Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1920 (18. évfolyam, 1-54. szám)

1920-09-16 / 38. szám

PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA nem tudnak, hívják fel, hogy az oltási bizonyítványt rövid, záros határidőn belül mutassák be. Azon gyer­mekekről, kik oltási bizonyítványt ezen záros határidő elteltével sem tudnak bemutatni, készítsenek név­jegyzéket s azt az illetékes községi elöljáróság útján a járási főszolgabíróhoz sürgősen terjessszék be, hogy a főszolgabírók az oltást igazolni nem tudó gyermekek beoltása iránt haladéktalanul intézkedhessenek. III. A vármegye területén működő iskolák helyi ható­ságaihoz intézett fenti rendeletet tudomásvétel, szoros miheztartás, illetve további szabályszerű eljárás végett közöljük azzal, hogy az oltásoknak, illetve újraoltások­­nak megtörténte a járási főszolgabírák által legkésőbb 1. évi december hó 1-ig ide bejelentendő. Felhívom a községi elöljáróságokat, hogy a fenti körrendeletét az I. és II. számú alatt felsorolt helyi hatóságokkal alkalmas módon közölje. Kelt Budapesten, a vármegye közigazgatási bi­zottságának 1920. évi szeptember hó 9-én tartott üléséből. Prkszly th. kormánybiztos-főispán mint elnök. 34954—1920. kig. szám. A bejelentett gyűlésekről nyilván­tartás vezetése. Valamennyi főszolgabíró bírnak. A belügyminiszter ur 58918—1920. sz. rendelete hivatkozással az 55010—1920. B. M. sz. rendeletre (B. K. f. évf. 1264. oldal) tudomásulvétel és szigorú miheztartás végett közlöm : «Az egyesülési és gyülekezési jogról szóló 6622/ 1920. M. E. számú rendelet kiegészítése tárgyában elrendelem, hogy a rendőrhatóságoknak bejelentett, illetve ott engedélyezni kért minden gyűlésről nyilván­­tartás vezetendő. A nyilvántartásnak a kérelmező nevét, a gyűlés bejelentésének, illetőleg az engedélyezés kérésének időpontját, a kérelem mikénti elintézését és pedig a tervezett gyűlés megtartását megtiltó határozat esetében az indokokat is és végül a tudomásul vett, illetve engedélyezett gyűlés lefolyására vonatkozó esetleges észrevételeket kell tartalmaznia. Ezeknek a nyilvántartásoknak másodpéldányai minden hó elsején közvetlenül a vezetésem alatt álló m. kir. belügyminisztérium közbiztonsági főosztályá­hoz (VII. főosztály) terjesztendők fel.« Budapest, 1920 szeptember 15. Agoraszló, alispán. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Budapesti Környék Közellátási Bizottsága rendeletei. A. 15089.—­1920. szám. A petroleum árának újabb megálla­pítása. A Bizottság körletébe tartozó összes községek és városok közellátási osztályának. A magyar minisztériumnak 1918. évi december hó 4-én kelt 1988—1918. M. E. sz. rendeletében" nyert felhatalmazás alapján a kőolaj (petroleum) árát f. évi szeptember hó 10-től kezdődő érvénnyel a Bizottság körzetére nézve a következőképen állapítjuk meg : I. A község (város a kőolaj átvétele ellenében a gyárnak, a gyár telepén 100 kg. tiszta súly után, göngyölet nélkül 3200 K (háromezerkettőszáz koronát) fizet, azonnali készpénzfizetés ellenében, levonás nélkül. A kőolaj körülbelül 140—150 kg.-os hordókban lesz szállítva, még­pedig vagy vashordókban, vagy fahordókban való szállításnál a hordók helyreállítá­sáért és a hordók megtöltéséért a gyár által 100 kg.-ként­ 40 K (negyven korona) pótlék számítható fel. Ezen­felül költségek és detail illeték fejében 100 kg.-ként még további 10 K (tíz korona) fizetendő a gyárnak. Kincstári részesedés címén pedig kg.-ként 70 f. (hetven fillér) fizetendő a gyárnak, illetve az oda kirendelt pénzügyi közegnek. II. A község (város) a viszonteladóknak (keres­kedőknek) raktárukba szállítva a kőolajat 100 kg.-ként 3410 K (háromezernégyszáztíz koronáért) tartozik ki­szolgáltatni. III. A viszonteladó (kereskedő) által a fogyasz­tóknak felszámítható legmagasabb ár kg.-ként 34.70 K (harmincnégy korona 70 fillér), literenként 28.50 K (huszonnyolc korona 50 fillér). A Bizottság részére úgy mint eddig kg.-ként 15 (tizenöt) fillér kezelési illeték vonandó le." . Ezen rendelet következtében a Bizottság f. évi junius hó 17-én kelt­­. 15064—1920. sz. rendelete hatályon kívül lép. , Budapest, 1920 szeptember 9-én. Tamásky, ügyvezető alelnök. 3632—1920. szám. A december 31-ig szóló lisztjegyek előzetes beváltásának engedélyezése. Vald­m­­enhyi község (város) közellátási osztályának. Az 1920*—21. gazdasági évben a 0-ás liszt ára tetemesen felemeltetett azért, hogy ezáltal a szegé­nyebb néprétegek ellátása olcsóbbá tétessék, vagyis, hogy az emberi táplálkozásra nélkülözhetetlenül szük­séges úgynevezett főző- és kenyérlisztfajták lehetőleg jutányos áron kerüljenek forgalo­mba a szegényebb fogyasztók ellátására. Hogy a magas áron forgalomba hozandó 0-ás liszt jobban elhelyezhető legyen, a Közélelmezési Mi­niszter úr megengedte, hogy mindazok, akik fejkvóta szerinti lisztjárandóságukat 80% erejéig 0-ás lisztben veszik ki, azok lisztjegyeiket folyó évi december hó végéig előre beválthatják. Ezen engedély alapján a szeptember havi második és harmadik 10 napra érvényes lisztszelvények már most egyszerre és előre és pedig teljes fejadaggal

Next