Pécsi Napló, 1936. november (45. évfolyam, 251-273. szám)

1936-11-03 / 251. szám

.Megyzi ira 12 fill 1936. november 3. Kedd Szerkesztőség és kiadóhivatal Munkácsy u. 10 Kéziratokat nem adunk vissza. Szerk. tel.: 21-09 — Kiadóhivatali tel.: 20-271 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAPI Előfizetési árak házhoz szállítva,vagy postái egy hónapra 2 P 50 I, egy negyedévre 7 P 50 I. Egyes szám­ára 12 fill. - 16 oldalas 20 fül. A költségvetés pénteki tárgyalása során olyan képet kap­tunk a városgazdálkodásról, amely egy csep­pet sem rózsás ugyan, de ennek ellenére megnyugtató. Annak a pénzügyi expozénak őszinte­sége, amit a helyettes polgármester tartott reflektorral világított reá várospolitikánkra és, ha más szavakkal is, de lényegileg azt mondotta : elérkezett az ideje, amikor egyet­len centiméterrel sem nyújtózhatunk tovább, mint ameddig a takarónk ér. Bizonytalan időkig tehát vége a hasznos beruházások­nak, amikre a jövő esztendőben már csak egynéhány ezer pengő jut és vége minden olyan létesítménynek, ami a nagyszabású alkotómunka további útjelzője lehetne, ha csak az adózó polgárság eddigi áldozatos­ságát, nem kívánjuk, pótadóemelés formájában újabb­ erőpróbának kitenni. Erről, úgy gondoljuk, belátható idő­kön belül szó nem lehet, bár igaz, hogy Pécs pótadója a többi vidéki városokénál jóval kisebb. Kerülni kell azonban az adóalanyok újabb megterhelését. A kímélet politikája nemcsak a teljesítőképes adózók megerő­södését szolgálja, hanem új adóalanyok ki­­termelődését is és bizonyos 50 százalék mindig kedvezőbb és olyan alap, melyre tovább építeni lehet, mint az emelés illuzó­rikus számoszlopa, amely abban a pillanat­ban omlik össze, amikor a kivetés tetszetős formájából a­ behaj­thatatlanság szomorú való­ságává lesz. Beruházások nélkül azonban, úgy érez­zük, megakadunk a fejlődésnek azon a szépen meglendült útján, melyen a magyar vidéki városok sorában első helyre küz­döttük magunkat. Ennek nem szabad bekö­vetkezni, mert, aki nem halad, lemarad és Pécs nem süllyedhet oda vissza, ahonnét egy céltudatos tervszerűség párosulva a sür­gető idők munkára késztető parancsával és a polgárság áldozatosságával, három év­tized alatt kiemelte s ha nem is az ország, de legalább a Dunántúl gonddal megala­pozott, értékekkel tömörített, művészien csi­szolt koronájává tette. Tudjuk, új jövedelmi források meg­újítása ma szinte lehetetlen, ám nem az a meglevők olyan kihasználása, ami azok hozadékát fokozza és talán nem holdkóros elgondolás az sem, ha olyan beruházásokra erőszakolunk ki fedezetet, amelynek jöve­delmezősége kétségbevonhatatlan. A népfürdő beigazolta rentabilitását. Nem volna tehát vízbe dobott pénz a fedett uszoda megépítése. Ott vannak a városi kőbányák. Azok termelését is úgy meg le­hetne növelni, hogy a lassan bár, de foly­vást folyó építkezésekhez a város szállíthata az alapzatoknál jól beváló termésköveket. Itt van a város mezőgazdasági telepe. Igaz, mintagazdasággá nőtt az idők folyamán, de kérdés, bérbe adva, vagy felparcellázva ki­adva nem-e hozna számottevőbb jövedel­met, mint házikezelésben. Rengeteg sok a város kihasználatlan fekvősége s ezeket az utóbbi esztendőkeben vétel és csere utján megszaporitotta. Nem volna-e ok­ és cél­szerű a házhelyekre alkalmas ilyen terüle­teket felparcellázva áruba bocsátani s az értük befolyó vételárból azokat a függőköl­­csönöket rendezni, amiknek kamatai ezidő­­szerint velünk egy tálból esznek ? Az erdő­gazdaságot törvény szabályozza. De kér­dezzük tisztelettel, hogy ez a törvény nem engedi-e meg nagyobb terület fakitermelését, mint amennyit évről-évre kivágunk és for­­galomba hozunk ? A fa kelendő jószág nap­jainkban s a város rendes erdei éleket ad aránylag olcsó pénzért. Egész bizonyosan jó üzlet lenne a városnak és lakosságának egyaránt az erdő fokozottabb kitermelése ha arra a törvény keretein belül lehetőség kínálkozik. Itt van a vásárcsarnok régóta vajúdó kérdése. Igaz, megoldása befektetést kíván, de az a befektetés is olyannak kínál­kozik, mint a fedett uszodáé, ami nemcsak a ráfordított tőke kamatait hozná meg, hanem rövidesen tiszta jövedelemmel is gyarapítaná a város kasszáját. Felhozhatnánk még néhány példát, ám nem kéretlen tanácsadókként óhajtunk a fórum elé tolakodni, csupán szerény vélemé­nyünknek adunk kifejezést abban a feltevés­ben, ha az általunk felsorakoztatott lehető­ségek egyike sem volna kiaknázható, talán legalább impulzust adhatunk az arra hiva­tottaknak, hogy más, a miáltalunk meg-­ jelölteknél alkalmasabb területeken keressék­­ azokat a módokat, amik valamit csurranta­­nának-cseppentenének a pénztárba, hogy ne kelljen fillérekig kiszámított garasokkal állan­dóan attól tartanunk, az első előre nem látott kiadás megbillenti azt a költségvetést, ami a polgárságot kímélő jószándék és minden kötelezettséget kielégítő, becsületes akarás olyan művészi munkája, amihez még az ellen­ségnek ? ha van ilyen ? — gáncsa sem férhet. Ezt a költségvetést, amit nem egészen a száraz matematika szült, hanem azon felül egy kicsit a város és polgárainak ideális szeretete és példás megbecsülése s amiben a köteles terhek mellett a szociális szükségletek szívesen hozott áldozat­tételei is megsegítő teli kézzel kaptak helyet, ezt a költségvetést csak úgy szabad volt elfogadni, hogy beruhá­zási rubrikáit nyitva hagytuk annak az alkotó akaratnak számára, mely a sziklából vizet fakasztás példájára, a maga elgondo­lásai számára annak idején megtalálja a fedezetet.­­. igazságot !Magyarorságnall! Mussolini nagyjelentőségű külpolitikai beszédet mondott Magyarország érdekében. — Abszurdum, hogy négymillió magyar az ország határain kívül éljen. Milano, november 2. Mussolini rendkívüli jelentőségű külpolitikai beszédében, mintegy ne­­gyedmilliós tömeg előtt fejtette ki vasárnap Olasz­ország eddigi és jövőbeni külpolitikájának alap­elveit. Azzal kezdte beszédét Mussolini, hogy le akarja szögezni, milyen álláspontot foglal el a fasiszta Olaszország a többi európai néppel szem­ben, a mai zavaros viszonyok közepette. Ha tisz­tán akarjuk látni az európai helyzetet - mon­dotta -, mindenekelőtt tabula rasát kell csi­nálnunk és a wilsoni ideológia itthagyott illúziói­ról kell lemondanunk. Ilyen illúzió a leszerelés problémája. Teljes lehetetlenség az, hogy min­den állam egyszerre szereljen le. -Mindenki Genf felé figyel és ott megszületik egy nevetséges egérke. Illúzió az együttes biz­tonság elve is, mert együttes biztonság sosem volt és soha nem is lesz. - Ilyen közhely az oszthatatlan béke is.A Nép­­szövetség vagy fllegujhodik, vagy eltűnik. Te­kintve , hogy me­gújhodása rendkívül nehéz, tőlünk, azt hiszem, nyugodtan elveszhet.­­­­Ördögi pontossággal ügyeltek az olaszok , elleni ostromzárra és megkísérleltették kiéhez- t tezni az olasz népet, amelynek azonban nagy ere­jén meghiúsult ez. Az olasz nép kész az áldozatra, kész a harcra, akár ötvenkét ország ellen is. A békepolitikához nem kell a Népszövetség. A francia-olasz egyezménynek új korszakot kellett volna nyitnia, de a megtorlások következtében bekövetkezett a két nép között az elhidegülés. Megállapítja, hogy a négus császársága ma már több mint halott. Amíg Franciaország kor­mánya várakozó állásponton van, Olaszország is erre az álláspontra helyezkedik. Svájc Olasz­ország számára mindig egyike lesz a legbarát­ságosabb államoknak. Ausztria sorsa Olaszország tudtával és beleegyezésével a jobb jövő felé for­dult a július 11-iki egyezménnyel. Leszögezte Mussolini, hogy ő már jóval korábban tudott ennek az egyezménynek tervéről. Pontosan ismerte azt és helyeselte Ausztria helyzetének megerő­sítését. „Olaszország mindig csodálattal viseltetett a magyar nép iránt” Ezután Magyarországról szólt rendkívül meleg szavakkal és kijelentette, hogy amíg Magyarországnak igazságot nem szol­gáltatnak, addig nem lehet végleges rendezés a Duna-medencében. Abszurdum, hogy négy­millió magyar az ország határain kívül éljen. Magyarország valóban a nagy rokkant, amely áldozatául esett annak, hogy javítani akarták a nagyon is elvont igazságtalanságokat és ezáltal sokkal nagyobb tényleges igazságtalan­ságokat követtek el. Olaszország mindig csodá­lattal viseltetik a magyar nép iránt, annak kiváló tulajdonságai, katonai erényei, bátorsága és ál­dozatkészsége miatt és a közeljövőben ezek az érzelmek ünnepélyes megnyilatkozást nyernek nyilvános és nagy­szerű módon. Jugoszláviáról megállapította, hogy Olaszország ma is hajlandó együttműködni vele és a barát­ságra még jobban meg van adva a lehetőség mint régebben. Leszögezte, hogy Németország több­­izben kifejezte barátságát a fasiszta Olaszország iránt. A berlini találkozáson sikerült fontos prob­lémákra nézve megegyezni. Béke mindenkivel Angliáról beszélt ezután a Duce és figyel­meztetette az angolokat, hogy Olaszország nem tűri, hogy a Földközi-tengerbe belefojtsák és megköveteli, hogy a Földközi­

Next