Százhalombattai Hírtükör, 2014 (27. évfolyam, 1-23. szám)

2014-01-09 / 1. szám

2. oldal ..tv.,­­ Folytatás az 1. oldalról Napirend előtt Nagy Balázs, a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság elnöke emlékeztette a képviselőket, hogy a szakiroda kiosztotta a­két 2014. január 31-ig kell leadni. A Fidesz képviselőcsoport nevében a te­remben ülőknek és a városlakóknak is ál­dott, békés karácsonyt, valamint sikerekben gazdag új évet kívánt. Szabó Zoltán a Bláthy utcai közös képvi­selők kérésére elmondta, hogy sok a bizony­talanság a Mezőföldvíz szolgáltatásával kap­csolatban, és a kérdések tisztázása végett egyeztetni fog Sinka László alpolgármester­rel, aki a tulajdonos önkormányzatot képvi­seli a cégben. Mint mondta, sok színvonalas adventi program zajlott a Szent István és a Református Templomban, amelyeket kicsi­vel jobban kellene propagálni. Ő is min­denkinek kellemes ünnepeket kívánt. Csatlakozott a jókívánságokhoz Szalai Attila is, aki hozzátette: reméli, a jó szándék a közelgő választások ellenére is mindenki­ben megmarad jövő karácsonyig. Pap Miklós gratulált a december 6-i me­gyenapon kitüntetetteknek: Major Kriszti­nának, Rajkai Róbertnek, Vass Péternek és a Bara Zenekarnak. Szél Pál beszámolt róla, hogy az ÉSZKE száz fenyőfát és egy-egy kiló szaloncukrot biztosít a százhalombattai rászoruló csalá­doknak. A kiszállításban a polgárőrség köz­reműködött. A képviselő kellemes ünnepe­ket és boldog új évet kívánt a város lakóinak és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, megköszönve a képviselői munkához nyúj­tott, egész éves támogatásukat. Pátkai Zsolt alpolgármester felhívta a fi­gyelmet a turisztikai marketing stratégia ki­alakítása végett közzétett kérdőívre, és arra kérte a városlakókat, töltsék ki. A felmérés határideje január 6. A képviselő elmondta, hamarosan meg­szüntetésre kerül a Csónakos lakóparkban ásott árvízi ideiglenes csatorna, de addig is arra kérte a Műszaki Irodát, folyamatosan gondoskodjanak elkerítéséről a balesetek megelőzése végett. Bóna Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje nevében is áldott, békés ünnepeket és boldog új évet kívánt. Török­ Schridor arról számolt be, hogy au­gusztusban Soltész Miklós, a Nemzeti Erő­forrás Minisztérium államtitkára a Sérül­tekért Alapítvány által készített üvegfest­ménnyel ajándékozta meg Ferenc pápát a Vatikánban. Az államtitkár jelezte az alapít­ványnak, hogy személyesen szeretné nekik átnyújtani a látogatásról készült dokumen­tumokat és tolmácsolni az egyházfő jókí­vánságait. Török Sándor gratulált a civil szervezetnek és kifejezte ünnepi jókívánsá­gait a köztisztviselőknek és a városlakóknak, ugyancsak megköszönve az egész éves együttműködést. Vezér Mihály polgármester szintén áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánt mindenkinek. Nagyobb helyiséget kap a Kormányablak A kormányhivatal hamarosan megnyíló százhalombattai ügyfélszolgálatának előze­tes bejárása során felmerült, hogy további szakigazgatási feladatok ellátása és a kultu­ráltabb ügyfélfogadás céljára a járási hivatal igénybe venné a volt 100 forintos bolt he­lyiségét is. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a kérésnek eleget tesz, és a teljes terü­letet átadja a járási hivatal kirendeltsége bő­vítésére, a lakosság részére nyújtandó széle­sebb körű közszolgáltatási feladatok biztosí­tása érdekében. Az új kormányablak kialakítása és a száz­halombattai ügyfelek minél színvonalasabb kiszolgálása érdekében közel 100 millió fo­rintot fordított az önkormányzat a volt fő­posta és környezetének felújítására, átalakí­tására. Mindezen túl arról is döntöttek, hogy 2014. január elsejével ingyenesen bo­csátják a kormányhivatal tulajdonába azo­kat az ingó vagyonelemeket - irodai eszkö­zöket, bútorokat -, amelyek az átvett önkor­mányzati feladatok ellátásához szükségesek. A százhalombattai Kormányablak műszaki kivitelezése szeptemberben, határidőre be­fejeződött. A régi postaépület helyén új, minden igényt kielégítő, ügyfélbarát iroda jött létre széles körű, egyablakos ügyintézési­­cAccesciggel. Első olvasatban tárgyalták a Településfej­lesztési Koncepciót, valamint az Integrált Településfejlesztési Stratégiát. Ezek felada­ta, hogy lehatárolják és definiálják azokat a projekteket, amelyeket a településfejlesztés érdekében, célzottan valósít meg az önkor­mányzat. Az érdi Fészek Gyermekvédő Egyesület 1998 decembere óta biztosítja a százhalom­battai önkormányzat számára a gyermekjó­léti alapellátást. Az erre vonatkozó feladat­ellátási szerződés szerint öt férőhelyet tarta­nak fenn a Gyermekek Átmeneti Otthoná­ban a százhalombattai rászoruló gyermekek részére. A megállapodás év végén lejárt, ezért annak további egy évre történő meg­hosszabbításáról született döntés. Meghosszabbították a Sérültekért Alapít­vánnyal kötött használatba adási szerződést is a Piac téren található ingatlan vonatkozá­sában. Emellett a fogyatékkal élők ellátása érdekében 1,935 millió forint vissza nem térítendő támogatásról is döntöttek. Vissza nem térítendő támogatásban ré­szesítették a Gesztenyés út 15-19. számú társasházat. A 3,2 millió forintot a közös költség csökkentése érdekében szavazták meg. A sikkasztási ügy miatt bajba jutott tulajdonosi közösséget korábban visszatérí­tendő támogatásban részesítették. Nálunk is értéktár készül Tavasszal fogadta el az Országgyűlés a magyar nemzeti értékekről és hungariku­­mokról szóló törvényt. Megalkotásának cél­ja az országos és helyi értékek tudatosítása, számbavétele és védelmének biztosítása volt. A jogszabály az önkormányzatokra kö­telező feladatot nem rótt, csupán lehetőség­ként ajánlotta a települési értéktárak létre­hozását, amelyek a megyei, az országos és a külhoni értéktárakkal együtt képeznének egységes egészet. Októberi ülésén a százha­lombattai testület úgy döntött, hogy felál­lítja a battai Értéktár Bizottságot. A decem­beri ülésen a képviselők elfogadták a bizott­ság működési szabályzatát és éves munka­tervét. A Csónakház a város sport- és közösségi életének egyik jelentős helyszíne, többek között gyermek- és ifjúsági programoknak, tömegsport-rendezvényeknek ad otthont. A tulajdonos és a város között évek óta együtt­működési szerződés van érvényben, aminek értelmében az önkormányzat által fizetett bérleti díj fejében a szervezetek és intézmé­nyek ingyenesen használhatják a létesít­ményt szabadtéri programjaik lebonyolítá­sára. A megállapodást újabb egy évvel meg­hosszabbították. Új frekvencián a Rádió6 A tervek szerint új frekvencián, az FM 107,0 Mhz-en hallhatjuk a jövőben a Rádió6-ot, miután a jelenlegi 101,3 Mhz-es frekvencia működési engedélye 2014. feb­ruár 24-én lejár, és az NMHH által kiírt pá­lyázatot az Érdi Városi Televízió és Kultu­rális Nonprofit Kft. nyerte el. A Promotion Service Kft. a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádióval tervezi az együttműködést, de az érdiek is nyitottak a közös sugárzásra. A képviselő-testület felhatalmazta a cég ügy­vezetőjét a Lakihegy Rádióval való tárgyalá­sok lefolytatására. Papírgyártó, illetve Gépész utcának ne­vezték el a Batta Ipari Park északi bővítési területén található, 0186 és 3225 helyrajzi számú utakat. A névadást a területek értéke­sítése tette indokolttá. A törvényi előírásoknak megfelelően mó­dosították az önkormányzat szociális rende­letét, amely a gyakorlatban nem jelent lé­nyegi változást sem az ellátásokban sem pe­dig a jogosultságokban. A százhalombattai képviselő-testület leg­közelebb januárban ülésezik. Képviselő-testületi összefoglaló Nagyszabású sportfejlesztések SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR VÁROSI KÖZÉLETI LAP Főszerkesztő: Ba-Nyilas Hajnalka Kiadja: Promotion Service Nonprofit Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Kovács Attila Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a százhalombattai 1. sz. Postahivatalban (Szent István tér). Előfizetési díj: egész évre 1800 Ft. A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel./Fax: (23) 350-099 E-mail hirmkor@mail.battanet.hu Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória Telefon: +36 70 427 99­­4 Fotó: Ba Norbert, Török László Nyomdai munkák: Ringier Nyomda ISSN 0238-972 X Lapunkat rendveresen szemléli a megújult www.observer.hu SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Kihívásokkal és árral szemben Ünnepélyes keretek között zárta az igencsak nehéz 2013-as évet a SZAKOM Kft. de­cember 11-én. Nem csak a törvényi változások, de a természet is komoly kihívások elé állította Százhalombatta legnagyobb szolgáltatóját. Ebben az évben módosult a távhő-, a víziközmű-, a hulladékgazdálkodást és a te­metői szolgáltatást szabályozó törvény, je­lentős mértékben érintette a céget a rezsi­csökkentés, valamint a Duna áradásakor is tekintélyes feladat hárult eszköz- és személyi állományára. Janovszky Károly személyében szeptem­bertől új ügyvezető áll a vállalat élén. A kü­­lönböző törvényi előírások nagyfokú megta­karításra kényszerítették a céget. Belső át­szervezésekkel törekedtek arra, hogy lehető­leg ne kelljen senkit elbocsátani. Ezen felül műszaki megoldásokkal csökkentették az üzemeltetés költségeit, a szúnyoggyérítéssel pedig új külső piacokat találva növelték a cég bevételét. Felülvizsgálták a gépparkot, egy részét eladták, így azok adó- és egyéb díj­kötelezettségeitől is megszabadultak. A kü­lönböző ésszerűsítések eredményeként közel nullszaldósan zárta az évet a cég. „Biztos ta­lajon állunk” - fogalmazott az ügyvezető. A költséghatékonyságot az ésszerűségen túl a rezsitörvény is szükségessé tette. A távhődíjat 20, a szemétszállítás díját 10 szá­zalékkal kellett csökkenteni. Bár a rendelke­zéseket maradéktalanul végrehajtották, szep­temberben mégis 130 millió forintos köt­bért rótt a megyei fogyasztóvédelmi felügye­let a SZÁKOM-ra, ami ellen fellebbezést nyújtottak be. A választ még várják. Az idő­közben elkészült új­abb törvény egyértelműbb utasításokat, pontos színkódot tartalmaz a rezsicsökkentés feltüntetésének módjáról. Az ügyvezető elmondta, erre is felkészültek, 2014-től az újabb előírásoknak maximálisan megfelelő formában fogják a számlákat kiál­lítani. Az elmúlt év egyik legnagyobb városi be­ruházásának, a szennyvíztisztító-telep kor­szerűsítésének projektszervezeti hátterét is a SZÁKOM biztosította, január 7-én indul a próbaüzem, de a kibocsátott víz minősége már most is a határérték alatt van, ránézésre tiszta. Százhalombatta a hatvanas évek óta élenjárt a korszerű szennyvíztisztításban, a hetvenes években - sok nagyobb települést megelőzve -, itt alkalmaztak először bioló­giai megoldást. A Mezőföldvíz Kft. megfele­lő munkakörülményeket alakít ki a telepen, és a jövőben ott fognak működni százha­lombattai irodái. Szintén óriási kihívást jelentett a SZÁ­KOM életében a tavaszi dunai áradás. A kö­telező feladataikon és munkaidejükön túl a dolgozók önkéntesen is kivették részüket a védekezésből. A SZAKOM évzáró összejövetelét meg­tisztelte Vezér Mihály polgármester, aki a vá­roslakók nevében is megköszönte a sok munkát, ami a százhalombattaiak számára a megszokott komfortot biztosítja. Gratulált ahhoz az áldozatos csapatmunkához is, ami átsegítette a céget az elmúlt év nehézségein, és az önkormányzat, mint tulajdonos nevé­ben ígéretet tett a további segítségre a sikeres működés érdekében. Száz család karácsonyát tette szebbé a Mikulásház Százhalombatta Város Önkormányzata múlt év végén akciót hirdetett annak érde­kében, hogy a százhalombattai rászoruló családoknak az ünnepek alatt ne kelljen nélkülözniük. A Szent István téri karácsonyi vásárban, a Mikulásházban gyűjtötték az adományokat: tartós élelmi­szereket, ruhákat, könyveket és játékokat. Mintegy háromszáz százhalombattai ma­gánszemély ajánlott fel adományt, s ez által közel száz család tudott karácsonykor őszin­tén örülni. A felajánlásokat a Széchenyi István Szakközép Iskola és Gimnázium ön­kéntes diákjai csomagolták szét, aszerint, hogy kinek mire volt szüksége. A lista össze­állításában segített a Városi Családsegítő és Gondozási Központ, a Magyar Vöröskereszt és a Polgármesteri Hivatal. Az érintettek de­cember 20-án kapták kézhez az adományo­kat, amiket meghatottan vettek át. Vezér Mihály polgármester, az ötlet gazdája háláját fejezte ki minden jóérzésű városlakónak, akik segítettek abban, hogy a szegényebb vá­roslakóknak is ünnep lehessen a karácsony. 04* Folytatás az 1. oldalról - Első alkalommal döntőbe kerültél, de még dobogóra nem. Aztán négy évvel később ismét belevágtál. - Most már tudtam, mit szeretnék elérni és hogy ehhez mit kell tennem. Rengeteg gyengeségem volt négy évvel ezelőtt, többek között, hogy nem sportoltam rendszeresen, nem étkeztem tudatosan és a viselkedésem is inkább szeleburdi volt, mint királynőhöz méltó. Elkezdtem diétázni, személyi edzővel készültem, táplálék-kiegészítőket szedtem, gyökeresen megváltoztattam az öltözködé­sem és a viselkedésem. Mindebben segített a párom, és az egyetemi tanulmányaim is nagy szerepet játszottak. Azt hiszem, felnőt­tem... - Nagyon sokféle szépségversenyt rendeznek mostanában. Hogyan választottál? - Csak egy-kettő rendelkezik nagyobb, ki­emelkedőbb múlttal. Ilyen például a Miss Hungary, a legrégebbi szépségverseny. Számos gyönyörű, mai napig híres nő fejére került már ez a korona. Amikor édesanyám mondta, hogy Százhalombattán rendezik az Alpok-Adria Pest megyei fordulóját, szóba is került, hogy induljak, de sajnos még egy verseny nem fért az időmbe. Hihetetlenül maximalista vagyok és éreztem, hogy vagy a Miss Hungary vagy az államvizsgám kárára menne, ha még egy dologra kellene kon­centrálnom. - Mi egy szépségverseny menete? - A jelentkezéshez interneten kitöltött re­gisztrációs lapot, néhány fotót és a nevezési díjat kell elküldeni a versenyigazgatónak. Első lépésként előzsűrizésen mutatkoznak be a versenyzők. Ezt elődöntő követi, ahol kiválasztják a döntősöket. Ezután jön az öt­napos fotótábor, ahol elkészítik a Miss Hungary katalógusának anyagát, fotósok, fodrászok és sminkesek közreműködésével. Majd a döntő következik, ahol megválaszt­ják a Miss Hungary-t és a Miss Tini Hun­­gary-t, ugyanis ebben a két kategóriában le­het indulni. - Mennyien jelentkeznek általában a ver­senyre? - Pontosan nem tudom, de biztos, hogy több százan. Az elődöntőre már csak körül­belül ötvenen-hatvanan, a döntőre pedig 25-35-en maradnak. Manapság a szépség­­versenyek nem csak a külsőségekről szólnak. A szépség, a testalkat, a sportosság elsődleges szempontok, ám emellett ma már pont ugyanilyen fontos a nőiesség, a kiegyensú­lyozott megjelenés és az intelligencia. Ezért is fontos a fotótábor, ahol a zsűritagok meg­ismerhetik a versenyzők személyiségét. Ugyanitt mindig rendeznek egy „háziver­­senyt” is, ami általában prognosztizálja, ki lesz a szépségkirálynő. Az idén holtverseny alakult ki az első udvarhölgy, azaz a második helyezett és köztem. Reméltem, hogy a dön­tőn is hasonlóan sikeres leszek. Az, hogy a döntőn is egy szavazat különbség volt közöt­tünk, mutatja, hogy milyen erős volt a ver­seny. - Hogyan változik most az életed? - A verseny utáni néhány nap nagyon pörgős volt: interjúk, telefonok, gratuláci­ók... Természetesen ez mind nagyon jól esett, de nehezített pályán mozogtam, hi­szen néhány nap múlva államvizsgáztam, amin ma már sikeresen túl vagyok. Ha min­den igaz, ősszel megyek egy világversenyre, ahol Magyarországot fogom képviselni, de még nincs pontos információm, hogy hova. - A Szent István Egyetemen végeztél, a Corvinuson folytatod a tanulmányaidat, köz­gazdásznak készülsz. Nincs terved a médiá­ban, mint oly sok elődödnek? - A média világa nem igazán érdekel. Nem tudnám magam elképzelni sem a tévé­ben, sem a rádióban. Pont ez volt az egyik oka, hogy nem A Királynő című tévéműsor­ba jelentkeztem. Sokkal izgalmasabbnak ta­lálom, hogy a tanulmányaimat kamatoztas­sam. A jövőben szeretnék egy kis- vagy kö­zépvállalkozásnál elhelyezkedni. Szimpatikus az ilyen típusú munkahelyeken a családias légkör és az, hogy mindenki színes-lélekkel a cégért dolgozik. - Egy ideje már nem Battán élsz, de azért még battai vagy? - Már több, mint négy éve Budaörsön élek a párommal, de ennek ellenére rendkí­vül büszke vagyok, hogy Százhalombattán nőttem fel, és hogy ez minden velem kap­csolatban megjelenő cikkben említés­re kerül. - Kinek javasolnád, hogy belevágjon egy ilyen kalandba? - Minden lánynak, aki akár apró késztetést is érez arra, hogy kipróbálja magát egy szépségversenyen. Amellett, hogy hatalmas elismerést szerezhet magának, rengeteg új dolgot is átél­het. Új barátokkal gazdagodhat és komoly kapcsolatokat is kiépíthet, amik meghatározók lehetnek a jövője szempontjából. Ezek mellett azonban figyelembe kell venni a siker árny­ol­dalát is. Az embert rengetegen támo­gatják, de fel kell készülni a negatív kritikákra is. Én megtanultam, hogy nem lehet és nem is szabad minden­kinek megfelelni. Megpróbálok min­dig önmagam maradni, hiszen sokan hittek bennem, és szeretnék méltó lenni a támogatóim bizalmára. LA a 4if

Next