Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)
1843-08-03 / 270. szám
Csütörtök PES 330 Augustus 3.1843. IBLAP. Megjelenik e’ lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 frt pengő pénzben. — Előfizethető helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. Teljes számu példányokkal még szolgálhatunk. TARTALOM. Névmagyaritás. Megtiszteltetés. Vezérczikk: (Ludovicea, polytechnicum). A’ szerencsétlen Miskolcziak ügyében nyilt levél és adakozások. Felszólítás a’ magyar írókhoz. Nyilvános köszönet. Értesítés. Megyei dolgok: Bihar (követjelentés, utasítások a’ büntető törvénykönyv, katonai élelmezés és folyam-szabályozások iránt). Csanád (igazolás a’ Világ levelezője ellen, ’s a’ nyári közgyűlés részletei). Vas (válasz a’ Vas megyei ellenőrs méltatlan vádjaira). Rövid közlés Szatmárból. Egyesületek. Iparegyesület. Külf. napló. Szerbia. Nagybritannia ’s Izland. Spanyolhon. Értekező: A’ fiumei vasút jövedelmezhetősége. — Ifj. Szabó Pál. Hivat. tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERBELN. Névmagyaritás. Ő cs. ’s ap. kir. felsége Hermann Ferencz vezetéknevének Hallósy-ra változtatását kegy. megengedni méltóztatott. Ö cs. ’s apost. kir. felsége, f. hó 8-kán kelt legfelsőbb határozatánál fogva, Vécsey grófnak a’ magyar testőrsereg századosának ’s lovasság tábornokának a’ Joannitarend becsületkeresztje fölvételét és hordását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Vezérczikk. (Ludovicea polytechnicum.) — Amott Pest délkeleti részén vesztegel a’Ludovicea, ridegen, magánosan, haszonvétlenül. — Az állandó katonaság behozatalával hazánk védelmi rendszere változván, a’ lováról leszállott magyar nemesség harczias szellemben lassan kint megfogyatkozott; miglen elkövetkeznék a’ kor, mellynek hadedzett apáink buzogányos múltjától eltért jelleméről Kölcsey dallá, hogy: » ,, „Völgyben ül a’ gyáva kor, ’s határa Szűk köréből őse saslakára Szédeleg, ha néha felpillant.“ És embert a’ pillanat szükségének ösztöne vezet.— E’ változást, e’ megfogyatkozást kétszeresen érezék a’ nemzet jeleslejei azon időkben, midőn a’ század óriása, ki Prometheuskint sz. Helena sziklahegyéhez lánczoltan adá ki, mondhatlan kinérzelmektöl marczangolt kebele végleheletét, midőn a’ század emez óriása hatalmas karjával a’ világot megrázkódtató. — Ezen időkben mellyek Európát a’ Manzanares partjaitól, a’ jeges éjszakig vérben füröszték, ezen időkben vetek meg apáink alapját a’ Ludovicea katonai nevelő intézetnek, és azon 1808-ki országgyűlésen, mellyen ama’ nemesi fölkelést is elrendelék, melly nem sokára Győrnél-----------De hagyjuk évkönyveinknek e’ koromfekete lapját érintetlenül,csak annyit jegyezzünk meg, hogy a’ minő igaz, miképen a’ győri szégyennapot nem egyedül a’ kovátlan puskák, nem egyedül a’ készületlenség, ’s a’ fegyvergyakorlat elhanyaglása , hanem az erőtlen aszsonyt is hős óriássá magasztalható lelkesedés hiánya okozá; olly bizonyos az is, hogy a’ Ludovicea e’szégyennapot nem volt volna képes elhárítani, ha mindjárt egy fél század óta nevelt volna is évenkint 200 ifjat a’ végett, hogy az alapítók czélzata szerint „honért, alkotmányért, ’s az uralkodó házért nemcsak erővel, hanem mesterséggel is harczolni megtanuljanak. Azóta 35 év múlt el, és a’ Ludovicea megnyitva még sincs és talán utt 35 év múlhat el, ’s a’ Ludovicea megnyitva még sem leszen; ha a’ múlt két országgyűlés tanúsítása szerint csak egy olly elvnek feláldozásával nyitathatnék meg, melly ezerszerte becsesebb, mint az intézet, mellynek falai Pest városa délkeleti részén őrt állni látszanak, hogy a’ főváros az ülői ut homokából ki ne szaladjon. Távol legyen tőlünk, hogy az alapítók áldozatkészségét érdeme szerint ne méltánylanák; távol legyen tőlünk, hogy az intézetet, ha nemzeti és nemzet-polgári alapon, nemzeti befolyással rendezve működhetnek, mindig hasznosnak, mindig szükségesnek,mindig korszerűnek nem vallanak; nem azok közé tartozunk, kiket egy századnegyed békemalasztjai olly gondatlanságba ringattak, hogy a’ láthatáron feltornyosuló fellegeket észre nem vennék; sőt nem aggodalom nélkül bár, de el sem csüggedve , ’s határozott indulattal hiszszük, hogy nemzetünk ismét hivatva leszen óriás harczot küzdeni nemcsak szabad nemzeti alkotmányos lételéért, hanem újólag őrt állani, újólag vérzeni Europa szabadságáért,’s a’ polgárisodás áldásaiért, és igy lehetetlen, hogy közönyösökké válhatnánk egy olly intézet iránt, melly a’ hadtudománynak köztünki terjesztésére van irányozva. Azonban azt is tartózkodás nélkül megvalljuk, hogy magától ezen intézettől, ha mindjárt megnyiltatnék is, sem a’ magyar nemesség harczias szellemének felébresztését nem reméllenek, sem a’ veszély idejére valamelly csudás mentő szert benne nem látunk; hanem tekintjük azt annak a’ mi, tudnillik egyetlen szemnek, melly az ország védelmi rendszer lánczának egyik izecskéjét képezheti; de melly magában mindig csak egy izecske még, erőtlen és tehetetlen, hacsak másoknak hozzá illesztésével nem gyámolithatik ; de tekintjük egyszersmind egy olly intézetnek, melly ha nem az ország ezélzata szerint vezéreltetnék, ha minden katonában melylyet a’ hazának nevelne, a’ hon egy polgárt vesztene el, inkább átkára, mint áldására válhatna e’ nemzetnek. Mellyek legyenek a’ magyar országvédelem nemzeti rendszerének lényeges alkatrészei, miket idő ’s körülmények sürgetőleg követelnek? ’s mellyek hazánk és alkotmányos királyi székünk jövendő biztosságát kezesithetik? annak fejtegetése nem a’ jelen czikk czéljához tartozik; volt idő midőn egy két eszmét tájékozásul erről is ejténk, ’s lapjaink 184 számának vezérczikkében két szót emliténk, melly örökké füleinkben cseng , valahányszor nemzetiségünkre ’s nemzeti jövendőnkre gondolunk; ’s e’két szó „Lustra és Exercituatio,“ mikint törvény ’s országos választmányok nevezik; „Nemzeti Őrsereg“ mint Győr megye körlevelében neveztetik; — azonban—mint mondók— ennek fejtegetése nem a’ jelen czikk körére való; de ide való megemlíteni, hogy azon 200 növendék, kiket a’Ludovicea intézet hatévenkint az ország védelmének ajándékozhatna, hazánkat bizony veszély idején meg nem menthetné. — Nem kell alábecsülni, de túlbecsülni sem kell az illy intézeteket, mert igaz ugyan, hogy a’ hadverés, melly Eugen herczeg koráig úgy szólván kézművesség (Handwerk) alakját viselé, akkoron mesterséggé, majd ismét Napoleon óta tudománynyá fejlődött; de azt is tudjuk, hogy maga Napoleon bukása bizonyítja , mikint a’ népek lelkesedése a’ harezmezőn hadtudományt pótolhat; de ez a’lelkesedés hiányát kipótolni soha sem képes. — Angolhonról sokat hallottunk, sokat olvasónk életünkben, de nem emlékezünk, hogy valaha hallottuk vagy olvastuk volna, hogy Angliának katonai nevelő intézete van,’s mégis egy kezével Chinát, másikkal közép Indiát hódittotta meg, sőt talán még tengerészeti iskolája sincs, de van ellenben kereskedelmi mannája melly világot hóditó tengeri hadának gyakorlati iskolául szolgál. — Napóleonnak hires maréchalljai is töbnyire nem a’ katonai nevelő házakból kerültek; sőt jelenleg is, ámbár épen Francziaország az, mellynek katonai nevelő intézete legdicsőbb múlttal, legfényesb ’elennel dicsekedhetik, még is annyira nincs a’ franczia hadsereg tisztikarának fő ereje az intézeti növendékekbe helyezve, hogy például Lamy tábornok hiteles előadása szerint (Moniteur april 5.1835) az altisztek soraiból 3356 tisztet nyer a’ franczia hadsereg, mig a’Saint-Cyri növendékekből csak 659-et. — Ismételnünk kell, hogy mindezt távolról sem azért említjük , mintha a’ Ludovicea intézet becséből — ha már valósággal intézet volna— valamit levonni akarnánk, hanem csak azért említjük, miszerint ne látszassunk okos alap nélkül szólani, midőn állítjuk, hogy ha valóban léteznék is ezen intézet — pedig nem létezik — az magában még csak igen gyönge ízecskéje volna az országvédelmi rendszernek, ’s addig, mig ez talán országosan elrendeztetnék, a’ büszke falakat többnyire csak olly épület gyanánt mutathatnák a’ „nemzeti“ nagyművek után nálunk szét hasztalan tekintgetö idegennek, mellyben 200 protectionalis ifjú nyer nevelést; — és bizony a’ Buttler-alapitvány kamatjai szétosztásának tanúsága szerint, többnyire olly szülök gyermekei, kik kellő nevelést apjok költségén is kaphatnának. — Azonban ha léteznék, valósággal léteznék ez intézet, mindezen észrevételeket nem tennék, sőt szivünkből örvendenénk, hogy a’ köznevelés ügye egy hatalmas, egy dicső műhelylyel megszaporodott; de az intézet nem létezik; ’s ha 35 éves vajúdását eszünkbe veszszük, ha figyelmezünk, minő ár az, mellyet a’ fejlemények phásisai létesítése béréül szabtak; olly ár, minél fogva már két országgyűlés kimondá, hogy inkább ne legyen, mint illyen áron lépjen életbe; ha meggondoljuk, hogy a’ fejünkre nőtt szükségek halmaza , a’ nemzet áldozatkészségét e’ pillanatban olly téren igényli, melly közelszegényedésünk riasztó érzetében, századunk iránya szerint is sokkal több rokonszenvet képes kelteni, és annál fogva nem igen remélhető, hogy az országgyűlés most ép ezen intézetre, mellyet hosszas vajúdása ’s létesülhetésének utóbbi akadályai elnépszerütlenitettek, hajlandó legyen megtenni, a’ még szükséges áldozatokat; ha figyelembe veszszük, hogy ember természetében fekszik idén-s kint és azon szükségeken segíteni, mellyeket a’ körülmények legközelebb hoznak értékeinkhez , minél fogva valamint 1808-ban a’ kor viszonyai épen katonai intézet alapítására irányzák a’ honszeretők jeles buzgalmát, úgy most hasonlókép a’ viszonyok hatalma azt alkalmasint az ipar mezejére irányozandja; ha — mondám — mind ezt figyelembe veszszük, lehetetlen keblünk azon sejtelmét eltagadnunk, hogy a’Ludovicea még nemcsak nincs, hanem valószínűleg mindaddig nem is lesz; mig vagy az országvédelmi rendszer tüzetes pertractatiója, ezen izecskének is a’ lánczba foglalását nem eszközlendi, vagy pedig a’ körülmények viszontagságai a’ katonai intézetek eszméjét ismét olly erővel homloktérbe nem lökendik, mint 1808. táján lökék. És — szóljunk őszintén — eljövend, kétségtelenül eljövend az illy intézetek ideje is; de azt, hogy katonai academiánk még most nincs, ’s a’ legközelebbi jövendőben valószínűleg nem is lesz, azt, minden körülményeket , az itt részletesen nem fejtegethetőket is megfontolva — valamelly igen nagy nemzeti szerencsétlenségnek épen nem tartjuk. Csak az a’ kérdés tehát, valljon addig, mig majd ideje annak is eljő, üresen vesztegeljen e az épület ? úgy álljon e amott a’ város szélén, mint egy feladott tábor szem, mellyet az angolok „vesztett reményinek (forlorn Hope) szoktak nevezni? ezernyi apró cseppekbe eldarabolva veszszenek e el az alapítványok gyümölcsei, mellyek öszpontositva nagy nemzeti szükséget fedezhetnének ? — -------Mi nem hihetjük, hogy az alapítók ezt akarhatnák, vagy kik már meghaltak, akarhatták. íme uraim ! előttünk hever a’nemzeti műipar mezeje parlagon és ápolatlanul. E’ mező a’ nemzeti jólét, sőt — többet mondunk — e mező a’ nemzeti önállás, ’s erköl- s ősi függetlenség hatalmas tényezője; annak mivelése nélkül örökös,sőt progressiv szegénységben sorvadozandunk, és sorvadozand még földmivelésünk is, mert hiányzani fog az élénk forgalom, mellyről az ország rendes válaszfel- iratukban immár megirákt, „hogy azt csak az akadéktalan műipar, ’s virágzó földmivelés kölcsön hatása teremtheti.“ — És mi e mezőt mind e mai napig elhanyagolok, országiig semmit nem tevénk, miszerint a’ tudomány éltető nap s sugara kézműves polgártársaink szerény műhelyét felelevenítné, e helyett inkább karjaiba vetők magunkat a’ külföldi divat-kórságnak, mig honunk hasonlóvá lenne a’ hordóhoz , mellyet a’ szorgalmas szomszéd, kény kedve szerint csapra ütött. Ennek nem kell, ennek nem lehet tovább ekként maradni. Az idő szükségei fejünkre nőttek; oda jutunk immár nemzeti gazdaságunkkal, hogy 28 esztendei béke után mellyet „Európa legtöbb nemzetei szellemi és anyagi jólétek eredménynűs kifejlesztésére fordítanak;“ a’magyar nemzet országosan egybegyült korai és rendes, legelső szózatukban, mellyet az 1843-ki országgyűlésről a’ királyi székhez intéztek, diplomatice kimondanák, hogy„aggasztó mértékben sodortatik nemzetünk a’ közelszegényedés örvénye fölé! Ez,uraim! irtózatos képe a’ szomorít valóságnak; ’s ha van a’ mi vigasztalást képes nyújtani, azt épen csak a’ szomorú valóság felismerésében találhatjuk; mert lehetetlen, hogy miután az önmystificatio fátyola szét szakadott, miután bajainkat tudjuk, ismerjük , sőt be is valljuk, lehetetlen hogy látva az örvényt lábaink előtt, magunkat vak fatalismussal hagyjuk temető fenekére sodorni. — Boldog azon törvényhozás, mellynek intézkedései a’ nemzet életéből önkint fejlődhetnek ki! Ám de mi az, a’ mi ezen önkintes fejlődést kétségtelenül tanúsíthatná? Nem más, mint a’ köz ’s magány életben sűrűen feltünedező jelenetek, mellyek által egyes polgárok magánylag ’s egyesületekben igyekeznek a’ hiányt pótolni, mellynek kipótolásárol a gondoskodás elmulasztatott. Illy jelenetek szolgálnak legbizonyosabb óramutatóul arra nézve, hogy mellyek ,,a’ körülmények azon szükségei, m ely ek kel a’ trón zsámolyáról hallott intés szerint meg kell a’ törvényhozásnak alkudni. — Már pedig ha van valami, mire nézve a’ nemzet köz ’s magány életében mutatkozó közvélemény határozottan, ’s félremagyarázhatlanul nyilatkozott; bizonyosan illyen az, hogy a’ honi müipart védeni, ápolni, éltetni, serkenteni kell. Jusson eszünkbe, miként alig van egy törvényhatóság , melly a’ nemzeti müiparnak egy vagy más utáni előmozdítását utasításba ne adta volna; jussanak eszünkbe a’ gyárvéd-egyesületek, mellyek minden rendkívüli rugók ösztöne nélkül, nem az ünnepies enthusiasmus fellobbanásának, hanem a’ mindennapi szükség erős érzetének naponta sürüdő manifestatiói; és jusson eszünkbe az iparegyesület, mellynek keletkezését a’ „Kelet népe“