Pécsi Napló, 1913. január (22. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-01 / 1. szám

1913. január 1. melyiket helyezi. Bizonyos azonban, hogy a szavazásnak ez a kifogástalan technikája ügyességet és értelmességet kíván. Mindez a nagyobb, fejlettebb városok lakosságában sokkal inkább megvan, mint a falu és kisváros átlagos közönségében. Épp úgy könnyebben tehet a nagyobb városban a szavzáshoz szük­séges dologi berendezések kérdését megoldani. De a mélyebben fekvő feltételek is in­kább megtalálhatók a nagyobb városban ah­hoz, hogy a titkos szavazás betöltse hiva­tását. Nyilvános szavazásnál természetesen nagyvárosban is százféle módon ellenőrizhe­tik a választót a hivatalfőnökök, gyárigazga­tók, szakszervezeti vezetők stb. Nyilvános szavazásnál tehát mind a szervezetlen, mind a szervezett tömegek egyaránt terrorizálhatók. Titkos választásnál azonban a szervezet­len választónak jobb a helyzete. Ugyanis a függő helyzetben levő, de nem szervezett választó politikai magatartása a választási eljáráson kívül a nagyobb városban nehezebben ellen­őrizhető. Az ilyen választót nem igen fenye­geti az a veszély, hogy nyilatkozatait ellesik, nézeteit kikémlelik s ezen az alapon megálla­pítják hogy másképpen szavaz, mint ahogyan várják tőle. A szervezetek keretébe nem tar­tozó választó tehát nagyobb városban titkos szavazás esetén rendesen meg van védve a terrorizálással szemben. Ami viszont a szervezett szavazókat il­leti, ezek politikai magatartását vezéreik ál­landóan figyelemmel kisérik s a szvazás tit­kossága ellenére is számon kérik ugyan, de ennek a választások eredménye szempont­jából nem sok a gyakorlati jelentősége. Ugyan­is Budapesten és nagyobb vidéki városokban, aki valamely szakszervezet tagja, az rend­szerint amúgy is a szociáldemokrata párt sza­vazója. A vidéki kerületekben ellenben a titkos szavazás elleni aggodalmakkal szemben a mai viszonyok mellett nem talált a kormány a nagyvárosokra vonatkozólag kifejtettekhez hasonló megnyugattó ellenértéket. A titkos­ság a vidéken a terrorisstikus és fanatizáló ve­zetés alatt álló tömegeknek — tehát vegyes nyelv-­­ területeken a nemzetiségi túlzóknak használna. Ugyanez áll, más, esetleg felforgató, szélső irányzatokról is, amelyeknek vidéken szin­tén nem kedvez a szavazás nyilvánossága, jegyzékek elkészítésére és évenkénti kiigazí­tására, a választási eljárásra ennek körében különösen a nyilvános és titkos szavazás módjára, továbbá a választók összeírásánál, a névjegyzéknél és a választási eljárásnál közreműködő közegeknek, valamint az összes közhivatali alkalmazottaknak a választói joggal összefüggő fegyelmi felelősségére, az e téren előfordulható kihágásokra vonatkozó, végül az új törvény végrehajtásakor szüksé­gesnek mutatkozó különféle átmeneti jellegű rendelkezéseket. „Pécsi Napló*­ll A választás decentralizálása. (Kerületek beosztása.) A választókerületeknek és azok székhelyé­nek megállapításáról külön törvény fog rendel­kezni. Ezt a külön törvényt az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénynyel egy­idejűleg kell majd kihirdetni. E két új törvény közt fennálló szerves kapcsolat a junku­mot természetessé teszi. A választókerületek új beosztására vonatkozó törvényjavaslat be­nyújtása a lehetőséghez képest mielőbb, de mindenesetre oly időben van tervbe véve, hogy mindkét törvény megalkotása és kellő időben való életbeléptetése biztosítva legyen. A javaslat decentralizálja a választási eljárást, amennyiben a választókerületeket sza­vazó körökre osztja. A szavazó köröket úgy kell megállapí­tani, hogy minden r. t. város és lehetőleg minden olyan nagyközség és körjegyzőség, amelyben a választók száma az 1000-et meg­haladja, külön szavazókört alkosson. Kapcsolatos reformok. Megalkotandók a pogárok választási joga elleni büntetendő cselekményekről és a kép­viselőválasztások feletti bíráskodásról szóló törvények. A parlamenti reform mind a bün­tető törvénykönyv (1878. V. t.-c.) első része VIII-ik fejezetének, mind az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló 1899. XV. t.-cikknek revízióját és az uj jogrendhez képest megfelelő átalakítását el­kerülhetetlenné teszi. Ugyancsak a parlamenti reform termé­szetes következményeképp revízió és újabb szabályozás alá kell venni az önkormányzati választójogot is. Egyébként a törvényjavaslat részletesen felöleli az aktív és passzív választói jogra, a szavazókörök megalkotására, a központi vá­lasztmányokra, az állandó választói név­ Az 1912. esztendő eseményeiről. Pécs, december 31. 1911. nyarán 20 napra terjedő biológiai tanfolyamon Budapesten időztem. Július else­jére hirdették, hogy a véderőtörvényt tárgyalni kezdik. Azt is lehetett hallani, hogy az ellen­zék e javaslat ellen technikai obstrukciót indít s még a tárgyalás megkezdéséig sem engedi eljutni a munkapártot. Mint minden vidéki ember ilyen érdekes hírek hallatára én is benéztem a képviselőházba s ott épen Hock János beszélt. A megelőző éjjel dobott ki a földrengés ágyamból, tehát semmi fel­tűnőt nem találtam abban, hogy Hock János a kecskeméti katasztrófát tette szóvá. A do­log még hozzá érdekelt is, mert Safarzik mű­egyetemi tanárnál épen Magyarország geo­lógiáját hallgattuk s valóban meglepő volt, hogy Hock János mekkora készültséggel ren­delkezik a geológiában. Előadta a techtoni­kus földrengések történetét akkorra terjede­lemben, hogy még az egiptomi papiruszokra majd a bibliára, Pliniusz leírásaira stb. ki­terjeszkedett. Tárgyalni kezdte a vulkanikus és techtonikus földrengések közötti különb­­séget, majd belement Alföldünk geológiai szerkezetének ismertetésébe s végre úgy két és félóráyi előadás után megkezdte a kecske­méti katasztrófa okainak elméletét. Ez el­húzódott ismét egy óra hosszáig s ekkor kezdte támadni a kormányt, hogy bár 24 órája elmúlt a katasztrófának a kormány­­ még nem tett semmit. (Majdnem azt várta volna az ember, hogy miért nem építette újra ez idő alatt a kormány Kecskemét váro­sát.) Két óra felé végre a szónok megunta, hogy obstrukcióval gyanusítják s leült. Persze a kecskeméti képviselő sem hagyhatta ezt a tirém­át s ő is nyilatkozott, majd pedig a kor­mánynak kellett hozzászólni s a vége az lett, hogy a véderő törvényjavaslatra csakugyan nem került a sor. Ha valamiféle költői haj­lama volna az embernek azt mondhatná : megrendült a magyar föld legszebb része s vele megrendült a magyar nemzet legdicsőbb vív­mánya : a magyar alkotmány. Mindenki tudta, hogy kezdődik az obstrukció, amely megingatta Tisza Kálmán nagyhatalmú ge­nerálisnak, Bánffy Dezsőnek, a király ked­vencének és nyílt chauvinistának, Széll Kál­mánnak a törvény, jog, igazság hatalmas hir­detőjének kormányát, Visoka Sabore-t csi­nált a koalíció alatt a tisztelt Házból. Viszont a június 4-iki dátumot mindenki ismeri. Megkezdődött a képviselőknek a par­lamentből való kiharcolása, az úgynevezett „pavlikolás“ s hogy azóta mik történtek, azt igazán kár volna 100.001-ikszer megírni. Any­­nyira érdekelte a közönséget az az esemény­sorozat, hogy voltak napok, amikor az embe­rek „Az Est“ fölött az utcán összekaptak. Nem volna indokolt tehát egy ilyen dolgot megismételni. Inkább a mindenki előtt isme­retes események fölött egy keveset, becsü­letesen, őszintén, lelkiismeretesen s minden szubtilitás nélkül így az esztendő végén el­mélkedjünk. Tehát: 1. Tiszta tény, hogy az ellenzék 11 hóna­pon át nem engedte szabályszerűen tárgyalni a véderő törvényjavaslatot, hanem a tárgya­lást név szerinti szavazásokkal és napirend előtti felszólalásokkal lehetetlenné tette. 2. Tiszta tény, hogy az ellenzék ezen el­járása következtében a 11 hónapig türelmes nemzeti munkapárt erőszakhoz nyúlt s a véderőtörvényt szabálytalanul megszavazta. A többi esemény csupa járulék. Az most ezen fő dolgok mellett tárgyim nem indokolt. Az 1. és 2.§alatti tények két pártnak összeütközését jelentik. Jelentenek egy mo­dern belháborút, hol az ellenfelek egymásra rohannak, egymást modern, művelt eszkö­zökkel ott ütik ahol érik. Modern­ a dolog annyiban, hogy általánosságban emberélet veszélyben nem forog, de egyébként valósá­gos csat­a, mert az érvek megszűntek dolgozni. A dolgot különben Andrássy Gyula gróf is háborúnak nevezte. A dolog természete sze­­r­it annak kellett győzni, akinek az állam fizikai hatalma, a csendőrség és rendőrség a kezében volt, mert a harc messze túl­lépte az erkölcs-szellemi küzdelem korlátait. Ilyen­kor pedig­ az győz, akinek csendőrje és rend­őrje van Eddig az ügy rendben volna tehát. Azonban minden háborúra a béke követke­­z , s ez még nincs megkötve. A harcoló felek nem akarják egymást egyenrangúnak elismer­­ni. Az ellenzék azt vitatja, hogy a bűnben foganta­to­tt és bűnben született nemzeti munkapárt meg nem engedett eszközökkel választatta meg magát, nincs gyökere a nem­zet testében, lelkében s ezért nem volt joga a­ hatalommal úgy élni, ahogyan élt s mivel tehát túl­lépte erkölcsi tőkéjének határait, nem lehet vele többé szóba állni. A nemzeti munkapárt viszont azt állítja, hogy egészen törvényes választás útján megkapta a nemzet­től a többséget, bírja a király bizalmát s ezt a kisebbség mint parlamentáris tényt hono­rálni tartozik. Magyarországon emberemlékezet óta egyetlen tiszta választás volt, az amelyik megbuktatta Tisza Istvánt 1904-ben. Tiszta választás 1867. óta több nem volt. Az a vá­lasztás, amikor a régi szabadelvű párt teljes tartózkodása mellett Kossuth Ferenc sorban nevezgette ki a képviselőket, tiszta válasz­tásnak nem nevezhető. A tiszta vagy nem tiszta választással tehát Magyarországon ez­­időszerint érvelni nem lehet. Az azonban tény, hogy a kisebbség a többség akaratába bele­­nyugodni tartozik, ez az egész világon igy van s valami módot kell találni a többségnek hogy akaratát érvényesítse s akármennyit akarják elhomályosítani Tisza István grófra azon állítását, hogy angolok, franciák egyará­n­téh­­énan emelték a többség akaratát s akár hogy­an vitatkozz.ti ez ellen Andrássy Gyula gróf, annyit vulgáris ésszel is tudunk, hogy em­léki nagy parlamentáris nemzetek egészen a klotárig elmentek, hogy a többség akarata érvényre jusson. Ebben a pontban tehát a nemzeti munkapárt­nak s Tisza Istvánnak igaza van. .Az ellenzék azonban azt mondja: igaza­tok van-e nincs-e ne kutassuk. Forduljunk a nemzethez, döntsön az. Csináljunk egy tiszta választást s ha igazatok van, mi elbukunk s ak­kor uralkodjatok. A dolog idáig egészen logikus ugyannyira, hogy maga a logika atyja, Arisz­­toteles sem találna benne egy csipetnyi hibát sem. Pörös jelek vannak, döntsön az illetékes biró : a nemzet. Itt, ennél a pontnál azonban a kérdés ki- is lép a logika szűk határai közül s a még eddig­­ semmiféle logikai formába be nem szorított­­ politika lép előtérbe. Az a tudomány, amit­­ az exigenciák tudományának neveznek. Itt­­ már az államférfim zseni érvényesül, amely­­ egymagában több éleslátással rendelkezik, s mint a többi 20.000.000 együttvéve. Azt kell tehát egész röviden még meg­ is vizsgálnunk, hogy az államférfim belátás és­­ messzelátó lángelme ebben a küzdelemben ér- r vényesült-e vagy nem ? Ne kutassuk, hogy­­ kiben lakozik ez a nagy tehetség, talán ki sem találnék, mindegy, fődolog, hogy ilyen most érvényesült-e vagy nem ? A hat hónap óta lefolyt tények a hat hó­nap előtt gondolkodó s a viszonyokkal isme­rős előrelátó politikus számára egy kérdést adtak fel: „Mi jobb : eldönteni-e, hogy a pártok közül melyiknek van igaza, vagy mivel te államférfi, biztosan tudod, hogy a Balká­non háború lesz, nem jobb-e ezt a kérdést el­halasztani s akár erőszakkal, akár bármi mó­don gondoskodni az ország védelméről ? Erre a kérdésre az államférfi a lángész azt felelte : A magunk között levő differenciák ki­egyenlítésére ráérünk majd, ha a láthatóra feltünedező vihar­felhők elvonultak,­­ pedig én azt amit tudok, hogy Balka­ség van s hogy szeptember va­­ján kitör a Balkánon a habér­ben nagy veszedelmek felidézve mondhatom, ennélfogva én

Next