Százhalombattai Hírtükör, 2001 (14. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-10 / 1. szám

2. oldal Tájékoztató a környezetszennyezés helyzetéről Százhalombattán A 102/2000. (III.30.) ÖK. sz. határozattal elfogadott Környezetvédelmi Cselekvési Program szerint évente egy alkalommal a Környezetvé­delmi Bizottság elnöke tájékoztatja a képviselőtestületet a város kör­nyezetvédelmi helyzetéről. Ennek alapján készült a tájékoztató, amely a környezetvédelmi problémákat a Cselekvési Program cso­portosítása szerint tárgyalja. 1. A levegő tisztasága: A monitorrendszer kiépítésének előkészítése folyamatban van. Az előkészítő munka eddigi folyamatát a képviselőtestület jóváhagyta. El­döntésre került, hogy az üzemelte­tés formái közül a résztvevők által közösen finanszírozott, és a Közép- Dunavölgyi Környezetvédelmi Fel­ügyelőség által üzemeltetett hálózat megvalósítását tartja elképzelhető­nek. A testület felkérte a jegyzőt, hogy a tárgyalásokat folytassa. Je­lenleg a Környezetvédelmi Miniszté­riummal folyik az időpont-egyezte­tés, és a tárgyalások előkészítése. A légszennyezés mérési eredmé­nyei a beérkezés függvényében je­lennek meg a helyi újságban. A PHARE mérőkocsi és a MOL Rt. saját mérései szerint a 24 órás mérési eredmények mindenkor je­lentősen alatta maradnak a határér­téknek. Az elmúlt évek eredményei­vel összehasonlítva az állapítható meg, hogy az átlagos szennyezett­ség alapvetően nem változott, de a csúcsok helyenként jelentős mér­tékben (pl. a kén-dioxid, a nitrogén­­monoxid, és a szén-monoxid eseté­ben) mérséklődtek. Ez mindenkép­pen a nagyvállalatok erőfeszítéseit dicsérik, amelyek több technológiai változtatást hajtottak végre az el­múlt években. Az Önkormányzatnak folyamatos szerződése van a Környezetgazdál­kodási Intézettel az ülepedő por ne­hézfémtartalmának mérésére. Az ülepedő por nehézfémtartalma ma­gasabb a kívánatosnál, de a gázfel­használás növekedésével, és a ne­héz fűtőolaj felhasználásának vár­ható megszűnésével ennek értékei­ben is változás fog beállni. Öt Csepel-szigeti település a Vá­ros Környezetvédelmi Alapjának megosztását kérte a bíróság előtt. A bíróság első fokon helyt adott a ke­resetnek. A város a döntést megfel­lebbezte, és álláspontja alátámasz­tására szakértői véleményt is ké­szíttetett, amelyet csatolt a per­anyaghoz. A szakértői vélemény elkészíté­séhez a város kérte Tököl nagyköz­ség polgármesterétől, hogy járuljon hozzá a Tököl területén elvégzendő ellenőrző mérések elvégzéséhez. A kérést a tököli önkormányzat eluta­sította. A szakértő állásfoglalásában az 1998. április és 1999. január kö­zött Szigetújfaluban végzett méré­sekre tudott támaszkodni, amelyek­ben határérték-túllépés nem fordult elő. 2. A települési környezet tisztasága: A város zöldterületeit folyamato­san jól karban tartjuk, általában a la­kosság megelégedésére. A belter­jes parkfenntartási munkák mintegy 400.000 m2-t érintenek. Külterjes gondozás pedig 370.000 m2-en fo­lyik. A gyepfelületek kaszálására három alkalommal került sor. Az er­dőtelepítésre rendelkezésre álló hely az elmúlt években erdősítésre került. Jelenleg ezek folyamatos ápolása történik. A Környezetvédelmi Bizottság ta­vasszal bejárta a várost, és 25 sze­mély esetében javaslatot tett a Kul­turált Településért Díj odaítélésére. Tavasszal, két éves szünet után szintén döntés született a Környe­zetvédelmi Díj odaítélésére. A díjat Galambosné Király Emőke, a Szé­chenyi Szakközépiskola és Gimná­zium kémiatanára nyerte el. A Környezetvédelmi Bizottság el­ső ízben rendezte meg a városi kör­nyezetvédelmi vetélkedőt az általá­nos iskolás diákok számára. A dön­tőt a Széchenyi Szakközépiskolá­ban rendezték meg nagy sikerrel. A vetélkedőt a bizottság a későbbiek­ben évenként szándékozik megren­dezni. A vadkender és az egyéb allergi­át okozó gyomok irtását minden év­ben komoly propagandával igyek­szik a város elősegíteni. Az elha­nyagolt ingatlanok tulajdonosait fel­szólítják ingatlanuk rendbetételére. A közterületeken a nyári hónapok­ban elvégzett több kaszálással előz­zük meg a veszélyes növények éré­sét. Szintén rendszeresen folyik a városban a szúnyogirtás, valamint a kullancs-, pocok- és patkányirtás is. Évente a kutyatulajdonosok részére történő felhívással folyik az eloltás. 3. Csapadékvíz elvezetése: A csapadékvíz-elvezető rendszer tisztítása három alkalommal, a ré­zsű kaszálása négy alkalommal tör­ténik. Rendszeres ellenőrzéssel biz­tosított a nyílt árkok megfelelő álla­pota. A belvízátemelő szivattyúk éves rendszeres karbantartását is folyamatosan végzik. 4. Kommunális szennyvíz gyűjtése, elvezetése, kezelése. A szennyvíztisztító telep intenzifi­­kálását a Polgármesteri Hivatal már 1996-97-ben megterveztette, az en­gedélyeztetését megkezdte. A kép­viselő-testület döntése alapján a be­ruházás elmaradt. A szennyvíztisztí­tó-telep üzemeltetője saját forrásból a kisebb beruházási igényű rekonst­rukciós munkákat - pl. a rácsok re­konstrukcióját, finomrács, illetve a szennyvíz mennyiségének mérésé­re szolgáló műszer beépítését - el­végezte. 5. Kommunális hulladék kezelése: A városban a szemétszállítás, az avar és a kerti hulladék gyűjtése, el­szállítása folyamatos. A hulladék szétszóródásának megakadályozá­sára a szállítójárművek letakarására kértük fel a városban hulladékszállí­tást végző vállalatokat. Az illegális lerakóhelyeket a lakosság segítsé­gével igyekszünk feltárni és meg­szüntetni. Sajnos a kerti hulladékok égeté­se annak ellenére történik, hogy a város több pontján található a gyűj­tésükre lerakó. Az illetékesek figyel­mét a jelenségekre felhívtuk. 6. Lakossági és közszolgáltatási eredetű zaj, rezgés elleni védelem: Ezen a területen tapasztalható a legtöbb lakossági panasz. A zajter­helés fő forrása változatlanul az erő­mű. A transzformátorok zajvédelmét az elmúlt években a G1-es kivételé­vel megoldották. A jelenlegi zajprob­lémákat a turbinasátrak nem kielé­gítő zajvédelme okozza, amelynek megoldása viszont rendkívül költsé­ges. Az erőmű az idei évben erre vonatkozólag is elvégeztette a vizs­gálatokat, de azok eredménye a zaj­­csökkentés lehetőségére és hatá­sára vonatkozólag nem egyértelmű. Ezért az a döntés született, hogy várhatóan a 2001. évben egy sátor esetén elvégzik a beruházást, és annak eredménye alapján döntenek a többi turbinasátor zajvédelmének elvégzéséről. Az idei évben az erőmű üzemelé­se során rendkívül kevés esetben fordult elő üzemzavar, így a koráb­ban jelentős panaszt okozó lefúva­­tások száma elenyésző volt. Ezen kívül a szórakozóhelyek programja adhat okot esetenként panaszra. 7. Helyi közlekedés­­szervezés: A vasúti zaj csökkentésére az ön­­kormányzat készítteti a terveket. A kivitelezés a Déli lakótelepnél az idei évben megkezdődhet. 8. Ivóvízellátás: Az önkormányzat évek óta rend­szeresen vizsgálja az ivóvíz-kutak vizének, és a hálózati ivóvíznek a minőségét. A vizsgálatok alapján megtörtént a vasmangántalanító vízmű tervezése, amely a képvise­lő-testületben is jelentős vitát ger­jesztett. A kivitelezés megkezdésé­re a 2000. évben nem került sor. Re­mélhetőleg 2001-ben előrelépés történik. 1999. december - 2000. március között végeztette el az ön­­kormányzat a vízkezelési technoló­gia modellkísérletét, amelynek alap­ján megszületett a javaslat a tisztí­tás módjára. A bizottság a kísérlet eredményeit értékelte. 9. Energiagazdálkodás: Újtelepen megtörtént a városi közvilágítás korszerűsítése. Folya­matosan zajlik a távhővezetékek re­konstrukciója. 2000-ben a Déli lakó­telep területén került sor erre. 10. Egyéb: Költségvonzata miatt húzódik a zöldterületi kataszter felállítása. Dr. Nagypataki Gyula a bizottság elnöke SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Hírek - aktualitások Az új esztendő első battai cse­csemője, Varga Alexandra január 2-án született. A kismama január 7- én jött haza a MÁV Kórház szülésze­ti osztályáról. A kis Alexandra 3,3 kg súlyú, és jó egészségnek örvend. A kismama, Zsuzsanna 22 éves, az apa, Varga Zoltán pedig 25 eszten­dős. Mint mondta, az első gyermeket újabbak követik majd. Következő számunkban bemutatjuk a fiatal há­zaspárt. *** Korábbi számunkban már be­számoltunk arról, hogy az Ipari Park beruházására hirdetett közbeszerzé­si eljárás második fordulója után ti­zenegy cég pályázott. Az október 3-i tenderbontás után a november végi eredményhirdetésen a PUHI - TÁR­NOK Kft bizonyult a legjobbnak, de az egyik pályázó cég fellebbezést nyújtott be a Közbeszerzési Tanács­hoz, amelyben egyebek mellett a szerződéskötés megtiltását is kérte. A KT nem adott helyt a tiltásnak, így november 30-án a Batta Invest Kft. és a kivitelezéssel megbízott cég aláírta a szerződést. A KT döntőbizottsága két héttel meghosszabbította a felleb­bezést követő eredményhirdetést. Várhatóan január 15-étől elhárul min­den akadály a beruházás megindítá­sa elől. *** A képviselő-testület november 30-i döntése szerint az Urbárium­ban lévő 2948/6­2 helyrajzi számú közterületnek a Tölgyfa utca nevet adta. Az új utca a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium mö­gött húzódik. *** Az Egészségügyi Intézmény 14 ezer értesítőt küldött szét a novem­ber 10-e és december 13-a között le­bonyolított tüdőszűrő vizsgálatra. Számos értesítő „ismeretlen helyre költözött” felirattal érkezett vissza. A szűrésre 9.128 battai lakos jelentke­zett, a létszám megfelel az előző éve­kének. Azok a városlakók, akik vala­milyen okból nem jelentkeztek vizs­gálatra, az érdi Tüdőgondozóban (Hi­vatalnok u. 40. sz.) vehetik igénybe a szolgáltatást, hétfőtől péntekig 8-12 és 13-17 óra között. A szűrés adatait a törökbálinti Tüdőgyógyintézet dol­gozza fel. Akikről értékelhetetlen fel­vétel készült, vagy pozitív leletet ta­pasztalnak, azokat újabb vizsgálatra rendelik be. *** Az általános iskolák 7-8. osztá­lyos tanulói részére hirdetett or­szágos Varga Tamás matematikai verseny városi fordulója után 64 tanu­ló jutott tovább a megyei fordulóba, közülük 17 matematikai és 47 általá­nos tagozatos. Az 1 .Sz. Általános Is­kola 8, az Eötvös 5, az Arany János 12. és a Körösi iskola 6 tanulója vehet részt a második fordulóban január 11 - én. A versenynek hagyományosan a Körösi iskola ad otthont. *** A középiskolások részére hirde­tett országos Implom József helyes­írási verseny városi fordulója után 44 tanuló jutott a megyei döntőbe, közü­lük egy Arany János, kettő a Széche­nyi István iskola diákja. A megyei for­dulóra január 10-én kerül sor a Szé­chenyiben. Az országos fordulót Gyulán tartják márciusban. *** Ellehetetlenülhet a több mint két évtizede, közmegelégedésre műkö­dő Városi Vöröskereszt. A szervezet korábban véradási akciókat, tanfolya­mokat és versenyeket szervezett az iskolákban, segélyadományokat gyűjtött, (gondoljunk a délszláv hábo­rúra, az 1­998-as és 2000-es tiszai ár­vízre), valamint hasznos szociális munkát végzett. A helyi vöröskereszt „válságát” a Pest Megyei Szervezet döntése idézte elő. Korábban két részállású aktivista végezte a bonyo­lult, sokrétű munkát, de a megye ke­retszűkítésre hivatkozva csak egy részállást hagyott jóvá január 1-jétől. Süle Judit titkár viszont egyedül nem vállalja tovább a szervezet vezetését. Mint mondta, szívesen segít az új je­lentkezőnek, aki a szervezet irányítá­sára vállalkozik. Mondom a magamét... BUÉK Batta! Mindenekelőtt jó egészséget kívá­nok mindenkinek! Higgyék el ez a legfontosabb, ez a meghatározó. Hiába van pénz, siker, elismerés, ha nincs egészség. Erre kell a leg­jobban ügyelni! Legyenek tehát egészségesek testben, lélekben egyaránt. Tudom, a legtöbb em­ber csak a testi egészségre gon­dol, én azonban a lelkiekre is fel­hívom szíves figyelmüket. Bízom benne, hogy a konc kö­rüli marakodás végül oda vezet, hogy elkezdik építeni a szociális bérlakásokat, ott valahol a „Z” program mellett. Talán év végén már kialakulnak a kontúrok, sőt el­kezdik a következő épületek ala­pozását is. Végre lesz hová beköl­tözni a kispénzű embereknek is. A lakásgondokon remélem se­gíteni fog a tervezett tetőtér-be­építés is. Ez nem csak a lakás­gondokon fog enyhíteni, hanem szebbé, mutatósabbá és bizton­ságosabbá is teszi a házainkat. Nagyon remélem, hogy az egy­helyben topogás végre megszű­nik, és nekiláthatunk a kiviteli munkához. Az új évtől azt is várom, hogy az Ipari Parkunk benépesül. Talán még nem ténylegesen, de a telkek elkelnek és elsősorban külföldi befektetők tolonganak majd, hogy jó helyhez jussanak a parkban, és két év múlva már jelentős mennyi­ségű iparűzési adóval járulnak hozzá a város költségvetéséhez. Feltétlenül várom az évezred első évétől, hogy környezeti szennyezésünk csökkenjen. Csökkenjen a légszennyezés, ja­vuljon a víz minősége, működjön a monitor­ rendszer. Legyen minél több virág, fa és bokor városunk­ban! Talán elkezdik az Egészségügyi Intézet rekonstrukciós munkáit és 2002-re elkészül a teljes Intézet. Sajnos szükség van rá, bár ne lenne! Az iskoláinkban minél több okos, képzett, kultúrált gyerek ta­nuljon, és vigyék szerte a világba városunk jó hírnevét. Legyen minél több egészséges, kisportolt testű gyerekünk, akik az élet zűrzavarai­ban is megállják a helyüket. Abban is bízom, hogy egyszer majd a képviselő-testületünk is demokratikusan, szakszerűen fog működni, jó határozatokat hoz és a lakosság jólétével fog törődni. Boldog Újévet kívánok! Dr. Nagypataki Gyula Közlemény A Segítő Kéz Alapítvány kurató­riuma 2000. december 15-én ülést tartott. Megállapította, hogy a képviselő-testület sajná­latos döntést hozott, amikor nem járult hozzá a DK Rt. volt bölcsődéjének a sérült gyerme­kek számára való átadásához. Ezért azonnali hatállyal a 7 mil­lió forintot a minisztériumnak visszaküldik. A kuratórium tagsága egy­hangúlag úgy döntött, hogy to­vább folytatja munkáját a fogya­tékos gyermekek érdekében. Ennek érdekében az alapítvány alapító okiratát módosítani szándékozik, elsősorban azért, hogy a működési területét szé­lesítse. Elhatározást nyert, hogy az alapítvány áprilisban egy re­gionális találkozót szervez. Az alapítvány kuratóriuma

Next