Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1920 (18. évfolyam, 1-54. szám)

1920-09-16 / 38. szám

PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 2. Az induló hajóra az utasok két órával a hajó indulása előtt szállhatnak be. 3. A hajóra beszállt utasnak a hajóból ismét ki­szállni, a rendőri és vámhatóságok engedélyével is csak akkor szabad, ha az utazást nem óhajtja folytatni. Ugyanazon esetben szabad csak a már berakott pod­­gyászt vagy árut a hajóból kirakni. 4. Az itt foglaltak értelemszerűen alkalmazandók a közbe eső állomásokon be- és kiszálló utasokra és árukra is. D) Vontatógőzösök és áruszállító és egyéb úszóművek vizsgálata. 1. Gönyün, Szobon és Érsekcsanádon ki- illetve belépő határállomások rendszeresíttetnek. Budapes­ten ezenkívül egyelőre amíg a folyón mozgó ellenőrzés nem válik lehetővé, négy beléptető állomás állíttatik fel és pedig a) az óbudai sziget egész hosszában, a Nagy- Dunán, b) az újpesti sziget mellett a Zlidtől lefelé a téli kikötő bejáratáig, . . c) az úgynevezett sorompónál (a Ferenc József híd és az összekötő vasutihíd között a jobb parton), d) a szigetvágánynál (összekötő vasutihíd alatt a balparton). 2. Minden Budapestről induló külföldre vagy megszállott területre menő hajó vagy más vízi jármű rakodását annak megkezdése előtt a budapesti fővám­hivatalnak bejelenteni köteles. A rakodás vámhiva­tali felügyelet mellett történik. A fővámhivatal (vám­kirendeltség) a vámhivatali vizsgálatot megtartja és erről a hajózási vállalatnak (hajótulajdonosnak) iga­­zoló­jegyet állít ki. A hajózási vállalat (hajótulajdo­nos) köteles az igazolójeggyel a rendőri hajóforgalom ellenőrző parancsnokságnál, ezidőszerint M. F. T. R. Eötvös­ téri hajóállomásánál a rendőri vizsgálatot ké­relmezni. Ennek megejtése és az igazolójegyen való feltüntetése után a m. kir. állami révkapitányságnál írásbeli távozási engedélyt kap. Külföldre vagy megszállott területre menő min­den hajó vagy más vizi jármű köteles Szobon illetve Érsekcsanádon a kilépő állomásnál jelentkezni, ahol a szabályszerű vám- és rendőrségi vizsgálat után az ottani hajóállomás parancsnokság a kilépési engedélyt megadja. Szobon a hajóparancsnok bejelenteni köte­les, hogy szándékozik-e Szobon felül még az ország meg nem szállott területén fekvő más állomást érin­teni, ha igen, Gönyün a hajó újonnan a fent leírt kilép­tetési eljárásnak vetendő alá. A m. kir. révkapitányságtól ugyancsak írásbeli távozási engedélyt köteles megszerezni minden ma­gánosan (vontatvány vagy rakomány nélkül) külföldre vagy megszállott területre induló "hajó vagy egyéb vizi jármű a menetrendszerű rendszeres járatokban közlekedő személyszállító hajók kivételével. 3. Külföldről (megszállott területről) érkező von­tatóhajók, uszályhajók­ és egyéb nem személyszállító úszóművek, melyek Gönyü és Szob között meg nem szállott területek fekvő partot is érinteni óhajtanak, kötelesek, magukat a beléptetési eljárásnak Gönyün alávetni, csak külföldi (megszállott területen levő) állomást (pl. Pozsony, Komárom) érintő hajók Gönyün nem tartoznak megállni. 4. Szobon minden vontatóhajó és teherszállító jármű köteles magát a beléptetési eljárásinak alávetni, akárha közben meg nem szállott területen fekvő par­tot is érintve Gönyün már megvizsgáltatott, akár nem. 5. Érsekcsanádon az eljárás olyan, mint Szobon. 6. Útközben a demarkációs vonalakon belül mozgó ellenőrzést gyakorló közegek felszólítására min­den hajó köteles az ellenőrző közegeket felvenni.­ 7. Ha a hajó útközben két állomás között megál­­lani kénytelen (köd, éjszaka és hasonlók), a parttal való közlekedés szigorúan tilos. 8. Budapesten további intézkedésig megérke­zéskor a hajó az itteni beléptető állomások valamelyi­kénél (L. D. 1. a­d.) köteles megállani és magát újabb rendőri vizsgálatnak alávetni és csak a rendőrség en­gedélyével köthet ki Budapesten. 9. Csak kizárólag az ország meg nem szállott te­rületén közlekedő teherhajók csupán a rendőrségi vizs­gálatnak vettetnek alá, kivéve ha Budapestre vagy Budapestről fogyasztási adó alá eső árut szállítanak, mely esetben indulásukat és érkezésüket a m. kir. fogyasztási adóhivatalnak is tartoznak bejelenteni. A fogyasztási adóhivatal az ilyen induló hajóknál a vizsgálatot megtartja és erről a hajózási vállalatnak (hajótulajdonosnak) igazolójegyet állít ki. A további eljárás ugyanaz, mint D. 2.­ alatt. A rendőri vizsgálat megtartását a rendőrség írás­ban igazolja, aminek alapján az induló hajók részére a m. kir. állami révkapitányság a távozási engedélyt megadja. E) A jelen «ideiglenes h­atározványok« a m. kir. belügyminisztérium, kereskedelemügyi és honvéd­­elemügyi minisztériumokkal egyetértőleg adatnak ki.« Budapest, 1920. szeptember 14-én. » Agorasztó, alispán, 34702—920. kig. szám. Dr. Várady Haynal Gejza közegészség­­ügyi felügyelő kiküldetése. Valamennyi főszolgabíró és polgármester úrnak. Értesítem, hogy a munkaügyi és népjóléti minister ur 1. évi 31712. számú leiratával dr. Váradi Haynal Gejza közegészségügyi felügyelőt küldötte ki az összes járások egészségügyi viszonyainak felülvizsgálása végett. Felhívom, hogy a kiküldött közegészségügyi fel­ügyelet eljárásában támogassák. Budapest, 1920 szept. 14 jén. Ajgbrabztó, alispán, 34857—1920. kig. szám. Katonai bemutató szemléken való megjelenés ellenőrzése. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnak, valamint a községi elölj­áró Vágóknak. Utalással 31851—1920. sz. rendel­etemre. (V. H. lap 1. évi 459. old.), a belügyminiszter urnak 3919— 1920. rés. számú rendeletét azzal közlöm, hogy a katonai szemléken való megjelenést elmulasztókkal szemben a legnagyobb szigorral járjanak el.« »Tudomásomra jutott, hogy főleg­­Pest vármegyé­ben, a katonai bemutató szemléken való megjelenés elmulasztása sűrűn fordul elő.

Next