Pécsi Napló, 1913. január (22. évfolyam, 1-24. szám)
1913-01-01 / 1. szám
1913. január 1. melyiket helyezi. Bizonyos azonban, hogy a szavazásnak ez a kifogástalan technikája ügyességet és értelmességet kíván. Mindez a nagyobb, fejlettebb városok lakosságában sokkal inkább megvan, mint a falu és kisváros átlagos közönségében. Épp úgy könnyebben tehet a nagyobb városban a szavzáshoz szükséges dologi berendezések kérdését megoldani. De a mélyebben fekvő feltételek is inkább megtalálhatók a nagyobb városban ahhoz, hogy a titkos szavazás betöltse hivatását. Nyilvános szavazásnál természetesen nagyvárosban is százféle módon ellenőrizhetik a választót a hivatalfőnökök, gyárigazgatók, szakszervezeti vezetők stb. Nyilvános szavazásnál tehát mind a szervezetlen, mind a szervezett tömegek egyaránt terrorizálhatók. Titkos választásnál azonban a szervezetlen választónak jobb a helyzete. Ugyanis a függő helyzetben levő, de nem szervezett választó politikai magatartása a választási eljáráson kívül a nagyobb városban nehezebben ellenőrizhető. Az ilyen választót nem igen fenyegeti az a veszély, hogy nyilatkozatait ellesik, nézeteit kikémlelik s ezen az alapon megállapítják hogy másképpen szavaz, mint ahogyan várják tőle. A szervezetek keretébe nem tartozó választó tehát nagyobb városban titkos szavazás esetén rendesen meg van védve a terrorizálással szemben. Ami viszont a szervezett szavazókat illeti, ezek politikai magatartását vezéreik állandóan figyelemmel kisérik s a szvazás titkossága ellenére is számon kérik ugyan, de ennek a választások eredménye szempontjából nem sok a gyakorlati jelentősége. Ugyanis Budapesten és nagyobb vidéki városokban, aki valamely szakszervezet tagja, az rendszerint amúgy is a szociáldemokrata párt szavazója. A vidéki kerületekben ellenben a titkos szavazás elleni aggodalmakkal szemben a mai viszonyok mellett nem talált a kormány a nagyvárosokra vonatkozólag kifejtettekhez hasonló megnyugattó ellenértéket. A titkosság a vidéken a terrorisstikus és fanatizáló vezetés alatt álló tömegeknek — tehát vegyes nyelv- területeken a nemzetiségi túlzóknak használna. Ugyanez áll, más, esetleg felforgató, szélső irányzatokról is, amelyeknek vidéken szintén nem kedvez a szavazás nyilvánossága, jegyzékek elkészítésére és évenkénti kiigazítására, a választási eljárásra ennek körében különösen a nyilvános és titkos szavazás módjára, továbbá a választók összeírásánál, a névjegyzéknél és a választási eljárásnál közreműködő közegeknek, valamint az összes közhivatali alkalmazottaknak a választói joggal összefüggő fegyelmi felelősségére, az e téren előfordulható kihágásokra vonatkozó, végül az új törvény végrehajtásakor szükségesnek mutatkozó különféle átmeneti jellegű rendelkezéseket. „Pécsi Napló*ll A választás decentralizálása. (Kerületek beosztása.) A választókerületeknek és azok székhelyének megállapításáról külön törvény fog rendelkezni. Ezt a külön törvényt az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénynyel egyidejűleg kell majd kihirdetni. E két új törvény közt fennálló szerves kapcsolat a junkumot természetessé teszi. A választókerületek új beosztására vonatkozó törvényjavaslat benyújtása a lehetőséghez képest mielőbb, de mindenesetre oly időben van tervbe véve, hogy mindkét törvény megalkotása és kellő időben való életbeléptetése biztosítva legyen. A javaslat decentralizálja a választási eljárást, amennyiben a választókerületeket szavazó körökre osztja. A szavazó köröket úgy kell megállapítani, hogy minden r. t. város és lehetőleg minden olyan nagyközség és körjegyzőség, amelyben a választók száma az 1000-et meghaladja, külön szavazókört alkosson. Kapcsolatos reformok. Megalkotandók a pogárok választási joga elleni büntetendő cselekményekről és a képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló törvények. A parlamenti reform mind a büntető törvénykönyv (1878. V. t.-c.) első része VIII-ik fejezetének, mind az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló 1899. XV. t.-cikknek revízióját és az uj jogrendhez képest megfelelő átalakítását elkerülhetetlenné teszi. Ugyancsak a parlamenti reform természetes következményeképp revízió és újabb szabályozás alá kell venni az önkormányzati választójogot is. Egyébként a törvényjavaslat részletesen felöleli az aktív és passzív választói jogra, a szavazókörök megalkotására, a központi választmányokra, az állandó választói név Az 1912. esztendő eseményeiről. Pécs, december 31. 1911. nyarán 20 napra terjedő biológiai tanfolyamon Budapesten időztem. Július elsejére hirdették, hogy a véderőtörvényt tárgyalni kezdik. Azt is lehetett hallani, hogy az ellenzék e javaslat ellen technikai obstrukciót indít s még a tárgyalás megkezdéséig sem engedi eljutni a munkapártot. Mint minden vidéki ember ilyen érdekes hírek hallatára én is benéztem a képviselőházba s ott épen Hock János beszélt. A megelőző éjjel dobott ki a földrengés ágyamból, tehát semmi feltűnőt nem találtam abban, hogy Hock János a kecskeméti katasztrófát tette szóvá. A dolog még hozzá érdekelt is, mert Safarzik műegyetemi tanárnál épen Magyarország geológiáját hallgattuk s valóban meglepő volt, hogy Hock János mekkora készültséggel rendelkezik a geológiában. Előadta a techtonikus földrengések történetét akkorra terjedelemben, hogy még az egiptomi papiruszokra majd a bibliára, Pliniusz leírásaira stb. kiterjeszkedett. Tárgyalni kezdte a vulkanikus és techtonikus földrengések közötti különbséget, majd belement Alföldünk geológiai szerkezetének ismertetésébe s végre úgy két és félóráyi előadás után megkezdte a kecskeméti katasztrófa okainak elméletét. Ez elhúzódott ismét egy óra hosszáig s ekkor kezdte támadni a kormányt, hogy bár 24 órája elmúlt a katasztrófának a kormány még nem tett semmit. (Majdnem azt várta volna az ember, hogy miért nem építette újra ez idő alatt a kormány Kecskemét városát.) Két óra felé végre a szónok megunta, hogy obstrukcióval gyanusítják s leült. Persze a kecskeméti képviselő sem hagyhatta ezt a tirémát s ő is nyilatkozott, majd pedig a kormánynak kellett hozzászólni s a vége az lett, hogy a véderő törvényjavaslatra csakugyan nem került a sor. Ha valamiféle költői hajlama volna az embernek azt mondhatná : megrendült a magyar föld legszebb része s vele megrendült a magyar nemzet legdicsőbb vívmánya : a magyar alkotmány. Mindenki tudta, hogy kezdődik az obstrukció, amely megingatta Tisza Kálmán nagyhatalmú generálisnak, Bánffy Dezsőnek, a király kedvencének és nyílt chauvinistának, Széll Kálmánnak a törvény, jog, igazság hatalmas hirdetőjének kormányát, Visoka Sabore-t csinált a koalíció alatt a tisztelt Házból. Viszont a június 4-iki dátumot mindenki ismeri. Megkezdődött a képviselőknek a parlamentből való kiharcolása, az úgynevezett „pavlikolás“ s hogy azóta mik történtek, azt igazán kár volna 100.001-ikszer megírni. Anynyira érdekelte a közönséget az az eseménysorozat, hogy voltak napok, amikor az emberek „Az Est“ fölött az utcán összekaptak. Nem volna indokolt tehát egy ilyen dolgot megismételni. Inkább a mindenki előtt ismeretes események fölött egy keveset, becsületesen, őszintén, lelkiismeretesen s minden szubtilitás nélkül így az esztendő végén elmélkedjünk. Tehát: 1. Tiszta tény, hogy az ellenzék 11 hónapon át nem engedte szabályszerűen tárgyalni a véderő törvényjavaslatot, hanem a tárgyalást név szerinti szavazásokkal és napirend előtti felszólalásokkal lehetetlenné tette. 2. Tiszta tény, hogy az ellenzék ezen eljárása következtében a 11 hónapig türelmes nemzeti munkapárt erőszakhoz nyúlt s a véderőtörvényt szabálytalanul megszavazta. A többi esemény csupa járulék. Az most ezen fő dolgok mellett tárgyim nem indokolt. Az 1. és 2.§alatti tények két pártnak összeütközését jelentik. Jelentenek egy modern belháborút, hol az ellenfelek egymásra rohannak, egymást modern, művelt eszközökkel ott ütik ahol érik. Modern a dolog annyiban, hogy általánosságban emberélet veszélyben nem forog, de egyébként valóságos csata, mert az érvek megszűntek dolgozni. A dolgot különben Andrássy Gyula gróf is háborúnak nevezte. A dolog természete szerit annak kellett győzni, akinek az állam fizikai hatalma, a csendőrség és rendőrség a kezében volt, mert a harc messze túllépte az erkölcs-szellemi küzdelem korlátait. Ilyenkor pedig az győz, akinek csendőrje és rendőrje van Eddig az ügy rendben volna tehát. Azonban minden háborúra a béke következ , s ez még nincs megkötve. A harcoló felek nem akarják egymást egyenrangúnak elismerni. Az ellenzék azt vitatja, hogy a bűnben fogantatott és bűnben született nemzeti munkapárt meg nem engedett eszközökkel választatta meg magát, nincs gyökere a nemzet testében, lelkében s ezért nem volt joga a hatalommal úgy élni, ahogyan élt s mivel tehát túllépte erkölcsi tőkéjének határait, nem lehet vele többé szóba állni. A nemzeti munkapárt viszont azt állítja, hogy egészen törvényes választás útján megkapta a nemzettől a többséget, bírja a király bizalmát s ezt a kisebbség mint parlamentáris tényt honorálni tartozik. Magyarországon emberemlékezet óta egyetlen tiszta választás volt, az amelyik megbuktatta Tisza Istvánt 1904-ben. Tiszta választás 1867. óta több nem volt. Az a választás, amikor a régi szabadelvű párt teljes tartózkodása mellett Kossuth Ferenc sorban nevezgette ki a képviselőket, tiszta választásnak nem nevezhető. A tiszta vagy nem tiszta választással tehát Magyarországon ezidőszerint érvelni nem lehet. Az azonban tény, hogy a kisebbség a többség akaratába belenyugodni tartozik, ez az egész világon igy van s valami módot kell találni a többségnek hogy akaratát érvényesítse s akármennyit akarják elhomályosítani Tisza István grófra azon állítását, hogy angolok, franciák egyarántéhénan emelték a többség akaratát s akár hogyan vitatkozz.ti ez ellen Andrássy Gyula gróf, annyit vulgáris ésszel is tudunk, hogy emléki nagy parlamentáris nemzetek egészen a klotárig elmentek, hogy a többség akarata érvényre jusson. Ebben a pontban tehát a nemzeti munkapártnak s Tisza Istvánnak igaza van. .Az ellenzék azonban azt mondja: igazatok van-e nincs-e ne kutassuk. Forduljunk a nemzethez, döntsön az. Csináljunk egy tiszta választást s ha igazatok van, mi elbukunk s akkor uralkodjatok. A dolog idáig egészen logikus ugyannyira, hogy maga a logika atyja, Arisztoteles sem találna benne egy csipetnyi hibát sem. Pörös jelek vannak, döntsön az illetékes biró : a nemzet. Itt, ennél a pontnál azonban a kérdés ki- is lép a logika szűk határai közül s a még eddig semmiféle logikai formába be nem szorított politika lép előtérbe. Az a tudomány, amit az exigenciák tudományának neveznek. Itt már az államférfim zseni érvényesül, amely egymagában több éleslátással rendelkezik, s mint a többi 20.000.000 együttvéve. Azt kell tehát egész röviden még meg is vizsgálnunk, hogy az államférfim belátás és messzelátó lángelme ebben a küzdelemben ér- r vényesült-e vagy nem ? Ne kutassuk, hogy kiben lakozik ez a nagy tehetség, talán ki sem találnék, mindegy, fődolog, hogy ilyen most érvényesült-e vagy nem ? A hat hónap óta lefolyt tények a hat hónap előtt gondolkodó s a viszonyokkal ismerős előrelátó politikus számára egy kérdést adtak fel: „Mi jobb : eldönteni-e, hogy a pártok közül melyiknek van igaza, vagy mivel te államférfi, biztosan tudod, hogy a Balkánon háború lesz, nem jobb-e ezt a kérdést elhalasztani s akár erőszakkal, akár bármi módon gondoskodni az ország védelméről ? Erre a kérdésre az államférfi a lángész azt felelte : A magunk között levő differenciák kiegyenlítésére ráérünk majd, ha a láthatóra feltünedező viharfelhők elvonultak, pedig én azt amit tudok, hogy Balkaség van s hogy szeptember vaján kitör a Balkánon a habérben nagy veszedelmek felidézve mondhatom, ennélfogva én