Pesti Hirlap Vasárnapja, 1934. augusztus-december (56. évfolyam, 31-52. szám)
1934-08-05 / 31. szám
S 56- IK ÉVFOLYAM 31. SZÁM 1 ■ 9 • 3 • 4 AUGUSZTUS 5 VASÁRNAPPesti Hírlap VASÁRNAPJA LEGYŐZTE-E AZ EMBER A TERMÉSZETET ? ÍRTA: BALLA ANTAL A tudomány rajongóinak gyakran ismételt kedvelt szólása, hogy az ember találékonyságával úrrá lett a természeten. Azáltal, hogy szoros kapcsolatba lépett a külső világgal, s behatolt az anyag megismerésébe, a természetnek azelőtt ismeretlen erőforrásait valóban igájába hajtotta. A tudomány eredményeit a technika használta ki, a technikát a tőkés termelési rend fogta jármába és az anyagi javaknak, az áruknak azelőtt sohasem álmodott tömegét állítja elő. Ez az alapja a múlt századból való elbizakodott mondásnak, hogy legyőztük a természetet. De legyőztük-e valóban? A természet megismerése a XVII. századtól kezdve óriási léptekkel halad előre. A fizika és a kémia felfedezései szinte csodásak, a gyakorlati eredmények a gőzgép feltalálása és a villamosság gyakorlati alkalmazása óta pedig valósággal káprázatosak. A fizikai felfedezésekkel hatalmas, új erőforrások nyitottak meg az ember számára, s a technika ma már annyira haladt, hogy lassan kint a gazdasági munkából teljesen ki lehet küszöbölni a nyers emberi és állati erőt. Száz esztendő alatt a közlekedési eszközök tökéletesítésével hovatovább megszűnnek a távolságok. Azt az utat, amelyet az első felfedezők hetven-nyolcvan nap alatt tettek 400 esztendővel ezelőtt az Atlanti óceánon, ma öt nap alatt megjárja a legújabb rendszerű óceánjáró. A tudomány különösebb gyakorlati célok nélkül, önzetlenül, a megismerés ösztönétől hajtva halad előre a maga útján; a technikának már tisztán gyakorlati céljai vannak, megkönnyíteni, kényelmesebbé tenni az életet. És valóban sikerült leküzdeni olyan akadályokat, amelyek leküzdhetetlenek voltak évezredeken keresztül. Hajdan minden munkát puszta kézi erővel végeztek. Gépekkel a mai ember roppant könnyedséggel fúr át óriási sziklahegyeket, hatol be a föld mélyébe és épít városok és folyók alatt alagutakat, emel felhőkarcolókat, óriásiak a gyakorlati kémia eredményei is. Az agrárkémia kifejlődése óta az okszerű földművelés megsokszorozta és majdnem kimeríthetetlenné tette a föld termőerejét. Nem csoda, hogy ezek a fényes sikerek az embert elbizakodottá tették. A múlt század második felében divatos pozitivista bölcseleti irányzat ezekre az eredményekre alapította azt a feltevést, hogy az ember, kezében a tudomány fegyvereivel, legyőzhetetlen és korlátlan hatalmú úrrá lett a külső világ felett. De az elbizakodottságot a valóság semmiképpen sem igazolja. Az anyagi világ bizonyos tulajdonságainak megismerése az embert valóban igen sokra képesítette. Az az állítás azonban, hogy legyőztük a természetet, a legüresebb és a leghaszontalanabb szólamok közé tartozik. A tudománynak és a technikának mai fejlett eszközeivel is legfeljebb csak hatásosabban tudunk védekezni a természetnek bizonyos erői és támadásai ellen, legyőzni azonban ezeket a rettenetes, siket és vak erőket nem sikerült és talán sohasem sikerül. Milyen ismeretlen, szörnyű erők lappanghatnak a föld mélységeiben. Ezelőtt tíz évvel a japáni földrengés több millió embert pusztított el és rengeteg vagyont tönkretett. Pedig ezek a kisebb talajmegrázkódtatások, de amelyek emberek ezreinek az életébe kerülnek, talán csak ízelítők abból, ami esetleg még bekövetkezhetik, kóstolók a szárazföldeknek egy nagy elemi erejű megrázkódtatásából. És mi volna ez ellen a védekezés? Segíthet-e a tudomány? Egyáltalában semmit. Ugyanilyen ismeretlenek és kiszámíthatatlanok a légkör erői. A föld csak akkor hozza meg termését, ha a növényzet a napmelegen kívül bizonyos mennyiségű vizet kap. A víz óriási körutat végez, a földről, a tavakból, a tengerekről felszáll a levegőbe, onnét esőcseppek alakjában visszatér a földre, majd mint forrás előtör és visszatér a tengerbe. De ezt a körforgást nem szabályszerűen végzi. Lehet, hogy nincs törvénye, vagy ha van, egyáltalában nem ismerjük. A csapadékokat, az esőt, a havazást rengeteg tényező befolyásolja és olyan különböző és szabálytalanul végbemenő folyamatoknak az eredményei, amelyeket a meteorológiai tudomány eddig megközelíteni sem tudott. Az időjóslásokkal elég gyakran megbuknak a meteorológusok. Tizenkét órára még tudnak valahogy jósolni, de már a huszonnégy órára szóló prognózisok nem biztosak. Az időjárás a természetnek olyan rettentő ereje, melyet a tudomány talán soha legyőzni nem fog. Még szabály sincs, hogy védekezhessünk ellene. Vannak állítólag száz, vagy tízesztendős periódusok, de ezek sem ismétlődnek szabályszerűen, ezek sem biztosak. Az Egyesült Államoknak csaknem egész búzatermését elvitte az idei rettentő szárazság, Angliában, ahol az aszály ismeretlen fogalom volt, ahol a szárazságra nemzedékek nem emlékeztek, az idén folyók száradtak ki. Magyarország, Lengyelország, Románia és a Balkán felett tovább két hónapnál terpeszkedett a március, április és májusban az arábiai puszták rettenetes tikkasztó levegője, amely elvitte az eddigi becslések szerint a magyar búzatermésnek több mint egyharmadát. A Balkánon, Romániában, Lengyelországban, ahol a szárazság még katasztrofálisabb volt mint nálunk, a jámbor lakosság körmenetekben imádkozott esőért, akárcsak a középkor századaiban, hogy így befolyásolják azt a láthatatlan akaratot, mely a mindenséget igazgatja. Mi a segítés módja a természet erői ellen? Ugyan segít-e a katasztrofális szárazság ellen a szent tudomány? A mérsékelt szárazság ellen sokat segít a tervszerű csatornázás, a téli és a tavaszi nagy vizek tárolása, de olyan szörnyű aszály ellen, mint amilyen az idén az amerikai, amely folyókat szárasztott ki, erdőket perzselt el, az sem segít. Földrengések, légköri erők ellen, amelyek sokszor városokat söpörnek el, a tudomány és a technika még mindig kevés védelmet nyújtanak. S ezeknek az erőknek ki vagyunk szolgáltatva egészen tehetetlenül. És ki tudja, még milyen nem ismert, világtérből jövő, kozmikus erők hatnak a földre? A napfoltok megjelenésének a tudósok igen nagy jelentőséget tulajdonítanak ; sokan azt mondják, hogy fokozzák a légkör villamos tartalmát és befolyásolják az időjárást. „Legyőztük a természetet“ a múlt század materialista és pozitivista bölcseinek elbizakodott mondása. A tudomány megismertetett bennünket az anyagi világnak azelőtt ismeretlen tulajdonságaival, megállapított bizonyos viszonyokat s ennél többet nem tett és nem is tehet, de nem is ígér többet. A természet legyőzését nem a szerény tudomány, hanem a korlátolt és elbizakodott bölcselet ígérte. 3