Pécsi Napló, 1910. április (19. évfolyam, 74-99. szám)

1910-04-01 / 74. szám

, gcst Km.06YEszs6a XIX. éWolfraA.O.A ru-1 IX. éTfol^É.O A RI -*» Péntek, f»«0 április L — 24 (5133). PÉCSI NAPLÓ &Msxkee­ttocg és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály­ u. 10. Késiratok nem adatnak vissza telefon 109 na. — Kiadóhivatali telefon 27. sz. Felelős szerkeszti: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona Félévre 12 kor. Negyed évre 6 korona Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 80 fillér. Történelmi hasonlóságok. irta : Várady Zsigmond dr. nagyváradi ügyvéd. Nagyvárad, március 31. «Minden ország két eszköz által igaz­­gattatik és tartalik fent, nevezetesen törvé­nyek és fegyverek által­. Ezt nem az én csekélységem mondja a jelen helyen önök­nek, ezt Magyarországnak a tolnai ország­gyűlésen összegyűlt nemesi rendei mondot­ták az akkori országnak és nemzetnek és mondják évszázadokon keresztül minden időkre a magyaroknak azóta, hogy 1518-ban ezt megállapították. Miért mondották ezt? Azért, mert ak­kor is kénytelenek voltak gondolkodóba esni a jó hazafiak ama kérdés felett, mi módon lehetséges a nemzetet a szerencsét­len és sivár jelenből egy rózsaszínű és biz­tató jövőbe vezetni. Hazafi, polgár és tudós egyformán kutatja hosszú idők óta ama szabályokat, amelyek szerint nemzetek fej­lődése és hanyatlása végbemenni szokott, bölcselet és társadalomtudomány hosszú fejtegetéseket és végtelen elméleteket állítt fel és folyton új elméletekkel gyarapítja az eddigieket. Elmondja, hogy nemzetek fejlő­dése akkor biztos, amikor a nemzetek vér­keringésében nincsenek benne kóros csirák. Megállapítják, hogy a nemzetek fejlődése ama szabályok szerint szokott végbemenni, mint az egyes emberé. És éppen úgy mint az egyes ember a kórcsirákat az ú. n. fa­­gocitákkal igyekszik kiküszöbölni, a nemzet is akkor gyógyul ki betegségéből, ha a tes­tében haló kórcsirákat kipusztítja. Csak­hogy az ilyen megállapítással kevésre megy a tudomány, mert ezzel még mindig nem kapjuk meg azt az irányítást, mi módon kell tehát a nemzet testében az egészséges anyagot úgy szaporítani és működésben tartani, hogy azok a kóros sejteket a nem­zeti létezésnek kártékony kinövéseit elpusz­títhassák.* Es ime, amit a legmodernebb társa­dalomtudomány nem tudott megállapítani, azt 1518-ban ez egy mondattal: »Minden osztály kétféle eszközzel izgattatik és tar­­tatik fenn ... törvények és fegyverek által», megállapították eleink a magyar nemesi rendek 1518-ban, a tolnai gyűlésén. Akkor ezt azért mondták ki, mert 1514 ben mészá­rolták le a szerencsétlen sorsuk miatt fel­lázadt jobbágyokat és vezérüket, Dózsa Györgyöt. És midőn az elnyomók a nép millióival igy végeztek, vagy legalább is gondolták, hogy véglegesen végeztek, akkor 516 ban Szapolyai János vezérlete alatt a Rákosra összehívott pártok pártot ütöttek és már ez országgyűlésre mintegy három­ezeren — felfegyverkezve jelentek meg. A király, — akit szintén meghívtak — azt szente, hogy nem megy Rákosra a fegyeres gyűlésre, hanem felhívta a rendeket Budára fegyverek nélkül. Erre az országgyűlési ren­dek engedelmesség helyett megostromolták a királyi várat, Budát és csak oly módon volt ez a sajátos országgyűlés befejezhető, hogy az akkori királyi felség Tömöri Pál uramnak azt a tanácsot és rendeletet adta, hogy az ő saját országgyűlése tagjai felé irányítsa a budai ágyukat és fegyereket.­­ Ugyanekkor volt ez, mikor Magyaror­szág kül- és belviszonyai a legkétségbeej­­tőbbek voltak, a török a végeken pusztí­totta a magyart, de a belföldön a magya­rok jobbjai pusztították a magyarokat, a nép szegény és rongyos volt és a koldusok közé lehetett sorolni azt a szegény királyt is, kinek nem lehetett módjában egy fogásnál többet tétetni ebédnél az asz­talára. A királyi udvar oly nagy szegénységre jutott, hogy a csajkások testülete is fel­mondta a szolgálatot és zászlójukat a ki­rályi palota előtt álló fákhoz kötvén, csa­ládjukkal leeveztek a Dunára, megüzenvén: nincs módjukban többé király őfel­ségét szolgálni, mert nincs módjuk­ban többé koplalni. Ezt a rettentő helyzetet fokozta a rákosi országgyűlésnek fegyveres erőszakkal a király ellen felláza­dása és ágyúval szétlövetése. Ez az állapot azonban végre is felrázta közönyükből a hazafiak java részét és midőn két évvel később a király Tolnára az országgyűlést újból összehívta, a­ nerfeet jobb hazafiul ér­zése felül kerekedett, hogy Szapolyai uram a közfelháborodás nyomása alatt tá­vol maradt az országgyűlésből és a Tolnán összeült rendek, a nemzet belső rendjének és külső biztonságának helyrehozása végett minden ellenmondás nélkül állapíthatták meg azt a jelszót, mely szerint minden or­szág és nemzet két eszköz által igazgattatik és tartatik fenn, fegyverek és törvények által. És igen helyesen fejtették ki ezt az elvet oly módon, hogy a törvényekre szük­ség van a belső lázongás és ököljog meg­fékezésére és fegyverekre szükség van a határoknak külső ellenség ellen megvédel­­mezése céljából. Sajnos, a nemesi rendek nem okultak sem a rákosi országgyűlés szomorú tapasztalataiból, sem a talai or­szággyűlés komoly és helyes megállapítá­saiból, a visszavonás, gyűlölködés és pártos­kodás tovább harapóztak, a főnemesek és országnagyok a saját érdeküket hajhászták mindenha másoknak letörésére és nem a nemzet tekintélyének és közerejének eme­lésére gondoltak és igy jutott el a nemzet az 1525­­ rákosi országgyűléshez, melyen, illetőleg az ebből kiküldött bizottságban az országtaná­cs tagjai a leghevesebb viszály­kodásokba kerültek. És abban az országtanácsban, amely­nek célja lett volna a rettenetes állapotot gyógyítani. Szalkay érsekkancellár nemcsak összeszólalkozott Frangepán Kristóffal, de megtörtént az a kínos esemény, hogy Szál­kay érsek Frangepán Kristóf uramnak a ve­lencei fogságban megbosszabodott szakállába saját érseki kezeivel belekapaszkodott nyil­ván a haza szent érdekében és a törvények megtartásának ürügye alatt. Frangepán uram se hagyta annyiban a dolgot és Szalkaynak egy igen egészségtelen hatalmas arculütés­­sel válaszolt. Az eredménye ennek a dolog­nak három napi olyan fogházbüntetés lett, amelyet Frangepán uramnak rögtön el kel­lett viselnie. De ezzel nem volt vége az ügynek. A pártviszályok folyton dúltak. A kapzsiság uralomrajutásának és az országgyűlésnek a királyt megtámadó hadsereggé alakulásnak, szóval az ököljog kivirágzásának következ­ménye örök gyászbetűkkel lesz Magyar­­ország történetébe beírva, még akkor is, ha sikerülne az ország életét a mostani Frangepánokkal és Szalkayakkal szemben még több ezer esztendővel meghosszabbí­tani. — Mert az eredmény a mohácsi ve­szedelem lett. Mindig is nemzeti veszedelem lett a következménye annak, hogy a nemzet köz­életében az ököljog vált uralkodóvá. Semmi különbséget sem találok az 1910-iki ország­gyűlés befejező színjátékában, melyben egy védtelen kormányelnököt egész csoport em­ber támad meg és fejének bevetésével gá­tolja meg abban, hogy saját eljárásának védelmére és törvénymagyarázatának igazo­lása céljából szót emeljen és védve azt az őt törvénytelenséggel vádoló követekkel szemben előterjessze — meg ama rákosi országgyűlés között, melyben az érsekkan­cellár a horvát bánnak a szakállába kap, amaz pedig az érsekkancellárnak sem or­szágnagyi, sem papi méltóságát figyelembe nem véve, tettlegességgel akarja rögtön el­igazítani a rajta esett sérelmet. Egyébként is sajnosan sok rokonvonást találok nem­zetfrnk mai állapota és a mohácsi vész előtti viszonyok közt. A néposztályok helyzete egyre el­esdhetetlenebé válik, a fel­sőbb osztály­ok eladósodása pedig évről-évre ijesztőbb mérveket ölt. Dózsa György forra­­­dalma ugyan nem tör ki, de csak azért, mert paraszt forradalmak a maulicherekkel szem­ben tehetetlenek és mert a paraszt forrada­lomnak egy új formája, békésebb, szelidebb, a forrongó elemekre sikeresebb és kevesebb kockázattal járó formája folyik le állandóan szemünk előtt a kivándorlás alakjában. Az elégületlenség egyre nagyobb mérveket ölt és egyre nagyobb hullámokat ver. Igaz, a török nem dúl a végeken, de a magyart a magyartól a politikai a vallási és társadalmi osztálykülönbségek előidézte gyűlölet száz rétű fajtái ép úgy elválasztják, mint akkori­ban. És a szétvert országgyűlésen, melynél alacsonyabb színvonalú országunkban még nem létezett, láthattuk a jogtalan törekvé­seknek az egyéni érdekek kielégítése mohó vágyainak ezer fajta játékát, de sehol sem nyugszik meg a szemünk oly látványokon, melyek a polgárnak a hazáért és nem a hazából megélése törekvéseit tüntetnék fel. Ami pedig a külső veszélyt illeti, a leg­békésebb időkben is veszélyben van az a nemzet, melyik külső védelméről gondos­kodni nem akar és mint nálunk végbe menni látszik, teljesen elveszti lassanként annak a szükségnek érzetét, hogy kifelé nagy és erős hadsereg által legyen védve s befelé a közállapotok szilárdságát megfelelő törvények, állandóan működő törvényhozás működésének igaz vágya s a törvények komoly tisztelete tartsák fenn. Nem kell hozzá különös jóstehetség, hogy ily irányban működő nemzeti hajó egy vagy más alakjában újra csak mohácsi vesze­delem elé viszi a nemzetet. És ezért minden­kinek, aki a haza jövendőjét önzetlenül, nem egyéni vágyak, de valódi hazafias érzés nyo­mása alatt szívén hordja, törekednie kell arra, hogy a kétségbeejtő közállapotok meg­javuljanak, a nemzet visszanyerje a maga politikai öntudatát és kiküszöbölje testéből azokat a kóros csirákat, melyek a végre-

Next