Pécsi Napló, 1909. október (18. évfolyam, 223-248. szám)

1909-10-01 / 223. szám

recsi XVIII. évfolyam*K­­ .fentek, 1901) október I. 223 (4983). PÉCSI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy­ Mihály­ u. 10. Kéziratok nem adatnak vissza,­­ telefon 109. sz. — Kiadóhivatali telefon 87. o. szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor. Negyedévre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyílt­ tér sora 60 fillér. Hol a békeszerző ? !Pécs, szeptember 30. Tud a véletlen olykor nagyon érthető jelekkel beszélni. Fájdalmas, mint esemény és fájdalmas, mint szimbólum, hogy épen most halt meg Thaly Kálmán, az a rajongó, poéta­­lelkű, érzéseiben kuruc, cselekedetei­ben higgadtan bölcs férfiú, aki hetven esztendőre nyúlt emberi életében és félszázados nyilvános szereplésében két gyönyörű példával szolgált nemze­tének. Mi ez a két gyönyörű példa? Az egyik az, hogy az igazi, mély és soha ki nem hűlő rajongás egy ideál iránt meghozza a valósulást, mint ahogy Thaly Kálmán sem hiába ra­jongott és álmodott egy életen át az ő nagy fejedelmének hazajöveteléről, nagyságos Rákóczi urunk hamvainak behozataláról. A másik ragyogó példa pedig az, hogy nincs az a forró, in­dulatos, pattanásig feszült atmoszféra, melyben egy szívből fakadt, meleg és okos szó békét ne tudna teremteni, mint ahogy Thaly Kálmán öt eszten­dővel ezelőtt egy lelkes szóval el tudta oltani a legvadabb parlamenti tüzet. Az a nevezetes érem, melyet akkor a parlament összes pártjai, a megbékélt ellenfelek, vezettek Thaly Kálmánnak megtisztelésül: koszorút és babért jelentett a «harcok írójának — a béke szerzőjének.» Elköltözött, mikor mindkét példa­adását égő betűkkel kellene fölírni a magyar politika égboltjára, hogy ol­vassa és remélni tudjon a nemzet minden munkás vezetője. Íme, glédába állnak a nemzet ösz­­szes ellenségei, hogy megöljék azokat az álmokat, azokat a rajongásokat, melyekből a magyarság századok óta táplálkozik. Függetlenségének rajon­gója ez a nemzet és ebben a rajon­gásában megpróbálkozott már a harc, meg a békés rábeszélés fegyvereivel. Hiába. Mikor harcolt, letörték, mikor kapacitál, gőgösen elutasítják. A nem­zet legjobbjai járultak és járulnak a király elé, föltárják ennek a rajongó magyarságnak egész lelkét, becsületes magyar lelkük és a trónhoz való hű­ségük frigye szerint olyan tanácsokkal szolgálnak, hogy egymásra találhasson és egymással is maradhasson a nem­zet és uralkodója, de közvetítő szavuk elhal a pusztában és Ausztria gőgjé­ben eltelve azt képzeli, hogy egy­­szers mindenkorra leszámolhat a ma­­gyar nemzet függetlenségi rajongá­sával. Mintha meg lehetne ölni álmokat! Mintha el lehetne gázolni rajongáso­kat! Thaly Kálmán csak egy ember volt és amiről álmodott, amiért ra­jongott, még tíz esztendővel ezelőtt is olybá tetszhetett mindenkinek, hogy örökké csak álom és rajongás fog ma­radni. Aztán fordult egyet a világ s amit a rajongó aggastyán egy törhetetlen lélek energiájával óhajtott: máról-hol- s napra szinte játszi könnyűséggel való­sult meg. Hát még amiért egy egész nemzet rajong. Nincs az a gőgös aka­rat, nincs az a hatalmi elbizakodott­ság, mely egy nemzet ősi rajongását elfojthatná. És a Thaly Kálmán pél­daadásából megtanulhatja a nemzet, de megtanulhatják a nemzet ellensé­gei is, hogy a nagy rajongásokban olyan halhatatlan energia van, mely előbb, vagy utóbb célhoz viszi a nemzetet. Kinevethetik, kigúnyolhatják, le is saj­nálhatják a rajongó nemzetet, de ha ez függetlenségéért rajong, független is lesz. A jelenlegi pillanatnyi béke, melyet csak a vezérek bölcsesége és higgadt­sága tudott az újabb bécsi tárgyalások idejére biztosítani, nem téveszthet meg senkit. Ez a csönd a nagy viharok fé­­j­lelmes bevezetője. A lelkekben már fegyverek csörgése, mikor az­ ajkak még némán szorulnak össze. Érzi és tudja mindenki, hogy a harc kitörése csak percek, vagy napok kérdése és ettől a harctól egyaránt volna oka­t tartani az uralkodónak is, a nemzet­nek is. Vájjon fog-e akadni az ismétlődő történelmi pillanatnak olyan ihletett és szerencsés hőse, amilyen egyszer Thaly Kálmán tudott lenni? Vájjon megtaláltatja-e a gondviselés a nem­zet vezéreivel azokat a szerencsés és győzedelmes szavakat, a Thaly Kál­mán egykori szavainak rokonait, melyek úgy tudják a tizenkettedik órában el­hárítani a legnagyobb veszedelmet, mint ahogy elhárították egykor Thaly Kálmán szavai? Várjon nyújthat-e a nemzet valakinek olyan babért és koszorút, mint nyújtotta a «har­cok írójának, béke szerzőjének» ? A nemzetnek vannak vezérei, akikben szive szerint bízik. Ezek a férfiak ha­zafias szivükre hallgatva, harcba vitték a nemzetet, mikor más út nem mu­tatkozott és békére vezették, mikor azt szégyen és megalázás nélkül te­hették. Harcban erősek, békében meg­fontoltak voltak. Indulhat utánuk a nemzet és indulhatna utánuk a ko­rona is. És mégis megtelt a levegő forrósággal, izgalommal. De azért még nincs vége minden reménynek. A korona még nem égette föl a hidakat. A nemzet legjobb ve­zérei ott fognak állani megint a király előtt. És talán megihleti őket az a rajongás, mely egykoron hőssé avatta a szegény Thaly Kálmánt, azt a példás embert, aki már nem volt ott a keddi ülésen.­­ Kik kapnak még királyi meg­hívót ? Beavatott politikusok alig mernek abban bizakodni, hogy Kossuth Ferencnek szombatra várható királyi kihallgatása meg­hozza a várva várt végleges megoldást és valószínűnek tartják, hogy a közel­jövőben Andrássy Gyula gróf belügyminiszter és utána Tisza István gróf nyernek meghívást a király elé, akiket arra fog fölkérni, tegye­nek kísérletet, hogy újból erős 67-es alapon álló pártot szervezzenek. Andrássy Gyula gróf hír szerint azért vonult most vissza több napra, hogy kihallgatása előtt nem kormányzási, hanem szervezési munkaprog­­rammot dolgozzon ki. Nehezen ellenőrizhe­tők a mostanában felröppenő hírek, de a két ifjúkori barát, majd ellenfél, akiket most pedig a szükség parancsoló szava ho­zott ismét egymáshoz közelebb, bizonyos, hogy szívesen maradnának a háttérben, tar­talékos sorban, de jobb hazafiak, semhogy a mai nehéz helyzetben kizárólag egyéni hajlamaikra volnának tekintettel. Mint poli­tikai érdekesség minden­esetre figyelemre méltó, hogy most a bécsi köröknek figyel­me feléjük fordul, de bizonyosra vehető, hogy Bécsben minden körülmények között a nemzet jogos követelményeinek álláspont­jára fognak helyezkedni. A műkedvelő fényképészet. írta Techlár Ernő.­ ­ Pécs, szeptember 30 Az emberiségnek életfeladata, éltető eleme és ösztöne a haladás. A természet a szellemekbe a folytonos tökéletes­ülés, a nyughatatlan előretörekvés vágyát oltotta, hogy a föld ura pihenés nél­kül haladjon előre a felvilágosodás ösvé­nyén. E vágy alakíttatá meg őseinkkel a társadalmat, e csodálatos gépezetet, mely­nek minden részecskéje egy-egy rugója, eszköze és ellenállhatatlan fegyvere az örö­kös haladásnak, melynek jegyében született a fényképészet is. Kevés hijján száz esztendeje, hogy Daguerre rájött a fényképezés elemi titkára, de hazánkba csak mintegy hatvan esztendő­vel ezelőtt vonult be az első, természetesen kezdetleges fényképező­gép. A folytonosan előrehaladó tudomány jegyében született

Next