Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)
1843-08-10 / 272. szám
Csütörtök PESTI 393 Augustus 10.1843. IKLAP. Megjelenik ez lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 frt pengő pénzben. Előfizethetni helyben Kanderer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai b’rodalomba ’, egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy asábsorért petit be TARTALOM. Kinevezés. Vezérczikk. (Adalék a’ városi kérdéshez. I. Bevezetéss: históriai ’s philosophiai jog)Pulszky Ferencztöl. — Adó. Balogh Jánostól. Országgyűlés. Föv. utd. Pozsonyi újdonságok. Megyei dolgok: Udvarhelyszék (sócsempészek körüli procedura , tisztválasztási és orvosi ügy iránti kormányrendeletek , ’s ezekre vonatkozó végzések ’stb). Külföldi nap: Szerbia. Nagybritannia ’s Izland. Spanyolhon. Értekező: M. gazd. egy. rétöntözési és vízjogi terve. — Török János. Hív. tud. Hirdetések. MAGIAEOHSffiÁG és ERDÉLY. Kinevezés. A cs. kir. felsége a’ retuim örökhagyomány közgondviselői által daruvári Daruváry Ferencz, királyi ügyigazgatósági ügyvédnek ’s több nemes megyék táblabirájának , az említett hagyomány főgondviselőjévé lett választását, kegyelmesen jóváhagyni méltóztatott. Vezérczikk. (Adalék a’ városi kérdéshez. I. Bevezetés; históriai ’s philosophiai jog.) Azon országokban, hol az időszaki sajtó megelőző vizsgálat által korlátolva nincs , ’s a’ nemzetre régóta gyakorolja hatását, a’ tapasztalás már megfejtette azon kérdést, mit lehessen hírlapi czikkektöl követelni, ’s a’ mindennapi gyakorlat meghatározta a’ korlátokat , mellyek tudományos értekezések és journalisticai czikkek közt léteznek. Nálunk azonban, hol a’ szabadabb sajtó a’ legközelebbi alig leélt múltnak gyermeke, nálunk, hol a’ tanulási vágy a’nemzetnél olly csekély, hogy emlékezetünkre is voltak, ’s talán még most is vannak megyei tisztviselők, kik kérkedve elmondják önmagokról, hogy, mióta az iskolákat elhagyták, kalendáriomon ’s corpus jurison kívül semmi könyvet nem olvastak, — nálunk, hol még sok ember van, ki érezni kezdi politicai ’s közgazdálkodási tudományának csekélységét , ’s nem tudván hogy ezen hiányt munka ’s fáradság nélkül kipótolni nem lehet, hírlapi czikkekböl akarja könynyü móddal meríteni a’ bölcseséget, — nálunk gyakran lehet panaszokat hallani a’ hírlapok ellen, hogy ezek fölületesek, hogy a’ tárgyakat, mellyekről szólnak, ki nem merítik, hogy meggyőződésre nem elegendők; sőt vannak tudósok, kik a’ hírlapokat hosszú, citátumokkal telt dissertatiók tárává szeretnék átváltoztani, azon meggyőződésben, hogy a’ mi könnyű, az felületes, a’ mi nehézkes az nyomadékos is, és annál hatékonyabb az olvasókra , minél unalmasabb *). Vannak ellenben ollyanok is, kik nem ismerve a’ journalistica hatását, minden szabadabb mozgásától elijednek, ’s ámbár tulajdon véleményök nyilvánítására sajtószabadságot kívánnak, mégis mindenben a’ mi nézeteiktől eltér, minthogy szándékuk tisztaságáról ’s keblök hazafiságáról önérzetök tanúságot teszen, ügyetlenséget, tapintathiányt, sőt rész szándékot is keresnek, ’s nyíltan hirdetik, hogy néhány hírlapi czikk a’ magyar nemzetet sírba fogja dönteni (!) mintha azon nemzet, melly századok óta „annyi balszerencse közt, olly kétes harcz után, megfogyva bár de törve nem“ alkotmányában ’s nemzetiségében megállóit, néhány pipa vagy házi gondok közt elolvasott ’s kevés perez alatt felejtett czikkecske által megdöntethetnék, mintha azon nemzetiség minden életerőből kifogyott volna, melly még akkor sem halt el, midőn azok, kik a’ törvényhozásnak kedves elsöszülöttei voltak , kik a’ legnagyobb jogokban és javakban részesültek, elnemzetlenedtek. Hírlapi czikk nem iratik az utókor számára, hanem a’ jelen pillanatira; fő czélja a’ gondolatébresztés , ’s figyelemgerjesztés. Az iró tehát abban csak eredményeit adhatja vizsgálódásainak, ’s azon főokokat, mellyekről hiszi, hogy meggyőződést szülhetnek, mellőzi pedig a’ kisebb részleteket, mellyek a’ közönséget untatják; csak pillanatnyi hatásra számolván hangja élénkebb ’s metszőbb, mintha könyvet ima; mert az olvasó közönségnél a’ hirlapolvasás a’ mindennapi dolgok sorába tartozik, jó- vagy reszkedvű az ember, mégis elvolvassa az utolsó számot, mielőtt itt következnék reá, ’s igy a’ tegnapi benyomást megszünteti a’ mai, a’ mait a’ holnapi, ’s csak azok olvasnak hetek után régi újságot, kik a’régen felejtett czikk ellen hosszú értekezéseket készülnek írni, ’s az által a’ közönség figyelmét még egyszer arra fordítani, mi nálok nélkül talán már akkor, midőn a’ czáfolatot írják, a’ feledség örvényébe merült. Illy nézőpontból írattak a’ következő sorok, mellyek egyáltalában irányt adni nem igényelnek, sem valami kimerítőt nem adhatnak, ’s legfelebb arra szolgálhatnak, hogy a’ tájékozást az annyira terjedelmes városi kérdésben némileg könnyítsék. Midőn a’ törvényhozás olly életbevágó kérdések elrendezésével foglalkozik, melly a’ jövő kornak alakjait megállapitandja, midőn nyugvó erőket ébreszt, ’s azoknak előre biztosan ki nem számítható működésére az alkotmányban tért adni kész, habár ez által az alkotmány súlypontja meg is változtattatnék, akkor kétszeresen köteles visszatekinteni azon tapasztalásokra, mellyeket a’múlt kor örökségül reánk hagyott; köteles a’ históriától tanácsot kérni, nehogy azon örök szabályokat elmellőzze, mellyek szerint az emberi nem ’s minden egyes nemzetek történetei kormányoztatnak, intézkedéseinek következményei reményeit meghiúsítsák, ’s a’ czélbavett elrendezés új bonyolodásoknak termékeny szülőjévé váljék. — Ezen állítás azonban legkisebb ellentétben sem áll azoknak vélekedésével, kik törvhozásnál valamelly igaznak ismert elvből kiindulva, azt legvégső következményéig szabályokul tekintik, ’s intézkedéseiket ahhoz idomítják. — Bentham nem ellentétele Montesquieunak. — Mert az ember ugyanazon törvényeket követi tetteiben, mellyek gondolatainak folyamát szabályozzák, észszerűen fejlődnek ki, ugyanazért a’ történetek és szoros logica létez a’ históriában , a’ kétkedő falumnak nevezi, a’ hivő az isten gondviselésének. Azon paralellismus, melly nemcsak Hegel philosophiájában , hanem a’ valóságban is eszme és tett közt mindig létezett, ’s melly az eszmét, ha az belső igazsággal bir, előbb utóbb életbe is lépteti, kiegyenlíti a’ két iskola tanjait, mellyeknek követői különböző induló pontokról különböző utakon haladva, ugyanazon végeredményre jutnak el. Mert miután telt és gondolat a’ logicának ugyanazon törvényei alá tartozik, szükséges, hogy a’ mit a’ philosophiai ősz a’ synthesis utján jónak talált, az a’ históriából is analysis útján következzék. Tapasztalás bizonyítja ezen állítást, hogy az észjognak nem ellensége, hanem bizonysága a’ história, ’s ki a’ históriát a’ philosophiának ’s észjognak ellentételéül hozza föl, az csak a’ történetek észszerűségét hozza kétségbe. Midőn azonban a’ felállított elvek alkalmazásához fogunk, akkor szükséges , hogy a’ história próbakőüt szolgáljon, melly megmutassa , valljon az elvül fölállított eszme alkalmazható e a’fenálló állapotokra, ’s ugyanazért az adott körülmények közt maradandó e vagy veszendő; mert vannak sokszor külszínre egymáshoz hasonlatos viszonyok, mellyek minden külső hasonlatosságok mellett eredetükben ’s kifejlődésökben különbözők, ’s ezeknek elrendezése természetesen szintén különböző szabályokat kíván meg; ezen különbségeket pedig a’ história mutatja ki legélesebben. Vannak azonban, kik magokat a’ históriai iskola követőinek nevezik, ’s más szempontból tekintik a’ múltat. — Szerintök a’ história nem vezetője, hanem ura a’ törvényhozásnak , ők kételkednek a’ jelennek törvényhozási képességén, ’s ugyanazért irtóznak az öröklött formák megváltoztatásától még akkor is, ha ezek a’ kor kivánatainak meg nem felelnek, ’s a’ nemzetet minden lépésében a’kifejlődés fölé megakasztják. Ezen nézet újabb időkben különösen Németországban fejlődött ki. Midőn t. i. a’ német nemzet a’ franczia nyűgöt hősileg lerázta nyakáról, akkor a’ bécsi congressus, látván az idegen elemek ellen nyilvánított gyülölséget, arra törekedék, hogy az idegen institutiókat eltörölje, ’s a’ forradalom előtti állapotot, a’menynyire csak lehetett, helyreállítsa. A’ német jellem azonban huszonöt forradalmi év által erősen megváltozott, a’ közös szolgaság, a’ francziáktóli közös függés, ’s még inkább a’ közös erőkifejtés, melly végre győzelmet aratott, fölébresztette a’nemzetben az egység eszméjét, fölelevenítette a’ közös eredet ’s érdek emlékét, ’s egy tüzes ábrándozó párt politikailag is kívánta kivíni ezen egységet, ezéltévesztett lelkesedése azonban börtönben vagy számkivetésben hűlt meg. A’ hazafiaknak egy más felekezete szinte átlátta az egység szükségét, de átlátta a’ politicai egység békés utáni kivihetőségének lehetlenségét is; átlátta egyszersmind, hogy a’ legközelebb múlt uj igényeket, uj szükségeket fejtett ki, mellyeknek a’ régi törvények többé nem felelnek meg, ’s azt kívánta tehát, hogy minden politicai eldarabolás mellett, nemzetüknél, melly eredetére, nyelvére, érdekeire egy, minden polgári viszonyok egyforma törvények szerint rendeztessenek, szóval, hogy olly polgári, kereskedési és büntetőtörvénykönyv állíttassák, melly a’ harminczkilencz fejedelmek országosa alatt, rendi vagy képviselői rendszer mellett vagy minden alkotmány nélkül élő német nemzet szükségeihez alkalmaztatva, Németország minden részeibe behozassék, az egység eszméjét megtestesítse, a’ különböző statusok közt összefűző kötelékül szolgáljon, ’s ne engedje, hogy a’ magasztos hazafiuság kisszerű provincialismussá váljék, melly a’ nagy hazát erőtelen kis fejedelemségekre föloszlatva, az ellentállást a’ közös ellenség ellen lehetetlenné teszi. — És ezen kívánat, mellynek képviselője a’ híres Thibaut vala, olly természetes volt; hiszen előre lehetett látni, hogy a’ szőrszálhasogató római jog nem eszközölheti a’ német egységet, hogy Justinian idegen, és soha Németországban meg nem honosult törv.könyve előbb utóbb a’ nemzetek és fejedelmek által ki fog küszöböltetni; hogy a’ honi alapokon nyugvó provinciális törvények, mellyek már a' forradalom előtt a’ római jogot különbözőképen módosították; végre a’ byzanczi császárság idegen nyelvű ’s idegen szellemű codexe fölött végső diadalmat fognak ülni, — ’s képtelenségnek látszott, hogy egy nemzet fölött száz különböző törvénykönyv uralkodjék, hogy a’ mi ugyanazon nemzetnél az egyik helységben törvény, az a’ szomszéd faluban szabályul többé ne szolgáljon , úgy hogy végre tudóson kivül a’ nemzet törvényeit senki ne ismerhesse. Hogy illy szoros törvényhozás már azon szoros kapcsolatnál fogva is, melly magány- és közjog közt létezik, nagy nehézségekkel jár, azt senki sem tagadta ; de azon ivadékhoz, melly csak imint Napoleon világbirodalmát megtörte, nem illett nehézségek által viszszarettentetni, — Thibaut tehát másrészről támadtatott meg. A’ római jog alaki bevégzettségének bámulói tagadták a’ jelenkor képességét a’ törvényhozásra (!), mintha bizony a’ byzanczi hanyatló birodalom művelődésével a’mai ki nem állhatná az összehasonlítást, — tagadták még a’ német nyelvnek érettségét is, pedig a’ német prosa hőseinek halhatatlan munkái előttök feküdtek, — tagadták, hogy a’ német nemzetnek a’XIX. században más törvényekre volna szüksége, mint a’byzanczi császárságnak , ’s minthogy a’ múltnak törvényeit változatlanul javalták megtartatni, magokat büszkén történeti iskolának nevezék. — Ezen tudományos vitának eredménye az volt, hogy Thibaut szava süker nélkül elhangzott, ’s a’ közös német törvénykönyv elmaradt. De a’ maradásnak apostolai, a’ római jog csudálói, az uj kor törvényhozó képességének tagadói sem győztek, a’ törvhozás szükségét csakugyan nem lehetett elvitázni, Németország minden tartományaiban hozattak uj törvények, ’s a’ német nemzetnek azon jellemző hajlama, melly szerint mindig sok részekre eloszlik, mellyek egymás mellett egymástól függetlenül folytatják utjokat, azt eszközlé végre, hogy most alig van ember, ki a’ Németországban fenálló törvényeket mind ismerné, hiszen közel 50 különböző törvénykönyv szabályozza csak a’ kis Bajorország különböző részeiben a’ magányjogot. Németországban azonban már megszokták ezen állapotot, ’s ott senki sem tartja nevetségesnek, hogy a’ reusz-schleizi vagy schwarzburg-sonderskanseni herczeg Theodosiusnak, vagy a’ kelet és nyugat bármelly más császárjának valamelly törvényét egy módosító pótlékkal megbővíti, sőt a’ történeteknek azon mély iróniája is alig vétetett észre, melly szerint Savigny , a’ felérintett históriai iskolának feje, tavaly a’ burkusoknál mint igazságminister a’ törvhozási biztosság elnökévé neveztetett. De a’ huszonöt év előtt elhintett mag sem maradott minden eredmény nélkül, ’s Thibaut eszméje mindig újra föltűnik a’ német közéletben uj meg uj alakban , itt mint hírlapi igénytelen kérelem közös kereskedői törvények hozatala iránt, ott mint kormányi közös kísérlet a’ német vertpénzláb egyformaságának behozatalára, most mint sikerült közös vámszabályozás, másszor mint minden német kamarákban előfordult, ’s mindig nyomosabban követett olly büntetőtörv.könyv, melly szóbeliségen és nyilvánosságon alapuljon. De mi köze mindezeknek a’ magyar viszonyokhoz ’s különösen a’ városok kérdéséhez ? ezt fogja kérdezni az olvasó. Feleletül figyelmeztetjük a’ kérdezőket azon szoros kapcsolatra , melly most a’ közös művelődés által Europa minden népei közt fenáll, ’s melly meg sem engedi, hogy az eszmesurlódás egy nemzet vagy egy nyelv határai közt maradjon, hanem annak hatását csakhamar a’ műveit világ minden részeire kiterjeszti, és sokszor a’ tudományos vitát más országban az életbe is átviszi. Azon, még szorosabb kapcsolat pedig, melly német szomszédink *) Illy szempontból taglalt Kállay Ferencz ur több pestihirlapi czikkeket a’Világban , de tudós citatiói, mellyek olvasottságát bizonyítják, nem menték meg a’ legnagyobb botlástól; például, midőn azt állította, hogy a’ baszk és spanyol nemzetiség csak annyira különböznek egymástól, mint a’ székely és magyar; sajnáljuk , hogy Humboldt Vilmos értekezése a’ baszk nyelvről, melly tavaly uj kiadásban jelent meg, nemkölönben Chabos munkája a' baszk tartományokról, melly, hanem csalatkozom, már 1834-ben Párisban jött ki, tudós hazánkfiának figyelmét kikerülte tűkkel 5 pengő krajcrár számíttatik. _________________________________ ©3?“ Teljes számú példányokkal még szolgálhatunk.