Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)

1843-08-03 / 270. szám

Csütörtök PES 330 Augustus 3.1843. IBLAP. Megjelenik e’ lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 frt pengő pénzben­. — Előfizethető helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorért petit be­tűkkel 5 pengő krajczár számittatik. Teljes számu példányokkal még szolgálhatunk. TARTALOM. Névmagyaritás. Megtiszteltetés. Vezérczikk: (Ludovicea, polytechnicu­m). A’ szerencsétlen Miskol­­cziak ügyében nyilt levél és adakozások. Felszólítás a’ magyar írókhoz. Nyilvános köszönet. Értesítés. Megyei dolgok: Bihar (követjelentés, utasítások a’ büntető törvénykönyv, ka­tonai élelmezés és folyam-szabályozások iránt). Csanád (igazolás a’ Világ levelezője ellen, ’s a’ nyári közgyűlés rész­letei). Vas (válasz a’ Vas megyei ellenőr­s méltatlan vádjaira). Rövid közlés Szatmárból. Egyesületek. Iparegyesület. Külf. napló. Szerbia. Nagybritannia ’s Izland. Spanyolhon. Értekező: A’ fiumei vasút jövedelmezhetősége. — Ifj. Szabó Pál. Hivat. tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERBELN. Névmagyaritás. Ő cs. ’s ap. kir. felsége Her­­mann Ferencz vezetéknevének Hallósy-ra változtatását kegy. megengedni méltóztatott. Ö cs. ’s apost. kir. felsége, f. hó 8-kán kelt legfelsőbb határozatánál fogva, V­é­c­s­e­y grófnak a’ magyar testőr­sereg századosának ’s lovasság tábornokának a’ Joannita­­rend becsületkeresztje fölvételét és hordását legkegyel­mesebben megengedni méltóztatott. Vezérczikk. (Ludovicea polytechnicum.) — Amott Pest délkeleti részén vesztegel a’Ludovicea, ridegen, magánosan, haszonvétlenül. — Az állandó katonaság beho­zatalával hazánk védelmi rendszere változván, a’ lováról leszállott magyar nemesség harczias szellemben lassan kint megfogyatkozott; miglen elkövetkeznék a’ kor, mellynek hadedzett apáink buzogányos múltjától eltért jelleméről Kölcsey dallá, hogy: » ,, „Völgyben­ ül a’ gyáva kor, ’s határa Szűk köréből őse saslakára Szédeleg, ha néha felpillant.“ És embert a’ pillanat szükségének ösztöne vezet.— E’ változást, e’ megfogyatkozást kétszeresen érezék a’ nem­zet jeleslejei azon időkben, midőn a’ század óriása, ki Pro­­metheuskint sz. Helena sziklahegyéhez lánczoltan adá ki, mondhatlan kinérzelmektöl marczangolt kebele végle­heletét, midőn a’ század emez óriása hatalmas karjával a’ világot megrázkódtató. — Ezen időkben mellyek Európát a’ Manzanares partjaitól, a’ jeges éjszakig vérben fürösz­­ték, ezen időkben vetek meg apáink alapját a’ Ludovicea katonai nevelő intézetnek, és azon 1808-ki országgyűlé­sen, mellyen ama’ nemesi fölkelést is elrendelék, melly nem sokára Győrnél-----------De hagyjuk évkönyveink­nek e’ koromfekete lapját érintetlenül,csak annyit jegyez­zünk meg, hogy a’ minő igaz, miképen a’ győri szégyen­­napot nem egyedül a’ kovátlan puskák, nem egyedül a’ készületlenség, ’s a’ fegyvergyakorlat elhanyaglá­­sa , hanem az erőtlen aszsonyt is hős óriássá ma­gasztalható lelkesedés hiánya okozá; olly bizonyos az is, hogy a’ Ludovicea e’szégyennapot nem volt volna képes el­hárítani, ha mindjárt egy fél század óta nevelt volna is évenkint 200 ifjat a’ végett, hogy az alapítók czélzata sze­rint „honért, alkotmányért, ’s az uralkodó házért nem­csak erővel, hanem mesterséggel is harczolni megtanul­janak. Azóta 35 év múlt el, és a’ Ludovicea megnyitva még sincs­­ és talán utt 35 év múlhat el, ’s a’ Ludovicea megnyitva még sem leszen; ha a’ múlt két országgyűlés tanúsítása szerint csak egy olly elvnek feláldozásával nyi­­tathatnék meg, melly ezerszerte becsesebb, mint az inté­zet, mellynek falai Pest városa délkeleti részén őrt állni látszanak, hogy a’ főváros az ülői ut homokából ki ne szaladjon. Távol legyen tőlünk, hogy az alapítók áldozat­készsé­gét érdeme szerint ne méltánylanák; távol legyen tőlünk, hogy az intézetet, ha nemzeti és nemzet-polgári alapon, nemzeti befolyással rendezve működhetnek, mindig hasz­nosnak, mindig szükségesnek,mindig korszerűnek nem val­­lanak; nem azok közé tartozunk, kiket egy századnegyed békemalasztjai olly gondatlanságba ringattak, hogy a’ lát­határon feltornyosuló fellegeket észre nem vennék; sőt nem aggodalom nélkül bár, de el sem csüggedve , ’s ha­tározott indulattal hiszszük, hogy nemzetünk ismét hivatva leszen óriás harczot küzdeni nemcsak szabad nemzeti al­kotmányos lételéért, hanem újólag őrt állani, újólag vér­zeni Europa szabadságáért,’s a’ polgárisodás áldásaiért, és igy lehetetlen, hogy közönyösökké válhatnánk egy olly intézet iránt, melly a’ hadtudománynak köztünki terjesz­tésére van irányozva. Azonban azt is tartózkodás nélkül megvalljuk, hogy magától ezen intézettől, ha mindjárt megnyiltatnék is, sem a’ magyar nemesség harczias szelle­mének felébresztését nem reméllenek, sem a’ veszély ide­jére valamelly csudás mentő szert benne nem látunk; hanem tekintjük azt annak a’ mi, tudnillik egyetlen szem­nek, melly az ország védelmi­ rendszer lánczának egyik izecskéjét képezheti; de melly magában mindig csak egy izecske még, erőtlen és tehetetlen, hacsak másoknak hozzá illesztésével nem gyámolithatik ; de tekintjük egy­szersmind egy olly intézetnek, melly ha nem az ország ezélzata szerint vezéreltetnék, ha minden katonában mely­­lyet a’ hazának nevelne, a’ hon egy polgárt vesztene el, inkább átkára, mint áldására válhatna e’ nemzetnek. Mellyek legyenek a’ magyar országvédelem nemzeti rendszerének lényeges alkatrészei, miket idő ’s körülmé­nyek sürgetőleg követelnek? ’s mellyek hazánk és al­kotmányos királyi székünk jövendő biztosságát kezesit­­hetik? annak fejtegetése nem a’ jelen czikk czéljáh­oz tar­tozik; volt idő midőn egy két eszmét tájékozásul erről is ejténk, ’s lapjaink 184 számának vezérczikkében két szót emliténk, melly örökké füleinkben cseng , valahányszor nemzetiségünkre ’s nemzeti jövendőnkre gondolunk; ’s e’két szó „Lustra és Exe­r­cituatio,“ mikint tör­vény ’s országos választmányok nevezik; „N­e­m­z­e­t­i Őr­se­r­e­g“ mint Győr megye körlevelében neveztetik; — azonban—mint mondók— ennek fejtegetése nem a’ jelen czikk körére való; de ide való megemlíteni, hogy azon 200 növendék, kiket a’Ludovicea intézet hatévenkint az or­szág védelmének ajándékozhatna, hazánkat bizony veszély idején meg nem menthetné. — Nem kell alábecsülni, de túlbecsülni sem kell az illy intézeteket, mert igaz ugyan, hogy a’ hadverés, melly Eugen herczeg koráig úgy szól­ván kézművesség (Handwerk) alakját viselé, akkoron mesterséggé, majd ismét Napoleon óta tudománynyá fej­lődött; de azt is tudjuk, hogy maga Napoleon bukása bi­zonyítja , mikint a’ népek lelkesedése a’ harezmezőn hadtudományt pótolhat; de ez a’lelkesedés hiányát kipó­tolni soha sem képes. — Angolhonról sokat hallottunk, so­kat olvasónk életünkben, de nem emlékezünk, hogy vala­ha hallottuk vagy olvastuk volna, hogy Angliának kato­nai nevelő intézete van,’s mégis egy kezével Chinát, másik­kal közép Indiát hódittotta meg, sőt talán még tenger­észeti iskolája sincs, de van ellenben kereskedelmi man­nája melly világot hóditó tengeri hadának gyakorlati is­kolául szolgál. — Napóleonnak hires maréchalljai is töb­­nyire nem a’ katonai nevelő házakból kerültek; sőt jelen­leg is, ámbár épen Francziaország az, mellynek katonai nevelő intézete legdicsőbb múlttal, legfényesb ’elennel dicsekedhetik, még is annyira nincs a’ franczia hadsereg tisztikarának fő ereje az intézeti növendékekbe helyezve, hogy például Lamy tábornok hiteles előadása szerint (Mo­niteur april­ 5.1835) az altisztek soraiból 3356 tisztet nyer a’ franczia hadsereg, mig a’S­aint-Cyri növen­dékekből csak 659-et. — Ismételnünk kell, hogy mindezt távolról sem azért említjük , mintha a’ Ludovicea intézet becséből — ha már valósággal intézet volna— valamit levonni akarnánk, ha­nem csak azért említjük, miszerint ne látszassunk ok­os alap nélkül szólani, midőn állítjuk, hogy ha valóban lé­teznék is ezen intézet — pedig nem létezik — az magá­ban még csak igen gyönge ízecskéje volna az országvé­delmi rendszernek, ’s addig, mig ez talán országosan el­­rendeztetnék, a’ büszke falakat többnyire csak olly épü­let gyanánt mutathatnák a’ „nemzeti“ nagyművek után nálunk szét hasztalan tekintgetö idegennek, mellyben 200 protectionalis ifjú nyer nevelést; — és bizony a’ B­uttler-alapitvány kamatjai szétosztásának tanúsága szerint, többnyire olly szülök gyermekei, kik kellő ne­velést apjok költségén is kaphatnának. — Azonban ha léteznék, valósággal léteznék ez intézet, mindezen észrevételeket nem tennék, sőt szi­vünkből örvendenénk, hogy a’ köznevelés ügye egy ha­talmas, egy dicső műhelylyel megszaporodott; de az inté­zet nem létezik; ’s ha 35 éves vajúdását eszünkbe veszszük, ha figyelmezünk, minő ár az, mellyet a’ fejlemé­nyek phásisai létesítése béréül szabtak; olly ár, minél fogva már két országgyűlés kimondá, hogy inkább ne le­gyen, mint illyen áron lépjen életbe; ha meggondoljuk, hogy a’ fejünkre nőtt szükségek halmaza , a’ nemzet ál­dozatkészségét e’ pillanatban olly téren igényli, melly közelszegényedésünk riasztó érzetében, századunk iránya szerint is sokkal több rokonszenvet képes kelteni, és an­nál fogva nem igen remélhető, hogy az országgyűlés most ép ezen intézetre, mellyet hosszas vajúdása ’s létesülhe­­tésének utóbbi akadályai elnépszerütlenitettek, hajlandó legyen megtenni, a’ még szükséges áldozatokat; ha figye­lembe veszszük, hogy ember természetében fekszik idén-s kint és azon szükségeken segíteni, mellyeket a’ körülmé­­­­nyek legközelebb hoznak értékeinkhez , minél fogva va­lamint 1808-ban a’ kor viszonyai épen katonai intézet ala­pítására irányzák a’ honszeretők jeles buzgalmát, úgy most hasonlókép a’ viszonyok hatalma azt alkalmasint az ipar mezejére irányozandja; ha — mondám — mind ezt fi­gyelembe veszszük, lehetetlen keblünk azon sejtelmét el­tagadnunk, hogy a’Ludovicea még nemcsak nincs, hanem valószínűleg mindaddig nem is lesz; mig vagy az országvédelmi rendszer tüzetes pertractatiója, ezen izecskének is a’ lánczba foglalását nem eszközlendi, vagy pedig a’ körülmények viszontagságai a’ katonai intézetek eszméjét ismét olly erővel homloktérbe nem lökendik, mint 1808. táján lökék. És — szóljunk őszintén — eljövend, kétségtelenül eljövend az illy intézetek ideje is; de azt, hogy katonai academiánk még most nincs, ’s a’ legköze­lebbi jövendőben valószínűleg nem is lesz, azt, minden kö­rülményeket , az itt részletesen nem fejteget­het­ő­k­e­t is megfontolva — valamelly igen nagy nemzeti szerencsétlenségnek épen nem tartjuk. Csak az a’ kérdés tehát, valljon addig, mig majd ideje annak is eljő, üresen vesztegeljen e az épület ? úgy álljon e amott a’ város szélén, mint egy feladott tábor szem, mellyet az angolok „vesztett reményinek (forlorn Hope) szoktak nevezni? ezernyi apró cseppekbe eldara­bolva veszszenek e el az alapítványok gyümölcsei, mellyek öszpontositva nagy nemzeti szükséget fedezhetnének ? — -------Mi nem hihetjük, hogy az alapítók ezt akarhatnák, vagy kik már meghaltak, akarhatták. íme uraim ! előttünk hever a’nemzeti műipar mezeje parlagon és ápolatlanul. E’ mező a’ nemzeti jólét, sőt —­­ többet mondunk — e mező a’ nemzeti önállás, ’s erköl- s ősi függetlenség hatalmas tényezője; annak mivelése nél­kül örökös,sőt progressiv szegénységben sorvadozandunk,­­ és sorvadozand még földmivelésünk is, mert hiányzani fog az élénk forgalom, mellyről az ország rendes válaszfel-­­ iratukban immár megirákt, „hogy azt csak az akadéktalan műipar, ’s virágzó földmivelés kölcsön hatása teremtheti.“ — És mi e mezőt mind e mai napig elhanyagolok, országi­ig semmit nem tevénk, miszerint a’ tudomány éltető nap­ s sugara kézműves polgártársaink szerény műhelyét felele­­venítné, e helyett inkább karjaiba vetők magunkat a’ kül­földi divat-kórságnak, mig honunk hasonlóvá lenne a’ hor­dóhoz , mellyet a’ szorgalmas szomszéd, kény kedve sze­rint csapra ütött. Ennek nem kell, ennek nem lehet tovább ekként ma­radni. Az idő szükségei fejünkre nőttek; oda jutunk im­már nemzeti gazdaságunkkal, hogy 28 esztendei béke után mellyet „Európa legtöbb nemzetei szellemi és anyagi jólé­­tek eredménynűs kifejlesztésére fordítanak;“ a’magyar nemzet országosan egybegyült korai és rendes, legelső szózatukban, mellyet az 1843-ki országgyűlésről a’ királyi székhez intéztek, diplomatice kimondanák, hogy„agg­a­sz­­tó mértékben sodortatik nemzetünk a’ köz­elszegényedés örvénye fölé! Ez,uraim! irtó­zatos képe a’ szomorít valóságnak; ’s ha van a’ mi vigasz­talást képes nyújtani, azt épen csak a’ szomorú valóság felismerésében találhatjuk; mert lehetetlen, hogy miután az önmystificatio fátyola szét szakadott, miután bajainkat tudjuk, ismerjük , sőt be is valljuk, lehetetlen hogy lát­va az örvényt lábaink előtt, magunkat vak fatalismussal hagyjuk temető fenekére sodorni. — Boldog azon törvényhozás, mellynek intézkedései a’ nemzet életéből önkint fejlődhetnek ki! Ám de mi az, a’ mi ezen önkintes fejlődést kétségtelenül tanúsíthatná? Nem más, mint a’ köz ’s magány életben sűrűen feltüne­dező jelenetek, mellyek által egyes polgárok magánylag ’s egyesületekben igyekeznek a’ hiányt pótolni, melly­nek kipótolásárol a gondoskodás elmulasztatott. Illy je­lenetek szolgálnak legbizonyosabb óramutatóul arra néz­ve, hogy mellyek ,,a’ körülmények azon szüksé­­g­e­i, m e­­l­y e­k k­e­l a’ trón zsámolyáról hallott intés sze­rint meg kell a’ törvényhozásnak alkudni. — Már pedig ha van valami, mire nézve a’ nemzet köz ’s magány életében mutatkozó közvélemény határozottan, ’s félremagyarázhatlanul nyilatkozott; bizonyosan illyen az, hogy a’ honi müipart védeni, ápolni, éltetni, serkenteni kell. Jusson eszünkbe, miként alig van egy törvényható­ság , melly a’ nemzeti müiparnak egy vagy más utáni elő­mozdítását utasításba ne adta volna; jussanak eszünkbe a’ gyárvéd-egyesületek, mellyek minden rendkívüli rugók ösztöne nélkül, nem az ünnepies enthusiasmus fellobba­­násának, hanem a’ mindennapi szükség erős érzetének naponta sürüdő manifestatiói; és jusson eszünkbe az ipar­egyesület, mellynek keletkezését a’ „Kelet népe“

Next