Százhalombattai Hírtükör, 2011 (25. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-13 / 1. szám

2. oldal Képviselő-testületi összefoglaló Folytatás az 1. oldalról Az egyesület húsz éve lát el a városban korai fejlesztéssel, illetve részképesség-zava­ros, mozgássérült és egyéb panaszokkal küz­dő gyermekek fejlesztésével kapcsolatos fel­adatokat. A tapasztalatok és a statisztikai adatok azt mutatják, hogy hosszabb távra fel kell készülni a különböző problémákkal születő csecsemők, kisgyermekek és fiatal felnőttek szakszerű ellátására. A civilszervezet elnöke segítséget kért, hogy speciális és a szülőkre rendkívül nagy terhet jelentő tevékenysége­ikhez biztosítson anyagi támogatást és helyi­séget a képviselő-testület. Elfogadták a Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének szakmai beszámolóját, és elis­merésüket, valamint köszönetüket fejezték ki a szervezet munkatársainak. Egyhangúan döntöttek a „Zöldövezeti Program 2010” elnevezésű pályázathoz szükséges önkormányzati nyilatkozat meg­adásáról. A Százhalombattai Faluvédő Egylet Hulladék-kommandó Társadalmi Járőr­­szolgálata az Ökotárs Alapítvány és a MOL Nyrt. kétfordulós pályázatára jelentkezett a Csónakázó-tó fásítása, szépítése érdekében. Háromszázezer forinttal támogatják az I. Országos Szenior Úszó Bajnokság megren­dezését a Kiss László Sportuszodában. A pénzt a szervező VVK SE érmekre és kupák­ra fordítja. A megnövekedett kérelmek miatt a novemberi ülésen 1,5, ezúttal pedig újabb 1,9 millió forint plusztámogatásban részesí­tették a Százhalombatta Ifjúságért Közala­pítványt, amely a fiatalok első jogosítvány­hoz jutásához nyújt anyagi segítséget. A Főtér II. project részeként befejeződött a Barátság Kulturális Központ felújítása. A rekonstrukció során olyan új technikai meg­oldásokat építettek be, amelyekkel az ott dolgozóknak is meg kell ismerkedniük, és meg kell tanulniuk a ház rendeltetésszerű üzemeltetését a biztonságos és hatékony munkavégzés végett. Ennek érdekében az intézmény vezetője hozzájárulást kért, hogy a BKK január 3-a és 15-e között zárva tart­hasson. A testület támogatta a kérelmet. Költségvetés Elfogadták a jövő évi intézmény-felújítási programot és a 2011-es költségvetési kon­cepciót. Az Esélyegyenlőségi Támogatási Keret összegét 3, az egyházak támogatását pedig 6 millió forintban határozták meg, és 50 millió forintot helyeztek céltartalékba a „bedőlt” lakáshitelesek támogatására. Nem bővítik az Arany János iskola tornatermét, hanem újat építenek helyette. A Gazdálko­dási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság javas­latára a 2011-es kiemelt fejlesztések közé került a pince- és partfalfelmérés, valamint a Szerb Kisebbségi Önkormányzat 1,5 millió forintos támogatása. A Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság javaslatára kiemelt feladatként folytatódik az energiatakarékos­sági program. A jövőben a SZÁKOM Kft. üzemelteti a megújult Szent István tér létesítményeit: a nyilvános illemhelyeket, a zenepavilont, a harangjátékot, a személyszállító lifteket, a vízgépészetet és fénytechnikát, valamint a térszint alatti parkolót és a hozzá kapcsolódó szellőztető és tűzjelző berendezéseket. Az üzemeltetésről és használatról szóló rendele­tet a következő ülésén tárgyalják. Közüzemi díjak 2011 -ben átlagosan 8 százalékkal emel­kednek a közüzemi díjak Százhalombattán. A lakossági ivóvíz, szennyvízkezelés, hőszol­gáltatás, valamint kommunális hulladék­­szállítás díja 8 százalékkal drágul januártól. A közületi kommunális konténerek szállítási és kezelési díja, valamint az inert hulladék­lerakójegy ára 12 százalékkal nő, a zöldhulladék-lerakójegy 10 százalékkal, míg a konténeres inert hulladék szállítási és keze­lési díja 17 százalékkal emelkedik. Alapítói ülés keretében született döntés arról, hogy a Hotel Traininget a jövőben a Batta-Invest helyett a Korshak Kft. üzemel­teti. Az átalakulás hivatalosan szeptember 30-ra fejeződhet be. A képviselő-testület megfontolja a hotel jelenleg veszteséges konyhájának kiszervezését. A részletekről a februári ülésen tárgyalnak. Elfogadták az idei út- és járdarekonstruk­ciós programot. 2011-ben felújítják a Damjanich út Hága László és Vörösmarty utca közötti szakaszát, a Damjanich út jár­dáját a Szellő és Hága László út, valamint a Madách és Vörösmarty utca között. Az érin­tett szakaszon az ivóvízvezetéket is kiváltják. Felújítják a Nap utcát, kiváltják az ivóvíz házibekötéseket és tolózáraknát építenek, megkezdik az Erkel körúti garázssor négy méter széles útjának aszfaltozását, járdare­konstrukció indul az Est utca Damjanich út és Bagoly utca közötti szakaszán, és felújít­ják az Erkel körút 71-75. előtti parkoló közlekedő felületét. 60 millió forintot irá­nyoztak elő a „Z” programos lakásokhoz tartozó játszótér és az óvárosi Duna-parti játszótér felújítására, a szolgáltatóház mellet­ti terület rendezésére és a Hága László park rekonstrukciójára. A képviselő-testület elfogadta az Urbáriumot és Újtelepet érintő talajvíz­problémáról, valamint az eddig megtett intézkedésekről szóló tájékoztatást, és úgy döntött, hogy az azonnali intézkedésekre 5 millió forintot biztosít a 2010-es költségve­tés terhére. Zárt ajtók mögött ítélték oda a Testneve­lési és Sport Elismerő Okleveleket, a kitün­tetéseket februárban adják át. Az 1. Számú Posta megfelelőbb elhelyezése és a jobb ügy­félkiszolgálás érdekében újabb tárgyalásokra hatalmazták fel a polgármestert. Hosszú távra megoldódhat a hulladéklerakás Folytatás az 1. oldalról A képviselő-testület megbízta Valkai Györgyöt, hogy kezdjen tárgyalásokat a beruházóval. Emellett arra is lehetőség van, hogy az önkormányzat képviselői közvetle­nül is megismerjék a technológiát egy szlo­vákiai üzemlátogatás keretében. Ha a képvi­selő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására, 8-10 hónap múlva elin­dulhat a próbaüzem. A tervek szerint a terület, amelyen a hulladék-feldolgozó épül­ne, a város tulajdonában maradna, a PCP Zrt. mindössze használati engedélyt kapna rá 15 évre. A beruházás körülbelül 20-25 személy számára biztosítana munkahelyet. A technológia felügyelete, a gépsorok ellenőr­zése és karbantartása felső- és középfokú végzettséget igényel, az előválogatási folya­matban szakképesítés nélküli dolgozókat lehetne foglalkoztatni. A bajai székhelyű PCP Zöldenergia Zrt. Magyarországon összesen huszonöt helyszí­nen tervezi megvalósítani a hulladék-feldol­gozót, amihez a hatósági engedélyeket már megszerezték. ­ Közös célok, egységes kép Kulturális területen dolgozó intézmények és szervezetek részvételével kulturális kon­zorcium alakult Százhalombattán. Az együttműködő felek 2010. december 20-án, ünnepélyes keretek között írták alá az erről szóló megállapodást. A Kulturális Konzorcium Száz­halombatta fő célja a kulturális értékek minél szélesebb rétegekhez való eljuttatása igényeik felkeltése és kielégítése révén. Mindez együtt jár a városi összetartozás erősítésével, a városi kulturális turizmus fejlesztésével és a Százhalombattáról kiala­kult kép minél kedvezőbbé alakításával. A konzorcium alapítói úgy vélik, mind­annyiunk érdeke, hogy Százhalombatta a város határain belül és azon túl is jól arti­kulált, egyedi arculattal, úgynevezett „branddel” rendelkezzen. Ez pedig csak úgy érhető el, ha azok az intézmények, amelyek közvetlen közönségkapcsolattal rendelkeznek, összehangolják tevékenysé­güket, együtt tervezik és megosztják a fel­adatokat, valamint közös stratégiát dol­goznak ki. Ennek a stratégiának az is a célja, hogy a város olyan eredményeket érjen el a közművelődés, a kultúra, a kul­turális és szabadidős turizmus, a lokálpat­riotizmus, a lakóhelyhez való ragaszkodás terén, amelyek a határain túl is vonzerővel bírnak. A konzorcium alapítói a Barátság Kulturális Központ, a Hamvas Béla Városi Könyvtár, a Hotel Training, a Korshak Kft., a Magyarok Öröksége Alapítvány, a „Matrica” Múzeum, a Városi Szabadidő Központ, a Halom Televízió, a Száz­halombattai Hírtükör és a Rádió 6. A szervezetet háromfős elnökség irá­nyítja, elnökké Szigetvári Józsefet, alel­­nökké dr. Vncze Magdolnát, titkárrá pedig Cseh Kornélnét választották. SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Premier plán Borzasztóan büszke vagyok Csendes Miklós a Rail Cargo Hungária dunántúli részlegének műszaki vezetője­ként különböző vasúti javító, karbantartó cégeket koordinál. Ennél több szó nem is igen esik a munkáról a közel kétórás beszélgetés alatt. Fesztelenül és büsz­kén mesél társasági életéről, családjáról, pedig nem igazán akarta ezt az interjút, de pozitív hozzáállása és lendülete ezen a helyzeten is átsegítette. - Hat órakor eligazítom a kollégákat, elindítom a munkát, aztán hazamegyek. Friss pékárut és tejterméket vásárolok a családjaimnak. Két gyerekemnél két unokámnak, édesanyámnak, aki szintén a városban él, és otthonra, ahol drága feleségemmel, Erzsikével élek. A gyere­kek szintén Dunafüreden laknak, ebben a sajátos „Bermuda-háromszögben” zaj­lik az életem nagy része. - Mi hozta és mi tartotta itt a város­ban? - Pusztaszabolcsról érkeztem 1979- ben a finomítói vasútállomásra részlegve­zetőnek. Szimpatikus volt a város, sok velem egyidős fiatallal ismerkedtem meg. Részben ők a barátaim a mai napig is. Focizunk és politizálunk, részt veszünk a város sport és társadalmi életében. Poénkodnak, hogy olyan vagyok a csalá­dommal, mint egy nyugdíjas nagypapa. - Pedig aktív vállalkozó. Hogyan vált azzá? - ’84-ben, harmincévesen többet és jobbat szerettem volna magamnak és a családomnak, ezért vállalkozásokba kezd­tem. Először vgmk és gmk, majd bt for­mában. Mentem nádat vágni, amit elad­tunk Hollandiába, de tologattam vago­nokat is nyolcvan centis hóban, az Ercsi Cukorgyárban. A kilencvenes évek óta aztán több kft-t is irányítok, amik több­nyire vasúti árufuvarozással, karbantar­tással foglalkoznak. Miklós fiammal van egy szoftverfejlesztő cégünk, ami a Pacific (Csendes) nevet viseli. Nagyon büszke vagyok a fiamra, sikeres üzletember. Közel tíz éve végzett Dunaújvárosban, dolgozott néhány helyen, mint szoftver­­fejlesztő mérnök, egy ideje pedig magán­zó.­­ A lánya, Csendes Anita nevét valószí­nűleg sokan ismerik, és nem csak a város­ban.­­ Anita mozgékony kishölgy volt szü­letésétől fogva. Már három évesen balett­iskolába járt, ahol mozgásintelligenciát és fegyelmet tanult. Hatévesen kezdett teniszezni a DKSK-nál. Amikor az meg­szűnt, a VSZK munkatársaival megalakí­tottuk az SZVSE-t, ahol a teniszszakosz­tály elnökeként azért dolgoztam, hogy ne szűnjön meg a lehetőség. Lefedtük a pályát, hogy ősszel és télen is lehessen teniszezni. A városvezetés is adott rá némi pénzt, de nagyrészt a battai vállal­kozók, vállalatok segítettek. Akkoriban imádtak teniszezni a gyerekek, százan­­százhúszan is jártak. Sajnos, most már nem annyira népszerű. Akkor sokat szá­mított, hogy volt egy olyan karrier, mint Anitáé. 13 évesen bekerült a három leg­jobb közé Magyarországon, így jutottunk ki a franciaországi Tarbes-ba a korosztá­lyos világbajnokságra, ahol sztárként kezelték a versenyzőket. Életem egyik legszebb élménye volt! Amikor a csar­nokban bemondták Anita nevét, libabő­rös lettem. Németországban profi szerző­dése volt, májusban-júniusban odajár­tunk hétvégenként, itthon reggelente és délután vittem edzésre. Amikor Oslóban volt versenye, január elsején 0 óra 10 perckor indultunk egy mikrobusszal, jöt­tek velünk a barátaink is drukkolni. Battán Anita volt az első diák, akit fel­mentettek a készségtárgyakból. Nem volt magántanuló, de az Arany János gimná­ziumban a tanárok minden lehetőséget megadtak neki. Aztán 17 évesen, edzésre menet baleset érte. Ezután egy évet ki kellett hagynia, örültünk, hogy egyálta­lán életben maradt! Amikor folytatta a teniszt, több amerikai egyetem is sport­ösztöndíjat ajánlott neki. 18 évesen Las Vegast választotta, de két hét után haza­jött a biztos családi fészekbe. Fehérváron elvégezte az idegenforgalmi főiskolát. Aztán választanunk kellett, így végül befejezte a teniszezést, én pedig lemond­tam az elnökségről. A cégeimre is ráfért, hogy foglalkozzam velük, szerettem vol­na bebiztosítani a jövőnket. A tenisznek köszönhetően elképesztően sokat utaz­tunk, és örülök, hogy a gyerekeim világ­látottak, tapasztaltabbak lettek. - De a sport nem tűnt el nyomtalanul az életéből. - Fiatal korom óta sportolok. Fociztam többek között Törőcsik Andrással is, amíg egy nyílt lábszártörés miatt be nem kellett fejeznem. De most is sokat moz­gunk a barátaimmal, hetente kétszer teniszezünk, utána fehér asztal körül elbeszélgetünk az élet dolgairól. A fiam is tagja a teniszklubnak. Bár ő később kezd­te, mint Anita - aki remélem, nem sértő­dik meg -, de tehetségesebb volt. Hihetetlen intelligenciája a teniszben is megmutatkozott. Anita olyan, mint én: lobbanékony, tettre kész, törtető. Miklós inkább, mint a feleségem. Ők jobban szeretnek a háttérben maradni, higgad­tak. Amíg mi Anitával utaztunk, a felesé­gem biztosította itthon a hátteret. Azt gondolom, az övé volt a nagyobbik fel­adat. A gyereknevelés is ráhárult, én sosem bírtam a fenekemen ülni, soha nem voltam egyszerű figura. Harminchat éve vagyunk házasok, és nagy vitánk még nem volt. Ez a feleségemnek köszönhető, aki megértő, pedáns és precíz. A vállalko­zásaimban is sokat segít. Hihetetlen türe­lemmel foglalkozik a gyerekekkel, az unokákkal és velem is. Neki köszönhető, hogy a gyerekeim ilyen családcentrikusak maradtak. Mindennap beszélünk velük, legalább telefonon, mindenben kikérik a véleményünket. Hétvégenként mindig összejövünk, a feleségem mindenkinek megfőzi a kedvencét, négy-ötféle étel van ilyenkor az asztalon. Nagyon büszke vagyok a családomra, a feleségemre, mindarra, amit a gyerekeim elértek. Élvezem a nagyapaság minden pillanatát. Amikor a gyerekeim voltak ilyen picik, mint most az unokák - Julcsi két és fél, Mátyás pedig féléves - nem volt ennyi időm rájuk. - Kit mutassunk be a következő Premier plánban? - A baráti körömben igen tisztelek egy hölgyet, akit ismertem egészségesen, majd később, amikor daganatos betegség támadta meg. Végigkísértük a küzdelmét és a gyógyulását. Most újra mosolyogni, nevetni látjuk. Úgy gondolom, Mérgesné Cseh Mariann sokat tudna segíteni az embereken, igazi pozitív személyiség. LA SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR VÁROSI KÖZÉLETI LAP Főszerkesztő: Czifrik Katalin Kiadja: Korshak Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Yomek Noémi ügyvezető­­ '' * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a százhalombattai 1. sz. Postahivatalban (Szent István tér). Előfizetési díj: egész évre 1620 Ft. A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel./Fax: (23) 350-099 E-mail hirtokor@mail.battanet.hu Hirdetésszervezés: Nemes Dóra Tel.: +36 30 558 1836 Nyomdai munkák: Ringier Nyomda ISSN 0238-972 X »OBSERVER« A MÉDIAFIGYELŐ

Next