lipót és Ferenc királyok idejében és később állandóan. Mindig előtérben állott a kérdés, hogy a magyar tisztek alkalmaztassanak és a r­agyar nyelv érvényesüljön a magyar hadsereg körében. De az is tagadha­tatlan, hogy a magyar nemzet a maga követeléseit kellő eredménynyel érvénye­síteni soha se tudta. 1867-ben ott volt az alkalom s akkor se sikerült. Vájjon most sikerülne? Ő Felsége sokkal erőseb­ben ragaszkodik a kiegyezéshez, sem hogy ebből egy jottányit engedjen. Majd a­mikor elkövetkezik annak az ideje, hogy a trónörökös fejére teszik szent István ko­ronáját, akkor álljon elő a nemzet a mai jogos követeléseivel, akkor idején és helyén való lesz. Előhozakodni vele s követelősködni most sem ártott, de e miatt „nyomor és szenvedés“ közé­­dönteni az országot, bűn lenne. Azzal, ha a törvényes rendet helyre­állítjuk, nem követtünk el jogföl­adást. Adó és katona nélkül nem­ lehet meg az állam. Ezt az utolsó bocskoros is belátja, csak a nemzeti ellenállás vezérei nem akarják belátni, mert Ap­r­if...? Wiyi Jri&Tak Őfelségével -lovagias ügye val­. Nem is fogják beérni mindaddig, míg a törvényes rend helyreállításához vasmarokkal nem fognak. Ez a huza­vona semmit sem ér. A kormány az új választásokban bízik. Mi nem bízunk. Ismerjük a hangulatot, ismerjük az em­bereket. Adót nem fizetni, katonát nem adni, nagyon kellemes. A nagy­közönség szívesen marad meg e mellett akár Íté­letnapjáig is. A Fejérváry-programm ki­nek kell? A szegény embereknek, akiket hivatva van lábra állítani. A szegény embernek a szava nem sokat nyom a latba. Ezekre nem lehet számítani. A vagyonos osztály, a­mely hangadó és ar az országban, nem bolond, hogy a kis­­birtok tehermentesítését, a szegények föl­­segítését, az ingyenes­­ népoktatást, a progresszív adót elfogadja, hiszen ezzel maga alatt vágná a fát, mert ha az ál­lam kis kamatra ad pénzt, ki veszi igénybe a vagyonos osztály uzsorakamatos pénzét s ha a kis ember fölszabadul az adóteher alól, a vagyonos osztály nyakába nagyobb közterhet akasztanak. Az ilyen programm nem mágnásoknak való. Ez a Földnélküli Jánosok programmja, ezek pedig nem diktálnak Magyarországon. A szegény ember lehet szocialista, ugathat is, de itt csak az történhetik, a­mit a mágnások, az urak akarnak. Ezek pedig a választói jog kibővítését, az ingyenes népoktatást, progresszív adót soha se fogják akarni. Ne is áltassa magát senki se vele, hogy ez egyhamarosan valóra válik. A Fejérváry-kormány programmja igen szép, okos, demokratikus, de egyelőre megvalósíthatatlan. A­míg a mostani koalíció vezeti az ország közhangulatát, addig gondolni se lehet a programm megvalósítására. A magyar ember mindig a maga kárán szokott tanulni. Tartja a közmondás. Most is a magunk kárán kell előbb okul­nunk, akkor majd talán jó lesz a pro­gramm.

Next