A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 1997

1997 / 1. szám

GÖDÖLLŐI PREMONTREI ÖREGDIÁKOK EGYESÜLETE „Kik vagyunk mi? Ő nem az Alázat, Csak a megalázottság fiai. Nemzedékek büszke hídfői közt Görbülő ív, görnyedő átmenet. Testvéreim, bizony nem élünk jól mi, Nem apáinknak tetsző életet. De aki másképp tehetne helyünkben, Az vesse reánk az első követi Minden percünk kínzó kiegyezés: 199711 Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább, És amit hagynak, egyre kevesebb: Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet, Szikrát a t­űzből, cseppett a folyóból, A töredéket eltört mondatodból, Minden megmaradt árva keveset: A h­o­gy lehet!” Amikor a harmincas években Remenyik Sándor önmagát és erdélyi sorstársait vigasztaló fenti sorait ízlelgettük, nem sejtettük, hogy majd évtizedeken át a durva erőszak idején a megmara­dásnak, a túlélésnek gyakorta megalázó útjaira kényszerülünk mi is. Ső­t most is, amikor a romokból és töredékekbő­l megpróbáljuk újrakezdeni közösségi és nemzeti életünket, megint csak azt tapasztaljuk, hogy háttérben működő hatalmak: „Visszaszorítnak hátrább, egyre hátrább, és amit hagynak, egyre kevesebb!” De most már észrevesszük, hogy most és itt már kevés a túlélésre, a kivárásra időzített régi „Ahogy lehet”. Közösségi és nemzeti múltunk, jelenünk és jövőnk felől a Teremtő és Gondviselő Istent kérdezgetve, a valóságot bevallva és elfogadva, tényekkel és értékekkel meg nem alapozott hiú emberi elképzeléseket feladva egy új Ahogy lehet-et kell kialakítanunk! Már idén Húsvétkor érdemes meghallanunk az Úr feddését, amellyel az elcsüggedt emmauszi tanítványokat pirongatta: Oh, ti oktalanok .... Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” (Luk. 24, 25-26.) A magyar sorsnak ezzel a húsvéti hittel és reménnyel feltöltött Ahogy lehet-jével szeretnék egymást megerősíteni az idei június 7-i gödöllői találkozón, melyre a régi szeretettel hív benneteket közelről és távolról Gödöllő, 1997 Húsvétján Fényi Ottó O.Praem, az Egyesület elnöke „Ahogy lehet”

Next