Pesti Hírlap, 1890. november (12. évfolyam, 301-329. szám)

1890-11-08 / 307. szám

1890. november a. pesti hírlap a szivartárcáikat. De a hideg udvariasság kor­szakában legfeljebb azt lehet kérdezni: — Ugyan kérem hol kaphatni itt legköze­lebb szivarokat? A mire következik a felelet: — Itt a trafikban. Igen, igen, azelőtt a Bossányi László zsebe volt a legközelebb, most a magy. királyi tra­fik van, így kellett ennek lennie, először mert a reformok kormánya uralkodik s másodszor, mert az uj háznagynak Almássy Gézának okvetlenül felelnie kellett a Bezerédj-féle kandallókra a trafikkal. Tromf a tromfra. A háznagyok olyan legények, hogy institúciókkal felelgetnek egy­másnak. Az új alkotás a buffetben van elhelyezve, e­gy magas imponáló szekrényben két elárusító i­s felügyelete alatt s már három nap óta is sok­kal fontosabbnak bizonyult, mint a­hogy kon­­templáltatott. Mikor Guttenberg János feltalálta a könyvnyomtatást, nem gondolhatott arra, hogy ennélfogva most már a Mocsáry röpiratai is nyomtatásban fognak megjelenni, mert különben abba­hagyta volna a dolgot. Irinyi se sejtette a gyufa feltalálásánál, hogy ezzel fogják magu­kat megmérgezni a szerelmesek. Almássy Géza még kevésbé számított rá, hogy ő lesz megteremtője­­ a parlamenti kritikának. Mert immár azzá vált e trafik. Ha átla­pozzuk üzleti könyveit, megtaláljuk bennük a beszédek súlyát, hatását, homorú és domború lencséken tekintve a dolgokat. Bevétel Helfy beszéde alatt 6 írt 54 kr. Horánszky beszéde alatt­­ írt 23 kr. Helfy tehát 31 krral gyengébb szónok Ho­ránszky­nál. Szapáry beszéde alatt bevétel 2 kr. (Valamely szélsőbal­ szíhatott ki odakünn egy kurta szivart.) Csatár beszéde alatt a havanna szivarok fogytak, mert a nagy demagógot épen a nagy urak nem hallgatták. Az elárusító cég nagy reményeket köt vi­lágosi Gaál Jenőhöz, de ahogy a mai szónokok­ba láttuk, még Kun Miklós is kinőheti magát. II. A száműzött tündérek. A trafik még hagyján, hadd hirdesse itt is fennen, hogy füst, minden csak füst. Füst a be­szédek, füst a hatalom. Az izzó, pattogó tüzes zsarátnok szikrái is azt beszélik a kandallók mályában: Füst, füst! De miután már szétnéztünk a buffetben, lehetetlen föl nem sóhajtani még egy reform­eszme fölött, melyet aligha­nem Irányi sugal­mazott a háznagynak. Vége a poézisnak. A két Hébe elmenő­ben van. A buffet-t januártól kezdve kiadják Dobos­nak s frakkos pincérek fogják fölszolgálni a reg­geliző honatyákat. Nem mondja többé reggelenkint Krajtsik: „Mit álmodott Giziké?“ Giziké nem lesz többé. Nem fog már ug­rándozni a miniszterek körül. Kinek az állát csipkedik meg ezentúl a pajkos öreg urak? A szoknyák suhogása szinte megszépítette e sivár falakat. S ha egy kis csengő női kacagás hal­latszott ki néha a folyosóra, még az öreg Szath­­máry Miklós is vigabban tipegett fel s le a miniszteri szobától az elnökéig. Így elkelt ide az a két szép leány, mint egy homályos mogorva sikátorba a napfény. De vége, vége! Ezentúl nem marad más női alak a pat­riae patres barlangjában, mint az a vén anyóka, a­ki a folyosót szokta elsepregetni. De ebben csak a túlságosan korán érkezők gyönyörködhetnek. Erre mondta Beöthy Alger­non, hogy a „haza anyja.“ De még a honfoglalás előtti korból. Az ülés lefolyása. Megbeszélvén a külsőségeket, áttérhettünk a napirendre. A szélsőbalok, elfelejtkezvén Eötvös Ká­roly hazafias óhajtásáról, hogy ők is hivassanak meg az udvari ebédekre, ma a királyi udvartar­tás költségeit ostromolták. Meszlényi kezdte a párt nevében (de nem versben) hogy azt mondja elfogadják a tételt, de magyar udvart akarnak, nem pedig olyat, a­hol Jókait így jelenti be a német tiszt: „Jókai von Mór.“ Nagy a gyanú, hogy ezen ötlet elmondha­­tása kedvéért keletkezett az egész vita, melyben részt vett Szapáry, Ugrón, majd igen szép be­széddel Wekerle, sok jót elmondván az udvar­ról. Irigyelte is tőle Jókai. (Odadta volna ezért a beszédjéért a legszebb öt kötetes regényét.) Mert Jókai ott hallgatta a médiumon nagy élvezettel, közbe-közbe a kabarékokat élcelve, mert biz azok arra a sorsra jutottak sze­gények, ahova egykor a tanfelügyelők, hogy akinek valami elmésség a fejében megterem, mingjárt rájuk keni. — Nézd csak, ez a mi Kornélunk olyan kevélyen ül ott mint az én bécsi katona­tisztem. .. — Hát az hogy ült? — A’ biz úgy feszengi, mintha ő maga vesztette volna el a königretzi csatát. Ábrányi Kornél azonban voltaképen a Beöthy Ákos véres nadrágjára volt kevély, aki ma a szélsőbal felfogásához csatlakozott. De rosszkor, mert felugrott a tudománytól terhesen Pulszky Ágost és kigombolyntotta a közjogi felfogások összekuszált fonalát. Szapáry Gyula pedig ama panaszkodókra cserdített rá nagyon ügyesen, kik a magyar udvari méltóságok politikai befo­lyásának hiányáért­ siránkozának (mert nagy nemzeti zokogás volt e miatt a dikciókban.) Hiszen csak az kellene még, monda Sza­páry, amit az urak akarnak, hogy a felségre mások is gyakoroljanak politikai befolyást a felelős minisztereken kivül. Ezzel egészen rajok pirított. S az udvar­tartás: költség keresztül ment. Ő felsége egy esztendőre, hála istennek, megint el van látva. Visszatért a Házba újra a nyugalom, csak Hegedűs Sándor sóhajtott fel búsan az előadói széken: — Ha erre az ,,e­l­f­o­g­a­d­o­tt tételre“ két órai vita lett, mennyi lesz majd az el nem fogadott tételekre ? Az elnök feje felett delet mutatott az óra. A kimerült Ház, mely ekkora összecsapást is már régen látott, kivonult a folyosóra, hol Orczy beszélte mintegy illusztrációul a Sza­páry felszólalásához. ” — A király roppant korrekt az ilyenek­ben. Mikor külügyi osztályfőnök voltam, soha se beszélt velem magyar ügyekről, mióta minisz­ter lettem, soha sem beszélt velem külügyek­­ről. Hajszálnyira vigyáz a paritásra is. Tegnap Bécsben kellett lennem, hogy ha Jaaffee ott lesz Miklós nagyherceg körül, a magyar kormánytól is ott legyen valaki. S kettőnket mutatott be a nagyhercegnek legelsőkül. Bent a teremben csendesen indultak meg a kisebb tárcák. Egy kicsit nevettek ugyan Det­­richnek (az ős­embernek), a ki szinte megéri azt a nagy summát a kormánynak, a mibe belekerült. Kun Miklós előadása azonban való­ságos „gyászoló közönséggé“ varázsolta át az elálmosodó Házat s talán el is aludtak volna a haza atyái, ha Ugron Gábor nincs, a­kinek most rá kell licitálnia az anyapártra. A miniszterelnökség tételénél egészen bele­esett abba a hangba, a­melytől az anyapárt­nál megcsömörlött volt. Kivörösödve, ingerült gesztusokkal, kiabáló hangon beszélt a megszo­kott thémákról, a magyar zászlóról, a címerről, a Hentzi szoborról, citadelláról és a­­ Tisza Lajos gróf mosolygásáról. Ezek voltak a grava­­menek s egy-két elevenebb összecsapást provo­káltak. E nagy tehetségű szónok némely beszéd­jei olyanok, mint ama helybeli levelek, a mikre öt, sőt néha tiz krajcáros márkát ragasz­tanak ; mikor pedig három krajcáros bélyeg is elég volna. _________________________ Országgyűlés. I. A részletes vita a királyi udvartartás té­telénél mindjárt nagy habzással indult meg, bár a szélsőbal — az idén először — megszavazta az udvartartás költségeit. Meszlényi Lajos indította meg a vitát s utána egész sereg szónok sürgette a külön magyar udvartartást. Az opportunus álláspontot Szapáry gr. miniszterelnök mindjárt a vita ele­jén"védelmezte s Ugron Gábor meg Helfy Ignác későbbi beszédeire Wekerle pénzügy­­miniszter felelt meg. A pénzügyminiszter, ki meleg hangon védelmezte az uralkodó házat ama vád ellen, mintha tagjai nem jönnének közénk s egyáltalán az udvar idegen lenne hoz­zánk, beszéde egy passzusával, melyben azt állította, hogy az elkülönített magyar és egy egészen elkülönített osztrák udvartartás politi­kai abszurditásra vezetne, éles válaszokat pro­vokált. Beöthy Ákos, Horánszky Nándor, Ugrón Gábor, K. Kaas Ivor egymás után szó­laltak föl, többé-kevésbbé szenvedélyes hangon érvelve a mellett, hogy a magyar udvartartás közjogi intézmény. A túloldalról a pénzügy­mi­niszter, Pulszky Ágost és végül dr. S­z­a­­áry Gyula miniszterelnök válaszoltak a támna­­ásókra és az ellenzéki argumentációra. A ház költséget egyhangúlag megszavazta. A képviselőház költségeinél, a közös ügyes­­kiadásoknál jelentéktelen viták támadtak, más dsebb tételeket szó nélkül elfogadtak. Vehe­mensebb támadást intézett Ugrón Gábor a miniszterelnök ellen annak tárcája tárgyalása­kor, a nála szokásos szónoki erővel színezve nemzeti álláspontját. E­közben élesebb hangú összekapás is történt Ugrón és gr. Tisza Lajos, Ugrón és a miniszterelnök közt. A rendelkezési alapot egyik ellenzéki párt se fogadta el. Gaál Jenő (pécskai) kijelentette pártja nevében, hogy a rendelkezési alapot, mely bizalmi szavazatot foglal magában, nem szavazza meg. A tárgyalás a belügyi tárcáig haladt. II. A képviselőház ülése nov. 7. Bejelentések: Péch­y Tamás elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a belügyminiszter átiratát, mely sze­rint ő császári és apostoli királyi felsége f. évi októ­ber hó 16-án kelt legfelső elhatározásával Beniczky Ferenc v. k.r . tanácsost, a budapesti magyar nem­­­zeti színház és operaház intendánsi állásától való felmentése mellett Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye és Kecskemét város főispánjává kinevezni méltóztatott. Ezzel kapcsolatban bemutatja Beniczky Ferenc képviselő levelét, mely szerint képviselői állásáról és­­ közigazgatási bizottsági tagságról lemond. Bemutatja továbbá a beérkezett kérvényeket melyek a kérvényt bizottsághoz utasittatnak. A kir. udvartartás. Következik az 1891. évi államköltségvetés rész­etes tárgyalása és pedig az u. n. kisebb tárcák. A királyi udvartartás tételénél Meszlény Lajos szólal föl s panaszkodik, hogy Budán nincs magyar udvartatás, hiszen megesett egy udvari ün­nepélyen, hogy a német tiszt igy jelentette be Jókait „Jókai von Mór“, a mivel a móriak nagyon megtisz­telve érezték magukat. Megszavazza a szóló és pártja a tételt, de azzal az óhajjal, hogy legyen igazán ma­gyar udvartartás. Szapáry Gyula gr. miniszterelnök : Az 1967. XII. t.-cikk szerint az udvartartás költségeit nem a

Next