Pécsi Napló, 1909. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-01 / 1. szám

1909. január 1. »Pécsi Napló“ 3 narancsot is nyernek, vagy valami drágább fajta cukrot. Van hely, hol fémből készült földgömböt nyerhetni a fönti téttel, továbbá a­uminium tintatartót, konyhaedényeket, stb. Persze nagy a veszitek száma is, de ezek legtöbbször kitartóak a játékban, valamit aztán mégis nyernek és elfelejtik az egy két frankot, mit elvesztettek. Mikor kora délután, már négy óra felé ellepte a sötétség a várost, igazán mese­szerűen hatnak az egymás hátán levő ki­világított, fényárban úszó bódék. Az utcákon ember ember hálán, mint hangyasereg ha-­­­d bódétól bódéhoz, megkísérli szerencséjét így két szóval, vagy jósoltat magának a villamos jósolóljével és ez szinte a végtelen­ségig tart. Órákon keresztül következnek egymás mellett a sátorok mindenféle fajtái. Amott már tizedik tétet veszit egy előkelő formájú uraság, kitartóan ugyanarra a két számra téve, emitt kis leányka már az első létet megnyeri és örömmel mutatja mamájá­nak a nyert csecsebecsét. Jókedvű, vidám kacaj mindenütt, örömmel fogatják meg magukat a szerencsi kísértésétől, hátha most, hátha ezután beválik. És e kedves mulatozás belenyúzik az éjszakába is, az üzletek mind nyitvák, mesés fényárban úsz­nak, egyes nagyobb cégek egész karácsony faszerben világítják ki ezines villanykörtékkel házukat. De nemcsak szabadban ünnepel a pá­nt­­, hanem rendez karácsonyi „bal parádé­­kat is, természetesen csupán jelmezeseket. Az e napon rendezett jelmezes bálokon a betlehemi rege alakjainak öltözékei a kö­telezők és milyen fénnyel, pompával állítják ki ezen ruhákat! Mikor aztán megjelennek a tömeg között, szinte oda képzeli magát az ember a betlehemi jászolhoz, hol a három királyok hódolnak meg a negyedik leg­nagyobbnak. E bálok szintén speciálisan párisiak és ezért nem akad fenn a Péter apostolnak öltözött medikus, ha a bábán valami szauronettet kell ölbe kapni egy kis forgóra, mert hát hiába szabály a szabály, nem volna a francia se francia, ki követné és igy hát elvegyült lesz más modernebb stílutu jelmez is a korbeliek között. És az­tán mikor vége volt a daloknak, a bellehe­misek is elvegyültek a bódék előtt állók közt. Itt valamelyik a három király­ok közül tett szegényes egy szous tétet, hogy hátha nyír valami csokoládét, ott hi­ony Mária Magdolna nem átallja a szerencse kísértésé­ből kitenni magát. Ds im, ott van maga Kriez­us urunk is és lelkesen biztatja a né­pet, hogy nem a világ az a pár frank, amit élezi rep­esejátékoz­unk. Sióval igazán kor nélküli időben va­gyunk, vajgy amikor egybefolyik a minden idők méhéből kitárt idők humora, szelleme­sen csipős jókedve. De a me­lékutcáknak is meg­van a maga karácsonyi poezise. A boulevérokba való beletorkolásánál gyertya, vagy acetilén világítás mellett énekli valami népénekéé, vagy nő az aktuális slágereket gitár, hegedű kiséret mellett, körülvéve százakra menő embertömegtől, kik itt megvéve egykét souak­ a dalt, vele éneklik az előadóval. Itt valami elzüllött asszony énekel rekedtes hangon, kitérve a zenészek egyhangú játé­kától, ott már fonográfon adják elő a Ninon legújabb kabaréslágerét, de mindenütt poeti­kus, kedves dolog, mikor a rohanó tömeg megáll félórára is, hogy megtanuljon egy egy új kis nótát. Persze az énekesek engedély nélkül „árulnak“, de az se baj ilyenkor. Ha megásja valami rendőr, hát figyelmezteti, hogy rakják le máshol a sátorfájukat, míg ott észre veszik a rendnek más egyébbel elfoglalt őrei. Ők különben igen nagy szám­ban lepik el e napokon az utakat. Minden sarkon hat-hét rendőr ügyel, hogy valami erőszakos tulajdonoséra ne történjék, egyéb­ként tehet mindenki, amit akar. Ordíthat, felülhet a padok támaszára, csoportosulhat buszs­iámra is, minden szabad és máskor is, pláne mostan. Láthatók még a boulevardon is helyhez nem kötött attrakciók. Itt a pi­xce állva hadonász valami csavargó forma, pikáns képeket és verseket ajánlva körülötte összegyűlt és mindenkor kiváncsi tömegnek. A szája valóságos automata kitartásával jár, hókuszpókuszokat rajzol az aszfaltra, hogy a figyelmet még jobban felkeltse. És mikor legjobban benne van a szónoklásban, oda súgja valaki neki „le police”, mire úgy el­párolog egyszerre, hogy nyomára sem lehetne bukkani. No mert az erkölcstelen cikkeket és tulajdonosait bizony még a párisi rend­őrség is elkobozta a nyilvánosság jogától. Ott valami misztikus dolgot mutogat­nak. Két papírbaba táncol a földön, alig két három centiméter nagyok és máris a macsicsot, a kék vakot és egyéb idősebb személyeknek való táncokat lejtenek maguk­tól. És az ilyenekben nagy gyönyörűsége telik a párisinak, ki még akkor is érdek­lődve áll meg, ha egy nehéz terhet vonó gebe felmondja a szolgálatot sokat követelő gazdájának. Minden ilyen alkalomkor megáll érdeklődve, megbeszélik az „esetet“, akár a legkisebb hazai mezővárosokban teszik. Da itt persze nem egyedüli erényük, de igenis tápláló, örökké életerős naivitás ez, melynek birtokában lévén nem esik oly hamar két­ségbe balsikerű dolgokon és megtartja benne a más dolga iránt is az érdeklődést. Ezért marad örökké ifjú nemzet a francia, bár­mennyin is ment már keresztül, bármennyi baj és betegség tizedeli meg. Megmaradt gyermeki naivitása, minden iránt való érdek­lődése is a komoly, nagyszabású kvalitásai mellett. Karácsony éjjelén tizenkét órakor be kellett zárulniuk a bódéknak, elérkezett a szent pillanat, évfordulója annak az éjjelnek, melyen az emberiség sanyargatott sárnak mutatott utat és irányt a betlehemi csillag a boldogabb jövendő felé. E pillanattól fogva csendnek, áhitatos nyugalomnak kell min­­denütt honolnia ! A Legnng­óbb eljövetelét legméltóbban kell fogadnunk. Még egy utol­sót pereg a játékkorong és szent karácsony éjjelét felemelő csendben, komolysággal éjje­lezi a párisi­t­eresz­t­ül. Él­­­ek a kabarék is, legfeljebb valami éjjeli nníjftonból hullik ki fátyolos hangú zene, meg még fátyolosabb női éneklés utolsó akkordja. Aztán ellep mindent az ünneplő mély csend. De a kis gyermekek is megkapják a maguk karácsonyi ajándékát. A Szajna partja mindkét oldala tele a legkisebbtől a legna­­gyobbik karácsonyfákkal és a nagy tömegek bizonyítja, hogy sok kis gyereknek jut a fehér szakálm bácsi látogatóiból eredő örö­mekből. És a kis betyárok bizony kaláns módon lesznek kiszolgálva, mert ők váloga­tósak ám Nem elégszenek meg holmi festett képeskönyvekkel, falalapra a kuty­aimitác­ó­­val, vagy katonaruháva­l puskával site,­­ ők sokkal komolyabb dolgokkal akarják magu­kat megajándékoztatni. És a játékgyárosok jól tudják ezt. Minden évben valami új, valami különösen érdekes attrakcióval lepik meg a jövő generációt. Idén a repülőgépek minden faja lepte el az üzleteket és a játá­kot bódékat. Wright, Z­ppelin, Farman stb. aeronauta konstrukcióit árulták kicsinyben, de mégis élethűen és szintén szerkezettel. Lelógó vékony zsinegre voltak erősítve és a vízszintes irányban működő csavar mechanice mozgásba jött, mi­által köralakú utat „röpült“ be a kis aeroplán. Mindenféle árban voltak kaphatók és vették is tömegszámban a jó fiúcskák kedves papái. A lányoknak eredeti japán babákkal kedveskedtek az anyukák, japán buf­orácskák­kal, ernyőkkel stb. és így mindenki­ elég­detten zárhatta le azt az esz­tendőt is, hogy még­sem olyan szomorú mindenkor idelenn. Önmaguknak kicsit többet is megenged­tek e napon és a gyermekeiknek se szolgál­tak az alábbi szellemes kitétellel a papák, mikor azok karácsonyi ajándékot kértek, hogy idén nem vehetnek semmit, mert ezúttal a hó végére esett karácsony, majd jövőre ! Mégis csak létezik szeretet az istentagadó, világfelforgatónak nevezett Franciaországban. Pária, 1908 december végén. Lenkei Jenő: Bárkor volt a leghidegebb tél? Pépa, december 81. Királyi Mátyás nagy neve őrzi a ha­gyományt a legnagyobb télről, melyről tör­téneti adataink vannak. Mert kétségkívül hatalmas jégpáncél lehetett az ott az öreg Duna hátán, mely Szilágyi Mihály uram emberei — egy egész fegyveres had — alatt nem roppant meg. Ma már a Dunának sin­csenek meg többé a régi virtusai, a legelső D­­úszkáló csoport elég arra, hogy beszikj le a derekát, még olyan tisztességes fogvapogtató időjárás mellett is, mint az idén. Vagy hogy tán nincsenek is már olyan kemény teleink, mint a­hogy nincsenek már olyan kemény embereink sem? Ez épen alig hihető. De annyi bizo­nyos, hogy e században alig találhatnék példáját akkora hideg télnek, a milyen pél­dául az 1776 iki volt, melyről néhány egy­korú tudósítás fekszik előttünk. Az 1848/49., mely Bem honvédjeire volt olyan emléke­zetes, az 1812 ki, mely Napoleon „grande armée“ jét tizedelte meg, aligha volnának ehez foghatók és semmiesetre sem voltak oly általánosak. Milyen csodálatos térkép volna az, ha valaki élénkbe tudná rajzolni Európa egész geográfiáját, amint északtól délig egyetlen jégtömeget képez, melyen az élet minden jele kihal egy rettenetes tél dermesztő hi­dege alatt. És ilyen volt az 1776 iki, talán a legborzasztóbb, melyről a krónikák szól­nak. Nieportnál a jég majdnem 8 láb vas­tag volt a part mellett, a tenger óriási jég­sziklákat sodort el mértföldekre. A Szajna torkolata teljesen be volt fagyva, mintha va­lahová a Bilti tenger vidékére került volna, és úgy a Loire is jéggel volt fedve, vala­mint a Rhone és Saone is. Pesten a Dunán gyalog jártak át január kezdetétől február 14 ig , a folyó csak március végén vált újra hajózhatóvá. Da még a Tiberis is be volt fagyva, mire egy század óta nem volt példa, a svájci tavak oly kemény szekérutat szolgáltattak, hogy lovon, kocsin, sőt terhes szekerekkel is át lehetett járni rajtuk. Emberemlékezet óta először történt az is, hogy a tenger Trieszt­nél befagyott. 1709 óta ez volt az első eset, hogy a zeelandi szigeteket elválasztó tenger­­szoros járhatóvá lett. Flessingennél korcso­lyáztak a tengeren, a­meddig csak be lehetett látni. Middlebourgnál február 2 án a város előtt folyó vízre négy lovas kocsi hajtott fel, benne ülő hat személylyel. Rotterdamban vígan szánkáztak a Meuse folyón s egész téli mulatságokat rendeztek ott. Antwerpennél január 2- án megállt a jég, 30 án gyalog jártak át, sátrakat emeltek, sőt egy tehéncsordát is áthajtottak rajta. A jég hita nyüzsgött a kiváncsi sétálókból, korc­olyázóktól s 81 én a bognárok nagy hordót építettek rajta ■ még a dongák haji­­tására szolgáló tüzet is ott rakták m­g. A Zu­der tavon­­ csak 1740 ben és 1763 ben áttak annyi jeget, hogy Overyssel és Frisa közt megnyílt a közlekedés s itt ott szánok jártak. Piacra vitt tojások megrepedtek és viasszá fagytak a hidegtől. Jól öltözött sze­mélyeknek kezeik, álluk, orruk, lábaik fagy­tak le. Harlingenben január 27 én két egyén teljes ájulásba esett a hidegtől s csak néha zen tért magához. Hollandban egy korcso­lyázónak kezei, lábai lefagytak s kevésbe mult, hogy bele nem halt, mert betérve egy fogadóba, ott majdnem elaludt e kezeit hideg viz helyett langyosba merítette. Németország­ban Landauban hat katona fagyott meg. Lippében és Magyarországon is sokan fagy­tak meg útközben. Montmoreterben a fagy behatott a pincékbe és csonttá­­keményítette az ott levő gyümölcsöket és más élelmi­szereket. Ugyanazt tapasztalták Triesztben. Hollandban a pincékben fölhalmozott "vörös, fehér és rajnai borok fagytak meg, sőt több helyen a sütött szoba szomszédságában szek­rényben tartott borok is. Amsterdamban egy bőr kereskedő cég összes palackokba húzott

Next