Pécsi Napló, 1909. december (18. évfolyam, 275-299. szám)
1909-12-01 / 275. szám
tost m.OGYBSZSZ 2 00 9. T E C ZE M B 6 ft. XVIII. évfolyam. Szerda, 1909 december 1. ^ 275 (5035). Szarkösztönég és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály-u 10 I Felelős szerkesztő I Előfizetési árak: Egész évre 24 korona Félévre 12 kér. Kéziratok nem ,hintünk vissza. E j Negyedévre 6 korona Egy bóra 2 korona. Szerkesztőségi telefon 10fisz Kiadóhivatali telefon 27. sz . LENKEI LAJOS. Egyes szám ára 10 fillér. — Nvolt-tér sora 60 fillér. Idegenek imádása. Irta: Serédi Jenő dr. Pécs, november 30. A magyar vendégszeretet világszerte ismeretes. Valósággal legendák szólnak róla. De még ezekben sincs túlzás. Mi, szép Magyarország fiai és leányai valóban legendaszerűen szeretjük vendégeinket, ősi erény ez, melyben más népek velünk nem versenyezhetnek. Köszönetet érte nem várunk, ez egy olyan nemzeti tulajdonság, mely vérünkké vált. Nem is büszkélkedünk vele, mert hisz azt valljuk, hogy vendégeinket szeretni nem érdem, de kötelesség. És ennélfogva — ha vendégről van szó — nem firtatjuk, hogy a szeretetet megérdemli-e. Sokszor visszaéltek már ez ősi erényünkkel, de mi ezzel nem törődünk, megyünk a magunk utján s szivünkből ezt a szép érzést nem tudja kiirtani senki és semmi sem. Talán a hagyományos ősi magyar vendégszeretet mellékhajtása az a tulajdonságunk, hogy túlságos jóindulattal viseltetünk az idegenek iránt akkor is, ha azok nem vendégeink. Ha ez az érzés abban nyilvánul, hogy megbecsüljük a tőlünk távol eső népek és országok helyes szokásait, igyekezünk megismerkedni követésre méltó tetteikkel s ha arra törekszünk, hogy javunkra hasznosítsuk ipari, kereskedelmi és kulturális vívmányaikat, ennek hatása csak hasznos és áldásos lehet. Szükséges és kívánatos is, hogy sokoldalúságra törekedjünk. Az általános műveltség megkívánja, hogy ne zárkózzunk el a külföldtől, ismerjük és tanuljuk meg nyelvét, becsüljük és értékesítsük azt, ami arra méltó. De mikor ezt hangoztatjuk, mikor azt mondjuk, hogy adjuk meg mindenkinek és mindennek nemzeti és faji különbség nélkül az őt illető figyelmet és elismerést, ne feledkezzünk meg magukról, a mieinkről. Ne szeressük annyira a külföldieket, hogy ez a mieink rovására essék. Ne imádjuk annyira az idegeneket, hogy ne érvényesülhessen a magyar. Legyünk soviniszták, hogy lássák meg a távoli idegenek is, ami nálunk meglátásra méltó. Ne mondja senki, hogy ezt felesleges hangoztatni. Aki figyelemmel kíséri az eseményeket, lehetetlen, hogy észre ne vegye azt a bántó jelenséget, mely a saját hazánkbeliek ignorálásában s az idegenek túlságos imádásában nyilvánul. Hiszen tudjuk, hogy ipari, közgazdasági és kulturális téren sokat kell még dolgoznunk, hogy a nálunk fejlettebb országok népével versenyezhessünk, de nem állunk olyan alacsony nívón, hogy szégyenkeznünk kellene. És semmikép sem szolgáltunk rá arra, hogy önmagunk romboljuk le s önmagunk semmisítsük meg azokat a számottevő eredményeket, melyeket minden téren felmutathatunk. És mégis mit mutat a mindennapi tapasztalat? Azt, hogy például a magyar iparosnak idegen címzés alatt kell forgalomba hozni a munkáját, ha itthon boldogulni akar. Sok esetben ezt kell tennie más hivatásbelinek is. Iparos, kereskedő, diplomás ember, író, hasonlíthatatlanul könnyebben érvényesít idegenben, mint itthon. Mert a magunkéban nem bízunk, a mieinket nem becsüljük meg. A külföldről özönével szállítják hozzánk a silány iparcikkeket, a könyvpiac termékeit s a magyar közönség a legselejtesebbet is készséggel megveszi csupán azért, mert idegen. Hangversenytermeinkben, színházainkban idegenek munkáit becézik. Éppen e lapok hasábjain mutatott rá utóbb — igen helyesen — egy műbiláló arra az anomáliára, hogy hazai művészeink idegen nyelvű énekdarabokat, idegen zeneszámokat adnak elő, noha — hála Istennek — vannak már zeneszerzőink, akiknek magyar munkáival sokkal közvetlenebb hatást lehet érni. De mi szemet hunyunk az ismert tény előtt, hogy a magyar iparcikkeket külföldön is keresik, hogy a magyar írót, zeneszerzőt most már külföldön is megbecsülik s szellemi termékeiket készséges elismeréssel honorálják s szívesen fogadják. Mi inkább az idegenek mellé állunk. Mire való ez a túlságos idegenimádás, a mieink rovására ? Furcsa jelenség, de való igaz, hogy sokan, nehogy műveletleneknek látszassanak, nem merik bevallani, hogy ez vagy amaz idegen termék nem tetszik. Ha az máshonnan jön, annak jónak, szépnek és értékesnek kell lenni, ha minden érzésünk tiltakozik is ilyen meghatározás ellen. Hiába, ez már sajátságos, hazai szokás. Énekelünk franciát, vagy angolul, noha hallgatóságunk jelentékeny része egy szót sem ért belőle megtapsoljuk s terjesztjük azt az idegen zenét is, mely nem szép s megvesszük azt az idegen iparcikket, mely értéktelen, dicsőítünk és imádunk mindent, ami idegenből jön. És a mieink tespednek, tengődnak, elpusztulnak. Miért nem tud a magyar érvényesülni a legtöbb téren? Azért, mert a saját édes szülőanyja, rokonsága, a saját népe nem engedi. Régi magyar átok, hogy önmagunkat ütjük, marjuk, kicsinyeljük, gyilkoljuk. S csak akkor ébredünk egy kis öntudatra, ha jönnek az idegenek s ők mutatnak rá, hogy itt is, ott is számot teszünk, hogy ez is, az is a mi kincsünk. Sok félreértést oszlathatnánk el, a mainál sokkal több eredményt mutathatnánk fel minden téren, ha megbecsülnénk itthon mindazt, ami arra érdemes. És alkamat, módot nyújtanánk arra, hogy megfelelő buzdítással és támogatással az arra érdemes erők itthon is érvényesülhessenek. Becsüljük meg és értékesítsük a közművelődés s az általános haladás külföldi vívmányait, de ne főképp az idegenem imádásában merüljön ki a haladás s az általános műveltség iránti törekvésünk. Adjuk meg a magyarnak azt, ami a magyaré, hogy magyarok maradhassunk. Mai számunk 10 p 1 falra terjed. A csetneki csipke, mint keresetforrás. Pécs, november 10. A műveltséggel együtt fejlődik az Ízlés, az Ízléssel együtt a megkülönböztetett szépnek a szeretete. Tündérujjak varázslatos produktuma a szép, művészi horgolás, párját alig leljük abban, amit a női kéz alkotni tud. Hogy virágában van most ismét a csetneki csipke, szóba hozzuk újból e lapban, mert nőket érdeklő dolog, úgy is, mint legnemesebb luxus, úgy is, mint munka , vagy kenyérkereseti forrás. Jól tudjuk, milyen szép az úgynevezett csetneki csipke. Ez horgolt munka és a Szontagh nővérek érdeme, hogy már ismez sok megrendelés érkezik Amerikából és sok külföldi városból számukra. Sőt arról van szó, hogy oly sok megrendelés érkezik már mindenünnen — a világ minden tájáról — hogy nem győzik a sok megrendelés teljesítését s újabb és újabb munkaerőről kell gondoskodniok, a felhalmozódó megrendelés kivitelére. Tudjuk azt is, hogy Szontagh Erzsébet és Aranka — e két lelkes honleány — az ország különböző városaiban tanfolyamokat tartottak, ahol bárki megtanulhatta a eset neki csipke készítését, akár kenyérkereseti célból óhajtotta, akár kedvtelésből. Az előbbieket ellátják túlontúl pénzt hozó munk