Pécsi Napló, 1930. június (39. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

XXXIX. évfolyam. 12.3. szám. Egyes szám ára 24 fillér. 1930 junius 1. Vasárnap NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mar­kicsy Mihály u. 10 Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi telefon: 109.­­ Kiadóhivatali telefon 27 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. FŐSZERKESZTŐ: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak házhoz szállítva­­vagy postán egy’hóra 2­50 pengő, egy negyed évre 7­50 pengő.­­ Egyes szám ára: 14 fillér, 16 oldalas 24 fillér. Nagy-Szeged, Nagy-Debrecen GOMBOS EDE DIL írta Úgy említik a napilapok színes riportjai, hogy fényes keretek között avatták fel az elmúlt vasárnap Debrecenben a Déri-múzeu­­mot. Az avatóbeszédet a kultuszminiszter mondotta, aki dicsérően emelte ki az alapító érdemeit és nem hagyta szó nélkül, meny­nyire megritkult a nemes, köz­célokra ada­kozó egyesek sora. De a nagy mecénások sorába mintha a városok lépnének és itt elsősorban említette Debrecen városát. Trianon elvette a kulturközpontok egy részét és az itteni zavarok elsimítására állí­totta fel a kormányzat Nagy-Szeged és Nagy- Debrecen eszméjét. Budapest kultúrtörté­nete igazolja — mondja a miniszter, — hogy a művelődés fejlődése három intézményen nyugszik : az egyetemen, a múzeumokon és a tudományos társaságokon. A debreceni egyetem, a Tisza István Tudományos Tár­saság és harmadik a triászban: a Déri­­múzeum Debrecen városát az eljövendő nagyság útjára viszik. Egy más alkalommal, külföldön, a kul­tuszminiszter a szegedi egyetemet méltatta és amint valaha Szemendriánál az ország határát védte a nagy Hunyadi, úgy mered­nek a Szeged alatt húzódó országhatárra a tudomány végvárának bástyáiként az egye­tem épületének nemes ívelésű falai. Ez volt a hasonlat, amely a szegedi egyetem jelentő­ségét fokozta egészen illetékes helyről. Gróf Klebelsberg Kunó erős egyéniség, akinek súlyos mondanivalóira akkor is ér­demes volna felfigyelni, ha történetesen nem foglalna el felelős és tárcája körében minden­ható állást. De az elmélet tudása mellett ma ő jelenti a gyakorlatot, a kultúrpolitika életét, a törekvések valóságát, vagy ha úgy tetszik, a reménységek álomszerűségét. Az elvek, a szükségletek, jogos igények ma csak látszatra dominálják az építés munkáját, mert mindenben az erős egyéniségek min­dent átfogó, sokszor igazságtalanul egy­oldalú akarata valósággá válásának korát éljük. Talán lehetne vitatkozni egyes meg­állapítások kultúrtörténeti indokoltságán és fel lehetne vetni a gazdasági fejlődés műve­lődéstörténeti priusát is. Talán rá lehetne mutatni, hogy az őstermelés műveltség­fejlesztő ereje expanzitásában igen csekély, de az iparosodás, a kereskedelem és a for­galom fejlődésének útjai vezetnek az urba­­nitás és a közművelődés felé. Enélkül a kultúrtörekvések csak erőltetett alkotásokra vezetnek és ahol ezek az előfeltételek meg­vannak, csak az elnyomás akadályozhatja a fejlődés megkívánt menetét. A kormányzat felállította tehát Nagy- Szeged és Nagy-Debrecen eszméjét és ezt a tételt nem csak szavak, nem alkalom­szerű szóvirágok, de való tények is igazolják. Ebből a sorból pedig ismételten kimaradt­­ Pécs városa, amelyről, egyeteméről, kultur-­­ intézményeiről, naggyá való fejlesztéséről és úgy hallgatnak a szavak, mint ahogy igazolni látszanak eme törekvést a hiányzó tettek akkor, amikor Pécs városa az egye­tem fejlesztése érdekében éppen a közel­múltban hozott vagyoni helyzetében indo­kolatlanul nagy áldozatot. Mi, pécsiek, akár hozzátartozunk hiva­talosan az egyetem barátainak köréhez, akár azon kívül állunk, valamennyien ba­rátai vagyunk ennek a mi nagy kultúr­intézményünknek. És ha van kritikánk, amely néha, ha akaratlanul is sebez, vagy érzékenységből fáj, nekünk ép annyira szív­ügyünk a kultúra magasabb fokát képviselő egyetem, mint akár Szeged vagy Debrecen városának. Érdemes volna egyszer a számok rideg valóságához menekülni és az egyetemi vá­rosok vagyonát arányba állítani az egyete­mekre fordított áldozataik nagyságával és egészen bizonyos, hogy ebből az összehason­lításból Pécs városa nem kerülne ki szégyen­­teljes áldozatkészségű eredménnyel. De végre is az egyetem nem jelenti a kultúrtörekvések és eredményeknek alfáját, sem ómegáját és hogy a kultusztárca alko­tásainál maradjunk, alsó és középfokú okta­­­­tásunk siralmas elhelyezése újra és újra a­­ nyilvánosság elé kívánkoznak. Ami itt szép, maradandó és becses , majd mind városi alkotás, ami visszatetsző, korunknak, han­goztatott kultúrfölényünknek nem megfelelő, az nemcsak elhagyatottságunknak szimbó­luma, sokkal inkább be nem váltott ígére­tek, szerződéses kötelezettségek következetes negligálása. Vagy ne foglalkozzunk csupán a kul­tuszminiszter ügykörével, de nézzünk akár az igazságügy intézményei felé, ahol annak szervei a legfontosabb állami feladat telje­sítését gátló elhelyezést nyernek és amikor országszerte, kisebb helyeken paloták épül­nek, itt odúkban folyik a testet-lelket ölő munka, nagyobb dicsőségére az állami funk­ciók zavartalanságának. Vagy hol vannak a népjóléti tárca hasznos és a munkanélküli­ség elleni küzdelemben szükséges befekte­tései, hol a belügyminisztérium feladatköré­nek elvégzéséhez szükséges létesítmények, a rendőrségi laktanya, a rendőrlegénység lakóháza­i, hol a munkástelepek, hol a föld­míveskörnyék városi intézményei és hol az a sok minden, ami Pécsett intézmények, állami szervek részére nélkülözhetetlen és nincs, de mindenütt másutt megvan ? És ha Pécsett van egy csonka, fejlődésében visszatartott egyetem és volna egy az át­vonuló korok emlékeit őrző gyűjtemény, ha megalakulna egy tudományos társaság, életrekelthetnék-e egymagukban ezek az in­tézmények a Nagy-Pécs hiányzó azon fel­tételeit, melyek megvalósítása saját erőinket­­ messze felülhaladja, de jogos igényeink­­ teljes negligálására mutató állami tényke­dések elmaradásából származik ? A kormányzat felállította Nagy-Szeged és Nagy-Debrecen eszméjét és ennek gya­korlati következményeit is levonta. Évek óta hatalmas összegeket bocsát ezen két egyetem kiépítésének céljaira és gazdaságos­nak éppen nem mondható bőkezűséggel ontja a milliókat nemcsak ezekre, de mind­­­­azokra az építkezésekre, amelyek ha országo­­­­san nem is, de erre a két városra mérhetetlen­­ erkölcsi és gazdasági előnyt jelentenek. Pécs városa, a pécsi egyetem, a pécsi intéz­mények, az itteni közmunkák pedig seny­­vednek, fogynak, jelentőségükben veszíte­nek, jövőjükben reménytelenekké válnak. Nem azért, mintha megvalósításuknak elő­feltételei, sokkal inkább mert a teremtő akarat hiányzik ott, ahol ideákat életre hív­nak. A város erőlködik, de a kormány nem cselekszik, elfelejt, magunkra hagy ! Szeged és Debrecen, az ország két­százezres városa, megérdemli, hogy naggyá legyen, de Pécs városa méltatlanul lesz általuk kicsinnyé. És amíg a szerencsének eme két gyermeke mindenhol és mindenben barátokat talál, miért, hogy részünkre csak a tudatos elhallgatás, vagy jobbik esetben a lusta közöny jut osztályrészül? Hol a hiba : ott fennt, vagy itt, nálunk ? És hol az orvosság: a dacos félreállásban, vagy a csúszó-mászó alázatosságban ? Az utóbbit már megpróbáltuk, láttuk, hogy nem nagy sikerrel ! Erős, akaró és követelő hangunkat azonban még nem hallották ! Kis-Pécs Június 4-én: országos gyász A tiltakozó gyűlések már június 1-én megkezdődnek. — Pécs és Baranya jelentősen veszi ki részét a nemzeti gyászből — A pécsi gyászünnepély szónoka Urmánczy Nándor, aki előtt gyászlobogóval vonul fel az egyetemi ifjúság. Pécs, május 31. Néhány nap múlva, június 4-én gyászba öltözik a nemzet apraja-nagyja, hogy kifejezésre juttassa mélységes szomorúságát és rendíthetetlenül komoly tiltakozását az egész világ előtt az ország igazságtalan feldarabolása ellen. Június 4-én megkondul a nemzet lelkében a trianoni lélekharang, hogy fájó csengésével jut­tassa eszébe szegénynek, gazdagnak, elégedetlen­nek, boldognak: a tíz szörnyűséges esztendő nem­­hozott feledést, gyógyirt a magyarnak. S a tiltakozás folytonos erősbödéséből előbb-utóbb meg kell értenie a külföldi közvéleménynek is. Hiába min­den Locarno és Kellogg-paktum a hőn óhajtott béke biztosítására, ha hiányzik, alóla az erkölcsi létalap, a népek megnyugvása, ami azonban csak az egyenlően osztó igazságosságból sarjadzhatik ki. Az egységes tiltakozás országszerte már jú­nius 1-én megkezdődik. Június 1-én, vasárnap az égési országban éppúgy, mint Pécsett és Bara­nyában az összes vallásfelekezetek papsága meg fog emlékezni h­ívei előtt a békeparancs szomorú jelentőségéről és könyörgő imát fog mondani az ország területi integritásáért. Budapesten délelőtt 11 órakor a Szabadság téren lesz hatalmas tiltakozó nagygyűlés, ahol többek között Urmánczy Nándor, Lukács György, Eckharát Tibor és Eörlevényi Olivér fognak be­szédet mondani. Baranya számos községében lesz­nek tiltakozó megemlékezések, jelentés azonban eddig csak Mohácsról érkezett, ahol szintén délelőtt 11 órakor tartják a revíziós nagygyűlést a Nemzeti Szövetség mohácsi körének rendezésében. A gyász­ünnepély szónoka Krisztics Sándor dr., egyet egy. tanár, akit a Nemzeti Szövetség Pécs-Baranyai Köre részéről Felszeg­hy János ügyészségi elnök Lapunk mai száma 16 oldal

Next